Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-29 / 100. szám
UJ KELET Mezőgazdaság 1996. április 29., hétfő 9 Ezer öl burgonya Pénzes László (Új Kelet) A Jármi Alkotmány Termelőszövetkezettől részaránytulajdonként kapta a kétezer öl földterületet Nagy Gyula és családja. Az idén ezer ölön burgonyát termesztenek — saját erőből. A saját erőt szó szerint kell érteni. A lófogaton kívül, amely felszántotta a területet és a vetéshez sort húzott, mindent kézzel, hagyományos eljárással végeznek. Műtrágyát, drága vegyszereket nem használnak, mert nem telik rá. Hízókat tartanak, alóluk kerül ki a szervestrágya. A krumplit vállra kötött zsákból egyesével rakják a földbe, majd sarokkal tapossák meg. A gépi művelés költséges, elviszi a hasznot. Az ezer öl területről száz mázsa burgonyát szeretnének betakarítani. A megélhetésüket segítené, ha harminc forintért sikerülne eladni. A rokoni segítséget munkával adják vissza, de a termésből is juttatnak részükre. Az egyik segítő, Andrási István vajai. Felesége testvére Nagy Gyulánénak, így a haszon a családban marad. Talaj-előkészítés Munkatársunktól A hatalmas Rába-Steiger traktor után porfelhő és a varjak serege szállong, le-le- csapva a finom falatnak ígérkező cserebogárpajorra, melyet a nyolc sor nehéztárcsa forgatott ki a talajból. Vitka határában két hektár területet készít elő a kukorica vetéséhez Veres Miklós 40 éves traktoros. A sokadik forduló után a szántóföld végén egy gyors ellenőrzésre megállítja az erőgépet. Néhány mondat erejéig zavarom csak, mert sürgeti az idő, hamarosan jön a vető- gép, be kell fejezni a tárcsázást. — A gép a vitkai szövetkezet tulajdona, tizenöt évvel ezelőtt vásárolták, azóta én „hajtom”. Javítását, karbantartását is magam végzem. Megkíméltem, mint a sajátomat, van is benne erő. Elbírja húzni ezt a sok tárcsát — mutat az utca szélességű szerkezetre. A földterületet kimérték, de sokan nem tudják megművelni. Öregek, vagy pénzük nincs hozzá — folytatta Veres Miklós. A szövetkezet elvégzi az összes munkát, az őszi mélyszántástól a vetésig, majd a termés betakarításáig. Amikor munkaidejéről érdeklődtem, csak legyint. Látástól Mikulásig — ha szorít az idő, meghúzzuk — mondja nevetve, majd elköszön, és felkapaszkodik a Rába „nyergébe”. A gép óriás sűrű fekete füstöt eresztve indul, hiszen sok még a tennivaló. Munkaigényes a szamóca, de megéri Pénzes László riportja A naptár szerint még nincs nyár, az őri területen kapáló asszonyok viszont kánikulának érezték a hétfő délelőttöt. Az ősszel kézzel ültetett 20 ezer tő szamócapalántát időben meg kell kapálni, mert jó termés csak így várható. A kapások a sor végére érve rövid pihenőt engedélyeznek maguknak. A hűvösben betakart korsóból friss Vizet isznak, miközben megtörlik verejtékben fürdő arcukat. Mikor munkájukról érdeklődöm, mindnyájan egyre mutatnak: Kovácsné a „főnök”! A fiatalasszony res- tellkedve legyint, de büszkén sorolja a szamócás történetét és az előttük álló teendőket: — Tavaly paradicsommal próbálkoztunk itt, de nem hozta meg a várt nyereséget. Markovics József zöldség-gyümölcs átvevőjavaslatára tavaly ősszel szamócával telepítettük be a három hektárt. Mi a férjemmel, Kovács Istvánnal és Újhelyi Ferencékkel Kántorjánosiból jöttünk, Markovicsék Jármiba valók. Most elősrendű feladat a kapálás. Ezzel fellazítjuk a talajt és egyúttal a fertőtlenítő szert is bedolgozzuk a földbe. Két napszámossal meg a rokonokkal két nap alatt végzünk a munkával. Az első termés megkötéséig még legalább egyszer kapálunk, és vagy ötször permetezünk. Rengeteg a kiadás. Tizenkét forint ötven fillér volt darabja a palántának. Előtte több mázsa műtrágyát szórtunk szét. Reménykedünk, hogy lesz piaca a termésnek, úgy néz ki, hogy egyenesen az egyik konzervgyárnak szállítunk majd. Addig azonban még sok a munka — indul vissza a sor elejére Kovácsné. A többi asszony szó nélkül követi. Mind tudja a dolgát. Legelteti nyáját... A császlói magánvállalkozó juhász Török József 216 darabos juhállomnányát őrzi Borsos Béla. Naponta 10—12 órát legeltet a bérelt legelőn. A téli hodályból végre friss levegőre és legelőre kerültek a bárányok. A vállalkozó elsősorban gyapjáért tartja az állatokat, de elég jó ára van a világpiacon a kisbárányoknak is. Nyáron takarmány nélkül lehet tartani a jószágokat, pusztán a legelőn felszedett táplálék elégséges számukra. Pénzes László felvétele Fele munka alapgőzzel Palotai István helyzetképe Nem is olyan régen szinte állandóan berregtek a növény- védelmi repülőgépek motorjai a határban. Ma csend van. Néha feltűnik egy-egy helikopter egy-egy tábla fölött, fordul néhányat, aztán két-há- rom óra múltán már se híre, se hamva... A „jelenség” magyarázatát Németh Sándor repülőgépszerelőtől kaptuk meg. O azon kevesek közé tartozik, akik még dolgoznak a repülőgépes növényvédelem frontján... — Éppen most fejeztük be a műtrágyaszórást (fejtrágyázást). Most aztán várhatunk a gyomirtás megkezdéséig... Az összes megrendelést egy KA 26-os helikopterrel teljesíteni tudtuk... —Egy helikopterrel? A nyíregyházi reptéren több AN-2-es növényvédő gép is van... — Ez igaz. Van vagy tíz gépünk, csak éppen nincs munkájuk. Az a helyzet, hogy megszűntek a hatalmas, közös művelésű táblák, és az apró területeken csak helikopterrel lehet dolgozni... Ez is az oka többek között annak, hogy munkánk a négy évvel ezelőttihez képest a felére csökkent. — Nem drágák önök egy kicsit? — Szó sincs ilyesmiről! Egy hektár permetezése 1200 forintba kerül, és ez földi géppel is felveszi a versenyt. A probléma inkább az, hogy a legkisebb terület, amire ki tudunk menni, ami egyáltalán megéri nekünk a felszállást, az minimum 50 hektár, de az is inkább amolyan haveri alapon ennyi, mert 100 hektár lenne a minimum. Gondoljon csak bele. Egy gép kapacitása napi 500 hektár... — Tulajdonképpen él még a Földművelésügyi Minisztérium Repülőgépes Növényvédő Szolgálata? — Elvileg igen, gyakorlatilag nem, mert sok kis kft.-re bomlott. Ami az anyavállalatból megmaradt, az főleg a javítórészlet, ahol a nagyjavítások folynak. — Mekkora az éves termelésük? — Ezt nagyon nehéz lenne kiszámítani. Régebben a szezon hat hónapig is eltartott, most csak három hónap. Trágyaszóráskor mintegy egyhar- mad gőzön dolgozunk, gyomirtáskor pedig alig a felén. Azt is csak remélni tudjuk, hogy ennyi is marad... Próbálkozunk más jövedelemkiegészítő tevékenységgel is, például utas- repültetéssel, valamint a nagyvárosok szúnyogirtását is vállaljuk. Városnéző sétarepüléseket tartunk 6—1 személy részére, fejenként 1500 forintért... — Megélnek? — Inkább azt mondanám, hogy még éldegélünk.
