Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-01 / 77. szám
Külföld—belföld 1996. április 1., hétfő Virágvasárnap — //. János Pál A világ minden részéről érkezett fiatalok ezrei vettek részt azon a szentmisén, amelyet II. János Pál pápa pontifikáit a Szent Péter bazilikában virágvasámap alkalmából. A virág- vasárnap a katolikus liturgia szerint a húsvéti nagyhét kezdete, s a Vatikán döntése alapján 11. éve a hivő fiatalság világnapja is. A katolikus egyházfő is elsősorban a fiataloknak címezte szentbeszédét. „Csak a szeretet lévén válhat az ember emberré, s nincs szeretet áldozat nélkül. Menjetek, kedves fiatalok, s vigyétek magatokkal e szavakat a harmadik évezred felé tartó világnak,, — mondta. A pápa emlékeztetett arra, hogy a katolikus egyház 1997-ben, Párizsban rendezi meg a világ keresztény fiataljainak legközelebbi találkozóját. Leszállt az Atlantis A floridai Kennedy Űrközpont helyett a kaliforniai Edwards légitámaszponton szállt le vasárnap reggel az Atlantis amerikai űrrepülőgép. A földi irányítóközpont azért döntött a légibázis mellett, mert az űrközpont körzetében kedvezőtlenek voltak az időjárási viszonyok. Legutoljára tavaly tavasszal vette igénybe a támaszpont szolgálatait az űrhajózási hivatal (NASA), akkor a Challenger landolt a nyugati parton. Az Atlantis kilencnapos útról tért vissza a földre. Küldetésének legfontosabb elemeként összekapcsolódott és öt napon át együtt repült a Mir orosz űrállomással. A közös űrkutatási program keretében a bázison maradt Shannon Lucid biokémikus. Ő az első amerikai űrhajósnő, aki a Mir fedélzetére tette a lábát. A tervek szerint száznegyven napot tölt majd az űrállomáson. Kormányfői tanácskozás Banja Lukában szombaton háromoldalú kormányfői tanácskozást tartottak Carl Bildt boszniai főmegbízott jelenlétében — közölte a zágrábi rádió. A tanácskozáson részt vett Rajkó Kasagic boszniai szerb miniszterelnök, valamint Izudin Kapetanovíc, a boszniai horvát—muzulmán föderáció miniszterelnöke és Hasan Muratovic bosnyák kormányfő. A megbeszélésen szó volt a boszniai szerb alkotmány és a föderációs alaptörvény egyeztetéséről, a két boszniai országrész gazdasági együttműködéséről és a hadifoglyok szabadon bocsátásáról. Suchman Tamás kilép Végleges elhatározás MTI — Egy politikusnak tisztában kell lennie azzal, mi történik maga körül. Körülöttem megfagyott a levegő. Azokat az értékeket, amelyeket képviselek, amelyek kapcsán vitáim voltak a kormányban Bokros Lajossal, a kongresszus másként értékeli — mondotta Suchman Tamás privatizációs miniszter újságíróknak nyilatkozva vasárnap, azután, hogy az MSZP V. kongresszusán bejelentette: kilép az MSZP-ből és lemond parlamenti frakciótagságáról. Annak eldöntését pedig a miniszterelnökre bízza, hogy a jövőben számít-e munkájára a kormányban. Suchman Tamás a bejelentése után nyomban távozott a kongresszus helyszínéről. Utánasietett Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, az új elnökség tagja és Tóth András, a miniszterelnök kabinetfőnöke, nyilvánvalóan azért, hogy rábírja a politikust szándékának megváltoztatására. Suchman Tamás azonban, az utcán nyilatkozva az újságíróknak, megerősítette: elhatározása végleges. Új MSZP elnökség MTI Az MSZP V. kongresszusa vasárnapra virradóra megválasztotta a párt 15 tagú elnökségét. Mint azt Kovács László, a jelölőbizottság elnöke elmondta, Horn Gyula pártelnök, Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök, illetve Katona Béla, Jánosi György és Szekeres Imre mellett az elnökség tagja lett Kovács László, Földes György, Gál Zoltán, Lendvai Ildikó, Kiss Gábor, Kovács Pál, Vargáné Kerékgyártó Ildikó, Csintalan Sándor, Keleti György és Kosa Ferenc. Ugyancsak megválasztotta a kongresszus az MSZP Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának tagjait. A testületnek Kiss Péter elnökön kívül tagja lett még Akar László, Angyal Adám, Marosán György, Bállá Lászlóné, Kárászné Rácz Lídia, Faragó Péter, Keller László és Dobrocsi Nándor. A szocialisták kongresszusa vasárnap reggel nyilvános plenáris üléssel folytatja munkáját. UJ KELET Munkatársunk helyszíni tudósítása az MSZP-kungresszusról Fontos a társadalmi jelenlét „Csak nem leállni! Csak nem feladni! A modernizációt, a fejlődést, az átalakítást folytatni kell, mert ha leállunk, úgy járunk, mint az MDF, amely szétverte a fejét a betonkemény gazdasági realitásokban...” — mondotta Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője szombaton délelőtt a párt V. kongresszusán. Ez az elszántság — és ez egyértelművé vált a hozzászólások és a vélemények után — egyöntetű akaratot tükröz... „Biztosítani kell társadalmi jelenlétünket. Ez a pártszervezet feladata — az emberekkel, a társadalommal állandó és szoros kapcsolatra kell törekedni... Azt mondják a rossznyelvek, hogy kiürült a pártközpont, kiürült a Köztársaság tér, mert mindenki a parlamentben, a kormányban és egyéb magasabb helyen tölt be funkciót. Nagyon helyesen van ez így! Ezért küzdöttünk, ezért indultunk egyáltalán a választásokon is, ezért akartunk nyerni! Nincs ebben semmi rossz... Lám, az eredmények is mutatják, hogy a választott és a járt utunk helyes. Erről letérnünk botorság lenne” —érvelt Szekeres Imre. — A gazdasági-társadalmi változások, az erősödő megélhetési gondok között sokan fokozódó kritikával nézik a stabilizációs intézkedések okozta nehézségeket — mondta a következő felszólaló, Jánosi György, a dokumentumszerkesztő bizottság vezetője, majd így folytatta: — A beterjesztett dokumentum nem söpri a szőnyeg alá a problémákat, és a fejlődés töretlen biztosítása mellett igyekszik helyes irányt mutatni a menet közbeni nehézségek hathatós kezelésére. A stabilizációt ARÁNYOSABBÁ, IGAZSÁGOSABBÁ kell tenni. Minden fórumon és mindenkor nyíltnak kell lenni. Javítani kell a társadalmi együttélés kereteit. Erősíteni kell a szociáldemokrata arculatot... A történelmi realitásokkal szembesülni kell. Az államalapítás 1100. évfordulójával ugyanúgy, mint az 1956-os forradalommal. Vannak, akiknek ez a második dátum nem ugyanazt jéienti, mint a nagy átlagnak, ezért beszél a dokumentum állásfoglalásról és ezért nem határozatról... Bízunk benne, hogy az agresszivitás, a gyűlölet, a rasszizmus nem nyerhet tért hazánkban és abban is, hogy a szélsőjobboldali populizmus nem fog társadalmi támogatottságot kapni — jelentette ki Jánosi György. Csintalan Sándor meghitt szavakkal köszönte meg a párt- szervezetek „névtelen” harcosainak segítőkészségét és jóakaratát, munkáját a pártépítésben és a mozgalomban. Nagy Sándor is az egységről, a megkezdett út folytatásáról beszélt. Az osztrák és a német küldött beszéde egyaránt nagy sikert aratott. A német szocialisták képviselője a következőket mondta: „(..■) Kívánom, hogy a beteg — itt Horn Gyula beszédére célzott, aki a magyar gazdaságot a lábadozó beteghez hasonlította — mihamarabb gyógyuljon meg, épüljön fel és erősödjék meg! Mi ehhez — lehetőségeink szerint — minden támogatást megadunk, ugyanúgy, mint Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásához.”—jelentette ki viharos tetszést aratva. Óriási várakozás előzte meg Kósáné Kovács Magda beszédét. Még azok is, akik a kongresszusjava részét folyosói lobbizással, négy- és többszemközti beszélgetésekkel töltötték, a terembe vonultak, hogy meghallgassák a párt „nagyasszonyát”. Meleg szívű és mélyen emberi, elkötelezett beszédében elmondta: örül az egységnek, amit a párt egészséges mivoltának tulajdonít. Hitet tett a töretlen fejlődés mellett, és külön kiemelte, milyen örömet jelent számára az a többesélyes, igazi megméretés, aminek részese lehet. — Ennek a szavazásnak nem lehetnek vesztesei, hiszen a párt demokratizmusának győzelme mindannyiunk közös akarásának a győzelme! A beszédek sorában Békési István is hatalmas sikert aratott. Mindenkinek tetsző őszinteséggel kijelentette, hogy — mint tudvalevő — személyes vitái vannak a pártelnökkel, kapcsolatuk nem éppen baráti, azonban ez a tény jottányit sem változtat azon, hogy teljes mellszélességgel az egység mellett törjön lándzsát. „Ez annál is inkább egyszerű számomra, mert az a fejlődés, az az átalakulás, ami történt, mind-mind megegyezik az én nézeteimmel. Az érdem másé, a győzelem viszont az országé, ennél nincs és nem is lehet lényegesebb dolog!” Békési László szavait viharos taps fogadta. Hámori László, a Baloldali Tömörülés vezetője tért el kissé jobban az egységes irányvonaltól, amikor a hangsúlyok áthelyezéséről beszélt a gazdasági fejlődés és a szociálpolitika relációjában. A hallgatóság többször felszisszent beszéde közben... Hámoriék őszinte szókimondása mindazonáltal tiszteletet ébresztett a küldöttekben, annak ellenére, hogy meglehetősen elszigetelődött- nek tűntek nézeteikkel. Az egész kongresszusra a platformokon való felülemelkedés és a teljes egység nyomta rá a bélyegét. A legszembetűnőbb az a jókedv, az a bizakodás volt, ami az MSZP V. kongresszusát jellemezte. Egyetlen dúló-fúló embert, egyetlen hangos vagy éles vitát sem lehetett a folyosókon hallani. Akik „egy kis beszélgetésre” félrevonultak, lobbizgattak, csendben, a legteljesebb baráti stílusban tették... Röviden azt lehet mondani, hogy az MSZP V. kongresszusa méltó volt a nagyobbik kormánypárthoz! (Lapunk munkatársa a kongresszuson interjút készített Kovács László külügyminiszterrel, Vastagh Pál igazságügyminiszterrel, Baja Ferenc területfejlesztési és környezetvédelmi miniszterrel, Csabai László- néval, Nyíregyháza polgármesterével, Máté Lászlóval, aki nem jelöltette magát újra az MSZP elnökségébe (és nagyiparosként nyilatkozik a záhonyi térség fejlesztéséről), Urban Ahlinnal, a Svéd Szocialista Párt delegátusának vezetőjével. Az interjúkat terjedelmi okokból egyszerre nem tudjuk közölni, de következő számainkban természetesen mindegyiknek helyt adunk — a szerk.) Hajnali hat órakor indult Nyíregyházáról, az MSZP Jókai téri székháza elől az a különbusz, amely azokat a helyi MSZP- politikusokat és -aktivistákat vitte a kongresszus szombati ülésére, akik ugyan nincsenek a megye és a megyeszékhely hivatalos huszonkét küldöttje között, de jelen kívántak lenni az eseményen. A korai indulásra való tekintettel menet közben a buszon svédasztal szolgáltatta a reggelit — amolyan magyaros svédasztal: zsíros kenyér Piros Arannyal. Hagyma is volt a „sifo- nérban”, de ez, természetesen, csak a visszaúton került elő... Nyakolajként néhány üveg ásványvíz és kóla szolgált, a teljes luxushoz csak az hiányzott, hogy a busz nemdohányzó volt. Azért „zugiban” így is elfüstölődött néhány „koporsószeg”... A lelkes kis csapat délután négy órakor — a zárt ülések kezdetekor — indult vissza, és este fél nyolcra érkezett meg a megyeszékhelyre. Palotai István interjúja Baja Ferenc környezetvédelmi miniszterrel a folyosón beszélgettem. — Hogy „szereti" ezt a kongresszust, miniszter úr? — Én a pártot szeretem. A kongresszus egy esemény, ami ugyanolyan, mint amilyennek vártam: fegyelmezett. Ugyanakkor a folyosói beszélgetések legalább annyit érnek, mint a teremben elhangzó vélemények és felszólalások. Ez egyébként a szociáldemokrácia lényegére is rámutat... Természetesen vannak feszültségek, hiszen ez személyi választókongresszus is egyben — ebből fakadóan tele van személyi versengésekkel is, de olyanokkal, melyeknek nincsenek elgennyesedett sebei. Ennek következtében mindenki nyer. Felnőttnek látom a küldötteket abban is, hogy nem a saját sirámaikat fogalmazzák meg, elfogadják azt, hogy egy erős politikai erőre van szükség az átmenetben, amelyben a párttagok, a küldöttek vállalják, hogy akár még népszerűség-csökkenés árán is kiállnak az ország érdekeiért, ami ugyanakkor a párt jövőjét is jelenti. A magyar történelemben az a párt fog megmaradni, amelyik az európai integrációt végrehajtja... Aki ettől megijed, elhajlik, az, azt gondolom, rövid távon nyerhet, de már középtávon is lehetetlenné teszi a maga helyzetét. Az nyilvánvaló, hogy az emberek nem szeretnek rosszabbul élni, nyilván nem örülnek a 10 százalékos reálbércsökkenésnek, de mindenki tudja, hol él, és a reálpolitika az, ami az ő és főleg a gyermeke jövőjét meghatározza. — Számomra olyan ez a kongresszus, mintha a pártnak nem is lennének platformjai: teljes egységet mutat. — Ez nem így van. A pártnak igenis vannak platformjai, és ezek nagyon is élesen fogalmaznak akkor, amikor erre szükség van. Azért is erős a szocialista párt, mert olyan, mint egy vesszőfonat, ami — tudvalevő — rugalmasabb, mint egy „egységesebbnek” tűnő rúd. Éppen ezért a legalkalmasabb a szocialista párt a válságmenedzselésre, annak ellenére, hogy az ország helyzete nem teszi lehetővé, hogy úgymond igazi baloldali gazdaságpolitikát folytassunk. — Személy szerint milyen érzései vannak jelenleg? Felszabadult? Megkönnyebbült vagy éppen el van keseredve? — Teljesen normális, szemlélődő állapotban vagyok, de sokat beszélgettem, mert ezt nagyon jó eszköznek tartom, hiszen ilyenkor itt van az egész „ország”, könnyebb kommunikálni. Ezt gyakorlom, és rengeteg tapasztalatot gyűjtök, főleg mint feladathoz kötött ember, mint területfejlesztési miniszter... Rengetegen elmondják, hogy látják a minisztérium munkáját, de a pártét is... El kell mondjam, teljesen elégedett vagyok. Kormánytagként különösen megélem annak az erejét és értékét, hogy ma nincs „balhé”, nincs „cirkusz”, hogy az emberek elmondják a véleményüket, de nem akarják a „fejünket venni”. Ez az együttgondolkodás most, a változások idején különösen fontos, amikor a „jobboldalon” olyan események zajlanak, amilyenek. Párttagként, magyar állampolgárként nagyon megnyugtató, hogy a kormányzópárt ilyen. Folyosói beszélgetés