Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-23 / 95. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. április 23., kedd 3 Nem örököltük, kölcsön kaptuk Lefler György (Új Kelet) Az idei kabalási majális programismertetése szerepelt Nyíregyházán, ä Szakszervezetek Házában megtartott tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. Vaskó Mihály, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) megyei képviseletvezetője elmondta, hogy all. kabalási majális előkészületeibe a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) megyei szervezete is bekapcsolódott. A rendezők szeretnék, ha a május elseje megmaradna annak, ami valójában: az 1886-os chicagói véres tüntetés áldozatainak emlékére a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritását, a munka ünnepét jelentené. Ugyanakkor —a hagyományoknak megfelelően — a jó értelemben vett népünnepély jellegét is megőrizné, amikor is családok, dolgozói kollektívák kerekednek fel, hogy a szabadban együtt töltsenek egy derűs napot. A kabalási majálisra a meghívás mindenkinek szól: nyíregyháziaknak és vidékieknek, gyerekeknek és idősebbeknek, dolgozóknak és munkanélkülieknek egyaránt. Mrenkó László, a Kereskedelmi Ágazati Szakszervezetek (KÁSZ) megyei titkára szerint a minden eddigit felülmúló majálisra húsz—huszonötezer embert várnak. Lesz balett és formációs tánc, népi tánc neves gyermekcsoportok bemutatkozásával, fúvószene és mazso- rettek, bábszínház, a Bubble Beat együttes műsora, citeraze- nekar, a Mandala Dalszínház musicalvarázsa, karatebemutatók. (Folytatás az 1. oldalról) Köré műanyag palackokat és szemétből készített emberalakokat raktak. Ezzel a Föld halálára hívják fel a figyelmet. Pampuch Mariann és Kiss Hajnalka elmondták, hogy az ötletet tanulmányaik során szerezték. Német szakos tanárnőjükkel, az osztrák Petra Pern- dorferrel egy környezetvédelmi tankönyvből olvastak. A történetek egy olyan fiúról szóltak, aki az életét a környezet védelmének szentelte, s sok társát nyerte meg e célnak. A korányis diákok a későbbiekben több hasonló akciót szerveznek. Szeretnék elérni, hogy Nagykállóban a szerves és szervetlen hulladékot külön gyűjtsék, s gimnazista társaikat is bevonják majd az aktív környezetvédelmi munkába. A fák, virágok fontosságát a nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Csillag ócska csoportja is jól ismeri. Ok tegnap szemetet szedtek, kapálgattak, gereblyéztek és virágokat locsoltak az óvoda udvarán, s közben Herczku Mihályné Piroska óvónénivel együtt énekelték: ez a Föld a mienk. Elmondták, hogy napfény, víz, föld és tiszta levegő szükséges a növények életben maradásához. S elmagyarázták azt is, az embereknek miért van szükségük a növényekre. Piciny kezükkel szorgalmasan és kitartóan dolgoztak, átérezve, mennyi mindent tehetnek az emberiség jövőKözlemény A nyíregyházi városi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán az ügyfélfogadás a rendőrnap rendezvényei miatt megváltozik. Április 23-án (kedden) 8 órától 18 óráig várják az ügyfeleket, míg 24-én 8—12 óráig kereshetik fel hivatalos ügyekben az osztályt. jéért. Reméljük, mire felnőnek sem felejtik el, hogy a Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Mátészalkán az 5. Számú Általános Iskolában reggel 8 órától a gyermekek zenés irodalmi összeállítással emlékeztek meg a Föld napjáról. Egyébként az „ötösben” és a többi iskolában is e napot az intézmény, illetve a környék takarításának szentelték, bár a tanítás ettől függetlenül mindenütt folyt. Több helyütt rendeztek papírgyűjtési akciót, újrahasznosítva a régi újságokat, folyóiratokat, és ugyancsak számos iskola tanulói vállalták a környékükön található parkok rendbetételét. Malom utcai kérdőjelek Kezdődhet a csikicsuki Tegnap késő délután — a bezárt épület helyett immár a Búza utcai intézményben — értekezletet tartottak a nyíregyházi Malom utcai óvodások szüleinek, melyen részt vett Békési Elemér, a megyei jogú város polgármesteri hivatala oktatási, kulturális és sportirodájának helyettes vezetője, Jaczkó Pál, a város közgyűlése oktatási és ifjúsági bizottságának elnöke, Tormássi Géza KDNP - s önkormányzati képviselő és Herczku Pálnéóvodavezető is. Pályakezdők figyelmébe! / Álláskeresési taktikák Az álláskeresés nehézségeit ki többször, ki kevesebbszer, de jó néhányan átéltük. Akár úgy, hogy mi magunk próbáltunk munkát találni, akár úgy, hogy családunk egyik tagjának, barátunknak vagy ismerősünknek kerestünk munkahelyet. A végzős tanulókat többnyire azzal biztatják szüleik, hogy tanuljanak még, így később lesznek munkanélküiek. távolabbi régióban tanulók közül sokan nem térnek haza, hanem az ország távolabbi részén vagy a fővárosban keresnek maguknak boldogulást. Megyénk viszont csak úgy várhatja felemelkedését, fejlődését, ha számíthat fiatal szakembereire. Szombat este az álláskeresés fortélyait mutatta be számukra Fürjes Balázs, az egyik legnagyobb fejvadász- cég képviselője. A nagyszámú érdeklődés mutatta, hogy ezek az egyetemisták, főiskolások haza kívánnak térni, hiszen itt élnek rokonaik, barátaik. Itt nőttek fel, ide köti őket a szülőföld. Csupán munkahelyre és elegendő fizetésre vágynak. Kozma Ibolya (Uj Kelet) Nyíregyházán, „a térség gazdasági szerkezet-átalakításának feltételrendszerét biztosító, humán erőforrás fejlesztését elősegítő program” szakmai teamje, a Fiatal Értelmiségiek és Vállalkozók Társasága és a megyei fejlesztési ügynökség más módon próbál segítséget nyújtani a jövő pályakezdőinek. Szombat este a Váci Mihály Művelődési Központban a Közéleti Kávéház sorozat keretében a megye határain kívüli felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatókkal találkoztak. Céljuk, hogy hazavonzzák ezeket a fiatalokat, hiszen mindenki számára ismert tény, hogy a Sokszínű majális Aki államfőket látott vendégül Fehér János vendéglős, ha beszámítjuk a tanulóéveket is, huszonöt éve van a szakmában. A szigorúan vett szakmai gyakorlatot Nyíregyházán, a Hotel Szabolcsban kezdte, onnan került Vásárosnaményba. Ennek lassan húsz esztendeje. Április 16-án nagy nap virradt Naményra, de a vendéglősre is. Nem mindennapos esemény, hogy valaki díszebédet adhat a köz- társasági elnök tiszteletére. Berki Antal (Uj Kelet) —Milyen különleges intézkedések előzik meg egy ilyen díszebéd lebonyolítását? — Amikor magas rangú kormánytisztviselő érkezik, akkor alaposan átvizsgálják a vendéglőt. így volt ez most is. A különlegességét inkább az adja, hogy a vizsgálatok biztonságtechnikaiak voltak. Az ételekkel kapcsolatos elvárások nem különböztek a más, normális napra vonatkozó előírásoktól. Ugyanúgy ellenőriztük a felhasznált alapanyagot, mint máskor, az elkészült ételből vett mintát 48 óráig megőriztük. — Amikor ilyen illusztris vendég tiszteli meg a vendéglőt, kifőz? — Szerencsére munkatársaim jól képzett emberek, nem okoz gondot semmiféle menü megfőzése, összeállítása. Bármilyen ételkülönlegességet el tudnak készíteni. —Ilyenkor kap-e valamilyen kérést, utasítást a menü összeállítását illetően? — Nem. Tulajdonképpen azt tálalok föl, amit akarok. Azért érdeklődöm, hogy van-e a vendégnek valamilyen kedvenc étele. Most könnyű dolgom volt, tudtam, hogy az elnök szereti a halat, kézenfekvő volt, hogy tiszta halféleséget szolgáljak fel. — Megtudhatnánk, mi volt Göncz Árpád ebédje? Fo|ő: Csonka — Bécsi húsleves, előételként gombafejek rántva, tar- tármártással, aztán tiszai halakból készült halastál, megspékelve roston sült pisztráng- gal. Desszertként pedig Gundel-palacsinta. És természetesen a főételhez primőrökből készült salátát adtunk. — Úgy tudjuk, hogy a környékre látogató előkelő vendégek rendszeresen felkeresik az ön vendéglőjét... — Igen. Járt már nálunk a parlament elnöke, Gál Zoltán, aztán Baja Ferenc, Bokros Lajos. Szerencsére eddig nem volt panasz ránk, mindannyian jól érezték magukat. Gyüre Ágnes tudósítása A cél az volt, hogy az érintett édesanyák, édesapák a szóbeszéd helyett az illetékesektől kapjanak helyzetjelentést a kisdedóvó jelenlegi állapotáról. Mint korábban beszámoltunk róla, az ovi sorsa talán a megszüntetés lesz, hiszen statikai vizsgálatok bizonyították, hogy az évszázados — valószínűleg nem is e célra létrehozott — falakat néhol alá sem alapozták, néhol pedig teljesen alámosta őket a vízvezetékrendszerből elszökő víz. Előzetes tájékozódásunk során az óvoda vezetője elmondta: négy—hat éve már annak, hogy észrevették, a gyermek- mosdó alatt dong a föld. Tavaly decemberben már az aknába is feljött a víz. Januárra — úgy hitték — elhárították a hibát, de egy százezer forintos vízszámla után március végére már megint negyvenötezres lett a céh. A balesetveszély felszámolása mintegy kilencmillió forintba, a teljes felújítás pedig közel tizenkilencmillióba kerülne. Herczku Pálné cáfolta azt a mendemondát, miszerint a Malom utcai óvoda bezárása az ára a Család utcai megmentésének.Hangsúlyozta: a két ügy között semmilyen kapcsolat nincs. Most úgy tűnik, Örökösföldön az épület károsodásának mértéke olyan, hogy az ottani szülők által felajánlott társadalmi munka és az egyéb segítség a megmaradás felé billentheti a mérleg nyelvét. Április elseje óta a Malom utcai óvodások két csoportja a Virág utcára jár, ott éppen akadt ugyanis két üres csoportszoba. Egy csoport a Búza utcán kapott helyet. Félő azonban, hogy szeptembertől az említett kisközösségek — főként a Virág utcán — nem maradhatnak mostani helyükön, hiszen iskolakezdés után a víztorony mellett a kicsik már csak negy- venketten, vagyis kevesen maradnának. Ha a szülők egyáltalán oda vinnék őket. A város óvodáiban egyébként az idén május nyolcadiká- tól tizedikéig reggel fél nyolctól délután fél hatig lehet a névsorba előjegyeztetni a csöppségeket. Az óvoda és az ott dolgozók jövőjéről várhatóan a város április 29-ei közgyűlésére készül előterjesztés és május hatodikára születhet valamilyen döntés. Sikli Tímea (Új Kelet) Fehérgyarmaton a Piros Rózsa Együttes Roma Érdekvédelmi Szervezete és a Zöld Liget Bt. a munkaügyi központ segítségével kosár- fonó-tanfolyamot szervez. A városból és körzetéből elsősorban a tizennyolc és negyvenöt év közötti nyilvántartott munkanélküliek jelentkezését várják a szervezők a három hónapos képzésre. A tanfolyam után sikeres vizsgát tett hallgatóknak a Fehérgyarmaton most megalakuló kosárfonó üzem ad majd munkát. Tuzséron fásítási programba kezdtek a községlakók. A tavasz beköszöntével kettőszázötven facsemete, számos sövény- és virágpalánta vár elültetésre. Megújul a Lónyay-kastély épülete is. Már csak a tető cse- repezése van hátra, és néhány héten belül megújul a kastély főépületének födém- szerkezete. Az anyagiakat a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet és a tuzséri önkormányzat gyűjtötte össze. A húszmillió forintból négy kerül ki a községi kasszából. Az említett összeg bármilyen soknak is tűnik, ez évben csak a tető teljes felújítására, a főbb nyílászárók felszerelésére és a két, kidőlőben lévő támfal visszaépítésére lesz elegendő. Kisvárdán április 23-án délután két órakor a kórházban lesz a IV. Rákellenes Napok Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei eseményeinek megnyitója. A rendezvényt a városi kórház tudományos bizottsága és a Magyar Rákellenes Liga keletmagyarországi szervezete bonyolítja le. Az előadáson részt vesz Göncz Arpádné, a liga fővédnöke és dr. Vasváry Arturné főtitkár is. Az előadásokon elsősorban az onkológia aktuális kérdéseiről lesz szó. Csengerben április 24- étől kétnapos tanulmányi versenyt rendez a helyi gimnázium. A szakmai megméretésnek az ország minden megyéjéből érkező óvónői és pedagógiai szakközépiskolások lesznek a főszereplői. Az ünnepélyes megnyitó szerdán reggel nyolc órakor lesz, ezt az írásbeli, később a szóbeli vizsgák követik. A vetélkedés csütörtökön délben fejeződik be, majd délután megtartják az eredményhirdetést. Az első tíz diák, ha felsőbb iskolában szeretné tovább folytatni tanulmányait, felvételi nélkül megkapja erre a lehetőséget, és közülük a legjobb három plusz anyagi támogatást is kap. A többiek serlegeket és oklevelet kapnak ajándékba. Fényeslitkén szombaton tartja huszonöt éves jubileumi ünnepi ülését a Kertészek és Kertbarátok Szövetsége. A délután négy órakor kezdődő összejövetelt Kántor Jánosné polgármester nyitja meg, majd az egybegyűlteket a szövetség elnöke, Drimba József köszönti. A szőlő- és almatermesztés jövőjéről dr. Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke tart majd előadást. Telefon: (42) 437-012