Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-09 / 59. szám
Sport 14 1996. március 9., szombat UJ KELET Kosárlabda NB I, rájátszás A győzelem megvan, de... Nyíregyházi TK-lsobau—TKFSE 93-84 (50-41) Nyíregyháza, 200 néző. V.: Bernáth, Szalontai. Nyíregyháza: Hutás 20/9, Oroszvárj 10, Shirian 24, Szekeres 15/3, Kmézics 24. Csere: Cservék. Edző: Kovács Tibor. TKFSE: Puskás 18, Patkós 4, Balogh 25/9, BitVai 25, Czine. Csere: Sértő 4, Neszmélyi 4, Szántó. Edző: Ránky Mátyás. Cservék az egyetemisták gyűrűjében Fotó: Racskó Révay Zoltán (Új Kelet) A kiesés ellen a három győzelemig tartó mérkőzéssorozatot a nyíregyháziak hazai pályán kezdhették. Az elektromos időjelző elromlott, és az első félidőben nem is mutatott semmit a tábla. Az első kosarat Shirian szerezte, de Balogh és Bitvai kosaraival a vendégek átvették a vezetést. Az első öt percben ők irányították a játékot, miközben három triplát is elértek. Aztán a hazaiak Shirian kosaraival feljöttek, ki is egyenlítettek. A játékrész hátralévő, perceiben átvették a vezetést, és jó játékkal kilencpontos előnyre tettek szert. A második félidőben úgy tűnt, nem lehet gond a hazaiaknak megszerezni a két pontot. A 28. percre az eredményjelző „megjavult”, de az időt továbbra sem mutatta. 68-49-et jelzett. A 30. percben 72-51 volt az állás, de ezután csak az egyetemisták szereztek pontokat. Öt perccel a mérkőzés vége előtt: 74-66. Mind a két oldalon gyenge volt a védekezés, és a vendégek öt pontra olvasztották a TK-sok előnyeit. Az utolsó három percben — elsősorban Kmézics és Szekeres pontjaival — a nyíregyháziak bebiztosították a nem túl nagy arányú győzelmet. Az 5. perctől a második félidő közepéig a hazaiak jól játszottak, és ez az eredményességben is megmutatkozott. A nagy pontarányú vezetés birtokában kiengedtek, és végül is maguk tették szorossá az eredményt. Ez a teljesítmény idegenben nem biztos, hogy elég lesz a sikerhez. Kovács Tibor: — Az 5. perctől azt játszottuk, amit tudunk, de a végén, számomra érthetetlenül, kiengedtünk. Ránky Mátyás: — Úgy érzem, mindent megtettünk a tisztességes eredmény eléréséért és azért, hogy otthon legyen esélyünk a győzelemre. Röplabda, NB I, rájátszás Kettős forduló a hétvégén MAFC—Nyíregyházi VSC Káposztásmegyer, szombat 11.30. V.: Karádi, Nagyváradi. Nyíregyházi VSC—Szolnoki TITÁSZ RK Nyíregyháza, vasárnap 15.00. V.: Szabó K., Csemák. A Nyíregyházi VSC röplabdásai a második és harmadik forduló meccseit is lejátsszák a hét végén a rájátszásban. Mint ismert, a csapat az egyik legnagyobb rivális, a Malév otthonában minimális különbséggel vereséget szenvedett a rájátszás első fordulójában. Most két könnyebb csata következik, ha van ilyen egyáltalán a rájátszásban. Mindenesetre a szombati ellenfelet idegenben 3-0-ára, itthon 3-1-re verte az NYVSC. A szolnokiaktól idegenben vereséget szenvedtek, majd januárban hazai pályán biztos, 3-0 arányú győzelmet arattak. A hétvégi kettős forduló előtt Balázs István edzőt kérdeztük a felkészülésről. Új Kelet-információ — Hogyan sikerült a hétközi edzéseken felkészülni a két következő bajnoki meccsre? — Nem túl jó előjelekkel dolgoztunk. A játékosokat bántotta a szerencsétlenül el- hullajtott két pont. Emellett betegségek is nehezítették a felkészülést, Zajácz és Pál Laci is lázas beteg volt hét közben, ennek ellenére játékra készek. Bataira a hét végén fontos családi esemény vár, rá ezért nem számíthatok. A harmadik dolog, ami elvonta a csapat figyelmét, hogy a szokott időben nem kapták meg a fizetésüket. No, ilyen más helyeken is előfordul manapság, de a szakosztály vezetői közül senki nem jött oda a fizetésnapon. Legalább valaki elmondta volna a játékosoknak, hogy mire számítsanak! Valaki megkérdezhette volna, hogy nem okoz-e valakinek napi gondokat a csúszás. Mi egymás között kisegítettük azt, akit kellett, de ez így nem megy sokáig. Remélem, a meccsek során a játékosok túlteszik magukat ezeken a gondokon. —Mit vársz a szombati mérkőzéstől? —A No vák vezette MAFC jó játékerőt képvisel. Nem lehet félvállról venni őket. Ennek ellenére minél nagyobb arányú győzelmet kell aratnunk Ká- posztásmegyeren, ugyanis a műegyetemisták a Budapest hátárán húzódó lakótelep iskolájának tornatermében játsszák bajnoki meccseiket. —A vasárnapi ellenfél azért fajsúlyosabb. A Szolnoktól idegenben 3-2-re kikapott a csapat, igaz, itthon simán nyertetek 3-0-ára. Nem lesz baj vasárnap sem? —A mi célunk az, hogy feljussunk az extra ligába, és ahhoz, hogy ez teljesüljön, itthon senkitől sem szabad kikapnunk. A Szolnok is jó képességű együttes, de a mi gárdánk magasabb és techniká- sabb. A második meccsen sem lehetnek erőnléti gondjaink, ez már Ferihegyen is beigazolódott. — Kik kerülnek a kezdő csapatba? —Előkészítőként Gebhardt játszik, centerposzton Pál és Zádor. Előbbi, remélem, rendbe jön addig. Zádor Zoli Budapesten jól teljesített, igazolta: helye van a kezdőben. A nyitásfogadás Drotár és Ko- rcza dolga lesz, előbbi uni- verzál helyen, utóbbi ütőként, akárcsakPampuch Csaba, aki az idén végig jó formát mutatott. — Mind a két meccsen játszmaveszteség nélküli győzelmet vársz? — Elsősorban győzelmet. De nagyon fontos a győzelem aránya is. így az lenne a jó, ha nem vesztenénk el egy szettet sem, és minél kevesebb pontot érnének el ellenünk. Ha ez sikerülne, azt is bizonyítanánk, hogy a külső, zavaró körülmények ellenére is képesek vagyunk bizonyítani. Ajaki segélykiáltás Változatlan létszámú elnökség Szelíd — ha némelykor magas hőfokú beszédek is elhangzottak — hangvétel jellemezte a megyei labdarúgó-szövetség alapszabály-módosító közgyűlését, amelyet megtisztelt jelenlétével Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke és dr. Laczkó Mihály, az MLSZ első számú dirigense. A szövetség elnöksége megválasztása óta eltelt időszak nem szűkölködött eseményekben — három esztendőt ölelt át ezen periódus. Koncz Tibor (Új Kelet) Az elvégzett munkáról szólva dr. Zilahi József, az apparátus irányítójakifejtette: számos előremutató döntés mellett mindenképpen haladásként értékelhető, hogy jelenleg három NB Il-es, valamint hat NB III-as csapat képviseli e térséget. A megyei másod- osztályú bajnokság átszervezése meghozta a kívánt eredményt, az életre hívott két csoportban olyan kis települések is bekapcsolódhattak a vérkeringésbe, amelyek korábban csak álmodozhattak a feljebb lépésről. Az idő múltával Tar Károly, az ellenőrzőbizottság vezetője kapott szót, aki a működési feltételekről adott kimerítő, statisztikai adatokkal alátámasztott tájékoztatást. Majd Szabolcsi Józsefelnökségi tag ismertette az alapszabály-módosítás tervezetét. Ennek megvitatása után a résztvevők voksoltak a feltett javaslatokról. A közgyűlés elvetette azon elképzelést, miszerint a városkörzeti szövetségek a jövőben csökkentett tagdíjat fizetnének a központi kasszába. Maradt az eredeti tarifa, továbbra is 10 000 forintot tesz ki a kifizetendő összeg. Nem kapott többséget az a törekvés sem, hogy a megyei első osztályban szereplő csapatok nevezési díját a felére mérsékeljék. Ennél is fontosabb, hogy a megejtett szavazás következményeként a főtitkári posztot betöltő személy kilétéről a jövőben a szövetség elnöksége hivatott határozni! Minazonáltal az elnökség létszámában nem lesz változás, a közgyűlés ugyanis kitartott a korábbi, tizenhárom fős testületi felállás mellett. Az ülés berekesztése előtt az ajaki sportkör nevében Kovács János kétségbeesett kijelentést tett. Segélykiáltásában megrázóan ecsetelte a megyei másodosztályú gárda helyzetét. Elmondása szerint a felszámolásra váró helyi tsz a futballpálya értékesítésével próbál pluszbevételhez jutni. Amennyiben értékesítik a területet, megszűnik a faluban a sportolási lehetőség, mi több, a labdarúgók is szétszélednek. Válaszában Zilahi József a probléma orvoslását és a személyes közvetítést ígérte a vitás kérdésben. Az East Credit támogatásával Offenbächer Ferenc aláírja a szerződést Az NYVSC Tiszavasvári úti irodájában pénteken délelőtt szponzori szerződést kötött az East Credit Kft. az NYVSC tájfutószakosztályával. Mint ismeretes, a nyíregyházi tájfutó szakosztályok az elmúlt évben egyesültek, és az Nyíregyházi Vasutas Club tagjává vált az új szakosztály. Az egyesülés célja az erők összefogása volt. Az új szakosztály vezetősége nem tétlenkedett, ennek eredménye, hogy néhány hónappal megalakulásuk után már egyezségre jutottak az East Credit kereskedelmi vállalkozással, amely a megyeszékhelyen ékszerüzletet és valutaváltót is üzemeltet. Terveik szerint bizományi tevékenységgel is bővíteni szeretnék szolgáltatásaik körét. A megállapodás szerint a kft. anyagilag is támogatja a legújabb nyíregyházi szakosztályt. A szerződés aláírásán jelen volt az NYVSC klubelnöke, Pók István, aki köszönetét fejezte ki a támogatóknak. Majd a kft. részéről Offenbächer Ferenc ügyvezető, a szakosztály részéről Bartha László elnök és Száraz Attila szakosztályvezető írta alá a szerződést. Az aláírás után Offenbächer Ferencet, az East Credit Kft. ügyveztőjét arról kérdeztük: miért döntöttek úgy, hogy támogatják a szakosztályt. — Néhány évvel ezelőtt még Fotó: B. K. magam is űztem ezt a sportot, és nagyon szeretem — mondja a fiatal ügyvezető. — A tájékozódási futás az a sport, aminek során ténylegesen a természettel vagyunk kapcsolatban. Nagyon jó a csapat is, szerencsés, hogy egyesítették a nyíregyházi tájfutókat. Ezért vállalkoztunk arra, hogy erőnkhöz mérten segítjük ezt a szakosztályt. Kézilabda Mindenki idegenben Mindhárom NB I B-s kézilabdacsapatunk idegenben próbál szerencsét a hét végén. Az egy héttel ezelőtti nyitófordulóban, mint ismert, kitűnően rajtoltak a kölcseys lányok és a tiszavasvári fiúk. Mindkét csapat nyerni tudott hazai pályán, csak a nyírbátoriak szenvedtek vereséget, ugyancsak hazai pályán. A tavasz második fordulóján a nyíregyházi lányoknak és az Alkaloida legénységének lehetősége van továbbnövelni a pontjai számát, míg a nyírbátoriak csak a tisztes helytállásra számíthatnak. KB Levin— Kölcsey DSE-NYSI Budapest, vasárnap 10 óra A diáklányok keményen készülnek a heti edzéseken a vasárnapi összecsapásra. Hadobás István tanítványai legutóbbi a Terra Vác elleni győzelmükkel elkezdték a felzárkózást a középmezőnyhöz, és ismét itt a lehetőség, hogy stabilizálják helyzetüket. Erre azért is van lehetőség, mert a vendéglátó csapat jelenleg a sereghajtó, az utolsó helyen tanyázik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a két pont magától is megvan. Előreláthatólag nagyon meg kell majd küzdeni érte Nádasiéknak. Hadobás edző bízik a lányaiban, mindent elkövetnek a siker érdekében, jó játékkal pontot vagy pontokat is hozhatnak a holnapi kiruccanásról. Törökszentmiklósi SE— Tiszavasvári Alkaloida Törökszentmiklós, szombat 16.30 A vasváriak Törökszentmikló- son mindig nagy mérkőzést játszanak. Nagy valószínűséggel így lesz ez most is. Váczi Sándor tanítványai szeretnék jól folytatni a győzelemmel megkezdett tavaszi sorozatot, és „pontosan” hazatérni. Minden megszerezhető pontra szükségük van, hiszen a célkitűzés: dobogón szeretnének most is végezni. Mizse KC—Nyírbátor Lajosmizse, szombat 17 óra A vendéglátó csapat az egyetlen, amelytől eddig—még ősszel — a meglévő két pontját szerezte a Nyírbátor. A csapat kulcsembere, Weibli kezéről már lekerült a gipsz, de még nem léphet pályára, egy hetet pihennie kell. Jó hír a csapat háza tájáról, hogy a nyár óta Nyíregyházán veszteglő Kenyeres kapus visz- szakerülhet, és a Mizse elleni meccsen már kezdő emberként számítanak rá. A fiatal csapat a héten edzőmeccset játszott a Fehérgyarmattal, az edzők arra az álláspontra jutottak, hogy kezd összeérni a társaság, ami biztató lehet a jövőt illetően, bár azzal mindenki tisztában van, hogy nagy javulásnak kellene bekövetkezni a játékban, hogy ki tudják harcolni a bennmaradást. Az ellenfél jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, és otthon nagyon veszélyesek. Nagy csapatokat is két vállra fektet. A bátoriaknak nagy bravúrt kellene véghezvinnük ahhoz, hogy pontot szerezzenek. Inkább csak a tisztes helytállásra törekednek.