Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-06 / 31. szám
UJ KELET Falujáró 1996. február 6., kedd ,A község nevét éveken át szégyellte a lakosság. Sértésnek vették, hogy csak Hugvajnak, hugyajiaknak nevezik őket. Balogh Péter közjegyző egy napon megunta az örökös csúfolódást és a hugyajiak panaszkodását: kezdeményezte a település névváltoztatását. így 1908-tól Hugyaj helyett Érpataknak hívják a települést, melyet egy kis patak ölel körül. A Hugyaj török eredetű szó, magyarul — úgy mondják — hajnalcsillagot jelent. (Ki gondolta volna, hogy ez a szép szó törökül ilyen csúnyán hangzik...) Az 1400—1500-as években már éltek ezen a helyen, ekkortájt építhették a rácok a kis templomot. „Érpatak, de szép helyen van, a templom egy nagy hegyen van" — szokták énekelni még a mai napig is az itt keletkezett népdalt. Nyáridőben ugyancsak szép látványt nyújthat a kistemp- lom a domb tetején, melyet zöldellő fák ölelnek körül. A domb aljában található a parókia. A két kutya előre jelzi jöttünket, a kisebbik Orosz Árpád esperes úr mellett csahol, a másik — a harapós — megkötve szaladgál körbe- körbe a háza körül. Az esperes úr „papi civilben” jött elénk. — A kápolnát már csak hétköznap használjuk — mutat a kistemplom felé —, már lehet vagy négy-ötszáz éves. Az évek alatt túl kicsinek bizonyult, ezért a régi magtár épületét alakítottuk át templommá. Nagy- Vadas- tó UJFEHERT Érpatak] Geszteréd Bokóny Debrecen $ A hajnalcsillag útján Az iroda telve könyvekkel és fényképekkel. Árpi bácsi büszkén mutatja fiai és lányai fotóját. Összesen hat pap van a családban, két fia és három veje görög katolikus lelkész. — Jöjjenek, megmutatom a templomot — invitál bennünket. — Tizenhárom éve szolgálok itt a faluban. A község hagyományosan vallásos, a lakosság kétharmada görög katolikus, egyharmada pedig római katolikus. Mivel egy templom van, mindenki oda jár. Havonta egy alkalommal Geszteréden tartok liturgiát, ez idő alatt Kaszab Béla bácsi, a pápai prelátus úr itt misézik a templomunkban. Az elmúlt évtizedekben a férfiak kimaradoztak a templomokból, a fiatalok is. A középkor- osztályból is csak néhány embert látok a vasárnapi liturgián. Hogyan lehetne a gyerekeket hitre, erkölcsre nevelni, ha a szülőket nem érdekli, mit tanul a hittanórán, és mit csinál a gyerkőc vasárnap délelőtt? Félelemben élünk Megérkezünk a templomhoz. Az épület szögletessége jelzi a múltat, a magtári jelleget a templomi díszítések sem tudták eltüntetni. Az esperes úr sorra kapcsolja a lámpákat, hogy minél jobban láthassuk az oltár előtt álló ikonosztázt. A jéghideg épületben ugyancsak vacoghatnak a hívek, hiszen a hatalmas belső teret képtelenség felmelegíteni. A hátsó sorokban lévő, sárgára festett karolok az ortodox templomokra emlékeztetnek. Árpi bácsi otthonosan mozog az épületben, a sekrestyében magára veszi a reverendát, úgy áll a fényképezőgép elé. Távozáskor gondosan lekapcsol mindent, és be- lakatolja a nagy sárga ajtót. — Engem az zavar a legjobban — mondja a kapu előtt —, hogy itt, Érpatakon az özvegyasszonyok nincsenek biztonságban. Sorra lopják a tyúkjaikat. Van olyan közöttük, aki baromfi nélkül maradt. Nincs, aki megvédené őket. Néhány évvel ezelőtt Érpatakról főként a bűnügyi történetekben olvashattunk. Hallottunk bicskásokról, kocsmai verekedőkről és tolvajokról. Jelenleg a település vezetői tudatosan dolgoznak azon, hogy megszüntessék a falu rossz hírét, tűnjenek el a rossz csengésű szlogenek, amelyek célpontja Érpatak. A polgármester, Kóczon Pál összefogott a kisebbség vezetőivel, és polgárőrséget állítottak fel. Éjszaka járják az utcákat, hogy elriasszák a tolvajokat. Úgy tűnik, sikerrel, ugyanis csökkent a bűnesetek száma, noha előfordul, hogy egy- egy ólat, istállót reggelre kifosztanak. Nyújtófára tekert, frissen gyúrt tésztát vitt a nyári konyhából a nagyházba Nagy Sán- dorné Ilonka néni. Nagy gonddal fekteti le a sárga kerek tésztát a keményített térítőre. Valószínűleg galuska lesz belőle. Kötényébe töröli lisztes kezét, és zavarában megigazítja fejkendőjét. Ilonka nénit is meglopták... — Itt vagyok ezzel a féllábú emberrel — mutat a nyári konyha felé —, aztán minket is meglopnak. Két hete történt, azóta se éjjelünk, se nappalunk. Péntek volt, itt néztük a tévét. Az uram mondta: nézzél ki, nagyon ugat a kutya. — Ki az? — lestem ki az ajtón. — A kapuig nem mertem menni, álltak ott vagy hárman. — Én vagyok, a fiad — mondta egy idegen hang. Bejöttem, tudtam, hogy nem az én gyermekem. A rettegés fogott el, hogy nem mertünk aludni. Könnyes szemét vasalt zsebkendővel törölgeti. — Reggelre elvitték hat tyúkomat, és megmérgezték a kutyát is. Azóta nagyon éberen alszunk. Egy cifra talpú nyomot láttam a hóban, hogy ki volt, nem tudom. A szomszédból is folyton ellopják a baromfit. A boltot meg kéthetenként feltörik. Mi szegények vagyunk, ezt a fürdőszobát is támogatásból építettük fel. Az uramnak két éve vágták le az egyik lábát, hogy a másikkal mi lesz, nem tudjuk. Olyan szerencsétlenek vagyunk, félelemben élünk. Csak a becsület Duka János a község egyetlen kisebbségi képviselője. A választás idején rengeteg szavazatot kapott, ami jelzi, bíznak benne. A konyhában narancsot tisztítanak a legkisebb gyereknek. A szobában kényelmes ülőgarnitúra, mellette heverő: öt gyerek és a szülők fogadnak. A kislány apja ölében foglal helyet, és kíváncsian néz az idegenekre. Duka János nyílt, őszinte és tiszta tekintetű ember, felesége, Annamária szép arcú asszony. — En nem teszek különbséget magyar és cigány között — mondta Duka János —, mindkét nép sorában van tisztességes és szemétláda is. Úgy ezerkilenc- százan élnek a faluban, ebből száznyolcvannégy a cigány. Mi kevesebben vagyunk, így a bűnözés sokkal magasabb arányúnak tűnik. Vannak olyanok, akik minden segítségre rászorulnak, de az önkormányzat pénze is véges. Iskolát és tornatermet építettünk, büszkék vagyunk erre Munka nincs, bár néhány asszony dolgozott a varrodában. Most csak egy cigány fiatal- asszony maradt az üzemben. Csak ő tudta megtanulni a munkát? A többinek nem volt kedve hozzá? Nyolc cigánylakás épül a faluban. A szociálpolitikai kedvezmény sokat segít. A pénzért saját erőt is fel kell mutatni, a legtöbb családnak meg az se volt. Sokuknak mi vettük meg saját pénzünkből a telket, amit később visszafizettek. De nagy haladás ez, nyolc új cigánylakás a községben, nagy eredmény ez—bólogatott elismerően.— Rokkant- nyugdíjas vagyok — teszi hoz-, zá végül:— a családdal becsületben élünk. Szerintem az embernek a becsületére kell vigyázni a leginkább, hiszen abból csak egy van, ha egyszer elvész, akkor soha többé nem kerül vissza Skandináv exportra Kultúrház volt, de most varrodának használják az épületet, melyből hatalmas narancssárga csomagokat cipelnek egy kisteherautó felé. Bent a varrógépek ütemesen zakatolnak, a magnó pedig önti a lakodalmas nótákat. Az asszonyok jókedvűen, mosolyogva dolgoznak. Néha-néha összedugják a fejüket. Érptakról Skandináviába exportálják a narancssárga mentőmellényeket, Magyarországon ilyet látni sem lehet. Veress Gáborné Magdi- ka szerint tizenötezer forint is lehet egy darab. Minőségi munkát végeznek, akármilyen darabot nem is engednének ki a kezükből. Az üzem harmadik éve működik, és csaknem huszonöt érpataki nőnek ad munkát. — Mindig zenére dolgozunk —mondta Magdika.—Nincs ok szomorkodásra, hiszen jó a kereset és nagyon jó a csapat. Azt mondják, ahol sok asszony dolgozik, ott mindig vita van. Ez ránk nem igaz, soha nincs veszekedés. Szeretjük egymást, elviccelünk, elbeszélgetünk. A pénz is elég jó, így nyugodtan, sóhaj- tozás nélkül lehet végezni a munkát. Teljesítmény alapján fizetnek. Nálunk sok az ügyes kéz, és mindenki igyekszik, hiszen magának dolgozik. Nyitva az ajtó Déli napsütés, kellemes hideg. A falu egyik népszerű kocsmája előtt állunk meg. A kerti székeken néhány férfi ücsörög. Az asztalon kártyalapok és néhány forint. A fényképezőgép láttán felugrik a székről egy szőrmesapkás férfi. — Haragudna az asszony, ha meglátná az újságban! —viccelnek vele társai. — Már amúgy is menni akartam — igazítja meg a lajbiját, s azon nyomban kisurran az ajtón. — Nyáron nem érünk rá — mondja védekezőn'egy szikár termetű férfi —, most meg mit csináljunk? Hát jövünk egy kicsit beszélgetni. — Az asztalon nincsenek se poharak, se üvegek. Csak játszanak? — Meg kell nyerni a rávalót! Nekem van itt egy kis söröm, adok belőle szívesen. Jószívű vagyok én, az utolsó éjszakámat is megosztanám...— mondja mélázva. —Mindegy itt, hogy nyár van vagy tél, pénz legyen, az a lényeg t-tt, szólt közbe a kocsmárps. *— Hónap végén már kevesen jönnek. Nyugdíjosztáskor viszont megfordul néhány ember. Legyint a kezével. — De akkor is nyitva kell lenni, ha csak egy-két alkalommal csikordul az ajtó. Kozma Ibolya 1. Nagy Sándorné: „Odalettek a tyúkjaim!” 2. Orosz Árpád esperes: hitre, erkölcsre nevelni...” 3. „Meg kell nyerni a sörrevalót!” 4. Munka zeneszóra 5. Duka János: „mindkét nép sorában van tisztességes és szemétláda..” Fotók: Harascsák Annamária
