Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-04 / 54. szám
U J KELET Falujáró 1996. március 4., hétfő 5 Itt is voii tüntetés és kitelepítés Reggel holtan hozták vissza — Nyolcévesen már az ekeszarvat fogtam — kezdte történetét Gyügyei Bálint nyolcvanöt éves tyukodi nyugdíjas. — Édesanyám vezette a teheneket, mert édesapám ’13-ban Amerikába ment pénzt keresni. Nem bajolt az én anyám más férfival, nyugodtan lehetett a férje, pedig hét évig odavolt a messzi világban. Nagyon vártuk már, hogy visszajöjjön, mert levelet is csak ritkán írt, hogy farmokon, gyárakban dolgozik. Amikor hazajött sem sokat mondott a kinti életről, mert nem volt bőbeszédű, inkább megalapozta a jövőjét az itthon hagyott három gyermekének, meg annak, aki azután született, ahogy hazajött. — Mivel alapozta meg a jövőjüket? — Sok pénzt keresett, azon az addigi tizennégy köblös parcellához vett még ötven hold földet. Rossz, kiégett láptalaj volt az, amit még le kellett tisztítani, hogy művelhető legyen. Vett a munkához két lovat is teljes hámmal, szekérrel, volt mivel dolgozni. — Ilyen vagyonnal már kálóknak is nyilváníthatták. — Ez nem történt meg, mert ’39-ben a szüleim minden gyereknek a nevére írattak tíz-tíz köblös földet, maguknak is hagytak vagy kétszer annyit. Nem a kuláksággal, hanem a téesszel volt itt bajuk az embereknek, még egy nagy ember is meglátogatta őket. — Ki volt ő? — Negyvenöt éve már annak, hogy ’51-ben erőltették a szövetkezetesítést. Három falu: Szatmárökörító, Porcsahna, de legfőképp Tyúkod népe felzúdult erre. Épp kisebb tüntetés volt, amikor tizenegy teherkocsival Péter Gábor az ávósai- val behajtott a tanácsháza elé. Még most is hallom, amint az ávós főnök elkiáltja magát a tornácról: emberek, menjenek haza, holnap majd megbeszéljük a téesz sorsát. Volt, akinél ez már nem kerülhetett sorra. — Mi történt? — Volt itt egy Balogh Miklós nevű nagygazda, még cselédet is tartott. Ott dolgozott az az embereivel éjt nappallá téve a földön, nem volt rossz ember. Este elvitték Csengerbe az egyenruhások, és reggel már holtan hozták vissza. A mai napig sem tudjuk, mi történt, mert még hangosan sími sem mertek az emberek a temetésén. Másnap összeszedtek tizenhárom családot, a tüntetés fő szervezőit, és elvitték őket Horto- bágyra, a munkatáborba. Vissza már csak az elvittek fele jött ’56- ban, mert vagy odavesztek, vagy kitiltották őket Tyúkodról, és más helyre költöztek. — Önnel mi történt? — Jóban voltam a pártemberekkel, engem nem bántottak, de a téeszbe én is beléptem, mert kellett. Olyan gazdasági felszerelésem volt, hogy akkor húszezer forintra értékelték. Mit mondjak, mennyi pénz lenne az most... —Amiért viszont kapott kárpótlási jegyet. — Már azt is eladtam, mert egy lányunk van, neki nem kell a föld. Mi meg a feleségemmel már elüldögélünk csendesen a gáztűzhely mellett. Tyukodi arcok A „mesterségbeli” ember Fogyóban a gyékény A Szatmári síkság peremén elterülő mocsárvilágot mindenki Ecsedi-láp néven ismeri. Azt viszont már kevesen tudják, hogy ennek a tájegységnek a nagyobbik része a tyukodi köz- igazgatási határhoz tartozik. Valaha áldás és átok egyaránt volt a lecsapolhatatlan mocsárvilág, amely sok embernek munkát adott, kézművesmesterségek is kötődtek hozzá. Az egyik ilyen utolsó „mesterségbeli” ember Magos József kosárfonó. — Lassan hatvan éve, hogy apámtól megtanultam a gyékény feldolgozását. Nem kellett ehhez iskola, nekem sincs mesterlevelem, de az alapanyagból annyi volt, hogy csak a kert alá kellett menni, máris dolgozhatott, akinek keze volt hozzá. Sokszor úgy járt az ember keze, mint a gép, de több mint néhány fonótű meg a gyékény nemigen kell az ilyen munkához. Amikor jött a tél, és annyira befagyott a lápi víz, hogy kibírta az ember súlyát, már mentünk is szedni a fonnivalót. Most már ez is fogyóban van, mert szárad a mocsár. Jó keresetet adó foglalkozás volt ez valamikor, mert mindig keresett volt a kenyérszakasz- tó, ruhás, cémás, tojásos gyékénykosár, meg az egyéb falidíszek, sokan éltek ebből a faluban, de az újmódi műanyag világgal már divatját múlták ezek az eszközök. Én is elmentem a vasúthoz dolgozni, huszonegy kemény évet töltöttem a hidászoknál. Biztos ott edződtem meg, mert úgy meghúzom a gyékényszalagot, hogy amikorra kosár lesz belőle, akár egy nyolcvan kilós ember is ráállhat, nem huppad össze. Csak az a baj, hogy három fiam van, akik most már erősebbek, mint én, de egyik sem tanulta meg ezt a mesterséget. Boldogulni próbálnak Rebellis, az elnyomást nehezen tűrő nép volt valaha a tyukodi. A honfoglaláskori település népe a lápi szigeteken telepedett le, szembeszállt a tatárral, szinte az egész falu részt vett Dózsa és Rákóczi seregének küzdelmében. Az 1848—49-i szabadságharcban is önálló századot állított a tyukodi magyarság, és a végsőkig kitartott Kossuth mellett. A nagy vándorlások idején sokan mentek az amerikai földrészre pénzt keresni, és aki tehette, vissza is jött a családjához pénzével, amiért megdolgozott. Dolgos nép volt a tyukodi. Napjainkban sokan ismét az egyéni gazdálkodással próbálnak boldogulni. Ellátiuk feladatainkat Talpon maradni Az egyik legtapasztaltabb közigazgatási szakember a megyében Bereczky István. A negyvenöt éves tyukodi polgármester ’79-től tanácselnök, azt követően a falu első emberének választották kétszer is. Múltról, jelenről és jövőről beszél. — Az előző rendszerben — A Kádár-korszakban — biztosabb volt az emberek és a falu helyzete. Ha apránként is, de folyamatosan tudtuk a településünket fejleszteni. Volt az embereknek munkájaVolt egy melléküzem- ágakkal is működő téeszünk, konzervgyárunk, és azok a munkaerő nagy részét felvették. Mára azonban a szövetkezetét felszámolták, a konzervüzemben pedig csak megpróbálnak talpon maradni. Most sok a munkanélküli. A legnagyobb gondot a jövedelempótló támogatásban részesülők okozzák, mert nagy részüknek nyáron lejár ez a támogatási forma is, de megpróbáljuk közhasznú foglalkoztatással megoldani a problémát. A jelenlegi körülmények között csak a legszükségesebbre elég a pénz, beruházásokra nem jut, de ezt a szintet tartani akarjuk. Minden kötelező feladatunkat ellátjuk, az oktatástól a gyógyításig. Azt a fejlődést viszont, amit az Antall-kor- mány idején elért a falu, nem tudom, hogy valamikor is megismételhetjük-e. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Aradi Balogh Attila Seprűvel kezdte Tanító, énektanár, kórusvezető, zenekarvezető, szövegíró, zeneszerző Pongó Ottó, valamint férj és családapa is a tyukodi fiatalember. Több zenekara is volt már, most a furcsa nevű Clep- tománia vezetője. Nem a mániában, hanem a zenekarban társai Pataki Lívia és Bélbász Sándor. A „művészi pálya” kezdete nem volt egyszerű. Általános iskolás korában a házi seprűt „pengette”, aminek sem az édesanyja, sem az édesapja nem örült. Az apa viszont úgy döntött, nem bosszantja tovább magát a cirokzenéléssel, egy pesti útja alkalmával igazi gitárt vett a „kölyök- nek”. Akkor Ottó még csak úgy összevissza szaggatta a húrokat, de amikor a csen- geri gimnáziumban Vályi Csaba tanár úrban segítőre talált, már az akkordokat is játszani tudta. Aztán a többit már az élet diktálta. Alakított egy zenekart, de nem volt, aki billentyűs hangszeren játsszon. Megtanult zongorázni. Unta, hogy mindig mások számait játsszák, elkezdett zenét szerezni, szöveget írni. A felesége nem haragszik az éjszakai kimaradásokért, a hajnalig tartó zenélésért, mert „úgy vette meg”, ahogy van, zenekarral együtt. Magyartanár és tanító „Nagyszerű dolog a tanítás, megszerettem a gyerekeket!” így lelkendezett Nyéki Orsolya főiskolai hallgató. A tyukodi lány a magyar— tanító szakot ebben az évben fejezi be a nyíregyházi főiskolán, és most jár egy hónapos gyakorlatra szülőfalujában. A téli vizsga- időszakot már január közepén befejezte, ezért hiába február 1-től van hivatalosan az egy hónapos gyakorlaton, már korábban is be-bené- zett az iskolába, hogy ismerkedjen a pedagógusokkal, a tanulókkal. Olyan érdekes a szakpárosítás, hogy alsóban és felsőben egyaránt kell tanítania. Van egy vezetőtanára, aki irányítja a munkáját, segíti, hogy a következő napi órákra minél jobb óravázlatot készítsen. Besegít az iskolai rendezvények szervezésébe is, a farsangi mulatságoknak együtt örült a gyerekekkel. Ezek ellenére mégis előfordulhat, hogy szeptembertől nem tanít Orsolya, mert nehéz állást kapni, kevés a fizetés, továbbtanulási terveket dédelget: szeretné a jogi egyetemen folytatni tanulmányait.
