Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-29 / 75. szám
10 1996. március 29., péntek Sport UJ KELE1 Kézilabda NB I Négy pont reményében Fullajtár András (Új Kelet) Ma este mindkét NB I-es kézilabdacsapatunk hazai közönség előtt lép pályára. A legutóbbi hazai fellépésével egyik gárda sem dicsekedhetett. Mint ismert, a várdai hölgyek a Duna- ferrtől, míg a nyíregyházi fiúk a Szolnoktól szenvedtek vereséget. így most van mit javítaniuk a csapatoknak, de a közönség is bízik benne, hogy győzelemmel lesznek kiengesztelve. Kisvárdai SE—Békéscsaba Kisvárda, péntek 17 óra. V.: Nádasdi, Pesti. A tavaszi szezon folyamán figyelemre méltó eredményeket produkáltak a csabaiak, hiszen nagy bravúrral hazai pályán előbb megverték a DVSC-t, majd előrehozott meccsen a Győr gárdáját is két vállra fektették. De nagyon kévésén múlott a Spartacus elleni budapesti pontszerzésük is. így most kellően beindult a viharsarki együttes. Információink szerint a csapatnál nincs sérült, így az elég „férfiasán” harcoló, és főleg védekező vendégek teljes kerettel készültek a mai összecsapásra. A csabai szakvezetés háromesélyesnek ítéli meg a mérkőzést, de nem könnyen mondanak le arról sem, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek. A mieink keményen dolgoztak a heti edzéseken, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nagyon fontos számukra a pontszerzés. Sérüléssel egyedül Farkas bajlódik, a többiek egészségesek. Az őszi szezonban döntetlent játszott egymással a két csapat. Ez az eredmény mindenképpen biztató a kisvár- daiak szempontjából. A közönség is szeretne már végre egy jó mérkőzést látni, és természetesen örülni kedvenceik győzelmének. Mindenesetre biztatást adhat az elkövetkező mérkőzésekre is. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC—Komlói Bányász Nyíregyháza, péntek 17.30 óra. V.: Kékes, Kékes. A legutóbbi Szolnok elleni hazai vereség után valamelyest helyrebillent a hazaiak mérlege, hiszen a két idegenbeli mérkőzésükről sikerült két pontot begyűjteni, így most nyugod- tabban várják a Komló elleni összecsapást. A dunántúli csapattal mindig nagy meccset játszanak a mieink, de a mérleg mifelénk billen, hiszen a Komló Nyíregyházáról még eddig nem tudott pontot elvinni, ezzel szemben a szabolcsi csapat már rabolt a bányászcsapattól. Reméljük, a vendégek ezúttal is üres tarisznyával távoznak a bujtosi sportcsarnokból. A Komlónak jelenleg 18 pontja van, ugyanúgy, mint a nyíregyháziaknak, és a kilencedik helyen tanyáznak. Az utóbbi időben elég zűrösen alakulnak a csapat dolgai. Amellett, hogy a szegedi meccsüket elhalasztották, a Debrecen elleni legutóbbi hazai mérkőzésüket a hajdúságiak — amin egy góllal nyertek — megóvták. Egyelőre úgy néz ki, hogy a versenybizottság helyt ad az óvásnak, és újrajátsszék a találkozót. Ennek nem nagyon örülnek a komlóiak. A nyíregyházi csapatnál szerencsére nincs sérült, így Uzej- rovicsedző a szokásos keretből válogathat. Az edző elmondta, nagyon fontos, hogy ezen a meccsen nyerjenek, mert az itt megszerezhető két pont feltétlenül kell az elérhető hetedik helyhez. Tombola a röpimeccsen A Malév győzni szeretne A hét végén, pontosabban vasárnap nagy feladat előtt áll az NYVSC férfi röplabdacsapata. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban délelőtt 10.00 órától fogadja a Malév LRI gárdáját, amely a nyíregyháziak mellett az Extra Ligába kerülésre „pályázik”. Nos, a vasárnapi derbi előtt a két csapat egyforma pontszámmal áll a tabellán, és az NYVSC csak játszmaaránnyal van a repülősök előtt, így hatalmas harc várható a vasárnapi röp- labdás „matinéelőadáson”. A mérkőzéssel kapcsolatban Győri Attilát, a Malév egyik erősségét kérdeztük. Új Kelet-információ — Az az igazság, hogy mi eddig is a játék öröméért röp- labdáztunk, hiszen a Malév csapata egy teljesen amatőr gárda, mindenki dolgozik, és csak a munka után jöhet a röplabda — kezdte Győri Attila. — A bajnokság eddigi viadalain is mindig úgy léptünk pályára — ha saját pályán, ha idegenben —, hogy győzni akartunk. Ez nem lesz másként a mostani nyíregyházi mérkőzésen sem, és megpróbálunk mindent megtenni a győzelem érdekében. Ha az eddigi, NYVSC-vel szembeni mérlegünket nézzük (1995 szeptemberétől), akkor van esélyünk a győzelemre —, hiszen az eddigi három találkozóból kettőt nyertünk és egyet buktunk —, bár azt hozzá kell tennem, hogy egy esetleges vasárnapi diadalt óriási bravúrnak könyvelnénk el. — A rájátszás végkimenetelére miképp tippelne? — Szerintem a Kecskemét és a Nyíregyháza fog felkerülni az Extra Ligába. Azt is megmagyarázom, miért gondolom így. Ha ugyanezt a kérdést februárban tette volna fel, akkor a válaszom határozott lett volna: a Kecskemét és a Malév. A Magyar Röplabda Szövetség viszont a rájátszás küzdelemsorozatában dupla fordulókat is elrendelt, ami nekünk — lévén a Malév a „legidősebb” csapat — nem igazán fekszik, a mi csapatunknak a heti egy meccs éppen elég. így a három feljutásra esélyes gárda (Kecskemét, NYVSC, Malév) közül mi valószínűleg kiesünk — ezért tippeltem a Bács és a Szabolcs megyeiekre. Egyébként amatőrségünk- re jellemző, hogy a nyíregyházi összecsapásra is két részletben utazunk el, mivel több játékosunknak még szombaton is munkahelyi elfoglTt- sága van, így a csapat fele szombaton, míg a másik része vasárnap hajnalban utazik Nyíregyházára. A mérkőzéssel kapcsolatosan az NYVSC szakosztályvezetése elmondta, hogy a nézők minél jobb szórakoztatásának érdekében (remélik, sokan kilátogatnak a találkozóra) a játszmák közötti szünetekben tombolasorsolást tartanak, melyen minden, belépőjeggyel rendelkező néző részt vehet. A tombolasorsolásra a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei ajánlotta fel az ajándékokat, amelyeketőatogA Zoltán vezérigazgató ad át. Új Nemzeti Sport-tudósító Vasváriban „Állítólag a Diósgyőr tiltakozott” ,Mohácsi játékvezető ítéleteivel döntően befolyásolta az eredmény alakulását. A 30. percben Farkas J. utolsó emberként felrúgta a kitörő Gaicát, de a kiállítás elmaradt, a Diósgyőr egyenlítő gólját pedig nagy szabálytalanság előzte meg, de a gólt szabályosnak minősítette.” (Részlet a Tiszavasvári—DFC NB ll-es labdarúgó-mérkőzés március 18-án megjelent Nemzeti Sport-tudósításbol.) Száraz Attila (Új Kelet) Napok óta állítják a bennfentesek, hogy a Tiszavasvári Alkaloida—DFC találkozó kritikus tudósítása miatt a Nemzeti Sport nem tart igényt a továbbiakban Mészáros László munkájára. A sportegyesület ügyvezető elnöke, az ízig-vérig sportember érdeklődésünkkor nehezen találta a szavakat: — Nincs mit szépíteni, részrehajlással vádoltak meg. Állítólag a Diósgyőr tiltakozott, a tudósításomban szerintük nem voltam korrekt. Ok nem úgy látták, ahogy én. Senki nem köszönte meg a sportláptól a három és fél éves munkámat, csak üzentek, hogy a Tiszavasvári—Sényő találkozón már nem tartanak igényt a munkámra. Megvallom őszintén, a vádakkal nem értek egyet, az elküldésem körülményeit pedig furcsállom. Külön is jól esett, hogy az Új Kelet tudósítója — és ezt bárki ellenőrizhette volna Budapestről is — hasonlóképpen látta a vitatott eseteket, mint én. A lapban megjelentekből ez derül ki. Az biztos, hogy ezek után, ha kémének sem vállalnám, nem vagyok paprikajancsi... — mondja befejezésül Mészáros László. Lázár Lajos, a Nemzeti Sport labdarúgórovat vezetője nem lát semmi szenzációt a dologban: — Úgy érzem, helyesen jártunk el, amikor megköszöntük Mészáros úr munkáját, és elváltunk egymástól. Elindult egy folyamat a lapnál, ennek részeként igyekszünk szétválasztani a tudósítókat és a szakosztályvezetőket, egyesületi elnököket. Érden már hamarabb megléptük ezt a lépést, Tiszavasváriban pedig most. Szerintünk úgy korrekt, ha egy labdarúgócsapat-vezető nem alkot véleményt lapunkban csapatának játékáról. Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere értetlenül áll az események után: — Megvallom őszintén, rendkívüli módon meglepett Mészáros László eltávolítása. Egy évvel ezelőtt annyira pótolhatatlan volt, hogy amikor az infarktusa miatt pihenni akart, nem tehette meg. Hiába ajánlott maga helyett valakit, nem fogadták el. Most pedig elküldték. Én az ominózus tudósítással egyetértek, magam is úgy láttam. A Nemzeti Sport vezetői előbb jobban tették volna, ha elkérik a videofilmét, megnézik, és azt követően hozzák meg a döntésüket. Egyébként, amennyire én tudom, írásban nem érkezett meg a felmentés. Ha megjön, magyarázatot szeretnénk kérni, mert ez nem eljárás. Nem tudom elhinni, hogy a borsodi lobbi ilyen erős legyen. Várjuk a borsodi lapokban megjelent tudósításokat, mert állítólag hecckampány indult ott Mészáros László ellen. Végül is, ha a lap nem jár el korrekten velünk szemben, akkor azt is ki merem jelenteni, hogy nem kötelező számukra a mérkőzéseinkről tudósítani... A jelenlegi eset éppen azt mutatja, hogy nem a mi emberünk részrehajló, hanem éppen ők. A polgármester tehát így látja, miközben az már teljesen biztos, hogy a vasárnapi Tiszavasvári—Sényő találkozóról Kovács György tudósítja majd a sportlapot. Remélhetőleg közmegelégedésre... Nyíregyháza város sportpénzei Az elosztás nem politikai kérdés Révay Zoltán (Uj Kelet) — Elnök úr, gyakran előfordul, hogy a bizottság nem fogadja el az albizottság javaslatát? — Nem, lényegi kérdésekben az elmúlt egy évben soha nem kérdőjelezte meg a főbizottság az albizottság előterjesztését. Az albizottságot azért hoztuk létre, hogy a sportra vonatkozó döntéseknél a szakemberek véleményét figyelembe vegyük. Az albizottság személyi összetétele is egyfajta garancia arra, hogy körültekintően tesznek javaslatokat. Most is csak azért adtuk vissza az anyagot, hogy néhány, általunk felvetett szempont alapján ők gondolják újra a döntésüket, s ne mi nyúljunk bele, mintegy kívülről. — Mi volt az a nyomós ok, ami miatt most a korábbiakkal ellentétben nem fogadták el a szakemberek javaslatát? — Először is annyiban helyesbítek, hogy az előterjesztést döntően elfogadtuk. Két kérdésben vannak vitáink. Az első, hogy a Városi Stadion támogatására a költségvetés elkülönített 12 millió forintot, most a sportcélú tartalékból még másfél milliót megszavaztak az albizottságban. A bizottság szerint ez egy olyan belső átcsoportosítás a költségvetésen belül, ami nem lenne teljesen szabályos döntés. A stadion anyagi támogatására a későbbiekben más lehetőség is adódhat még. A második kérdés az, a lab- dajátékok között milyen arányban osszuk el a rendelkezésre álló összeget. — A sportolókat, a szurkolókat leginkább ez a kérdés foglalkoztatja. Ezzel kapcsolatban mi volt a bizottság kifogása? Feltételezték, hogy a döntést nem szakmai szempontból hozták meg a sport- albizottságban? —Nem feltételeztünk ilyet. A különböző érdekek eredőjeként most egy ilyen döntés született. Legelőször is a sportkoncepció szerint ez a támogatás két részre oszlik, most viszont csak alaptámogatást kaptak a klubok, szerintünk az eredményességet is figyelembe kell venni. Érthetetlen volt az is, hogy a négy csapat közül háromnak csökkent a támogatása a tavalyi évhez képest, míg a röplabdáé nőtt. Nem volt a bizottság előtt olyan szakmai érv, ami ezt alátámasztotta volna. Volt olyan képviselő, aki felvetette, hogy miért csökkent ennyire a kézilabdások támogatása, holott a legnagyobb nézőtábora nekik van. Mi ezek újragondolására kérjük az albizottságot. — Az eredményességi támogatás elosztása állandó vitaforrást rejt magában. Ha most az elosztásnál az 1994— 95. évi bajnokság eredményeit nézik, akkor azok fogadják nehezen, akik azóta feljavultak, ha a pillanatnyi állapotot veszik figyelembe, akkor azok ellenzik, akik tavaly jobbak voltak. — Ezen nehéz változtatni, hiszen a költségvetés elosztása mindig március hónapra esik, de tavaly is szembekerültünk ezzel a problémával. — Van olyan elképzelés, hogy az eredményességi támogatásnak csak az összegét határozzák meg márciusban. Ennek elosztásáról nyáron döntenek, amikor a csapatok befejezték a bajnokságokat. — Mindenféle jól átgondolt, ésszerű javaslatot szívesen fogadunk, de ezt elsősorban a sportalbizottságnak kell elemeznie. — Lehetséges, hogy a város szűkös anyagi helyzetében a sportpénzek elosztásánál is politikai szempontok döntenek? — Erről szó sincs. Az már inkább tetten érhető, hogy egy-egy képviselő jobban kedveli valamelyik csapatsportot, és azt szívesebben támogatná. No, de azért van a szakértőkből álló bizottság, hogy ez a részrehajlás kiszűrhető legyen. — Mi történik akkor, ha az albizottság április 4-ei ülésén újratárgyalja az elosztást, és azt mondja, nem változtat az álláspontján, és ezt szakmailag részletesen megindokolja? —Természetesen elképzelhető ez a lehetőség is. Elvileg van lehetőség arra, hogy akkor mi hozzunk döntést. Személy szerint azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy a szakmai döntéssel szembekerüljön a főbizottság egy ilyen súlyú kérdésben. Remélem, hogy megtaláljuk a közös nevezőt, a viszonylag mindenki számára elfogadható megoldást. Mint ismert, Nyíregyháza város közgyűlésének köz- művelődési, sport- és nemzetközi kapcsolatok bizottsága hétfőn tárgyalta az 1996. évi városi költségvetés sportcélokra elkülönített tartalékainak elosztását. Az összeg nagyságát a közgyűlés fogadja el, de annak felosztásával a bizottságot bízta meg. A közművelődési bizottság a sportalbizottság előterjesztését tárgyalta meg, de azt nem fogadta el, és felkérte az albizottságot, hogy tárgyalják meg újra az elosztást. Az ügyről a bizottság elnökét, dr. Fekete Antalt kérdeztük. ■h Felhívás ■■■ A Nyíregyházi Vasutas Sport Club úszószakosztálya tagtoborzót hirdet 1996. április 1 -jén 16 órától, melyre várják az úszni tudókat és nem tudókat, akik szeretnének rendszeresen úszni és a szakosztály tagja lenni. Jelentkezni lehet munkanapokon: 1996. március 26-ától 15—17 óra között Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő fedett uszodájában.