Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9

1996-03-11 / 60. szám

1996. március 11., hétfő Külföld UJ KELET Tajvan elítéli a hadgyakorlatot Tajvan vasárnap elítélte a kínai haditengerészetnek a jövő hétre tervezett éles hadgyakorlatát a Dél-kínai-tengeren, a Tajvani­szoros közelében —jelentette az AP. Li Teng-huj tajvani elnök szerint Kína a hadgyakorlat megtartásával veszélybe sodorja a kelet-ázsiai térség gazdasági fellendülését. A hadgyakorlat meg­tartásáról tett szombati pekingi bejelentés nyomán a tajvani ka­tonai vezetés magas fokú riadókészültséget rendelt el. Beiktatták az új portugál államfőt Szombaton beiktatták hivatalába az új portugál államfőt, Jorge Sampaiót. Az 56 éves szocialista politikus, Lisszabon korábbi polgármestere a visszavonulást választó 71 éves Mario Soarest követi az elnöki poszton. Újabb merényletekre készül a Hamász A Hamász palesztin szervezet szélsőséges katonai szárnya szombaton tömegtéjkoztatási eszközökhöz eljuttatott üzene­tében megerősítette, hogy az öngyilkos merényletek felújítá­sára készül —jelentette a Reuter. Az üzenet szerint a Hamász katonai szárnya behatóan megvizsgálta a kialakult helyzetet és megállapította, hogy Arafat túl messze ment el a szervezet elleni támadásaival. A jövő hétre összehívott terrorizmus elle­ni csúcstalálkozó a szervezet értékelése szerint pedig mind­össze ,reménytelen kísérlet arra, hogy megmentsék a cionis­tákat a megaláztatástól”. A Hamász merényletei nyomán a Tüntetés az ETA elleti' Nyolcvanezren tüntettek szombaton este Baszkföld fővárosában, San Sebastiánban a szakadár terrorszervezet, az ETA ellen. A megmozdulás elsősorban a független baszk rendőrség, az Ertzaíntza melletti rokonszenvtüntetés volt: az ETA a múlt héten, pár órával az általános választások lezajlá­sa után gyilkolta meg az Ertzaintza egyik tagját. A szombat esti tüntetésen a Baszkföldön képviselt minden politikai párt képviselői jelen voltak. Vajdasági autonómiai törekvések A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdaság au­tonómiáját követelő nyilatkozatot kidolgozó egyeztető bizott­ság képviselői egyezségre jutottak abban, hogy el kell érni a Szerbiához tartozó tartomány autonómiájának megadását és a Vajdaságban élő magyarság önkormányzatának létrehozását. A tárgyalásokon egyeztették a tartomány, illetve a vajdasági magyarság autonómiájának megteremtését célzó tervezeteket, s megállapították, hogy a két dokumentumban számos olyan pont van, amely lehetővé teszi az együttműködést. Tajvan: Válságközpont A tajvani fővárosban felállítanak egy katasztrófaközpontot a mentési erőfeszítések összehangolására, ha Kína megtámadná a szigetországot —jelentette szombaton a Reuter. A központ célja az elnöki hivatal, a kormány, a törvényhozás és más kulcsfontos­ságú intézmények folyamatos munkájának biztosítása lesz a há­ború kitörése esetén — közölte a tajvani rádió. A központ létre­hozását Csen Suj-pien tajpeji polgármester rendelte el „válaszul a zavaró kínai rakétakísérletekre, a szigetország (minden eshetőségre számító) alapos felkészülését jelképezve”. A Reuter szerint a pekingi vezetés ragaszkodik ahhoz, hogy Tajvan egye­süljön Kínával, és szeparatizmusai vádolja Li Teng huj tajvani államfőt, a március 23-ára kitűzött elnökválasztások legesélye­sebb jelöltjét. Kína kilátásba helyezte, hogy megtámadja a szi­getországot, ha Tajvan kikiáltja függetlenségét. Leszállt a Columbia Többszöri halasztás után helyi idő szerint szombat reggel a floridai Kennedy Űrközpont telepén zökke­nőmentesen leszállt a Co­lumbia űrrepülőgép. A nem­zetközi legénység — az amerikai asztronauták mel­lett két olasz és egy svájci űrhajós is a Columbia fedél­zetén utazott — tizenhat napos küldetésről tért vissza a földre. Útjuk távolról sem volt problémamentes: a ti­zenhat nap alatt számos vi­szontagságot el kellett vi­selniük. Küldetésük során több mint kétszázszor ke­rülték meg a Földet. Az űrrepülőgép legfonto­sabb feladata az lett volna, hogy egy húsz kilométer hosszúságú, cipőfűző vas­tagságú különleges rézhu­zalon két napon át maga után vontasson egy hatszáz kilogramm súlyú, több mint százötvenmillió dollárt érő olasz műholdat. A kieresz- tési műveletre két héttel ezelőtt került sor: már-már úgy tűnt, hogy a telepítési manőver simán végbemegy, amikor a nylon üvegszál borítású, teflon szigételésű „kötél” az utolsó kilométer lecsévélése közben váratla­nul elszakadt. A műholddal megszűnt minden összeköt­tetés, mert energiaforrásai teljesen kiapadtak: a beren­dezés jelenleg értéktelen űr­szemétként kering a koz­moszban, de rövidesen be­csapódik a földi atmoszfé­rába, és megsemmisül. Áz eredetileg csütörtökre ter­vezett, de, menet, közben . péntekre áttett leszállás előtt egy nappal a Cape Canave- ral-i irányító központban észlelték, hogy az űrrepülő: gép egyik — a fékezést és a leszállást szabályozó — fedélzeti számítógépe nem működik tökéletesen. Ettől függetlenül a Columbia rendben végre tudta volna hajtani a landolást, mert a három tartalék komputer kifogástalanul funkcionált, de a floridai űrközpont kör­nyékén uralkodó rossz idő­járás miatt a NASA ott nem merte megkockáztatni a manővert. Az utolsó pilla­natig úgy volt, hogy az űrrepülőgép Florida helyett a kaliforniai Edwards légi- támaszponton ereszkedik le, ám az űrközpont végül is meggondolta magát, és szombatra halasztotta a le­szállási műveletet. Groznijban csitultak a harcok „Útonálló akciók” A Moszkva-barát Doku Zav- gajev csecsen vezető szerint szombaton a Groznij déli ré­szén fekvő Csernorecsje ne­gyed kivételével megszűntek a harcok. Zavgajev állítása sze­rint a fegyveresek már pénte­ken megkezdték a kivonulást Groznijból, ahol szombaton „egészében véve a helyzet nyu­godt volt”. A helyszíni jelen­tések korábban szórványos összecsapásokról szóltak. Zavgajev sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy nem po­litikai ok áll a csecsének táma­dása mögött, amelyet „útonál­ló akciónak” minősített. Zav­gajev visszautasította a tárgya­lásokat Dzsohar Dudajev cse­csen elnökkel és kemény fellé­pést helyezett kilátásba. — Azok után, hogy ismét halottak maradtak utánuk, a terroristák­kal a saját nyelvükön kell be­szélni —jelentette ki. Az ITAR-TASZSZ beszá­molója szerint a szombati áramkimaradás miatt Groznij egyik kórházában négy ember életét vesztette operáció köz­ben, mivel nem volt tartalék áramforrás. A Csecsenföld nyugati részén fekvő Szemo­vodszkot közben változatlanul lőtte az orosz tüzérség, noha ott több ezer polgári lakos rekedt, akiket napok óta nem engednek ki a katonák a településről. Szemovodszkba be sem en­ged senkit az orosz parancsnok­ság. így a helyzet felmérése vé­gett érkezett orosz parlamenti képviselőket is visszafordítot­ták. A települést egy hete ágyúzza az orosz tüzérség arra hivatkozva, hogy ott Szerno- vidszkban Dudajev fegyveresei vannak. Ezt azonban cáfolták a településről korábban elme­nekültek. Belgrádi ellenzéki tüntetés Jogállam, nemzetközi normák MTI Belgrád belvárosában szombaton mintegy 20—25 ezer ember vett részt azon a nagygyűlésen, amelyen a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), a Demokrata Párt (DS) és a Szerbiai Polgári Szövetség (GSS) vezetői gyöke­res belpolitikai változásokat sürgettek, s felszólították az ellenzéki pártokat, hogy egy listán induljanak az év második felében sorra kerülő parlamenti választásokon. Az öt évvel ezelőtti, véres összecsapásba torkolló márci­usi 9-i tüntetés emlékére szer­vezett nagygyűlés minden rendzavarás nélkül zajlott le: bár mintegy ezer rohamrendőr várakozott egy közelben lévő parkban, a tüntetés helyszínén alig volt észlelhető a rendőri jelenlét. Az SPO tájékoztatási szolgálatának közleménye sze­rint a szerbiai hatalom több esz­közzel is igyekezett akadályoz­ni a gyűlés lebonyolítását: nem engedélyezték, hogy a felszó­lalóknak külön állványt építse­nek, hat — Kragujevacból és Cuprijából induló — autóbuszt nem engedtek be Belgráda, s a főváros határán lévő ellenőrző- pontokon valamennyi gépko­csit megállítottak és ellen­őriztek. Az első felszólaló, Vesna Pesic, a GSS elnöke kijelentet­te: Slobodan Milosevic szerb : elnöknek távoznia kell a hata- ~ lomból.,„Nem uralkodhat a szocialista.párt és az Egyesült Jugoszláv Baloldal. Mi a jövő felé akarunk haladni, ők vi­szont a múltba térnek vissza” -=A. hangsúlyozta, majd1, hozzá­tette: véget ért á háborií, s a de­mokratikus ellenzék'demok­ráciát, gazdasági fejlődést jés .jogállamot akar. - - r Zoran Djindjic-, a DS elnöke azt hangsúlyozta,- hogy a mos­tani szerb vezetés által létreho­zott államban csak tízezer em­ber van kiváltságos helyzetben, míg a többieknek a létfenntar­tás is gondot okoz. A politikus szerint az ellenzéki pártok kam­pánynyitó nagygyűlésének két legfontosabb üzenete az, hogy Szerbiának változásokra van szüksége, s a változáskat csak az egyesült demokratikus ellen­zék képes megvalósítani. Vük Draskovic, az SPO elnö­ke emlékeztetett arra, hogy az öt évvel ezelőtti március 9-i tüntetés Célja az volt, hogy a ha­zugságot hirdető „médiumbás­tyák” ellen győzelemre vigyék az igazságot s megakadályoz­zák az esztelen háborút, amely hatalmas veszteségeket ókózott a'szerbségnek. „Milosevic ak­kor ránk engedte a rendőri ez- rédeket és a harckocsikat, s en­nek eredményeként terjedhetett el a világban az alapfalárr vad, mely szerint a szerbek akarták á háborút, ők robbantották ki a harcokat. A vád pontatlan: a szerbek voltak a háború első ál­dozatai, áz első áldozatok Belg- rádb'an háltak meg, s akom'mu- nista hadsereg harckocsijait elsőként Belgrád polgárai ellen vetették be” — mondta Dras­kovic. , Draskovic a jelenlegi szérb hatalmat tette, felelőssé azért, hogy szerbek tízezrei haltak meg a háborúban, hogy meg­semmisültek a szerb falvak s hogy több százezer szerbnek kellett elmenekülnie otthoná­ból, miközben a szankciók kö­vetkeztében megsemmisült Szerbia gazdasága is. „Szerbia tíz Szerbiát is képes lenne el­látni élelemmel, s hárommil- lióan most mégis éheznek” — tette hozzá. „A pusztítás még mindig nem ért véget, s Slobo­dan Milosevic és a felesége ve­zette egyesült bal most azon fáradozik, hogy balkáni Kore­ává, balkáni Kubává, balkáni Kínává tegyék” — hangsúlyoz­ta az SPO elnöke. A beszédeket követően a gyűlés résztvevői közfelkiáltás­sal elfogadták a három párt 10 pontos nyüatkozatát, amely az ellenzéki pártok közös válasz­tási listájának létrehozását, a demokratikus pártok parlamen­ti és parlamenten kívüli együtt­működését, az alapvető nem­zetközi normák elfogadását, a balkáni népekkel és a többi szomszédos állammal való fél­beszakadt együttműködés fel­újítását, ájogállam és a sajtósza­badság megteremtését szorgal­mazza. A nyilatkozat ugyancsak sürgeti a gazdasági reformok, a pfíva'ti/űibió meggyorsítását, a fíádséifeg és' a rendőrség ideoló­giai ellenőrzésének megszünte­tését és á nemzeti megbékélés­hez szükséges körülmények megteremtésését. Az ellenzéki pártok vezetői a nagygyűlés után adott nyilatko­zataikban közölték, hogy a belg­rádi demonstrációt sikeresnek ‘ tartják, s bejelentették, hogy a ' tavasz folyamán'hasonló meg- inözöulásökat Szérveknek Szer­bia többi nagyvárosában is. Veszélyes frekvenciaesés Ukrajna villamosenergia-hálózatában márci­us 8-án, az idén már harmadszor veszélyesen alacsonyra, 49,15 hertzre csökkent a frekven­ciaszint. A további csökkenés ahhoz vezethet, hogy egész térségeket kell leválasztani az or­szágos hálózatról — közölte Olekszij Seber- sztoy ukrán energetikai miniszter szombaton. Az áramellátásban az idén legutóbb januárban keletkezett rendkívüli állapot, amikoris a hirte­len megnőtt ukrajnai áramfogyasztás után az országot lekapcsolták az addig közös orosz- ukrán hálózatról. Sebersztov elmondta; febru­árban az ország áramtermelésének a felét az öt ukrajnai atomerőmű szolgáltatta. Március 3-án azonban aZ újabb erős havazás, a szélviharok és a lehűlés nyomán bekövetkezett jegesedés után kidőlt néhány távvezetékoszlop a zaporozsjei erőmű közelében. A zaporozsjei atomerőműtől áramot szállító vezetékeket előreláthatólag csak március 20-ára sikerül helyreállítani. Csernobil — 300 ezer halott Háromszázezren haltak meg a csernobili ka­tasztrófa okozta sugárfertőzésben: 180 ezren Ukrajnában pusztultak el az 1986. április 26-ai katasztrófa óta, 120 ezren pedig Fehéroroszor­szágban az utóbbi két évben — tudatták ukrán és fehérorosz tudósok hivatalos statisztikai adatok­ra hivatkozva Rómában a hét végén. A csernobi­li katasztrófa 10. évfodulójának közeledtével a tudósok küldöttsége arra kérte az olasz kormányt, az Európai Unió soros elnökét, továbbá az Euró­pa Tanácsot és a Hetek Csoportját, hogy segítse­nek a katasztrófa sújtotta lakosságon, és érjék el az atomerőmű azonnali bezárását. Az olasz Legambiente környezetvédő szervezet rendezé­sében megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az áldozatok tényleges számát a hivatalos­nál is magasabbra becsülik: 230 főre Ukrajnában. Ennél is jobban aggasztja a tudósokat annak lehetősége, hogy Csemobilban újabb, az 1986. évinél is súlyosabb baleset történhet, hiszen a vasbeton szarkofág felületén, melybe az atom­reaktort temették, repedések és lyukak jelen­tek meg, és radioaktiv por, víz és gáz áramlik ki belőlük. Erről Georgij Beljavszkij, a kijevi egyetem professzora, az ukrán tudományos akadémia tagja tájékoztatta a római' sajtóérte­kezlet résztvevőit. Mint mondta: minden jel arra utal, hogy a hatalmas tömegű szerkezet lassan elfárad és szétmálik. A reaktort 300 ezer tonna cement­tel és 100 ezer tonna fémmel temették be. A professzor ehhez még azt is hozzátette, hogy a szarkofág belsejében mért hőmérséklet oly magas, hogy kikezdte a vasbeton struktúrát. Hírszerzési együttműködés Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA), a Sin Bet izraeli biztonsági rendőr­ség és a palesztin titkosszolgálat vezető be­osztású szakértői példa nélkül álló tanács­kozást kezdtek Izraelben a terrorcsopor­tokkal szembeni közös fellépés lehetőségé­ről és az együttműködés különböző formá­inak a kialakításáról. Az amerikai küldött­séget George J. Tenet, a CIA igazgatóhe­lyettese vezeti. A The New York Times szombati közlése szerint a hírszerzési és tit­kosszolgálati összefogás szerves része az utóbbi hetek véres merényleteit elkövető Hamász elszigetelésére.

Next

/
Thumbnails
Contents