Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-20 / 93. szám
14 1996. április 20., szombat Sport UJ KELET NB I nők Kisvárdai SE—Kiskunhalas végeredmény 25-19 félidő 13-10 Kihalászták a Halast Kisvárda, 700 néző. V.: Kanyok, Sziklai Kisvárdai SE: Pataki — Kulcsár 4, Nagy H. 7, Agárdi 3, Hollóné 7/4, Ignatyenkó 2, Buglyó 1. Csere: Birta (kapus), Farkas, Baunok, Nagy A., Csuk 1. Edző: Babán János Kiskunhalas: Vörös — Kirsner, Szarka 3, Rádin 1, Pásztor 4, Asztalos 3, Virág 2. Csere: Katona (kapus), Bartucz 3, Turiné 3/3, Csábi. Edző: Tabajdi Ferenc Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 7/5 ill. 5/3. Fullajtár András (Új Kelet) A kisvárdaiak kezdték a játékot, és villámrajtot vettek, a 7. percben már 4-0-ára vezettek. A vendégek a 8. percben lőtték az első góljukat, látszott rajtuk, hogy sokkal idegesebbek, mint a vendéglátók; volt rá okuk, mert ők is bajban vannak. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, és a félidő közepére sikerült a halasiaknak 6-5-re felzárkózni. Ettől kezdve érthetetlen volt a várdaiak rövidzárlata, több támadást elügyetlenkedtek, sőt, nemegyszer passzív játék miatt a játékvezetők elvették a labdát tőlük. így a 26. percig felváltva estek a gólok, majd ismét rákapcsoltak Hollónéék: háromgólos előnyre tettek szert. A második félidőben folytatódtak a hazai rohamok, és rögtön az első percben Kulcsár növelte az előnyt (14-10). Ezt követően ismét felszívta magát a vendégcsapat, tartani tudta a háromgólos különbséget. Ezután megtáltosodtak Nagy Heniék, és fokozatosan elhúztak. A 44. percben már 20-13-at mutatott az eredményjelző. Tíz perccel később már kilenc góllal is vezetett a KSE. A tetemes előny birtokában ismét könnyelműsködni kezdtek a nyírségiek, ezt kihasználta a lelkesen küzdő ellenfél, és zsinórban három gólt is lőtt. Ám ezzel csak szépíteni tudott az eredményen, végül a nagyon fontos összecsapást biztosan nyerte a szabolcsi csapat. A találkozó első perceitől érezni lehetett, hogy mindkét csapat számára nagy a tét, hiszen bármelyikőjük megbotlik, végzetes lehet a kiesés szempontjából. Nos, szerencsére a vendégek betliztek, a kisvárdaiak időnként sziporkázó játékkal felülmúlták őket. Nagy valószínűséggel feljebb tornázták magukat a mostani 10. helytől. Babán János: — Hatalmas munka eredménye a mostani siker, de tisztában vagyunk vele, hogy még sokat kell dolgoznunk. Tabajdi Ferenc: — A nagy tét megbénította a játékosaimat, rengeteget hibáztak, végül ez döntötte el a mérkőzést a hazaiak javára. Jobb volt a támadó hazai csapat Fotó: CsoRo Kézilabda NB I Megyei rangadó Bátorban Két kitűnő átlövővel rendelkeznek, akikre külön is érdemes figyelni. A hazai csapatból ketten is sérüléssel bajlódnak. így Hadobás edző nem számíthat Bárány ésRéti játékára, de mindenképpen győzelmet vár lányaitól. Nyírbátori KC— Tiszavasvári Alkaloida Nyírbátor, szombat 17.00 óra. Ezúttal nem lesz igazi me- gyeirangadó-hangulata a mérkőzésnek, ugyanis a hazaiak sorsa már megpecsételődött, míg a vendégek az élbolyban való maradásért harcolnak. Érdekes, hogy az Alkaloida Nyírbátorban eddig még nem tudott nyerni, csupán döntetlent ért el. Ettől függetlenül a bátoriak bíznak abban, hogy jó meccset játszanak, annak ellenére, hogy tudják, a vasváriak az esélyesei a találkozónak. Hétvégi kézilabdaműsor: NB Il-es mérkőzések, női, szombat: Nyírbátor—Balmazújváros 15.00 óra, Put- nok—Vásárosnamény 15.00 óra, Bocs—Papp-Ker SE 11.30 óra. Férfi mérkőzések, szombat: Fehérgyarmat—Mezőkövesd 17.00 óra, Sárospatak—Csen- ger 16.00 óra, vasárnap: Záhony—Ózd 11.30 óra. Uj ki-Kelet egyéni verseny Fullajtár András (Új Kelet) Mindhárom NB I B-s csapatunk megyén belül játssza le a hétvégi mérkőzéseit. A Tiszavasvári ugyan idegenben játszik, de csak Nyírbátorig utazik, ahol megyei rangadót játszik a kiesőhelyen álló hazaiakkal. Egyetlen női gárdánk az elmúlt évben még NB 1-es Szegedet fogadja. Kölcsey DSE-NYSI— Szeged Bujtosi Szabadidő Csarnok, szombat 16.30 óra. A korábban első osztályú vendégeknél fiatalítás történt, így alaposan átszerveződtek. Sakk Új Kelet-információ ___________________________ Május e lső napjaiban a megyei sakkozók számára egyéni sakkversenyt szervez a nyíregyházi Start Sakk Kör. A viadalt négy különböző napon, május 1-jén, 4-én, 5-én és 12-én tartják a Start Vállalat ebédlőjében, a Bujtos utca 32. szám alatt. A versenynapok alatt két-két fordulót játszanak a résztvevők, méghozzá svájci rendszerben. Minden játéknap reggel 8 és délután 13 órakor kezdődik. A partik játékideje 2x2 óra (1 órában 20 lépés, utána leesésig). A nevezési díj 300 Ft/fő, nyugdíjasoknak, gyermekeknek 50 százalék kedvezmény. Jelentkezni csütörtökönként személyesen, a Körte u. 19. sz. alatt, illetve telefonon a 410- 522-es számon lehet, valamint a sakkverseny kezdetén (május 1.), a helyszínen 8 óráig is nevezhetnek a versenyezni szándékozó sakkozók. NB 111 Tisza-csoporl, 20. forduló Rakamazon elcsúszhat a bajnokjelölt Rangadók minden mennyiségben... Méghozzá milyen párosításban. Két megyei presztízscsata izgatja a kedélyeket, de talán nem tévedünk: a feljutásra ácsingózó Tiszafüred rakamazi fellépése lesz a hétvége slágerösszecsapása. Még valamit... Nyírbátorban kisebbfajta összejövetelt tail a Jávor család — az „öreg” a hazai legénységet vezényli, a trónkövetelő „Palika” a Kisvárda színeiben igyekszik keresztbe tenni a faternak. Koncz—Csiky (Új Kelet) Kezdési idő: szombat 16 óra Nyírbátor (12.)— Kisvárda (5.) V.: Szemán (Kálmán I., Or- tó). Nyírbátor, Jávor Pál edző: — Erőteljesen készülünk a találkozóra, természetesen a győzelem igényével lépünk pályára. Annak ellenére is a három pontra törünk, hogy a bajnokság eddigi szakaszában nemigen volt szerencsénk. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy négy—öt kulcsjátékos állandóan sérült vagy beteg. Hárman — Szombathy, Erdősi, Szabó István —még labdába sem rúgtak tavasszal. A Szikszó elleni meccsen „kikészült” Kertész térde, míg Gubányi két hete egész egyszerűen „felszívódott”! Folyamatosan új összetételű csapattal kell kísérleteznem, ám úgy veszem észre, lassan mindenki megtalálja a helyét. Miskolcon már öt ajtó-ablak lehetőségünk akadt, a hazaiaknak csak egy — erre kikaptunk 2-1-re. Valahogy túltesszük magunkat a nehézségeken, s megoldjuk a feladatot... Kisvárda, Mészáros Károly edző: — Az előzetesen lefektetett terveknek megfelelően eddig hoztuk, amit lehetett.... Két hazai mérkőzésünket simán megnyertük, Rakamazon pedig elkerültük a vereséget. Most is pontot akarunk zsákmányolni, de mivel Nyírbátor „csehül” áll, várhatóan nagyon harapni fog. Ráhangolásként szerdán Nyírkárászban melegítettünk, a 4-2- es győzelmen túl sokkalta lényegesebb, hogy biztatóan mozgott a csapat. Sajnos Kántor lábára hamarosan fekvőgipszet formáznak, szomorú: a fiatal játékost jó időre elvesztettük. Hozzá képest Kőrizs még szerencsésnek is mondhatja magát, neki „csak” három sárga lapjáért kell vezekelnie. Kosárlabda Kezdési idő: vasárnap 16 óra. Rakamaz (4.)— Tiszafüred (1.) V.: Kormos (Drucskó, Tóth T.). Rakamaz, Kiss Miklós edző: — Ha mindenki odateszi majd magát, elkaphatjuk a Tiszafüredet — ez a célunk. A vendégek tavasszal nem mutatkoznak olyan masszívnak, mint amilyenek az ősszel voltak. Nekünk a pontrúgásoknál kell jobban figyelnünk, hiszen számos gólt kaptunk standard szituációk után, ezek elhárítását mostanában sokat gyakoroljuk. Fejfájást okoz, hogy Pásztor besárgult, Papp és Hudák viszont letöltötte büntetését, így rájuk már számíthatok. Bodnár Németországban volt a válogatottal, remélem, egészségesen érkezik haza, miként azt is, hogy a múlt alkalommal — szerintem jogtalanul — kiállított Szabó kapusra nem szabnak ki büntetést. Hét közben a Tiszavasvárival találkoztunk edzőmeccsen, és azon túl, hogy 7-1-re kikaptunk, Karócz- kainak kifordult a bokája, emígyen bizonytalan a szerepeltetése. Hajdúböszörmény (15.)— Baktalórántháza (9.) V.: Nyikes (Fridély, Petus). Baktalórántháza, Kozma József edző: — Megnyugtató, hogy négy tavaszi mérkőzésünkből háromszor siker kísérte szereplésünket, és szereztünk kilenc pontot. Nem szabad azonban leülnünk, elégedettté válnunk. Nincs mese, menni kell tovább előre, annál is inkább, mert a bajnokság hajrája „sűrű” lesz számunkra. Idén már két alkalommal volt szerencsém látni a böszörményi együttest, ezért bátran állítom: esélyesnek tartom csapatomat az újabb győzelemre. Jobbak vagyunk tőlük, s remélem, ez a pályán is kifejezésre jut majd. Némiképp aggaszt, hogy családi gondjai miatt nélkülöznöm kell Tóth Istvánt, továbbá Benkő is érzi még talpcsontsérülését. Ami ennél is behatóbban foglalkoztat, az Cselószki sorsa. A meghatározó játékossá előlépett védő térde bevize- sedett, így hétfőn a kórházban kezdte a hetet. Pedig igencsak szükségem lenne rá... Nagykálló (2.)— Mátészalka (10.) V.: Szilágy M. (Szlomo- niczki, Zahorán). Nagykálló, Nagy Tamás szakosztályvezető: — Kedden kiveséztük a tiszaújvárosi fiaskó okait. A csapat nem azt játszotta, amit megbeszéltünk, emberfogásunk levegős volt, a fiúk csak testben voltak a pályán, mindamellett, hogy a második hazai gólt másfél méteres lesállás előzte meg! Dejókorjöttezapofon, levontuk a következtetéseket. A Mátészalka ellen győznünk kell! Általában élvezetes meccseket játszunk egymással, a tavalyi 2-0-val most is elégedettek lennénk. Reméljük, jó lesz a pálya és az időjárás is. Hátráltatta a munkát, hogy Kígyósi összeszedte harmadik sárgáját, ráadásul sérült is, ezért szó sem lehet szerepeltetéséről. Barczi Robi viszont visszatér, jó formájára szükség lesz. Mátészalka, Fehér Zsolt edző: — Úgy érzem, helyreállt a csapat, a múlt heti győzelem önbizalmat adott a fiúknak. A lelkesedés látszott a produkciónkon, de sok helyzetet kihagytunk. Mindenesetre a fejünkben van a rakamazi 0-7 tanulsága, ennek megfelelően készültünk. Tiszteljük a nagy- kállóiakat, ismerjük eredményeiket, s ha lekezelnek minket, az nekünk csak jó lehet! Ha nálunk minden rendben lesz fejben, háromesélyes megyei rangadót fogunk játszani. Gondot jelent, hogy három kulcsjátékosunk harcképtelen. Tóth Zolit Pesten műtötték a térdével — ő csak két hét múlva kezdheti az edzéseket —, Ötvös lába gipszben van, és Banka is maródi. Búcsú az idénytől Budafok KE—Nyíregyházi TK-lsobau Budafok, vasárnap 17.00. V.: Geréb, Galambos Az 1995—96-os NB l-es férfi kosárlabda-bajnokság a véghajrájához érkezett. Vasárnap a tavalyi bajnok Danone- Honvéd és a Körmend együttese megkezdi a párharcot a bajnoki címért. Ugyanezen a napon a Nyíregyházi TK- lsobau gárdája Budafokon búcsúzik az idénytől. Új Kelet-információ A nyíregyházi csapat egy hete az első mérkőzésen a dudaszó előtti pillanatban Shirian két pontjával nyert 98-97 arányban. A 25—26. hely sorsa a második mérkőzésen mindenképpen eldől. Érdekesség, hogy a mérkőzés akár döntetlen is lehet, akkor a hazai győzelemmel a Nyíregyháza a 25. A két csapat ebben a bajnokságban negyedszer találkozik. Eddig mindig a vendéglátó gárda nyert. A tavalyi évben lejátszott budafoki meccsen Várszegiék az első félidőben nagy előnyre tettek szert, amit a másodikban valamelyest csökken- tettek Jankovicsék. Úgy látszik, a budafokiak könnyen elfáradnak a végére, ugyanis legutoljára Nyíregyházán úgy kaptak ki, hogy az utolsó, két pontot érő találatig ők vezettek. Kovács Tibor, a nyíregyháziak edzője elmondta, ezen a búcsúmérkőzésen szeretne lehetőséget biztosítani a fiataloknak, akik eddig nem sokat játszottak. Valószínűleg pályára lép Papp, Szmolinka és az utánpótláskorú Lakatos, valamint Herczku Márton is. Utóbbinak ez első első osztályú szereplése lehet. A fiatalabbakat Hutás és Oroszvári egészíti ki, az idősebbek ezúttal kevesebb játék- lehetőséget kapnak. Védekezésben mindenképpen javulnia kell a főiskolásoknak, hiszen az nem fordulhat elő még egyszer, hogy húsz perc alatt 63 pontot kapjanak. Támadásban betörésekkel, le- rohanásokkal próbálkoznak majd Hutásék. Érdekesség, hogy a főiskolás gárda az utóbbi időben távolról is eredményes, ami korábban nem volt jellemző. A hét végén egyébként nem csak a bajnoki címért játszanak meccset, a többi helyosztó is elkezdődik. A 3—4. helyért a ZTE és az Albacomp, az 5—6. helyért a Debrecen és a Paks, a 7—8. helyért a Szombathely és a Szolnok gárdái küzdenek. A 9—16. helyért nyolc csapat körmérkőzéses rendszerben küzd.