Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-12 / 86. szám
Kozmosz 5 ÚJ KELET 1996. április 12., péntek Az űrhajózás napja 1961. április 12. az emberiség tudományos történetének nagy napja volt: ekkor járt először ember a világűrben. A 27 éves szovjet Jurij Gagarina Vosztok—1 utasaként 108 percet töltött a kozmoszban, és űrhajójával megkerülte a Földet. Ezt a napot azóta az űrhajózás napjaként ünnepli a világ. A nagy eseményt az ötvenes évek végén indított kutatási program előzte meg. Szergej Koroljov akadémikus, a szovjet űrhajók konstruktőre az emberi űrrepülés lehetőségeit kutatva több sikeres és néhány sikertelen kísérlet után, előbb állatokkal folytatott űrutazás, majd a Szputnyik—1 1957-es sikeres útja nyomán teremtette meg az emberi űrutazás technikai feltételeit. Az ember első világűrbeli útját a későbbiekben inkább politikai, mint technikai teljesítményként értékelték, de mégis kezdetét jelentette egy nagy ívű, már 35 éves múltra visszatekintő fejlődésnek. MTI-Panoráma _ Az újabb és újabb technikai csodákon kívül az űrkutatást a szovjet—amerikai versengés, a két rendszer közötti harc jellemezte, de ez nem gátja, sőt, inkább serkentője volt a hatalmas eredményeknek. Az elsősorban szovjet-orosz és amerikai versengésbe mások is bekapcsolódtak részkutatási programokkal, eszközökkel és űrhajósokkal. A világűr meghódításában számos ország vett részt eddig Afganisztántól Indián és Franciaországon át Németországig, valamint a volt szocialista országok az Interkozmosz program keretében. Nemzetközi személyzetnek 25 ország űrhajósa volt már tagja. Több mint 300 űrhajós járt 1961. április 12. óta a világűrben, s több mint 200 alkalommal tettek űrsétát. A lcghosz- szabb időt, két alkalommal összesen 679 napot Vcilerij Poljakov töltötte az űrben. (Legutóbb 438 napot a Mir űrállomáson 1994. október 8-tól 1995. március 22-ig.) Gagarin után 23 nappal már a világűrben volt az első amerikai űrhajós is, igaz hogy Alan Shepard csak ballisztikus űrrepülést hajtott végre. A Földet először 1962-ben kerülte meg amerikai űrhajós: John Glenn. Szovjet volt az első űrhajósnő, Valentyina Tyeres- kova, akinek 1963-as útja óta majd húsz nő járt az űrben. A csúcstartó közülük az orosz Jelenei Kondakova, aki 170 nap után tért vissza Polja- kovval együtt a Földre tavaly márciusban. Szovjet űrhajós nevéhez fűződik az első űrséta is: 1965-ben a Voszhod—-2 utasaként Aleksiej Leonov hagyta el először az űrhajót, s 20 percet töltött el a kozmoszban. Viszont amerikai volt az első ember a Holdon: 1969. július 24-én az egész világ figyelte Neil Armstrongot (aki Edwin Aldrin és Michael Collins társaságában az Apollo— 11 utasa volt), amint megtette híres első lépését a Holdon. Amerikaiak indították az első űrrepülőgépet is 1981-ben, s azóta több ilyen űreszközt is kipróbáltak, így a gyászos emlékű Challengert, majd a Disco- veryt, az Atlantist és az Endea- vourt. Az űrrepülőgépeket több utazásra is fel lehet használni, alkalmasak mesterséges holdak Föld körüli pályára állítására, nukleáris fegyverek szállítására és újtípusú fegyverek kipróbálására is. A szovjetek tíz éve állították pályára a Mir űrállomást, amelyen űrhajók és űrhajósok tucatjai fordultak meg, több mint 60 űrsétát hajtottak végre közel 700 órát töltve külső munkákkal. Az első nemzetközi űrrepülést 1975-ben a szovjet Szojuz—19 és az amerikai Apollo—18 végezte az űrhajók űrbéli összekapcsolásával. A két személyzet két napig.dolgozott együtt, és a tudományos manőveren túl politikai sikernek, az enyhülés szimbolikus lépésének is számított az akció. Húsz évvel később, 1995-ben már más politikai légkörben, s tudományos szempontból is áttörésként történt meg az orosz— amerikai közös űrkutatás újabb eseménye. Az Atlantis űrrepülőgépnek (ez volt egyébként az Egyesült Államok űrhajósainak 100. útja) az 1986 óta működő Mir űrállomáson történt dokkolásával először csatlakozott űrrepülőgép egy űrállomáshoz, s ez az út a személyzet létszáma, cseréje, kutatásai és indulási-érkezési helyszínei tekintetében számos újdonságot jelentett. A hatalmas szellemi teljesítményt, anyagi áldozatokat követelő világűrkutatásnak tragikus áldozatai is vannak: legkevesebb négy szovjet és tíz amerikai asztronauta halt meg az űrutazások korszakában, és azóta halott az űrkutatás nagy elsője, Jurij Gagarin is, aki 1968-ban egy kísérleti berepüléskor zuhant le gépével. A világűr végtelen, s így az űrkutatás határai is. Az ezredforduló utáni első évekre tervezik egy közös orosz—amerikai—európai űrbázis létesítését, az első európai űrrepülőgép felbocsátását, egy európai Hold körüli űrállomás kihelyezését, és 2019-ben, a Holdra lépés 50. évfordulójára az első amerikai űrhajós Marsra lépését. „Haza-hazamegyek Gyulaházára...” Pilótából diplomata? ^gI% (K Beszélgetés Farkas Bertalan dandártábornokkal Simányi József ■ ____ — T ábornok úr, 16 év telt el azóta, amióta ön a világűrben járt. Mi az, amiről ebben a pillanatban szívesen tudósítana bennünket? — Nem telt cl eseménytelenül az űrkutatás másfél évtizede. Már az is nagy szó, hogy nem maradt abba az orosz űrkutatás a rendszerváltás miatt. Az amerikaiak, bár saját elképzeléseik szerint hajtják végre az űrrepüléseket, mégis összehangoltan tevékenykednek: a két nagy űrhatalom vezetői megegyeztek abban, hogy egymást segítve, egymás tapasztalatait kiaknázva, felhasználva a békés nemzetközi űregyüttműködésért mindent megtesznek.-— Ebben a pillanatban is éppen egykori orosz kollégái vagy utódaik keringenek felettünk és amerikai kolléganő a társuk. — Az űrkutatásban ez a csodálatos: létezik fenn egy űrállomás, már majdnem egy évtizede, s állandóan hozzákapcsolódnak Szojuz típusú űrhajók. Nem törvényszerű, hogy csak oroszokkal, hanem amerikaiak, németek, más országból származók is mehetnek a Mír űrállomáshoz, például amerikai űrrepülőgépekkel! Ez óriási dolog, nemcsak a szakember szemében, hanem a hétköznapi emberében is. Az űrrepülőgép személyzete több, mint a Szojuzé, hisz ott csak három űrhajóst vihetnek magukkal, itt pedig 6—7 ember is repülhet a világűrben. Az amerikai űrhajósnő, aki ráadásul nagy tapasztalattal rendelkezik, nem is fiatal hölgy, az amerikai űrkutatás történetében talán a leghosszabb időtartamot repüli. — Vajon annak az időszaknak — űrrepülése idején — voltak-e misztikumai, igazi titkai. amelyeket meg kellett őriznie. vagy ez inkább csak romantika? ' — Sokan azt hiszik, ha már egyszer valaki katonaruhában érkezik ki a Csillagvárosba vagy éppen francia űrhajósként amerikai, houstoni kiképzőközpontba. akkor emögött biztos, valameilyen katonai dolognak is rejtenie kell. Ha nem lettem volna benne, így gondoltam volna én is. A gyakorlatban azonban nem így van. Az oroszok saját maguk megoldják katonai jellegű dolgaikat, ebbe nem nagyon engedtek belekukkantani senkinek, se nekünk, se másoknak. Az amerikaiak ugyanígy csinálják. Tehát vannak olyan űrrepülések, amelyeknek ez a célja. A Pentagon külön fizet érte és külön elintézik a saját feladataikat. Az orosz űrkutatásban is ez a helyzet. Mi — bár katonák voltunk és vagyunk — valóban a békés célú nemzetközi űregyüttműködést képviseltük. Bennünket — legalábbis engem — titkos, katonai feladattal sem idehaza, sem kint nem bíztak meg. Sok olyan területe van az űrkutatásnak, ahol millió kérdőjel van, ahol egymás tapasztalatait kell kihasználni, egymás tudását kell ötvözni. A katonai dolog speciális terület, amelyre bennünket nem vittek el. — A Nemzetközi Űrhajós Szövetség elnökségi tagja is volt. Ebben az egyesületben most milyen munkát végez? — 1985-ben alakult meg Párizsban, s valóban azok lehetnek tagjai, akik a világűrt megjárták. Másodikként én fogadtam őket itt 1986-ban, és abban egyeztünk meg, hogy minden egyes évben más-más országban találkozunk. így eljutottunk Szaúd-Arábiába, Amerikába, voltunk Oroszországban, ahol a Bajkál-tóig elvittek bennünket. aztán Lengyelországban, Mexikóban. Hat évig kétszer 3 éves ciklusban leheltem a szövetség választott elnökségi tagja. A szövetség célja, hogy megismertesse az űrkutatás eredményeit azokkal, akik egyébként ezzel foglalkoznak. Találkozni az adott ország űrkutatóival, szakembereivel, az ifjúsággal. Az ifjúságot nagyon szeretném aláhúzni, hisz mi jövőben gondolkodunk. Az űrhajósok optimisták, hisz amit ma letesznek az asztalra az űrkutatás eredményeként, az holnap fog megjelenni a mindennapi életünkben. Eljutottunk a legmagasabb szintekig, kormányfőkig, királynőkig. — Tábornok úr, ön a hírek szerint katonadiplomáciai területre lép, és ezt a munkát lehet. hogy a tengerentúlon folytatja. Hajlandó ehhez most kommentárt fűzni, vagy ez még a jövő zenéje? — Hát, ez valóban a jövő zenéje. Űrhajós szakkifejezéssel élve, sok minden vátlozik, a magyar honvédség szerkezete, struktúrája, változnak az elképzelések. Én pályakorrekciót hajtok most végre, mint a világűrben, és más területen fogok dolgozni. Meglátjuk, hogy a jövő mit hoz. Számomra nyilván kihívás, szép dolognak tartom, jó az ötlet és hát az eddig megszerzett tapasztalatokat valóban talán a diplomáciai területen szeretném hasznosítani. — Két személyes kérdést tennék fel: először az egyik interjúra utalnék, ami a HVG-bcn jelent meg. Kádár Jánosra vonatkozik a megjegyzése: „Kádár elvtársként” emlegeti, az emberi vonatkozásai érdekesek. Szívesen emlékszik erre vissza ? Az űrsikerekre emelem... — 1980-ban, amikor visszajöttem a világűrből, nagy szeretettel fogadott bennünket az egész ország. Ha a politika nem hangolódott volna hozzá, mint ahogy ez bármely más országban is így volt, akkor nagy hibát követett volna el. Abban az időben Kádár János személye határozta meg az ország vezetését. O büszke volt, tiszta szívéből, éreztem rajta mindig, amikor találkoztunk, együtt voltunk és beszélgettünk. Büszke volt arra, hogy létezik magyar űrrepülés. Az akkori politikai vezetők úgy foglaltak állást, hogy igen. a keleti tábor a Szovjetunióval repül, a nyugati tábor pedig az Amerikai Egyesült Államok űrhajósaival. Óriási hiba lett volna ezt nem kihasználni, a politika adta ezet a lehetőséget, hogy a volt szocialista országok bekapcsolódjanak ebbe a programba. Nagyon- nagyon sokat adott a magyar kutatóknak az első magyar űrrepülésre való felkészülés, és biztos vagyok benne, ha lett volna második, harmadik ez idő alatt, akkor mind-mind egy-egy lökés lehetett volna a tudomány, a kutatás számára. Bárhol voltam a világon és elmondtam, hogy űrhajós vagyok Magyarországról, akkor mindig mosolyogtak, gratuláltak, kezet fogtak. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ez akkor, 1980-ban csodálatos teljesítmény volt. — Szabolcs-Szatmár megyében, Gyulaházán született. Hazajár most is? — Tartom a kapcsolatot az otthoniakkal. Nagyon rég elkerültem, 1964-től gyakorlatilag nem vagyok otthon, illetve haza-hazamegyek. Szerencsés egybeesés, a szülői házam az általános iskola közvetlen szomszédságában van, így együvé kapcsolták a kettőt. Mi több, építettünk hozzá egy kis múzeumot. Pontosabban olyan kiállítótermet, amelyben az űrkutatás eredményeit mutatjuk be. Az iskola udvarán áll egy MÍG—21- es repülőgép, amivel én annak idején repültem. Örülnek, ha hazamegyek. Ok azt szeretnék, ha nagyon sokat lennék otthon, gondjaikkal, bajaikkal én is foglalkoznék. Kérik a segítséget. Remélem, sikerül tartalommal is, fizikai értelemben is megújítani a kiállítási termet és a szülői házat. — Nem ösztönözték, lépjen politikai pályára? — Nagyon sokszor szóba került, miért nem lépek valóban politikai pályára, miért nem vagyok én a képviselőjük. Ha én jelentkezem, akkor összeállnak és csak engem fognak támogatni. Ez így volt 1989-ben, így volt 1994-ben. Úgy érzem, hogy Budapesthez kötődik az űrkutatás jelentős része. Abban a régióban élő emberek gondjait, problémáit annak kell fölvállalnia, megoldást találnia, aki állandóan közöttük él. Ezt Budapestről irányítani, kormányozni sze- rinten nem lehet. De segíteni igenis lehet és kell is.
