Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-26 / 72. szám
UJ KELET Labdarúgás 1996. március 26., kedd 11 NB II Keleti csoport: lám, a csoda megtörtént, eddig csak a sényőiek szereztek pontokat Már nem lőnek le senkit... Lesz-e bűnbakkeresés Vasváriban? Alighanem elmeintézetbe zárták volna azt a valakit, aki alig két hete azt merészelte volna mondani: a Sényő két (tavaszi...) forduló alatt négy pontot takarít be. Azt a valakit, aki pedig csak sanda utalást tett volna arra, miszerint az NYFC és a Tiszavasvári eközben „zéróra” teljesít, tán menten lelövik. S lám, a csoda megtörtént. Hogy is van ez? A Sényő—Kazincbarcika találkozó 85. percében Paulik elnyargalt a bal oldalon, beadott, Bernáth pedig a hálóba bólintott. Ilyen egyszerű ez. Győzött a Nyíregyházán második otthonra lelő Sényő. Koncz Tibor (Új Kelet) — Az nem kifejezés, menynyire örültem a mérkőzés után. Nagyon fontos győzelmet arattunk, méghozzá az én gólommal. Hogy ez nekem sikerült, nem jelent semmit, hiszen mindenki megtette a magáét, igazi csapat voltunk a pályán. Még annyit: a nyíregyházi közönség elfeledtette velünk, hogy tulajdonképpen mi nem is otthon játszottunk — ujjongott a hőssé avanzsált Bernáth Lajos. Falatovics László edzőre ugyancsak szép napok köszöntöttek. — Mindenre felkészültem, tudtam: vért fogunk izzadni a sikerért. Amint a mérkőzés előtt is nyilatkoztam, a tabella alsó harmadába szorult hat csapat közül a Kazincbarcika rendelkezik a legjobb játékosanyaggal. Ez itt és most is bebizonyosodott, habár hozzátenném, a vendégek egy valamivel nem számoltak: a Sényő határtalan akarásával. Az egyszer biztos, Kovácsék nem ismerik azt a szót: csüg- gedés. Semmi ördöngösség nincs játékukban, sőt... A cico- mázást, a lezserséget kiirtották az általuk előadott futballból. Talán túlontúl is defenzív produktumot mutattak vasárnap, no, persze, ennek is megvan a magyarázata. Senki sem feledi, a közelmúltban jó párszor „megrakták" a sényőieket. — Az edzőmeccseken elszenvedett sorozatos vereségek rádöbbentették a társaságot arra: mi csak mélyen hátrahúzódva, zártan játszva érhetünk el eredményt. Ha kitámadunk, nekünk végünk van. Bármenynyire is nehezen fogadták el a fiúk, szerintem ma már egyetértenek velem. Hatvanban fegyelmezetten betartották az utasítást, s mindjárt kamatozott a biztonságra törekvő harcmodor. A Barcika ellen a közönség ugyan harsányan buzdította a csapatot, hogy menjen előre, no, de én azt mondom: szerencsére nem kapta el őket a hév. Nem lazultunk fel — nyertünk! Az ezerfejű külön méltatást érdemel. A lelátóról áradó szimpátia feloldotta a drukkot a pályán lévőkben, a befejezés pedig vastapsba torkollott. Hatalmas fordulat... — Igen, jó volt érezni a felénk áradó szeretetet. A szurkolók láthatták, mi egy szerény képességű NB Il-es csapat vagyunk, játéktudásban nem érjük el a Nyíregyháza vagy a Tiszavasvári színvonalát. Ellenben azt is tapasztalhatták a nézők, hogy a játékosok minden egyes labdáért, talpalatnyi területért a lelkűket kitéve harcoltak. Úgy gondolom, a közönség ezt a küzdő szellemet, akaratot értékelte, amikor a csapat mellé állt. De hol van még az út vége?! Vigyázat, lazítani, eltespedni tilos! Ma még örülni kell, holnaptól újfent keményen dolgozni. Igaz, a két mérkőzésen szerzett négy pontot már senki sem veheti el a klubtól... — Nehogy azt higgye valaki is, hogy elteltünk magunktól. Nem, mert a bennmaradás kivívása továbbra is nagyon-na- gyon nehéz feladat elé állít bennünket. Ha csak egyetlen percig elhiszi akár egy játékos is a csapatból, hogy nekünk már nem kell fogcsikorgatva, kúsz- va-mászva hajtani a pályán, abban a pillanatban elbukunk. Remélem, a gárda ereje, akarata kitart a következő fordulókban, s nem törik meg a varázs... Kis csoport, nagy csoport — túláradó sényői öröm Fotó: Racskó Kár a szurkolókat tovább ámítani Mérleg Megyénket három együttes is képviseli a labdarúgás második vonalában. Természetes, hogy a legnagyobb figyelem őket illeti. Sajnos, Sényő kivételével, nem túl sok örömre adtak okot az eddigi két forduló során. Mindenki más-más célokkal indult a bajnokságban. Révay Zoltán (Új Kelet) Sényő—már eddigi szereplésével is külön fejezetet nyitott a megye, de talán nem túlzás, a magyar foci történetében — célja, természetesen, csak egy lehetett: bennmaradni a magyar labdarúgás második vonalát jelentő NB II- ben. Az őszi idény nem úgy sikerült, ahogy Sényőn eltervezték, az eredményteleség két edző sorsát is megpecsételte. A téli szünetben még tovább kuszálódott a csapat szénája. Támogató és játékosok sora hagyta el Sényőt. Még Pehely Zoltán, a csapat szülőatyja és fenntartója is elbizonytalanodott, folytassa-e tovább? Aztán végül is vállalta. Eddig úgy tűnik, nem döntött rosszul. Két forduló után a tavaszi megyei listát ők vezetik négy megszerzett ponttal a két nagyobb, de ponttalan megyei gárda előtt. Ami ennél fontosabb: újra sikerült a sényői hagyományokhoz hű, a pályán a sikerért mindenre képes csapatot pályára küldeni. A csapatnak újra van „szíve”, tartása, ami a hibákat is feledtetheti. Tiszavasvári csapatának a célja az élbolyban szerepelni. Az ősz ennek megfelelően alakult. A csapat jól focizott. A tavasz nem így kezdődött. A gyógyszergyári együttes ennél többre hivatott. Két vereség után, ismerve a vasvári gárda vezetőit, edzőjét, biztosan tesznek azért, hogy a továbbiakban javítsanak. Igaz, a sportban nincsen „ha”, pontokat csak győzelemért osztanak, mégis, úgy érzem, akkor lennének igazán gondban a vasvári vezetők, ha az elhullajtott pontok meglennének. Akkor feljutó helyen állna az együttes. Dönteniük kellene, tudják- e vállalni a korábbinál magasabb cél teljesítésének következményeit. A Nyíregyházi FC célja feljutni az NB I-be. Legalábbis a városi sportfórumok előtt ezt állítják a vezetők. A feljutás időpontjáról vannak viták. A szurkolók azt szeretnék, ha minél hamarabb. A csapat vezetői igyekeznek minél későbbre tolni az időpontot. A kép sok szempontból ellentmondásos. Az NYFC játékoskerete gyengült a szünetben, bár a vezetők bizakodtak, de sem Bagolyt, sem Lukácsot nem tudják pótolni az új szerzemények. A játékosállomány ugyanakkor még mindig jobb, mint 1994 decemberében. Az eredmények viszont azóta sem jönnek. Emlékeztetőül: 1994. novemberében 5. helyen zárt az NYFC, ezen semmit sem tudtak javítani, sőt... A klubot jól ismerő szurkolók váltig állítják, a játékosok közül azok, akik meghatározhatják a csapat teljesítményét, nem igazán akarják a feljutást. Terveiket, céljaikat bőven kielégíti a második vonalban nyújtott szürke, átlagos teljesítményért járó nem is kevés javadalmazás. A dolog egyébként úgy áll, hogy ezzel a játékos- állománnyal is lenne esélye a nyíregyháziaknak a feljutásra. A vezetőknek és a játékosoknak dönteniük kellene végre, fel akar-e jutni az NYFC vagy sem? Ha nem, kár a szurkolókat tovább ámítani. Vasárnap súlyos, 3-0-ás vereséget szenvedett a Tiszavasvári Alkaloida SE labdarúgócsapata a nálánál jóval szerényebb helyezéssel büszkélkedő szomszédvár gárdájától, a Hajdúnánástól. A mérkőzést követően Szikszai Lajos nem ment be az öltözőbe játékosaihoz, annyira elkeserítette azok lélektelen, tűz nélküli produkciója. No, és az, hogy a nánási szurkolók „megtalálták” őt, mindenfélét kiabáltak neki. Mint ismeretes, a mester másfél évvel ezelőtt éppen a nánási kispadot cserélte fel tiszavasvárira... Száraz Attila (Új Kelet) — A csapatok jól ismerték egymást, nincsenek titkok — mondta a mérkőzés után Szikszai Lajos az Új Kelet érdeklődésére. — Föl is hívtam játékosaink figyelmét az életveszélyes nánási kontrákra. Arra, hogy nem nyílnak ki, négy védővel játszanak, középpályásaik sokat mozognak, segítik a támadók, illetve a védők munkáját. Az első félidőben volt két helyzetünk, ha nekünk sikerült volna megszerezni az első találatot, akkor lehet, hogy minden másként alakul. Megpecsételte a sorsunkat a potyagól... —Nulla-egy után milyen változtatásokat akart végrehajtani, mit mondott a félidőben a játékosainak? — Hátrányba kerültünk, változtatni kellett, ki kellett támadnunk. Ebből némi mezőnyfölényre tettünk szert, de igazi helyzetet nem sikerült kialakítanunk. Aztán menetrendszerűen kaptunk egy újabb szögletgólt... —A csapat miért csak középről ívelgetett, emelgetett a labdát állva váró, nem mozgó csatároknak? Miért nem szélen vezette támadásait és adta be a labdát az érkező támadóknak? — Ezt én is tiszta szívből szeretném tudni. Azt hittük, az NB II egyik legjobb csatárpárosa a mienk. Ma, de már a múlt vasárnap is bebizonyosodott, hogy ez messze nem'így van. Nagyon keveset, nagyon gyámoltalanul játszott a két csatár. A mai mérkőzésen a középpályásaink sem jöttek fel olyan ütemben, ahogy kellett volna. Törvényszerű volt a vereség... —Most úgy néz ki, hogy Vasváriban a kapus potyagólt kap, a védelem átjáróház, a középpályával elégedetlen, a csatárok pedig nem futnak. Mi lesz ennek a vége? — Egyértelmű, hogy személycserékre kerül sor a csapatban, mások kapnak lehetőséget. Sényő ellen minden bizonnyal 3—4 helyen fog v;l- tozni a felállásunk. — Ahogy halljuk, egyre türelmetlenebbek a vasvári vezetők... —Teljesen igazuk van, minden anyagi lehetőséget megkap a csapat. A nánásiak például negyedannyit sem kapnak, mégis lelkesebben szaladgálnak. A vasvári vezetőknek az a céljuk — amennyire én tudom —, hogy lelkes játékosokat hoznak, a mostaniakból pedig elengednek. Elmondtam a mérkőzés előtt, hogy többek között ezzel a találkozóval is megalapozhatja valaki a jövő évi szerződését. Pethe Sándor egyesületi elnök bent volt a mérkőzés után az öltözőben, és felhívta a figyelmet arra, hogy — finoman fogalmazva — „mindenki elgondolkodhat a dolgain”. — Hogyan érzi, ön hol hibázott? Ha egy csapat kikap, abban valahol megvan a mester felelőssége is... — Ezzel egyetértek. Diósgyőr előtt az első csapatot megbontani nem szándékoztam, nem is éreztem úgy, hogy akik a kispadon ülnek, jobbak lennének a pályára lépőknél. Ma abból a 15 játékosból, akik a rendelkezésemre álltak, nem tudtam volna jobb csapatot összeállítani. Hegedűs Imrét 0-1 -nél cseréltem be, és 0-3 lett, Szilágyi Józsi játszott harminc percet, de túl sok változást nem jelentett. Kiss Jani be sem ment, mert egész héten lábadozott, nem is tudom, mi van vele... A Tiszavasvári Alkaloida SE jelenleg 30 ponttal a 6. helyen áll az NB Il-es tabellán, ha hozta volna a várakozásnak megfelelően az első két mérkőzést, akkor egy ponttal leszakadva állna a listavezető mögött a 3. helyen. Alom és valóság... „Nem kell kétségbe esni!” Második tavaszi fellépésén sem járt sikerrel a nyíregyházi alakulat, ezúttal a gödöllőeik etettek keserű pirulát Tóth János fiaival (1-0). A góllövés — csakúgy, mint a pontszerzés — ezúttal is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Pedig... Csiky Nándor (Új Kelet) — Kissé visszaállva kezdtünk, megfogtuk a labdát, és ezt jól is csináltuk — mutatott rá Tóth János klubigazgató. — Ellenfelünk nagyon lelkesen hajtott, miközben az eső szakadt. A kezdeti ismerkedés után az első félidő második része a mienk volt, két hatalmas lehetőségünk is adódott, praktikusan futballozott a csapat. Szünet után Sira egyedül lépett ki, hogy végül a kapusba lője a labdát. Ezután kissé türelmetlenek lettünk. — És jött a hazai gól. A tudósításból arra következtethetünk: védelmi szarvashiba előzte meg. — Igen. Középen négy ember is megakadályozhatta volna az egyedül kilépő hazai fiút. Kikaptunk, de az már biztató, hogy akart a csapat. Görcsösen, de akart! Vereségünk okát abban látom, hogy a nagy akarás közepette a négy ziccerből — a negyedik Kákócz- kié volt — egyet sem tudtunk berúgni. — Helyzetkihasználás, helyzetkihasználás. A kapu előtt elfogy a tudomány, és ez állandósulni látszik. — Most mondjam azt, hogy a hét 80 százalékában a helyzetkihasználást gyakoroltuk? Mondjam azt, hogy három támadóval nyerni mentünk Gödöllőre? Vagy azt, hogy a friss embereink révén — Karkusz, Kákóczki — még fordítási lehetőségünk is adódott? — Most sem sikerült a pontszerzés. Valójában mi a csapat baja, van-e „diagnózis” ? — Mi a gond? Nem tudtuk berúgni a helyzeteket, nem figyelünk. Pedig jelentős energiát fordítunk a gyakorlásra. Hogy Sira Pista mégis kihagyja? Hiányolom én is a gólokat, főleg azok után, hogy ősszel 31 találatot értünk el. — Pusztán itt kereshető a probléma? — Igen, jelen pillanatban ez ad okot a fejfájásra. A kapu elé eljutunk, viszont ott gyámoltalanok vagyunk. De ennek az állománynak be kell bizonyítania, hogy nem erre hivatott, egyenesbe kell jönnie, mert nem akármilyen ellenfelek következnek. — Két meccs rúgott gól és szerzett pont nélkül. Ha két hete ezt mondta volna valaki, mit szólt volna hozzá? — Reálisan négy pontot terveztem. Ám kétségbeesni nem kell, még semmi nincs veszve, azonban határozottan rendeznünk kell a sorainkat. A Gödöllőn mutatott harci szellemre — ezt, persze, fokozni kell — már lehet alapozni. Egy biztos, szükségünk lesz a csapattal szimpatizálók megértő támogatására. — Pedig amikor a Városi Stadionban bemondták, hogy Gödöllőn vesztésre áll az NYFC, a nézők gúnyos nevetésben törtek ki... — A megyének ez a viselkedési formája. Nem sértődhetek meg ezen, tudni kell, hogy sok ellendrukkerünk is van. De ha egyszer más híreket hallanak, ezek a nézők velünk örülnek majd. — Ezen indulás láttán a tavalyi tavasz jut eszembe. Akkor a kezdeti botladozás odáig vezetett, hogy már hátrafelé kellett kacsintgatni a táblázaton. Ez most is fenyeget? — Hadd ne gondoljak erre! Előfordulhat ugyan, hogy egy kissé visszacsúszunk, de azt gondolom, a csapatnak nem ez a valódi arculata. Meg kell találnunk önmagunkat! Nehéz helyzetbe kerültünk, a célratörő Diósgyőrt fogadjuk, majd a lendületben lévő Nánás- hoz megyünk. Ezek nagyon kemény feladatok lesznek. — Van-e fény az alagút végén? —Ha így közelíteném meg a dolgot, nem lenne érdemes ezt a munkát tovább csi- nálnom! Ez a csapat képes arra, hogy egyenesbe jöjjön!
