Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-01 / 52. szám
UJ KELET A gyermekekért 1996. március 1., péntek 7 Az otthon melegéről álmodnak — Én vállalom! — Én is! — Osszuk be, egy fiú és egy lány dolgozhat együtt. A „munkatársak” kacsintással jelzik egymásnak: szívesen dolgoznak együtt. Lázár Péter a jelzéseket látva megszólal: — Meséljünk, ki hogy áll a szerelemmel! Ógatások és lesütött szemek jelzik, nincsenek messze tőle, de egymás előtt nem szeretnének beszélni róla. — Nem ezekbe a lányokba... — szólal meg az egyik fiú. — Mi meg nem ezekbe a fiúkba — vágják rá a lányok. — Elkészült az ennivaló — szólal meg Balogh Zita vacsoEsti beszélgetés A kollégiumi szobákat szívesen mutogatják, többnyire ketten—hárman laknak a kellemesen berendezett helyiségekben, melyek falait saját rajzaikkal teszik szebbé. Miután mindent megnéztünk, egy szobában gyűlünk össze, a két egymás mögött lévő heverőn szinte végigsorakozik a ház tizenhárom lakója. Köztük Lázár Péter pedagógus is helyet foglal. A csapat hangulatán érződik, ők összetartoznak. ~zm~ Biztonságban — Amikor ide költöztünk, Peti bácsi azt mondta: ki kivel akar aludni, válasszon — mondja János. — Az első éjszaka alig aludtak a gyerekek — emlékezik Péter tanár bácsi. — Elmúlt tizenegy óra, mire elcsendesedtek, és hajnali ötkor már ébren voltak. — Szokatlan volt még... — mondják szinte egyszerre. — Otthon összehúztunk két ágyat, hogy nagyobb legyen és elférjünk — meséli Ernő. — Én anyámmal, a másik testvérem meg apámmal alszik. — A többi testvéred? Ernő kérdőn néz, de a többiek válaszolnak. — Az egyik az ablak alatt, a másik az ajtó mellett... — Ti honnan tudjátok ilyen jól? — kérdezi Péter bácsi. — Gyakran járunk hozzájuk — válaszolják természetesen. — Nekünk nyulaink is voltak otthon — dicsekszik Ernő. — Hová lettek, már nincsenek meg? — Nem tudom. Eltűntek, meghaltak. — Meg kell beszélnünk, A gyerek nem tehet róla, hová születik, putriba vagy palotába, a mi dolgunk megmutatni neki, hogy másképp is lehet élni — mondják a nyírteleki pedagógusok. S hiszik, ha felébresztik bennük a vágyat az igényesebb élet iránt, ha megmutatják, talán megértik, tanulniuk kell ahhoz, hogy ők másak legyenek, mint a többiek. Úgy vélik, meg kell teremteni a cigánygyerekeknek is azt a szociális hátteret, amely lehetővé teszi számukra a képzési, tanulási feltételeket. Ha a jövő cigányembere tanult, kulturált és szakképzett lesz, akkor elindulhat azon a úton, amely a társadalomba vezet. rára hívó hangja. Nem kell sokáig nógatni őket, sorra elindulnak a földszinti nappaliba. Két lány marad hátra. — Tetszik tudni, kibe vagyunk szerelmesek? — néznek csillogó szemmel. — Péter tanár bácsi fiába! — s már rohannak is le a lépcsőn. hogy a pincében lakó nyulak- nak ki adjon enni reggelente — szól a tanár bácsi. Csaknem valamennyi kéz a magasba lendül. Jaj, úgy élvezem én... Vacsora, munka, zuhanyozás — Vacsora idején csönd van a házban. Ilyenkor gondoljunk azokra, akik nincsenek most velünk — mondja halkan Péter. De csudák vagytok! A gyerekek halkan ülnek a vacsorához. Csemegeként narancsot esznek a vajas kenyérhez, majd következik a fürdés, zuhanyozás. Ezt nagyon szeretik alig várják, hogy bejussanak a fürdőszobába. Kis idő múlva a fiúk törölközővel vonulnak át a folyosón. Kínosan ügyelnek arra, hogy egyetlen lánnyal se találkozzanak. Kiabálás, jókedv. Zuhog a víz, nevetés hallatszik a folyosó végéről. Majd derekukra csavart törölközővel surrannak ki a zuhanyozóból. Hátukról lassan peregnek le a víz- cseppek. A lányok közben takarítani kezdenek. Copfos hajú kislány söpri a lépcsőt, egy másik vödörrel és felmosóval jelenik meg. Minden napra beosztották, hogy ki mikor és mit takarít. Emellett, természetesen, a szobának is rendben kell lennie. Nincs terhűkre a munka, jókat beszélgetnek közben. Végre van egy kis idő arra, hogy beszélgessünk Péterrel. — A kollégium nem más, mint egy lehetőség — mondja —, s ha csak egy gyerek kiemelkedik és nem kerül vissza a telepre, elértük célunkat. Itt már régen nem cigánygyerekeket, hanem gyerekeket nevelünk, kiknek ugyanúgy érzelmeik vannak, személyiségük, és ugyanúgy kívánják a jót, mint bárki más. Ezek a gyerekek rövid idő alatt az osztály- otthon-módszerrel évek lemaradását pótolták. Az iskola pedagógusai pedig megtesznek mindent azért, hogy jól is érezzék magukat, tanuljanak és fejlődjenek. Délutánonként például tanítunk és vizuális foglalkozásokat tartunk számukra. Minden nap más-más tanár jön hozzájuk, azt is beosztottuk, hogy ki mikor alszik itt velük. Ők jól érzik magukat, talán nem vallják be, de jobban, mint otthon. Nem tehetnek arról, hová születtek, de nekik már lesz igényük arra, hogy változtassanak ezen. Fél hat. A családi ház nappali szobájában tizenhárom szempár szegeződik a videóra. Mesefilmet néznek. A képernyőn látott szépség magával ragadja tokkal és ruhákkal takaróznak. Mégis, ha az otthonról kérdezik őket, csak szép dolgokat mesélnek. Saját szobáról, szépen elrendezett bútoHuncutka fantáziájukat és egy képzeletbeli mesevilágba röpíti őket. Csend van és nyugalom, olyan, amilyet mindannyian szeretnénk, amilyet mindannyian várunk. A tizenhárom cigánygyerek édesanyja és édesapja a telepen van otthon. A szülők is úgy vélik, jobb a gyereknek a kollégiumban. Kevesebb éhes szájat kell etetni. — A kistestvérem otthon nem hagy tanulni — mondja egy ötödik osztályos kislány. — Hol színezni akar, hol meg játszani. Az anyukám is mondta, hogy itt jobban fogok tanulni. — Otthon eltelik az idő — folytatja Adóm Zsuzsa —, anélkül, hogy leülnék tanulni. Valahogy nincs kedvem az egészhez. A kollégiumban azonban a tanár nénik és bácsik mindent felkérdeznek és ellenőrzik a házi feladatot. — Nekem majdnem mindenki az unokatestvérem — mondja Mocsár Misi. — Egy—két gyerek van csak, aki nem a rokonom. A szüleim elváltak, anyukámmal élek. Neki nincs munkája, nem dolgozik sehol. Anyukám nem fél, amikor eljövök otthonról, mert a nagy- nénémék is velünk egy házban laknak. Kaszámyaszerű az épület. több család is elfér benne. rokról. Tisztaságot és boldogságot is képzelnek hozzá. Már tudják, hogyan kellene és hogyan szeretnének élni. Csöppnyi hazugságaikat, melyben vágyaikat rejtegetik, halkan, lesütött szemmel suttogják el. A füllentéseket éppen a barátok leplezik le, akik hasonlókat álmodnak és ugyanúgy mesélnek. A karácsonyra emlékeznek leginkább. A gyertyafényre, a gyönyörű fára és a sok-sok ajándékra. A fényképekre, melyeken együtt örültek, a dalokEgyütt a „család” ra, melyeket együtt énekeltek s az érzésre, amikor tudták, rájuk is gondol valaki. Az otthoni karácsonyról szóló történetekben már kevesebb a lelkesedés. Legtöbben csak elnéznek társaik feje felett. Egy Megsúgjam, kibe vagyok szerelmes? Álom és valóság Vasárnaponként lavórban fürdenek. Mire a gyerekekre kerül a sor, elhűl a víz. Sparherdben fűtenek, és többen alszanak a keskeny heverőn. Némelyik családnak még rendes ágyneműje sincs, kabákislány Barbie babáról és édességekről beszél, a többiek kételkedve néznek rá: „Ne az itteni karácsonyról mesélj!” Majd maga is elbizonytalanodik. A vágy és a valóság összemosódott képzeletében. Talán már ő sem tudja, mi az igaz, s talán jobb, ha nem is gondolkodik rajta. A nyírteleki 1. Számú Általános Iskola huszonhárom cigány tanulója közül 1991-ben tizenhat nem fejezte be a nyolcadik osztályt. Többen csak az ötödik évfolyamig jutottak el. A lányok közül sokan már tizennégy éves koruk előtt férjhez mennek vagy együtt élnek valakivel. A cigánygyerekek lemaradnak a többiektől, felszerelésük nincs és nagyon sokat hiányoznak. A pedagógusok azt tapasztalták, hogy ez a cigánycsaládok hátrányos helyzetére, ingerszegény környezetére vezethető vissza. Úgy vélték, hogy egy „hetes-otthon” kollégiummal sokat segíthetnének a családokon és a gyerekeken. Az elmúlt év novemberében a nyírteleki 1. Számú Általános Iskola és az S.O.S. Gyermekekért ’90 Alapítvány együttműködésével létrehozták a kollégiumot. Lakói azok a halmozottan hátrányos helyzetű cigánygyerekek, akik jelenleg az iskola „otthon-osztál v” módszerei szerint tanulnak. Krajnyák József né igazgató elmondta, egyre több intézmény érdeklődik az „óvóház” és a tanítási módszer iránt. Mintának tekintik elképzelésüket, és egyre több hasonlót szeretnének alapítani az országban. Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat fíacskó Tibor készítette
