Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-26 / 72. szám

UJ KELET Labdarúgás 1996. március 26., kedd 11 NB II Keleti csoport: lám, a csoda megtörtént, eddig csak a sényőiek szereztek pontokat Már nem lőnek le senkit... Lesz-e bűnbakkeresés Vasváriban? Alighanem elmeintézetbe zárták volna azt a valakit, aki alig két hete azt merészelte volna mondani: a Sényő két (tavaszi...) forduló alatt négy pontot takarít be. Azt a valakit, aki pedig csak sanda utalást tett volna arra, mi­szerint az NYFC és a Tiszavasvári eközben „zéróra” tel­jesít, tán menten lelövik. S lám, a csoda megtörtént. Hogy is van ez? A Sényő—Kazincbarcika találkozó 85. percében Paulik elnyargalt a bal oldalon, beadott, Bernáth pedig a hálóba bólintott. Ilyen egyszerű ez. Győzött a Nyíregyházán második otthonra lelő Sényő. Koncz Tibor (Új Kelet) — Az nem kifejezés, meny­nyire örültem a mérkőzés után. Nagyon fontos győzelmet arat­tunk, méghozzá az én gólom­mal. Hogy ez nekem sikerült, nem jelent semmit, hiszen min­denki megtette a magáét, igazi csapat voltunk a pályán. Még annyit: a nyíregyházi közönség elfeledtette velünk, hogy tulaj­donképpen mi nem is otthon játszottunk — ujjongott a hős­sé avanzsált Bernáth Lajos. Falatovics László edzőre ugyancsak szép napok köszön­töttek. — Mindenre felkészültem, tudtam: vért fogunk izzadni a sikerért. Amint a mérkőzés előtt is nyilatkoztam, a tabella alsó harmadába szorult hat csa­pat közül a Kazincbarcika ren­delkezik a legjobb játékos­anyaggal. Ez itt és most is be­bizonyosodott, habár hozzáten­ném, a vendégek egy valami­vel nem számoltak: a Sényő határtalan akarásával. Az egyszer biztos, Kovácsék nem ismerik azt a szót: csüg- gedés. Semmi ördöngösség nincs játékukban, sőt... A cico- mázást, a lezserséget kiirtották az általuk előadott futballból. Talán túlontúl is defenzív pro­duktumot mutattak vasárnap, no, persze, ennek is megvan a magyarázata. Senki sem feledi, a közelmúltban jó párszor „megrakták" a sényőieket. — Az edzőmeccseken el­szenvedett sorozatos vereségek rádöbbentették a társaságot arra: mi csak mélyen hátrahú­zódva, zártan játszva érhetünk el eredményt. Ha kitámadunk, nekünk végünk van. Bármeny­nyire is nehezen fogadták el a fiúk, szerintem ma már egyet­értenek velem. Hatvanban fe­gyelmezetten betartották az utasítást, s mindjárt kamatozott a biztonságra törekvő harcmo­dor. A Barcika ellen a közön­ség ugyan harsányan buzdítot­ta a csapatot, hogy menjen elő­re, no, de én azt mondom: sze­rencsére nem kapta el őket a hév. Nem lazultunk fel — nyer­tünk! Az ezerfejű külön méltatást érdemel. A lelátóról áradó szimpátia feloldotta a drukkot a pályán lévőkben, a befejezés pedig vastapsba torkollott. Ha­talmas fordulat... — Igen, jó volt érezni a fe­lénk áradó szeretetet. A szur­kolók láthatták, mi egy szerény képességű NB Il-es csapat va­gyunk, játéktudásban nem ér­jük el a Nyíregyháza vagy a Tiszavasvári színvonalát. El­lenben azt is tapasztalhatták a nézők, hogy a játékosok min­den egyes labdáért, talpalatnyi területért a lelkűket kitéve har­coltak. Úgy gondolom, a kö­zönség ezt a küzdő szellemet, akaratot értékelte, amikor a csa­pat mellé állt. De hol van még az út vége?! Vigyázat, lazítani, eltespedni tilos! Ma még örülni kell, hol­naptól újfent keményen dol­gozni. Igaz, a két mérkőzésen szerzett négy pontot már senki sem veheti el a klubtól... — Nehogy azt higgye valaki is, hogy elteltünk magunktól. Nem, mert a bennmaradás ki­vívása továbbra is nagyon-na- gyon nehéz feladat elé állít ben­nünket. Ha csak egyetlen per­cig elhiszi akár egy játékos is a csapatból, hogy nekünk már nem kell fogcsikorgatva, kúsz- va-mászva hajtani a pályán, ab­ban a pillanatban elbukunk. Re­mélem, a gárda ereje, akarata kitart a következő fordulókban, s nem törik meg a varázs... Kis csoport, nagy csoport — túláradó sényői öröm Fotó: Racskó Kár a szurkolókat tovább ámítani Mérleg Megyénket három együttes is képviseli a labdarúgás második vonalában. Természetes, hogy a legnagyobb figyelem őket illeti. Sajnos, Sényő kivételével, nem túl sok örömre adtak okot az eddigi két forduló során. Min­denki más-más célokkal indult a bajnokságban. Révay Zoltán (Új Kelet) Sényő—már eddigi szerep­lésével is külön fejezetet nyi­tott a megye, de talán nem túl­zás, a magyar foci történeté­ben — célja, természetesen, csak egy lehetett: bennmarad­ni a magyar labdarúgás má­sodik vonalát jelentő NB II- ben. Az őszi idény nem úgy si­került, ahogy Sényőn eltervez­ték, az eredményteleség két edző sorsát is megpecsételte. A téli szünetben még tovább kuszálódott a csapat szénája. Támogató és játékosok sora hagyta el Sényőt. Még Pehely Zoltán, a csapat szülőatyja és fenntartója is elbizonytala­nodott, folytassa-e tovább? Aztán végül is vállalta. Ed­dig úgy tűnik, nem döntött rosszul. Két forduló után a tavaszi megyei listát ők veze­tik négy megszerzett ponttal a két nagyobb, de ponttalan megyei gárda előtt. Ami ennél fontosabb: újra sikerült a sényői hagyományokhoz hű, a pályán a sikerért mindenre képes csapatot pályára külde­ni. A csapatnak újra van „szí­ve”, tartása, ami a hibákat is feledtetheti. Tiszavasvári csapatának a célja az élbolyban szerepelni. Az ősz ennek megfelelően ala­kult. A csapat jól focizott. A tavasz nem így kezdődött. A gyógyszergyári együttes ennél többre hivatott. Két vereség után, ismerve a vasvári gárda vezetőit, edzőjét, biztosan tesz­nek azért, hogy a továbbiak­ban javítsanak. Igaz, a sport­ban nincsen „ha”, pontokat csak győzelemért osztanak, mégis, úgy érzem, akkor len­nének igazán gondban a vas­vári vezetők, ha az elhullajtott pontok meglennének. Akkor feljutó helyen állna az együt­tes. Dönteniük kellene, tudják- e vállalni a korábbinál maga­sabb cél teljesítésének követ­kezményeit. A Nyíregyházi FC célja fel­jutni az NB I-be. Legalábbis a városi sportfórumok előtt ezt állítják a vezetők. A felju­tás időpontjáról vannak viták. A szurkolók azt szeretnék, ha minél hamarabb. A csapat vezetői igyekeznek minél későbbre tolni az időpon­tot. A kép sok szempontból ellentmondásos. Az NYFC játékoskerete gyengült a szü­netben, bár a vezetők bizakod­tak, de sem Bagolyt, sem Lukácsot nem tudják pótol­ni az új szerzemények. A játékosállomány ugyanakkor még mindig jobb, mint 1994 decemberében. Az eredmé­nyek viszont azóta sem jön­nek. Emlékeztetőül: 1994. no­vemberében 5. helyen zárt az NYFC, ezen semmit sem tud­tak javítani, sőt... A klubot jól ismerő szurkolók váltig állít­ják, a játékosok közül azok, akik meghatározhatják a csa­pat teljesítményét, nem igazán akarják a feljutást. Terveiket, céljaikat bőven kielégíti a második vonalban nyújtott szürke, átlagos teljesítmé­nyért járó nem is kevés java­dalmazás. A dolog egyébként úgy áll, hogy ezzel a játékos- állománnyal is lenne esélye a nyíregyháziaknak a feljutás­ra. A vezetőknek és a játé­kosoknak dönteniük kellene végre, fel akar-e jutni az NYFC vagy sem? Ha nem, kár a szurkolókat tovább ámí­tani. Vasárnap súlyos, 3-0-ás vereséget szenvedett a Tisza­vasvári Alkaloida SE labdarúgócsapata a nálánál jóval szerényebb helyezéssel büszkélkedő szomszédvár gár­dájától, a Hajdúnánástól. A mérkőzést követően Szikszai Lajos nem ment be az öltözőbe játékosaihoz, annyira elkeserítette azok lélektelen, tűz nélküli produkciója. No, és az, hogy a nánási szurkolók „megtalálták” őt, min­denfélét kiabáltak neki. Mint ismeretes, a mester más­fél évvel ezelőtt éppen a nánási kispadot cserélte fel tiszavasvárira... Száraz Attila (Új Kelet) — A csapatok jól ismerték egymást, nincsenek titkok — mondta a mérkőzés után Szik­szai Lajos az Új Kelet érdek­lődésére. — Föl is hívtam játé­kosaink figyelmét az életveszé­lyes nánási kontrákra. Arra, hogy nem nyílnak ki, négy védővel játszanak, középpályá­saik sokat mozognak, segítik a támadók, illetve a védők mun­káját. Az első félidőben volt két helyzetünk, ha nekünk sikerült volna megszerezni az első ta­lálatot, akkor lehet, hogy min­den másként alakul. Megpecsé­telte a sorsunkat a potyagól... —Nulla-egy után milyen vál­toztatásokat akart végrehajta­ni, mit mondott a félidőben a játékosainak? — Hátrányba kerültünk, vál­toztatni kellett, ki kellett támad­nunk. Ebből némi mezőny­fölényre tettünk szert, de igazi helyzetet nem sikerült kialakí­tanunk. Aztán menetrendszerű­en kaptunk egy újabb szög­letgólt... —A csapat miért csak közép­ről ívelgetett, emelgetett a lab­dát állva váró, nem mozgó csa­tároknak? Miért nem szélen vezette támadásait és adta be a labdát az érkező támadóknak? — Ezt én is tiszta szívből sze­retném tudni. Azt hittük, az NB II egyik legjobb csatárpárosa a mienk. Ma, de már a múlt va­sárnap is bebizonyosodott, hogy ez messze nem'így van. Nagyon keveset, nagyon gyá­moltalanul játszott a két csatár. A mai mérkőzésen a középpá­lyásaink sem jöttek fel olyan ütemben, ahogy kellett volna. Törvényszerű volt a vereség... —Most úgy néz ki, hogy Vas­váriban a kapus potyagólt kap, a védelem átjáróház, a közép­pályával elégedetlen, a csa­tárok pedig nem futnak. Mi lesz ennek a vége? — Egyértelmű, hogy sze­mélycserékre kerül sor a csa­patban, mások kapnak lehető­séget. Sényő ellen minden bi­zonnyal 3—4 helyen fog v;l- tozni a felállásunk. — Ahogy halljuk, egyre tü­relmetlenebbek a vasvári ve­zetők... —Teljesen igazuk van, min­den anyagi lehetőséget megkap a csapat. A nánásiak például negyedannyit sem kapnak, mégis lelkesebben szaladgál­nak. A vasvári vezetőknek az a céljuk — amennyire én tudom —, hogy lelkes játékosokat hoznak, a mostaniakból pedig elengednek. Elmondtam a mér­kőzés előtt, hogy többek között ezzel a találkozóval is megala­pozhatja valaki a jövő évi szerződését. Pethe Sándor egyesületi elnök bent volt a mérkőzés után az öltözőben, és felhívta a figyelmet arra, hogy — finoman fogalmazva — „mindenki elgondolkodhat a dolgain”. — Hogyan érzi, ön hol hibá­zott? Ha egy csapat kikap, ab­ban valahol megvan a mester felelőssége is... — Ezzel egyetértek. Diós­győr előtt az első csapatot meg­bontani nem szándékoztam, nem is éreztem úgy, hogy akik a kispadon ülnek, jobbak len­nének a pályára lépőknél. Ma abból a 15 játékosból, akik a rendelkezésemre álltak, nem tudtam volna jobb csapatot összeállítani. Hegedűs Imrét 0-1 -nél cseréltem be, és 0-3 lett, Szilágyi Józsi játszott harminc percet, de túl sok változást nem jelentett. Kiss Jani be sem ment, mert egész héten lábado­zott, nem is tudom, mi van vele... A Tiszavasvári Alkaloida SE jelenleg 30 ponttal a 6. helyen áll az NB Il-es tabellán, ha hoz­ta volna a várakozásnak meg­felelően az első két mérkőzést, akkor egy ponttal leszakadva állna a listavezető mögött a 3. helyen. Alom és valóság... „Nem kell kétségbe esni!” Második tavaszi fellépésén sem járt sikerrel a nyíregy­házi alakulat, ezúttal a gödöllőeik etettek keserű piru­lát Tóth János fiaival (1-0). A góllövés — csakúgy, mint a pontszerzés — ezúttal is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Pedig... Csiky Nándor (Új Kelet) — Kissé visszaállva kezd­tünk, megfogtuk a labdát, és ezt jól is csináltuk — muta­tott rá Tóth János klubigaz­gató. — Ellenfelünk nagyon lelkesen hajtott, miközben az eső szakadt. A kezdeti ismer­kedés után az első félidő má­sodik része a mienk volt, két hatalmas lehetőségünk is adódott, praktikusan futballo­zott a csapat. Szünet után Sira egyedül lépett ki, hogy vé­gül a kapusba lője a labdát. Ezután kissé türelmetlenek lettünk. — És jött a hazai gól. A tu­dósításból arra következtethe­tünk: védelmi szarvashiba előzte meg. — Igen. Középen négy em­ber is megakadályozhatta vol­na az egyedül kilépő hazai fiút. Kikaptunk, de az már biz­tató, hogy akart a csapat. Gör­csösen, de akart! Vereségünk okát abban látom, hogy a nagy akarás közepette a négy zic­cerből — a negyedik Kákócz- kié volt — egyet sem tudtunk berúgni. — Helyzetkihasználás, hely­zetkihasználás. A kapu előtt elfogy a tudomány, és ez ál­landósulni látszik. — Most mondjam azt, hogy a hét 80 százalékában a hely­zetkihasználást gyakorol­tuk? Mondjam azt, hogy há­rom támadóval nyerni men­tünk Gödöllőre? Vagy azt, hogy a friss embereink ré­vén — Karkusz, Kákóczki — még fordítási lehetőségünk is adódott? — Most sem sikerült a pont­szerzés. Valójában mi a csapat baja, van-e „diagnózis” ? — Mi a gond? Nem tudtuk berúgni a helyzeteket, nem fi­gyelünk. Pedig jelentős ener­giát fordítunk a gyakorlásra. Hogy Sira Pista mégis kihagy­ja? Hiányolom én is a gólokat, főleg azok után, hogy ősszel 31 találatot értünk el. — Pusztán itt kereshető a probléma? — Igen, jelen pillanatban ez ad okot a fejfájásra. A ka­pu elé eljutunk, viszont ott gyámoltalanok vagyunk. De ennek az állománynak be kell bizonyítania, hogy nem erre hivatott, egyenesbe kell jönnie, mert nem akármilyen ellenfelek következnek. — Két meccs rúgott gól és szerzett pont nélkül. Ha két hete ezt mondta volna valaki, mit szólt volna hozzá? — Reálisan négy pontot ter­veztem. Ám kétségbeesni nem kell, még semmi nincs veszve, azonban határozottan rendeznünk kell a sorainkat. A Gödöllőn mutatott harci szellemre — ezt, persze, fo­kozni kell — már lehet ala­pozni. Egy biztos, szüksé­günk lesz a csapattal szim­patizálók megértő támoga­tására. — Pedig amikor a Városi Stadionban bemondták, hogy Gödöllőn vesztésre áll az NYFC, a nézők gúnyos neve­tésben törtek ki... — A megyének ez a visel­kedési formája. Nem sértőd­hetek meg ezen, tudni kell, hogy sok ellendrukkerünk is van. De ha egyszer más híre­ket hallanak, ezek a nézők velünk örülnek majd. — Ezen indulás láttán a tavalyi tavasz jut eszembe. Akkor a kezdeti botladozás odáig vezetett, hogy már hátrafelé kellett kacsintgat­ni a táblázaton. Ez most is fenyeget? — Hadd ne gondoljak erre! Előfordulhat ugyan, hogy egy kissé visszacsúszunk, de azt gondolom, a csapat­nak nem ez a valódi arcu­lata. Meg kell találnunk önmagunkat! Nehéz hely­zetbe kerültünk, a célratö­rő Diósgyőrt fogadjuk, majd a lendületben lévő Nánás- hoz megyünk. Ezek na­gyon kemény feladatok lesznek. — Van-e fény az alagút végén? —Ha így közelíteném meg a dolgot, nem lenne érde­mes ezt a munkát tovább csi- nálnom! Ez a csapat ké­pes arra, hogy egyenesbe jöjjön!

Next

/
Thumbnails
Contents