Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-07 / 32. szám

Önt mi bosszantja? Nyíregyháza belvárosában sétálgatva járókelőket szólí­tottunk meg a nagy hidegben, s feltettük nekik a címben szereplő kérdést. íme néhányan a válaszolók közül: — Engem leginkább a pénztelenség bosszant. Nem is az, hogy nem jutunk ötről a hatra, hanem hogy sokak­nak még arra sem elég a havi jövedelmük, hogy megve­gyék a mindennapi betevőt. Van egy kis üzletem, és bor­zalmas látni nap mint nap, hogy nagyon sok nyugdíjas, kismama, és ma már egyre több fiatal háromszor is meg­— Számomra az a legége­tőbb probléma, hogy egysze­rűen képtelenség elhelyez­kedni ma Nyíregyházán. Bár több munkaterületen is dol­goztam már az évek alatt, most mégsem tudok beállni — Éppen ebédidőben va­gyok, csak kiugrottam ide a sarki gyógyszertárba. Fejfá­jás elleni gyógyszert vet­tem, s nagyon bosszant, Horváth Istvánná: forgatja kezében az árut, s aztán mégis visszateszi, mert nem tudja megvenni. Pedig mi a boltban mindent meg­próbálunk megtenni, hogy kicsit segítsünk rajtuk. Azt hiszem bátran mondhatom, azon üzletek közé tartozik a miénk, ahol a legalacso­nyabbak az árak. Naptár nél­kül is tudni lehet, mikor csenget a családokhoz a pénzes postás, mert azon a napon valahogy megpróbál­ják kiszorítani a havi lisztre- és cukorra válót. A kenyér mellett talán ez az a két élel­miszer, amit feltétlenül be­szereznek vevőink hónap elején. A hölgy nem adta nevét beszélgetésünkhöz a pénzkeresők sorába. Vol­tam már adminisztrátor, könyvelő és anyaggazdálko­dó, most mégis munkanélkü­li segélyből élek. Elváltam, egyedül nevelem a gyerme­kemet, s nagyon nehezen jö­vünk ki a havi bevételünk­ből. Bár a segélyt még kiegé­szíti a gyerektartás is, így is igen csak meg kell nézni minden fillért, ami a rezsi kifizetése után a családi kasszában marad. K.-né: hogy a patikaszerek árai las­san már a csillagos égig rúg­nak. Belegondolni sem me­rek, mi lesz, ha áprilisban még magasabbra emelik ezeket az árakat. Már most is összeszorul a torkom, ami­kor látok egy fillérjeit szá­molgató nénikét, aki szájá­tól a kenyeret kénytelen megvonni azért, hogy ki­válthassa a szívre vagy ma­gas vérnyomásra rendelt gyógyszereit. Oktatási konferencia Kalucza Lajos, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázi­um igazgatója február 7—11 -éig az olaszországi Bolognában tartózkodik, az Európai Unió által szervezett nemzetközi oktatásügyi konferencián. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét egymaga képviseli, mint a megyeszékhely nemzetközi kap­csolatok albizottságának a tagja. A neves szimpóziumon a meghívottak áttekintik a kü­lönböző országok oktatási politikáját, struktúráját és az egymás közötti átjárhathatóság kérdését. A szervezők a ta­pasztalatcserére, a problémák feltárására és az együtt­működések ösztönzésére helyezik a hangsúlyt. Mint köz­ponti problémával foglalkoznak a városok és azok vonzás- körzeteinek oktatási helyzetével, az egyes képzési struktú­rák munkanélküliségre gyakorolt hatásával. ...ellátásban részesült, de a betegségét nem Ismerték lel” A halál oka: orvosi műhiba A Legfelsőbb Bíróság meg­hozta ítéletét abban a perben, melyet B. A. indított a nyíregy­házi egészségügyi alapellátás ellen, miután felesége, három gyermekének édesanyja téves diagnózis megállapítása után a kórházban életét vesztette. Mint azt dr. Adám György or­vos-egészségügyi jogász ügy­védtől megtudtuk, a bírósági döntés értelmében, az alapel­látás a jogerős ítélet kézhez­vételétől számított 15 napon belül köteles a megítélt kárté­rítést a pert indító családnak megfizetni. A történet, mely tragédiához, s így később pereskedéshez vezetett, 1993 januárjában kezdődött, amikorö. -né erősen belázasodott, s férjével elmen­tek az ügyeletre. A vizsgálat után kiderült, hogy az asszony influenzás. Az orvostól kapott papírokat a férj másnap elvitte a háziorvoshoz, aki táppénzre vette a beteget, és kérte, érte­sítsék, ha az asszony rosszab­bul lenne. Napközben nem vol­tak gondok, de estére a rosszul- lét mindig úgy felerősödött, hogy az ügyelethez kellett for­dulni. így aztán a beteget mind­ig más orvos vizsgálta, látta el gyógyszerekkel. Később vese­táji panaszok miatt az urológi­ára is elmentek, ahol azonban a vizsgálat során nem találtak semmilyen elváltozást, a kö­vetkező hétre belgyógyászati kivizsgálást javasoltak. Más­nap éjszaka ismét házhoz kel­lett hívni az ügyeletes orvost, aki igen alacsony vérnyomást mért, s közölte, ha másnap este sem lesznek magasabbak az értékek, akkor kórházba küldi az asszonyt. Erre azonban már nem került sor, mert a követ­kező délután olyan görcsös A látogatás ismerkedési, protokoll jellegén túl a nyír­egyházi delegáció nem titkolt célja, hogy a már gyümölcsö­ző kulturális együttműködés mellett további vallási, okta­tási és gazdasági kapcsolatok építését alapozzák meg. A polgármester asszony a ko­rábbi programegyeztetéskor kérte, a francia partner teremt­se meg annak lehetőségét, hogy üzletemberekkel talál­kozhassanak. A gazdasági együttműködést célzó meg­rosszullét tört az aszonyra, hogy a férje telefonon mentőt kért a háziorvosuktól. Segítség helyett azonban kioktatták, mondván, hogy a fekvőbe­tegeket délelőtt tíz óráig kell bejelenteni a rendelőben. A doktornő annyit azonban meg­ígért, ha még gyengébb lenne az asszony, egy következő hí­vás után beszól a mentősök­nek. A hívásra sajnos nagyon hamar kellett a családnak sort beszéléseken várhatóan szó esik a megyei befektetési le­hetőségekről, illetve a létesí­tendő Ipari Park nagyberuhá­zásairól is. Massy és Nyíregyháza — L’Hopitalet, spanyol és As- coli, olasz városok mellett— tagja a Kelet-—Nyugat Város­hálónak, amelyek már koráb­ban több közös munkapro­jektet készítettek és sikerrel megpályáztak. Egy régebbi oktatási együttműködést pél­dázza a tanárképző főiskola Illusztráció: Bozsó Katalin kerítenie. Azt azonban nem gondolták, hogy egy állandó­an hányó, kiszáradásos beteg­hez azonnali szállítás helyett három órán át várható kocsit rendel az orvos. A férj végül az ölében vitte az autóig felesé­gét, és azonnal a sürgősségi osz­tályra hajtott vele, de ott sem ment minden gördülékenyen. Kisebb incidens után megmér­ték az asszony vérnyomását, nagyon alacsony volt. A vizs­2. számú gyakorlóiskolája, il­letve a Kölcsey Gimnázium diákjai és tanárai számára lét­rejött gyümölcsöző nemzet­közi kapcsolat. A két város katolikus egyháza ápolja az ismeretséget. Ennek kereté­ben járt hazánkban Massy püspöke II. János Pál pápa legutóbbi, máriapócsi látoga­tásakor. Pillanatnyilag két újabb projektet dolgoztak ki a Hálózat városi vezetői: az egyik a sóstói alkotótábor, a másik a nyíregyházi zenei élet fejlesztését célozta meg. A polgármester asszonyt a franciaországi útjára Dévényi József, a nemzetközi kapcso­latok albizottságának elnöke és Mihalovics Árpád, az albi­zottság francia—olasz nyelv­területű szekciójának elnöke kíséri el. gálát után az orvos méhen kí­vüli terhességre gyanakodott, s a súlyos beteget átvitette a szü­lészetre. A férj kérte, ne tegyék ki tortúráknak feleségét, inkább bemutatja azt a tesztet, ami nemrégiben készült, és azt bi­zonyítja, hogy neje nem állapo­tos. Kérését a felvételi rendjére hivatkozva elutasították. Végül mégiscsak a férfinak lett igaza. Később egy sebészorvos közöl­te a hozzátartozókkal, hogy a két vese között találtak egy tá­lyogot, amit meg kell tisztítani. Erről a beavatkozásról azonban nem készült orvosi feljegyzés. Pár perc elteltével szaladva tol­ták ki az asszonyt, akinek leállt a légzése, ezért gépre kellett kapcsolni. Innen már nem volt visszaút. Az asszony meghalt, s a miértre az orvos sem tudott pontos választ adni. Ezt köve­tően a család felvette a kapcso­latot a gyilkossági csoporttal, ahol elrendelték a rendőrorvosi boncolást. Az igazságügyi bon­colási jegyzőkönyvet azonban csak napokkal később adták ki. A halál okaként végül tüdő- gyulladást állapítottak meg, de a jegyzőkönyvben többek kö­zött az alábbi két mondat is sze­repelt: „...A rendelkezésre álló do­kumentumok alapján megálla­pítható, hogy lázas betegségé­nek kezdetekor a beteg orvosi ellátásban részesült, de beteg­ségét nem ismerték fel. így di­agnosztikus tévedés állapítha­tó meg...” Április végére a család kéré­sére megszületett a két (egy­mástól független) szakértő vé­leménye, és dr. Ádám György segédletével közel három évi várakozás után a bevezetőben említett döntés született. Sikli A bűnözésről Városi bűnözés—rendőr­ség címmel nemzetközi kon­ferenciát szervez az Európai Unió február 7—11. között a spanyolországi Zarago- zában. Szabolcs-Szatmár- Bereg megyét Berencsi Gyu­la nyíregyházi társadalmi alpolgármester vezette négytagú delegáció képvise­li. A szakmai rendezvényen részt vesz dr. Pásztor Miklós, a nyíregyházi városi rend­őrkapitányság vezetője, dr. Nagy Ferenc, Nyíregyháza vezető ügyésze. A konferen­cia kapcsolatépítő jellege mellett a meghívottak meg­ismerkedhetnek egymás vá­rosának jellegzetes — töb­bek között az ifjúságot, a csa­ládokat érintő — bűnözési, bűnüldözési problémáival, a városok és országok közötti napi kapcsolatok jellegével a bűnüldözés technikai, gaz­dasági hátteréről. Partnervárosi együttműködés Kapcsolatépítés Massy-ben Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere háromtagú küldöttség élén február 7—11-éig hivatalos látogatáson vesz részt a megyeszékhely franciaországi partnervárosában, Massy-ben. A kapcsolatfejlesztő találkozó célja, hogy Massy nemrégiben hivatalba léptetett új polgármesterével szemé­lyes találkozó jöhessen létre, illetve a két város kapcsolatát szorsabbra fűzzék. A tárgyalásokat a francia fél kezdemé­nyezte.

Next

/
Thumbnails
Contents