Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-07 / 57. szám
Kultúra 1996. március 7., csütörtök A nemzet színháza UJ KELET m Sorozatunkban a Nemzeti Színház építésének 200 éves kálváriáját mutatjuk be a kezdetektől egészen az Erzsébet téri új épületre hozott kormányhatározatig Az érdeklődő utókor több hiteles szemtanú leírásából tudhatja a megnyitó napjának történéseit. Jókai Mór beszámolóján kívül az akkori sajtó bőségesen beszámolt az ünnepi eseményekről. Számunkra a legfontosabb forrás Déryné — aki a dísz- bemutatónak maga is részese volt — naplója, mely a korszak színészvilágát belülről tárja elénk. Ezt írja: „De mielőtt fölmennék az öltözőbe, szabadjon egy kissé az udvaron megállnom és széjjelnéznem... Minhogy Földváry Gábor Úr akaratának teljesedésbe kellett menni, hogy az napon ki kell nyílni a színháznak, ki is nyílott, mégpedig dicsőséggel... de az udvaron! Arra minden erőfeszítés mellett sem értek reá, hogy eltakaríthattak volna mindent... Alig lehetett az öltözőszobákig behatolni. Amint benyitunk a nők öl- tözdéjébe, még a falak me- szeletlen, asztal egy sincs, valamennnyi nő mindugyan- azon egy szobában. Hamar összerögtönöztek szolgák verschlagokból öltözőasztalokat. Nincs fogas. Hova aggatjuk öltözékeinket? Szögeket vertek a falba. Ott függött szép új atlaszruhám a vakolt falon. Még csak, csak... de olyan forróság volt, hogy nem győztük a homlokunkat törülgetni. És ezt mind az öröm izgatottsága okozta, én úgy gondoltam. Fölmentem a színpadra, hogy az első függöny mögül lekandikáljak, hogy nagy publikum van-e? Tömve! Zsúfolva! Hátrafelé megyek, hol egy leeresztett függöny mögött ott guggol Telepy koma, már a játékra felöltöztetten, kifestve és egy nagy ecsettel a kezében még akkor is valamit színezve...” A megnyitó előadás műsora gazdag volt. A nyitányt Heinisch József régi magyar színházi karmester szerzetté. Ezenkívül Rózsavölgyi Márk alkalmi zenét írt az ünnepre. Szintén Rózsavölgyi zenéjére táncolt a tánckar magyar táncokat. Ezután következett Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátéka. Az est fénypontjaként Schnenk Eduárd Belizár című ötfel- vonásos szomorújátékát mutatták be Kis János színész fordításában. Ami azt illeti, ez sem volt a legszerencsésebb darabválasztás. Különösen akkor nem, ha tekintetbe vesszük, hogy ekkorra már a Bánk bán sikeresen szerepel a magyarul játszó társulatok repertoárján. De ne legyünk telhetetlenek, és az utókor mindent tudása, nagyképűsége nélkül, meghatott szeretettel gondoljunk erre a szép színházi eseményre. És még valamiről ne feledkezzünk meg: sehol a világon nem volt politika a színészet, sehol sem volt politikai diadal egy színház megnyitása. Egyedül csak Magyarországon. Hát, ezért sem lehetett akkor este a Bánk bánt bemutatni. A közönség már kora reggel megindul a színház felé. Egész nap nem szűnik a zsúfoltság. És bár akkoriban ezt a fogalmat nem is ismerik, szabályos forgalmi dugók keletkeznek. Mindenki akar vetni legalább egy pillantást az új épületre. Az emberek egymást tapossák le a színházkömyék bokáig érő porában. Délutánra elfogynak a jegyek, de a hoppon maradtak egészen késő estig várakoznak, hátha valamilyen csoda folytán be tudnak jutni az előadásra. A belépőjegyen vers is van: „Itt kicsiben láthadd a’ mi Pesten nagyban is áll már (ti. a német sz.) / A’ hévén óhajtott nemzeti színpalotát, / Vedd szívesen képét s a’ mit én neked, azt neki óhajts / Hosszú pályádat ne nehezítse vihar.” És amikor végre megnyitják a kapukat, a tömeg boldog örömmel veszi birtokba az új épületet. Vörösmarty Mihály meghatott beszámolójában úja: „A közönség olyan volt, milyet várni lehete: kíméletes, komoly, s minden tiszteletre méltó, tiszta hazafi örömében egészen elmerült; s ki e hangulatot nem ismeri, hidegnek mondhatná zajtalanságát. De a zajtalanságban ámulat, mély érzelem s egy magát becsülő népnek méltósága volt.” A Nemzeti Színház megszületett. Muszka Evelin kisinterjúja A Visuart Galéria ünnepélyes megnyitóját március 9-én, szombaton 12 órától tartják a nyíregyházi belvárosi üzlet- és irodaházban, a Szabadság tér 4. szám alatt. Ennek alkalmából kértünk egy rövid felvilágosítást dr. Kopcsa István galériavezetőtől. — Kapcsolatom a képekkel az egyetemi évekre nyúlik vissza, amikor ösztöndíj-kiegészítés gyanánt munkát kerestem. Nem találtam. Az egyetemen tagja voltam egy amatőr egyesületnek, amellyel rendeztünk néhány kiállítást. így amikor jött egy olyan lehetőség, hogy festményeket forgalmaz^ zak, boldogan elvállaltam, s üzletkötőként dolgozni kezdtem. Ennek immár hatodik éve, aztán sikerült létrehozni három és fél éve egy saját céget, és most már galériát nyithatok. —Mit láthat majd a nagyközönség? — Kortárs festményeket és régi korok alkotásait egyaránt. Nagyon fontosnak tartom, hogy az igényes darabok kerüljenek a kiállítóterembe. Egyikmásik mű talán kicsit meglepő lehet, de sohasem szabad egy festményről első ránézésre kimondani, hogy jó vagy rossz. Mindig meg kell látni a mögöttes tartalmat, a művészi értéket is benne. Csak profi, elismert művészekkel dolgozunk, az ország egész területéről. Jelenleg azt nem tudjuk megtenni, Kopcsa István hogy a fiatal tehetségeket a ki- teljesedéshez segítsük, mert nem rendelkezünk ehhez megfelelő anyagi háttérrel. Reméljük, a későbbiekben erre is lesz lehetőségünk. — Ön is fest? — Most már nem. Az egyetemen festettem, de rájöttem, túl sokat kellene gyakorolnom ahhoz, hogy azt tudjam adni, amit szeretnék. Annak viszont nagyon örülök, hogy így alakult, hogy forgalmazom a festményeket. Ez számomra nem munka, nem fárasztó, hanem hobbi. Főhivatásom egyébként sebész, s annak is eleget kell tennem. Meghalt a rövidfilm, éljen a rövidfilm Mindennapi rémtörténet Everyday Horror Rendezo I Director: SŐTH Sándor A főhősnő átlagos, fiatal lány, aki egy átlagos reggelen kedvesének telefonhívására ébred. A postás levelet hoz, és egyúttal jót kisírja magát a hősnő vállán. Távozása után a lány zavarodottan táblából a lakásban cigaretta után kutatva. A cigaretta azonban elfogyott, kénytelenSŐTH Sándor (1964) * ÍAST Sit>£ STORY Ü985) » SZÁRNYAS ÜGYNÖK! Pel« ti Kristóf Attila Filmfőiskolai felvételiken és vizsgákon gyakori feladat: 1 percben vagy 12 kockán cisnálj filmet, mesélj el egy történetet. Csak aki próbálta, az tudja, hogy nem egyszerű dolog. Ennek ellenére a rövidjátékfilm (rjf) hazánkban nem elfogadott, úgyszólván eladhatatlan műfaj. De miért, és miért pont itt, Európa szívében? A kérdés körüljárásához tisztázzuk az rjf fogalmát (megjelenési formáit), hagyományait és jövőjét. A rövidfilm terminus azokra az alkotásokra illik, melyek 1—30 perces időtartamban mesélnek el egy történetet. Ha itt megállunk egy pillanatra, rájöhetünk arra, hogy ez a műfaj nem újkeletű dolog, emlékezzünk vissza a Lumiére vagy a Pathé fivérek alkotásaira, vagy ha távolabb megyünk az Újvilágba, a Nikkel-odeo- nokban pergő filmkockákra. Ezek voltak az első rövidfilmek, ezekkel az 5—10 perces alkotásokkal indult hódító útjára a mozgókép. A külföldi forgalmazók újra felfedezték e műfaj előnyeit. Mi tette újra népszerűvé és jól eladhatóvá az rjt-t? A sokszor átkozott és mégis imádott televízió és a nézők szokásai. Az adásidő tetemes részét reklámok, klipek és sorozatok teszik ki. Egy történet fél perctől ötven percig, és ha megfigyeljük, a reklámoknál és a klipek közül is az arat igazán sikert, amelynek érthető és meglepő sztorija van. Itt adódik, hogy a rendezőnek a rendelkezésére álló rövid időtartamba kell sűrítenie az összes fontos dolgot, ami a témáról elmondható. A nézők pedig már rászoktak erre a rövid formátumra. Az tehát nyilvánvaló, hogy az rjt forgalmazásának egyik alternatívája a televízió. Arra, hogy ez a filmforma hogy kerülhet be a mozikba, már szolgált válasszal Woody Allen, Scorsese, vagy hogy az aktualitásoknál maradjunk, Sándor—Makk—Jancsó: Szeressük egymást...! című alkotása Három-négy, tartalmi vagy formanyelvi átfedésekkel rendelkező alkotás összefűzve sokkal nagyobb esélyekkel pályázhat a forgalmazók kegyeire, illetve a közönség tetszésére. Jutott mindez eszembe abból az apropóból, hogy láthattam három olyan rjt-t, melyek nyilvánosságért kiáltanak. Három fiatal rendező tesz tanúbizonyságot mesterségbeli tudásáról, érzékenységéről és tehetségéről. Kaszim Tarek T angó című 20 perces fekete-fehér drámájában egy atomjaira hullott család játssza a főszerepet. Az apa elment, csak ritkán tűnik fel, a tizenhárom év körüli fiú alkoholista anyjával él együtt. Semmi verbalitás, kommunikációhiány: A fiúnak az íjászat és egy tízéves kislány nyújt támaszt. A dráma csúcsát a valamikori házaspár dühödt tánca, veszett héjanásza jelzi egy kocsma pincéjében. Majd újra otthon olcsó bor, bizonytalan mozdulatok és a fiú kifeszíti az íjjat, ezúttal az anyjára. Kaszim Tarek félelmetes pontossággal ismeri az atmoszféra-teremtés eszközeit. A feszültség tovább nem fokozható. Sőth Sándor Mindennapi rémtörténetében az akció be is fejeződik... vagy nem? Ki az a mai világban, aki felvette a tempót, és még soha nem jutott eszébe, hogy már nem bírja. Csak egy nagykaliberű pisztollyal vethet véget a postás siránkozásának, a boltos dühkitörésének, a koldus és a buszsofőr agresszivitásának. Lőjj, mert levezetheted felgyülemlett sérelmeidet, lőjj, ha unod már a szomszéd nénit. Lőjj! Vagy mindezt csak álmodod? Sőth elmondta 15 percben azt, hogy kiről szólnak a kilencvenes évek, de olyan stílusban, úgy tálalva agressziót, hogy ezen már a rekeszizmokat bi- zsergette. Talán Tarantinónak vagy John Waters-nek lehettek ilyen álmai úgy 30 éves kora körül. Ha lenne egy filmforgalmazó vállalatom, ebbe a csomagba harmadikként Goda Krisztina Autós történeteinek a forgalmazási jogát vásárolnám meg. Az ő mozija az előzőekhez hasonlóan profin „megcsinált” alkotás. Azért választanám harmadiknak, mert az talán nála szelídül polgáribb szintre, a mindennapok humora veszi át a vezető szerepet. Legerősebb történetében egy háromtagú család nyaralni indul. A kislány meg szeretne állni egy WC-nél, de az öntörvényű „macho” apa nem hajlandó rá. Mígnem késő lesz. Ekkor dühödten hátraköltözik a lakókocsiba férfias újságaihoz. Az anya veszi át a kormányt, és hamarosan megáll tankolni. Az apa azalatt a mellékhelyiség felé veszi az irányt. A család elindul, mikor a kislány megjegyzi, mintha a papa integetne a hátuk mögött az úton. és a slusszpoén még hátravan. A három rövidfilm annyira egymáshoz kapaszkodna, hogy azt nehéz nem észrevenni. Csak remélhető, hogy a hazai forgalmazók is felfigyelnek rá. Erre a műfajra igény van, példát adtak rá egyes tengerentúli televíziós állomások, ahol nagy számban sugároznak rjf-eket. Képtárat nyit a sebész
