Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-07 / 32. szám
február szerda Sport UJ KELET Uzejrovics csalódni szeretne... Kézilabda NB I Kárpát-Hús Nyíregyházi KC—Dunaferr SE Szerda, 17 óra V.: Kanyuk, Sziklai Végre hazai pályán is bemutatkozik ma este a Nyíregyházi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban azt a Dunaferrt fogadja, amellyel már a tavaszi kör első fordulójában kellett volna találkoznia. Mint isnjert, akkor a mérkőzést a vendégek kérésére elhalasztották. A tegnapi edzést a legutóbbi, Elektromos elleni kétgólos vereség zsebbenyúlós értékelésével kezdte Uzejrovics edző. Szinte minden játékos kapott valamilyen összegű büntetést. Az összeg aszerint változott, hogy ki milyen teljesítményt nyújtott. így nem a legjobb hangulatban kezdődött el a napi munka. Sőt, egyes játékosoknak további büntetéseket helyezett kilátásba, ha hozzáállásuk nem változik meg. A dunántúli csapat elleni felkészülést segítette, hogy legutóbbi Dunaferr—Szolnok mérkőzés mérkőzés videofelvételét sikerült megszerezni. Egyébként ezen a találkozón két góllá nyert a Dunaújváros. A vendégek eddig kitűnően szerepelnek a bajnokságban, hiszen 18 ponttal az 5. helyen vannak. Kiegyensúlyozott a csapat, ez köszönhető a stabil anyagi helyzetnek is. Természetesen a pénz jelenléte a jobb játékosokat is vonzza, így itt játszik a sokszoros magyar válogatott Bíró Imre kapus és a világválogatott Iván- csik is, de meghatározó emberük Fenyő és Kuzmicsov. A bajnokság kezdetén a legjobb hat közé kerülést tűzték ki célul. A jelek szerint jó úton haladnak. Telefonon sikerült elérnünk Kajcsa Andrást, a Dunaferr edzőjét, aki a következőket mondta a nyíregyházi fellépés előtt: — Egyértelműen úgy készültünk a Nyíregyháza elleni meccsre, hogy nyerni szeretnénk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lesz köny- nyű dolgunk. Tapasztaltuk, hogy félelmetesek tudnak lenni hazai pályán, és bárkivel fel tudják venni a harcot. Szerencsére sérült nincs a csapatomban, így mindenki elszántan várja az összecsapást... A nyíregyháziak igyekeztek kihasználni a kevés felkészülési időt a mai találkozóra. A csapat játékosai egészségesek, egyedül Medve Róbert nyűglődik egy kis megfázással, de Uzejrovics edző reméli, hogy számíthat rá. Az edző elmondta a mérkőzés előtt, hogy csak a győzelmet tudja elfogadni a fiúktól, minden más eredmény kudarcnak számítana és súlyos következményei lennének mindenki számára. A szakvezető egyelőre nem tudja magát túl tenni a Tromos elleni súlyos vereségen. Érthetetlen számára, hogy 20 percig partiban tudtak maradni, de utána káosz lett úrrá a csapaton. Szerinte egyes játékosnál az alapoknál kellene kezdeni a kézilabda-oktatást, mert sorozatban elemi hibákat vétenek. — Kellemes csalódás lenne számomra, ha ebben a megítélésben tévednék és a mai mécsesén bizonyítanák a fiúk az ellenkezőjét, jó játékkal örvendeztetnék meg a közönséget. —fuli — A bajnokság állása: 1. Fotex VSE 14 1 '—T'“ 394-275 29 2. Pick-Szeged 13 1 1 383-300 27 3. Elektromos 10 2 3 356-270 22 4. Győri ETO 114 363-309 22 5. Dunaferr 95 333-300 18 6. Szolnok 7 4 4 361-343 18 7. Pécsi MKC 78 326-351 14 8. Komlói Bányász 78 339-368 14 9. Debrecen 4 3 8 277-286 11 10. Nyíregyháza 5 1 8 308-330 11 ll.W.PeműSE 411 300-341 8 12. Tatabánya 3 1 11 335-424 7 13. Nagykanizsa 2 2 11 330-396 6 14. Hort SE1 14 315-427 1 Nyíregyházi városi teremlabdarúgó-bajnokság Casino csoport Az V. forduló eredményei: Salewa-Alpin— Isobau-Borbánya 0-7, Szabolcstej—Dunapack Rt. 3-2, Gólya Kér. Kft.—Szate Nagykálló 3-0, Ovit-Nyírtávhő—Marsó-Taurus SC 2-4, Gubek Bt.—Nyír Flop FC 0-5. A csoport állása: Isobau csoport Az V. forduló eredményei: Termi—Megyei Önkormányzat 3-1, Vectigália—M. R. F. K. 4-3, Orfeusz—Keletfa-Perlux 2-2, Vis Maior—East Credit 2-2, Elektronét—Térinfo 2-0. A csoport állása: 1. Gólya Kér. Kft. 5 2. Dunapack Rt. 5 3. Szate Nagykálló 5 4. Nyír Flop FC 5 5. Szabolcstej 5 6. Isobau-Borbánya 5 7. Marsó-Taurus SC 5 8. Ovit-Nyírtávhő 5 9. Gubek Bt. 5 10. Salewa-Alpin 5 4 — 1 24-7 8 4 — 1 17-7 8 4 — 1 17-8 8 4 — 1 18-10 8 3 — 2 17-9 6 2 1 2 14-7 5 1 1 3 8-13 3 1 4 6-20 2 1 — 4 6-26 2 — 5 8-28 0 1. Vectigália 2. Orfeusz 3. Elektronét 4. M.R.F. K. 5. Térinfo 6. East Credit 7. Vis Maior 8. Termi 9. Keletfa-Perlux 10. Megyei Önkorm 5 5 — — 16-7 10 5 4 1 — 18-4 9 5 4 1 — 21-10 9 5 4 — 1 17-6 8 5 2 — 3 11-6 4 5 1 1 3 9-14 3 5 1 1 3 5-25 3 5 1 — 4 10-18 2 5 — 1 4 8-14 1 5 — 1 4 6-17 1 Dunapack csoport Az V. forduló eredményei: Belváros-Danubius SC—Tompa SC 1-0, Volán—Baráti Kör 6-2, Tákisz—Horizont 2-13, Bottyán SE—Guriga SE 9-0, Gergely-Tüzép—Casino 1-3. A csoport állása: Csorna és Társa csoport Az V. forduló eredményei: KGST—Voes Alpin I. C. E. 3-6, Lokomotív Sz. SE—Szabics SE 0-2, Pepita FC—Mirage FC 1-4, Iposz—Sasok 4-1, Argentum FC—Határos Kft. 4-6. A csoport állása: 1. Bottyán SE 5 2. Volán 5 3. Belváros D. SC 5 4. Tompa SC 5 5. Baráti Kör 5 6. Horizont 5 7. Gergely-Tüzép 5 8. Casino 5 9. Guriga SE 5 10. Tákisz 5 5 — 35-5 10 5 — 28-9 10 5 — 14-6 10 4 - 1 18-4 8 2 - 3 17-16 4 2- 3 21-21 4 1 - 4 12-16 2 1 - 4 11-23 2 —- 5 4-31 0 —- 5 5-34 0 1. Szabics SC 5 2. Mirage FC 5 3. Iposz 5 4. Voest Alpin 5 5. Argentum FC 5 6. Határos Kft. 5 7. Lokomotív Sz. SE 5 8. KGST 5 9. Sasok 5 10. Pepita FC 5 4 1 — 16-7 9 4 1 13-8 8 3 1 1 23-9 7 2 2 1 14-8 6 2 1 2 20-15 5 2 1 2 12-14 5 1 2 2 10-11 4 1 1 3 12-15 3 1 1 3 9-15 3 — 5 6-33 0 Labdarúgás Sztrájkkal fenyegetőznek az olaszok Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában március 17-re sztrájkot hirdetett az olasz hivatásos futballisták érdekvédelmi szervezete, az AIC. Ezt Sergio Campana, az AIC elnöke jelentette be. A döntésre az adott okot, hogy a sportág vezetése nem hajlandó kikérni a játékosok véleményét az őket érintő döntések meghozatala előtt. — A játékosok nem sokat számítanak, s ez nem demokratikus. Szavazni akarunk a minket érintő kérdésekben — nyilatkozta Gianluca Vialli, a Juventus csatára. — Nem akarunk úgy táncolni, ahogy a vezetők fütyülnek — mondta Campana, aki hozzátette: sztrájk- felhívásukat valószínűleg a Serie B és C játékosai is követni fogják. Kosárlabda Feltámad-e a tűz? Nyíregyházi TK-Isobau—Miskolci EAFC Bujtosi Szabadidő Csarnok, szerda 19 óra. V.: Schaffer, Mocsai. A férfi kosárlabda NB I B csoportjának rájátszásában a Nyíregyházi TK-Isobau együttese a 21—28. hely megszerzéséért küzd. Az eddigi öt találkozóból kettőt nyertek meg, illetve az alapszakaszból három győzelmet hoztak magukkal. Ezzel a csoport második négyese közt foglalnak helyet, ami azt jelenti, hogy ha a baj- noksájj^végéig nem tudnak előbbre Kerülni, a rájátszás végeztével páros mérkőzésen kell megharcolniuk a kiesés elkerülése végett. Szerdán a bajnoki kézilabdameccs miatt egy kicsit szokatlan időpontban a miskolci egyetemistákat fogadják. Legutóbb a miskolciak az Egyetemváros melletti csarnokban simán nyertek a nyíregyháziak ellen. Akkor az ismert és rutinos miskolciak helyett (Fejes, Borosnyai és Adám, utóbbi sérült volt) két fiatal, a centerposzton játszó Nagy és az írányítóposzton szereplő Jávorszki verte meg a főiskolásokat. A fiatal irányító hat hárompontost is dobott a miskolci találkozón, center társával együtt majdnem ötven pontot szereztek. Kovács Tibor edző azon a mérkőzésen vezényelte először idegenben a TK kosarasait a kispadról. Eddig egyébként idegenben nem tudtak nyerni a nyírségiek, hazai pályán szerezték az öt győzelmüket. Az ellenfelet jól ismerik, hiszen két miskolci, Fejes és Borosnyai korábban Nyíregyházán szerepeltek, Cservék ingázott a két város között. Ő egyébként most nem erősítheti a hazai gárdát, mert sérüléséből még nem gyógyult ki. A nyíregyháziak mestere szerint hazai pályán győzelemre van szükség. Kovács Tibor elmondta, a miskolciak sincsenek túl jó formában, ugyanis otthon szenvedtek kilencpontos vereséget a pécsiektől. Az edző szerint két fontos feladatot kell megoldani játékosainak: az egyik a védekezés megerősítése, a másik, hogy bízzanak abban, képesek legyőzni a miskolciakat. A tréner továbbra is a meggyőző játékot hiányolja csapatától. Biztos benne, hogy az eddig mutatott teljesítménynél egyénileg is sokkal többre képesek. A Kmézics, Jankovics, Shirian, Szekeres, Hutás és Oroszvári fémjelezte keret többet ér annál, hogy a kiesés ellen kelljen küzdenie. Egyébként a felsorolt hat játékos közül választja ki a kezdő ötöst a szakvezető, attól függően, hogy gyorsabb vagy statikusabb támadójáték vezethet eredményre a miskolciak ellen, ez természetesen az ő kezdő ötösüktől is függ. Kovács Tibor mindenesetre abban reménykedik, hogy feltámad a tűz és a küzdőszellem. R.Z. A világ sportja — sorokban London: A brit ökölvívás vezetői tisztán szeretnének látni Frank Bruno és Nigel Benn ügyében. A Boksz Világtanács (WBC) Tenerifén együtt edző nehéz- és nagyközépsúlyú brit világbajnokai állítólag napi 150 vitamintablettát szednek fejenként. Az illetékesek leszögezték: tudni akarják, hogy a két sportoló nem tesz semmi olyat, ami egészségükre káros lenne. Az orvosok szerint a vitaminszedés semmilyen előnynyel nem jár, legfeljebb pszichológiailag segít. Bruno március 16-án az amerikai Las Vegasban próbálja majd megvédeni világbajnoki címét Mike Tyson ellen. Benn március 2-án az angliai Newcastle- ban lép kötelek közé kihívójával, a dél-afrikai Thulane Malingával. München: Lemondta a hétvégén Gelsenkirchenben rendezendő rövidpályás úszó Világ Kupa-versenyt Franziska van Almsick. A 17 éves német úszócsillag „edzésmódszeri szempontok” miatt hagyja ki a rangos viadalt. Van Almsick úgy nyilatkozott, hogy számára ebben az évben semmi más nem számít, csak a német bajnokság és természetesen az olimpia. Faenza: A japán Takachiho Inoue az idei Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság küzdelmeiben a Minradi csapat pilótájaként vesz részt. Inoue a Footwork versenyistállót hagyta ott. A Minardinál a portugál Pedro Lamy csapattársa lesz. Az észak- amerikai profi jégkorong liga (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján mindösz- sze két mérkőzést játszottak le. Két kanadai csapat, a Montreal Canadiens és a Toronto Maple Leafs idegenbe látogatott. Nem sok sikerrel, hiszen egyformán vereséget szenvedtek. A Montreal Canadiens az egykor szintén kanadai Colorado Avalanche otthonában lépett pályára. A korábban Québec Nordiques néven ismert, ám az 1995/96-os idényben már denveri együttesnél Patrick Roy kapus 37 lövést hárított. Roy, aki 299. NHL-győ- zelmét ünnepelhette, több mint 11 idényt töltött el a Montreal színeiben. — Nem voltam különösebben ideges. Még csak bosszúvágy sem fűtött — nyilatkozta Roy, aki köztudottan rossz viszonyban volt a Canadiens vezetésével. A másik találkozón a San Jose Sharks fogadta a Toronto Maple Leafs csapatát. A „Cápák” hamar előnyre tettek szert: tíz perc elteltével már 2-0-ra vezettek. A „Juharlevelesek” csak futottak az eredmény után. A Sharks részéről Jamie Baker remekelt; két gólt ütött és egy gólpasszt adott. A mérkőzések mellett két fontos esemény érdemel még említést: a Montreal Canadiens szélsőjét, a 24 esztendős Martin Rucinskyt választották meg az elmúlt hét legjobb játékosává. Eredmények: Colorado Avalanche— Montreal Canadiens 4-2, San Jose Sharks—Toronto Maple Leafs 6-4. Jó formában a Utah Jazz Az északamerikai profi kosárlabda- bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján hat mérkőzést rendeztek. A Golden State Warriors, a Portland Trail- Blazers és a Utah Jazz idegenben nyert. A Jazz ráadásul átvette a vezetést a Nyugati konferencia Közép-nyugati csoportjában a San Antonio Spurs- től. A nap másik fő eseménye az volt, hogy újabb hat kosarast választottak be a Hírességek Csarnokába. Az alapszakasz eme játéknapjának kosarakban leggazdagabb találkozójára a Los Angeles Clippers otthonában került sor. A vendég a Golden State Warriors volt, amely 128:124 arányban diadalmaskodott. Joe Smith 25, Latrell Sprewell 24 ponttal vette ki részét a sikerből. A Clippers tizenegy mérkőzésből immár tizedik alkalommal szenvedett vereséget. A Utah Jazz a Vancouver Grizzlies csarnokába látogatott, ahol kilencpontos győzelmet aratott. A vendégek legjobbjának Karl Malone bizonyult, aki 31 pontot szerzett. A diadalnak köszönhetően a Jazz csoportjában megelőzte legnagyobb riválisát, a San Antonio Spurst. Springfieldben hat újabb tagot választottak be a kosárlabda Hírességek Csarnokába. George Gervin, Gail Goodrich, David Thompson, George Yardley és Kresimir Cosic mellett Nancy Lieberman-Cline ünnepélyes „beavatása” május hatodikán lesz. Eredmények: Toronto Raptors—Portland TrailBlazers 87:90, Miami Heat—Sacramento Kings 103:92, New York Knicks—Detroit Pistons 97:91, Minnesota Timberwol- ves—Dallas Mavericks 104:92, Vancouver Grizzlies— Utah Jazz 83:92, Los Angeles Clippers—Golden State Warriors 124:128.