Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-11 / 85. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. április 11., csütörtök 3 Pusztító gyerekek Fullajtár András (Új Kelet) Manapság a gyermekbűnözés hatalmas méreteket ölt hazánkban is. A bűnözőpalánták nem riadnak vissza a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésétől sem, azonban főleg rablások, betörések, lopások, vagy valamilyen rongálás elkövetésében jeleskednek. Velük szemben viszont a törvény nehéz helyzetben van, mert gyerekkorúakat nem ítélhet el a bíróság. Sajnos vannak esetek, hogy ennek tudatában küldik a szülők a gyerekeket lopni, vagy valamilyen más bűncselekményt elkövetni. De olyan is előfordul, amikor a családi háttér viszonylag rendezett, és a gyerekek mégis követnek el garázdaságot. Ezek okai legtöbb esetben a kalandvágy, a rombolási kényszer, vagy éppen az ötletet egy akciófilmben látták, és azt próbálják ki a valóságban. Aztán a gyerekek is meglepődnek azon, hogy egymást mibe „húzták bele”. A károsultak, sértettek viszont orvoslást akarnak az őket ért bajért, kárért. A gyerekeket nem lehet felelősségre vonni. De ők miből is térítenék meg az okozott kárt? Marad a szülő vagy a hozzátartozó. Ők a legtöbb esetben elhatárolják magukat a gyerek „csínytevéséfől”. Vannak szülők, akik elismerik csemetéik „megbotlását”, csak éppen nem tudnak miből fizetni, mert olyan a jövedelmük. Egy ilyen esetet tárgyalt tegnap a városi bíróság. Múlt év augusztus 22-én három napkori legényke, két 12 éves iker és egy 11 éves úgy döntöttek, hogy tömi, zúzni, sőt, gyújtogatni fognak. Erre legjobb lehetőség a Sényői úton lévő hétvégi házaknál kínálkozott. Az egyik víkendházat felgyújtották, ami porrá égett, a szomszédban lévőben „csak” összetörték a berendezést, megrongálták a házat. Az épület és környéke úgy nézett ki a vandál pusztítás után, mintha akna csapott volna be. Ebben az esetben, akinek a háza leégett, szerencsésebbnek mondható, mert volt biztosítása, és a biztosító kifizette a közel egymilliós kárt. A másik sértett biztosítással nem rendelkezett, így egyik napról a másikra elpusztult mindene, amit hosszú évek alatt megalkotott, összevásárolt a család spórolt pénzéből. A gyerekek szülei elismerték a gyermekeik által okozott több mint százezer forintos kárt, de a család rossz anyagi körülményei miatt nem tudnak fizetni. Mit lehet ilyenkor tenni? Ebben az esetben végül született megoldás. A pusztítók szülei vállalják a kár megfizetését, de csak részletekben. A sértett kénytelen belenyugodni ebbe az egyezségbe, mert így legalább valamikor megtérül a kára... Járt úton hazafelé Dojcsák Tibor (Új Kelet) Történelmi jelentőségű napként jegyezhetik fel majd egykor 1996. április 10-ét, ekkor indultak el útjukra hazánkból a Magna Hungária expedíció tagjai. A korábban kiválogatott „honfoglalók” Baskíriába tarSzűcs Róbert tanak, ahol három hét áll rendelkezésükre az akklimatizálódáshoz, és május 1-jén Kara- jakupovóból indul a Magna Hungária expedíció. Magyarok lovagolnak Baskíriából a Kárpát-medencébe. Nem harcosok, nem akarnak hont foglalni, van már nekik. Magyarország. Az ezeréves magyar hagyományok ápolására alakult a Magyar Forrás Alapítvány, amely történelmi tanulmányi versenyeket, valamint történelmi és anyanyelvi táborokat rendez a világ minden táján élő magyar gyerekeknek. A harmadik vállakózásuk a népvándorlás útvonalának végiglovaglá- sa. Amennyire lehet, a túra követi a történészek által is elfogadott eredeti útvonalat. A csapat egy része váltott lovakon megy, a többiek, a kiszolgáló- egység tagjai autóval kísérik őket. Hét lovat Magyarországról visznek, hetet pedig helyben szereznek be. Az újkori vándorok népművészek által elkészített ősmagyar ruhákban, ősmagyar eszközökkel és fegyverekkel felszerelkezve utaznak, de étlapjukon nagyobbrészt az itthonról vitt ennivalók szerepelnek. A csapatban íjkészítőt, orvost, írót, tanárt, szakácsot, ag- ronómust és számítógép-kezelőt is találunk, na és egy fotóriportert, aki megyénkből az egyetlen résztvevő. Szűcs Róbert nagyecsedi fiatalember a KLTE néprajz szakos hallgatója, az ő feladata az egész út eseményeinek dokumentálása, továbbá néprajzi és szociofotók készítése. Ő az autóval utazó kiszolgáló egységhez tartozik, s feladatuk többek között előkészíteni a következő táborhelyet. Naberezsnyi Cselnyiből előre jelezték, hogy egy Magna Hungaria-múzeumot nyitnak, amikor a vándorok városukba érkeznek. Ezzel el is érik egyik céljukat. Bizonyítani szeretnék az emberi közösségekben rejlő hatalmas alkotóerőt, a pozitív tartalmú közös célokért való összefogás erejét. Az expedíció további céljai: lóháton megtenni azt a mintegy 4000 kilométeres utat, ami őseink szálláshelyeiről a mai Magyarországra vezet. A vándorló magyar nép szálláshelyein felkutatni és lejegyezni minden lehetséges tárgyi, írásos, az életmódban, illetve a szokásokban megtalálható emléket. Az út vége Ópusztaszeren lesz, a tervek szerint augusztus 20-án, Szent István napján. Nem volt párja a magyar bőrnek! Az öreg tímár bánata „A legnehezebb dolog a bőrkezelés volt. A lenyúzás a mészárosok dolga vót. Levágták a marhát, a bőrüket lenyúzták, sokszor a homokban meghordozták, s jó mocskosán nekünk eladták. Akkor mi letakarítottuk, s konzerváltuk a bőrt. ” (Abod Lajos tímár Kovászna 1884) Dojcsák Tibor (Új Kelet) Tímár. Személynév, van egy ilyen nevű település, és mesterséget is jelöl a szó. Egy szakma, melynek mesterei szinte valamennyien a nyugdíjkor fölött járnak már. A nagy hagyományokkal rendelkező hazai bőripar kihalófélben lévő ágának utolsó mohikánjai ők. Nevüket szájról szájra adják azok, akiknek szükségük van a tudásukra. A mátészalkai porta kapuja mellett vasoszlopra erősített tábla hirdeti, itt lakik Kovács János tímár. A szakmára utal az a vastag bőrszíj is, amivel az oszlopot a kerítéshez kötötték. Bejutni nem könnyű. A csengő rossz, kapu, ajtó zárva, de ha szerencsénk van, akkor előbb-utóbb kijön valaki az udvarra és észreveszi a járdán toporgó látogatót. Az öreg tímár csupa mosoly és huncut jókedv, egy perc beszélgetés után tovaröppen a várakozás bosszúsága. Adomák és tréfák tömkelegével bombázza a vendéget, miközben beljebb tessékeli. Fiatal lányok sétálnak az utcán. Az öreg utánuk néz, kacsint és azt mondja: — Ma is megnézem őket, de már nem bírok velük! Akarat volna, csak szerszám nincs hozzá! Mikor látja; értem a tréfát, felajánlja, hogy cseréljünk. Nem megyek bele, de ő sem gondolja komolyan a nők után való szaladgálást. A vak is látja mennyire szereti a feleségét. Erzsiké néni, amikor már nem tehet úgy, mintha nem hallaná az ura tréfáit, sopánkodva legyint, nem kell rá figyelni, vagy hogy nem tudja mit beszél. Dehogynem tudja! Kevés olyan emberrel találkozhatunk, aki frissebb lenne szellemileg, mint az öreg tímár. Mosolyog, bolondozik akkor is, amikor éppen panaszkodik. Van egy nagy problémája, nincs akinek átadhatná a tudományát. Az elmúlt 15 évben adott már fel hirdetést, írt a minisztériumnak, legutóbb még szórólapokat is nyomtattatott, de minden hiába. Valamikor azért tartottak tanulót, hogy segítsen a munkában. A mester nem adta át nekik féltve őrzött szakmai fogásait, azokat el kellett lesni, lopni, vagy megvenni. Ma pedig... Nehéz munka, de a bőrök konzerválásának, kikészítésének tudományát ismerő tímárok napjainkban is meg tudják keresni a kenyérrevalót. Amikor hazajött a hadifogságból semmije sem volt, mégis öt év alatt a társával emeletes üzemet hoztak össze. El is vitték Rákosi idején Kalocsára mint kulákot. Hazajött és újra talpra állt. Kovács Jánosnak a felesége a segédje, Erzsiké néni kitanulta annyira a szakmát, hogy segíteni tudjon, mert 15 év leforgása alatt nem akadt ember, aki tanulni akart volna. Illetve akadt, de erről már hadd meséljen Kovács János tímármester. — Először egy aranyosapáti cigánygyerek jött. Jó munkás, jó szellemű gyerek volt, de éppen csak megsejtette a mesterséget, máris itthagyott. Rajta kívül a nyíregyházi tanárképző főiskoláról jött még egy gyerek. Belép, és azt mondja: — János bácsi, szeretném megtanulni a szakmát. Igen ám, de szombaton jött, és hétfőig akarta megtanulni! Ez pedig nem megy, még akkor sem, ha univerzálisnak született! Amikor én Debrecenben tanultam, 40 tímárinas volt csak abban a városban! Három évig voltam tanuló, utána a negyedikben szabadultam! Akkoriban a bőripar a magyar élet egyik pillére volt. Nem voltak mindenféle műanyagok! A mesterem is bokszot készített, bőr lábbelit húzott, bőrruhában járt. Világhírű volt a bőriparunk. Olyan talpot, mint a Pécsi bőrgyár, sehol a világon nem gyártottak! Sehol nem volt olyan jó alapanyag, mint itt. Most már behozták a holstein-frizet, annak nincs olyan jó bőre, mint a magyar fehér marhának. A magyar négy liter tejet ad vagy hatot, de az már rekord. A svájci, a magyar tarka ad 10—12- őt, a holstein az 25—30-at, viszont a húsa és a bőre meg sem közelíti a magyarét. Van ebben a házban mindenféle bőr. A gazda korábban vadászni is járt, a bőrök egy részét ő szerezte be, mint azét a vadmacskáét, amit a szamos- szegi erdőben lőttek, és most ágytakaróként szolgál. Erős kecskebőr nadrág kerül elő a szekrényből, szinte újnak látszik, pedig sok éven át vadá- szot benne a mester. Hosszú fekete, sűrű, erős szőrű bőr hever az ágyon, egy hortobágyi rackajuhé volt valamikor. Borz-, nutria-, nyúl-, vadmalac-, rókabőrök, egy hatalmas farkaskutya és még sorolhatnánk. Egy élet munkája és emlékei. Egyebek között volt kiállítása Debrecenben, Nyíregyházán és a mátészalkai Szatmári Múzeumban. — Mátészalka környékén nincsenek már tímármesterek. Rajtam kívül az országban nem hiszem, hogy akad még kettő. Itten tímár senki más nem volt, csak Kisvárdán Csuka Gedeon, meg Fehérgyarmaton egy barátom, Hernánszki Károly. Nyírbátorban élt még Siket, de ő is kiöregedett a szakmából, aztán meghalt.-— Édesapám a Hortobágyon volt számadó, de nagyapám debreceni volt. Aztán mi is beköltöztünk a városba és kifutó lettem kereskedésekben, biztosítócégekhez jártam. Onnan kaptam az ajánlólevelet. Felemlegeti a régi ismerősöket, azokat, akik nála tanultak, vagy csak szórakozásból segítettek néha, és azokat, akik bőrt hoztak. Mostanában főleg vadászok jönnek vadbőrökkel, mások meg borjú- és báránybőröket hoznak. Szó szót követ, kiderül, hogy a háború után nemcsak vadász, hanem vadászmester is volt Kovács János! Hozzá tartozott Jármin, Paposon, Hodászon, Nyírmeggyesen, Nagyecseden, Tu- nyogmatolcson, Szamosszegen és Szamoskéren át egy jókora terület. Szomorúan emlegeti a régi időket, amikor egyszerre 600 darab nyulat lőttek ki a szamosszegi legelőn. — Most elmehetünk nagyecsedig, míg találunk tizet — sóhajt. Sok az orvvadász teszi hozzá. Az ügyesebbjét emlegeti. Volt, amelyik több nyulat fogott, mint amennyit a vadászok lőttek! Egy másikat mint rafinált, minden hájjal megkent embert úgy jellemez, hogy volt benne 10 cigány meg 20 zsidó! Kifelé menet mutat még néhány marhabőrt, meg egy nagy darab sárga bőrt, amiből kutya nyakába való szíj készül. Egy fapalánkra kifeszítve birkabőr szárad az udvaron, és a cserzőmedencében is ázik egy. Folyik a munka, az öreg tímárnak nem az évek mondják nieg mikor jön a pihenés. Búcsúzóul még egyszer utánamszól, küldjék neki tanulót. Majd ő kitanítja, mondja, és huncut-vidáman húzza össze szemöldökét. Pályázat Lefler György A Kossuth Szövetség pályázatot hirdet Az 1100 éves magyar történelem sorsfordulói címmel képzőművészeti témában. Kéttős csapat nevezhet, amelyből az egyik tanuló — minimum A/3-as nagyságban — rajzban (grafikában, festményben) ábrázolja a választott témát. Társa írásban (leírás, novella, vers stb.) mellékeli az eseményről, annak híres szereplőjéről írt dolgozatát (maximum 20, kézzel írott oldal képpel, térképpel együtt). A zsűri a két munkát együtt értékeli és jutalmazza. Az egyéni alkotások közül a legkiválóbbakat különdíjban részesítik. A pályázat fővédnöke Csécsei Béla, Budapest Főváros Józsefvárosi Önkormányzata polgármestere. A pályázaton 6—14 éves korú tanulók vehetnek részt. A pályaművön tüntessék fel a pályázók nevét, életkorát, lakcímét, iskoláját és szaktanárának nevét. A Kossuth Szövetség tagjai (egyének, iskolák) csatolják tagsági igazolványuk fénymásolatát. Új tagok csatlakozását a pályázaton résztvevők közül szívesen veszik. Az eredményhirdetés és a pályadíjak átadása 1996. szeptember 24-én a dabasi országos Kossuth-ünnepségen lesz, melyre valamennyi pályázó meghívást kap. A díjazott pályaművekből Józsefvárosban és Dabason kiállítást rendeznek. Javasolt témák: Honfoglalás; Kalandozások kora; Államalapítás; Az ország újjáépítése a tatárjárás után; A nándorfehérvári diadal; A várháborúk; A Rákóczi vezette szabadságharc; A reformkor; Az 1848—49-i forradalom és szabadságharc. Beküldési határidő: 1996. május 20. Cím: Kossuth Szövetség 1084 Budapest, Déri Miksa u. 3. III/22.
