Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
1996. április Nem hiszem, hogy az ufók bejárnak a konyhába megkóstolni / a paprikás krumplit (Folytatás az I. oldalról) —A kettő' — a siker és a kíváncsiság — üti egymást? — Nem, az egy ideális dolog, ha összejön a kettő. És azt én nem hiszem el, amit egyébként elég sűrűn hallok a szakmában, hogy nem érdekes, mit mond a közönség. Ez a legnagyobb butaság, amit mondani lehet. L’ art pour 1’ art lehetetlen színázat csinálni, mert az nem színházcsinálás, az olyan, mint amikor valaki az íróasztalnak ír. De aki az íróasztalnak ír, az is reménykedik, hogy egyszer majd megtalálják a művét, és kiadják kötve-fűzve, és az utókor majd hozsannázik. Nem lehet visszajelzés nélkül művészetet csinálni. —Szoktál gondolkodni azon, hogy mi lesz veled 2, 5 vagy 10 év múlva? —Mióta a fiam megszületett, igen. Most már nem lehet olyan felelőtlenül viselkednem, mint tettem ezt régebben. Harminc éves koromig nem érdekelt soha a holnap. Úgy sose volt, hogy ne lett volna sehogy. — Mekkora szerepe van a szerencsének az életedben? — Átlagos. Egyetlen játék van, amin szoktam nyerni, az az ulti, de azt még nagyapámtól tanultam. A pályámon pedig, az indulásnál állati nagy szerencsém volt, hogy épp akkor nyitott az egri színház, és én oda kerültem. Az, hogy én ott nem bírtam befogni a pofámat, és kirúgtak, az már kevésbé mondható szerencsésnek. Utána az megint jó választás volt, hogy idejöttem Nyíregyházára, de amikor jött Verebes, úgy nézett ki, nem igazán tapsikol, hogy én az ő színésze vagyok. Aztán újból szerencsém volt, hogy kaptam egy olyan szerepet — a Pippint —, amivel bizonyítani tudtam. De olyan baromi nagy szerencsém, amire azt mondják, hogy hú, mekkora mázlija van, olyan sose volt. — Gondolkoztál már azon, hogy abbahagyod? — Sokszor. — Mikor? — Minden főpróbahéten. — De ezt én nem hiszem el. — Pedig minimális szinten minden főpróbahéten létezik ez. Az igazi mélypont az volt, mikor az egri színázból kirúgtak, és rájöttem, hogy a színészetben a legborzasztóbb a szinte kényszerszerű állandó megfelelni vágyás. És ráadásul mi ezt még szeretjük is. Vagy amikor megbántanak nap mint nap hússzor, és csak a fájdalmak vannak, és akkor már az is rosszul esik, amikor elmegy melletted egy kolléga, és nem köszön, de nem azért, mert baja van veled, hanem csak mert tele van a szája. Ekkor jönnek ezek a kóros megfelelni vágyások, amik nagyon meg tudják keseríteni az ember életét. — Mi a te szerepköröd? — A kiosztott szerepek alapján táncos-komikus vagyok, de az ember soha nem tud igazából saját magával tisztában lenni. Általában a legkedvesebb szerepei az embernek azok, amikre azt mondják, hogy ne haragudj, de abban pocsék rossz voltál, és fordítva. Egyébként nincs szerencsés alkatom, mert egy igazgatónak nem jut eszébe rólam egy színdarab. Másrészt viszont szerencsés az alkatom, mert amikor már másról eszébe jutott egy darab, abban általában a második legjobb szerepet rám tudja osztani. Vagy hogyha nincs, aki eljátsszon egy szerepet, akkor be tudja tölteni velem a lyukat. — Ennyire sokrétű vagy? — Nem, csak egyszerűen a diplomámba az van beírva, hogy színész. A tetejébe azt sem lehet rám mondani, hogy kövér vagyok, de azt sem, hogy sovány. Csúnya sem vagyok, de szép sem. —A Senki sem tökéletes című darabban női szerepet (is) játszol. Milyen az ideális nő? —Akiben minden jó tulajdonság megvan, de mindig azt veszi elő, amire neked, férfinak épp szükséged van. Tehát, ha gyengédségre vágysz, akkor nem okos, hanem gyengéd, ha megértőnek kell lennie, akkor nem szép, hanem megért téged stb. —Létezik ilyen ? — Nekem most a feleségem (Perjési Hilda — a szerk.) az ideális nő. Gondolom, ezért a feleségem. —Egy női szerep megformálásakor mit keresel inkább: magadban a nőiest, vagy a nőkben a férfit? — A nőkben a nőt. Mióta próbálunk figyelem — egyelőre még csak külsőségekben —, hogyan viselkednek a nők. Azt például meg nem fogom érteni, hogy tudják a szoknyát hordani. Olyan, mintha nem lenne rajtad ruha, mert a belső combod összeér, ugyanakkor kívülről fedett vagy. — Van ebben egy különös perverzió... — Biztos... Nem véletlenül találták ezt ki... Szóval figyelem, hogy viselik a nők a nőiességüket, és meg kell mondjam, hogy egyre kevesebb nőiességet veszek észre az utcán. Ezek a bakancsok például azt gondolom, hogy tönkreteszik a nőket. — Kicsit konzervatív vagy. — Nem hiszem, mert én mindenféle divatot szeretek, de ami ellensége a nőiességnek, az minek? Nem értem például mi az oka, hogy ma már a Libero is uniszex. A férfi és a nő nemiségének el kell válnia egymástól. —Mi a legnehezebb ennek a mostani figura megformálásában? — Az, hogy mulatságos legyen, ne pedig vicces, azaz legyen értelme megcsinálni. Ahogy Dustin Hoffmann az Aranyoskámban eljátszotta, hogy az élete függ rajta, hogy fölismerik-e vagy sem. Igaz, hogy neki—ha kellett — már reggel hétkor el kezdték csinálni a sminkjét, és csak tízkor került kamera elé, nekem pedig van, amikor egy perc alatt kell férfiból nővé alakulni. — Te rendezted a március 31-én bemutatott Csókos asszony című operettet, melynek különlegességét az adta, hogy egyben ez volt stúdiósaink vizsgaelőadása. Mi volt a tétje és a célja az előadásnak? — A tétje ugyanaz, mint a Színművészeti Főiskolán, ahol azért vannak vizsgaelőadások, hogy utána elvigyék a gyerekeket. (Erdős Borcsátfel is vették az Operett Színház színitanodájának második osztályába — a szerk.) A célja pedig az volt, hogy találkozzanak a fiatalok egy klasszikus operettel, játsszanak bonvivánt, táncos-komikust, szubrettet, primadonnát, buffot. Ebből rengeteg mindent meg lehet tanulni. Ja, és hogy tapsoljanak nekik. — Milyen a te színházad? — Mint az ideális nő. (Terjedelem híján, lásdfent —a szerk.) — Ufók vannak? — Szerintem én egyszer láttam egyet, de ezt senki nem hiszi el nekem. Az ufóboncolás és az ufókatasztrófa témakörében kissé tamás vagyok, és azt sem hiszem, hogy bejárnak a konyhába megkóstolni a paprikás krumplit. (Senyige Vándor) Jelenet az előképzősök vizsgaelőadásából (Pásztor Zoltán és Varga Nóra a Csókos asszonyban) Wanda-foto Ernest Forbes: A világ legjobb színészviccei Sztár az, aki az újságírójának mesés tiszteletdíjat fizet azért, hogy híressé váljon, aztán sötét napszemüveget hord, hogy föl ne ismerjék. Súgópéldány Mielőtt a kedves olvasó rémülten kapna a fejéhez, hogy egy színházi lap természettudományi rovatot indít, meg kell nyugtassam: ez nem az! Bár a cím alapján joggal hihetnénk, hogy a biológia egy újonnan felfedezett állat- és/vagy növényfajtájának — a súgó — egy példányával foglalkozik az alábbi cikk. Nos, a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és még jóvalabb drámaibb. A súgópéldány ui. a súgó munkaeszköze. Egy olyan szövegkönyv, amely a színházi populáció domináns egyedeinek összecsapását tükrözi. Az első összecsapásra a rendező és a dramaturg között kerül sor—jobb esetben a próbakezdés előtt. Rendszerint ekkor derül ki, hogy a nyersfordítás a színpadon használhatatlan. Ilyenkor a rendező és a dramaturg — nyelvi és értelmezési készségüket hívva fegyverül — hosszabb-rövidebb harcot vívnak annak érdekében, hogy működőképes színpadi művet rajzoljanak. A harc kimenetele nem az egyedek nemétől függ. Ekkor kapja kézhez a súgó az ő példányát, melyről joggal hihetnénk, hogy a végleges szöveget tartalmazza. A próbakezdéssel azonban megkezdődik a második összecsapás, melybe immár egy újabb domináns egyed, a színész is bekapcsolódik. A rendező és a színész nyelvészeti és szövegértelmezési előképzettsége nem minden alkalommal kerül fedésbe egymással, minek okán a súgópéldány további ceruzás beírásokkal bővül. Azonfelül kihúzásokkal és javításokkal lesz színesebb. Hogy a súgó is részese legyen a siker élményének, különböző jelek és beírások használatával könnyíti meg saját munkáját. A műhöz szorosan hozzá nem tartozó rajzok és megjegyzések a súgó, a rendezőasszisztens és néhány színész lelkiállapotát, valamint a próbák hangulatát vannak hivatva érzékeltetni, az utókorra hagyományozva a színház- művészet néhány jeles, vagy kevésbé annak mondható darabjának kódolt kulisszatitkait. Ezek után gondolhatják, hogy ha egy “civil” kezébe kerül a súgópéldány, az számára teljességgel érthetetlen és megfejthetetlen marad. így aztán jobb, ha nem is próbálkoznak vele. Inkább élvezzék a nagyszerű végeredményt, amelyet a színpadon láthatnak! Kovács Katalin Varjú Olga és Megyeri Zoltán a Szent Johanna egyik jelenetében A Van, aki forrón szereti című amerikai film színpadi változatát az előre várható bukás miatt (valamint szerénységünk jeléül) a Móricz Zsigmond Színházban Senki sem tökéletes címen játsszuk. S zínházunkban április 16-án mutatta be önálló estjét Pregitzer Fruzsina Uram, nem látta Magyarországot? címmel. Meg nem erősített hírek szerint a művésznő azóta is keresi azt a magas, barna, nem dohányzó, jól szituált férfit, aki számára felvilágosítással tudna szolgálni a feltett kérdésre. *** B ede-Fazekas Szabolcs és Megyeri Zoltán még nem döntötte el, hogy a Senki sem tökéletes című produkcióban— melyben női szerepet alakítanak — a gyantá- zás melyik módozatát válasszák: láb, hónalj, bikinivonal, vagy nyakig a kádban. A z Ismerősök című darab próbái már egy hónapja tartanak. A színház dolgozói mégis meglepődve tapasztalják, hogy a főszerepeket játszó hat művésznő egyre ritkábban akarja megismerni egymást a színészklubban. B ede-Fazekas Szabolcs nemrégiben esett át egy közismert gyermekbetegségen, a bárányhimlőn. A színház vezetéséhez közelálló értesülések szerint a színésznek Verebes István felajánlotta, hogy eljátszhatja a pöttyös-sorozat valamennyi kötetéből készült színpadi mű főszerepét. S zabó Márta Nyuszi névre hallgató macskája állítólag terhes. Perjési Hilda j *** U j mesedarab került színházunkban bemutatásra, melynek címe: Ágyacska. (Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy a mű eredeti címe: Ágacska.) —A színész mikor nem színész? — A legtöbb esetben. A közönség percről percre csökken. A főszereplő karjaiban tartja partnemőjét, halkan megkérdezi tőle: — Egyedül vagyunk? — Ma este még nem, de holnap már egyedül lesztek — hallatszik a nézőtérről. — Ennek a színháznak csodálatos az akusztikája! — Tessék??? A színészügynök és a producer: — Van egy szenzációm a számodra. A teste olyan, mint Arnold Schwarzeneggeré, úgy énekel, mint Frank Sinatra, úgy játszik, mint Anthony Hopkins és hasonlít Búrt Reynoldsra. — Nagyszerű! Hozd ide nekem ezt a férfit ! — A baj az, hogy ő egy lány, Válogatta és angol eredetiből fordította: Tátimé Munkácsy Júlia, a Közönségszervező Iroda vezetője
