Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-05 / 30. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. február 5., hétfő 3 A „nem” és az önkény Nem tudom, van-e olyan ember, akinek rokonszenves az olyan személy, aki mindent tagad. Legyen bármiről szó, ennek válasza csak egy szó: nem. Kicsit olyan ez a figura, mint Móricka, akinek mindenről az jut az eszébe. A magánéletben csakúgy, mint a közéletben vagy a politikában elég sokan akadnak olyanok, akiknek mindenről ez a bizonyos nem ugrik be. Teljesen mindegy, hogy mi a téma, legyen az jó vagy vitatható, legyen az sokaknak örvendetes, tökéletesen mindegy. A tagadó csak kizárólagos véleményt tud nyilvánítani: tagad. Hogy valaminek lehet örülni, hogy valamin lehet vitatkozni, hogy valami lehet részletében rossz, de szándékában jó, hogy egy elgondolást tekinthetünk kiindulásnak, ami módosítható, eszébe sem jut. Vannak politikusok, akiknek egyenesen ez a munkamódszere, csak éppen azt nem veszik észre, hogy nevetségessé válnak. Pedig ezek a mindent mindenkor tagadók nem is annyira nevetségesek. Mi több: félelmetesek. Gondoljuk csak végig: aki mindent tagad, egyben azt is jelzi: mindent csak ő tud jól. Mindenki más gazember, hülye, rosszindulatú, ostoba, áruló, hozzá nem értő, csak az a jó és igaz, amit ő mond. A tagadó popu- lizmusa, demagógiája hamar tetten érhető, hiszen elsősorban azokat célozza meg, akik alig várják, hogy színen legyen az olyan ember, politikus stb., aki mindentudó, helyettük gondolkodik, helyettük ítél, dönt és mérlegel. Vagyis az örök tagadó összetalálkozik a nem konstruktív és nem autonóm, nem polgári gondolkodású emberekkel, akik lelkesen tapsolják a hangosan kiabáló „nem”-bajno- kot, és boldogok, hogy helyettük is ordibál. Aki a történelmet ismeri egy kicsit, az tudja: a mindent tagadó, magát kizárólagosan bölcsnek és igaznak tartók köréből kerültek ki a legnagyobb zsarnokok. Mert lényegében miről is van szó: csak arról, hogy ma tapsolok, hogy ő a tagadó, holnap viszont mindent el kell fogadnom, amit mond, tesz, tervez, hiszen a kizárólagos bölcsesség letéteményese nem tűri az ellentmondást. Tagadnia csak neki volt szabad, de őt tagadni eretnekség. Érdemes erre figyelni, hiszen a köz- és politikai élet tagadói, ha netán egyszer csak egy kis hatalomhoz jutnak, a demokrácia szólásszabadságának kihasználása után minden vitató szó szólásának esküdt ellenfeleivé válnak, hiszen eddig is ők tudtak mindent a legjobban. Miért lenne ez most másként? Féljünk tehát azoktól a látszólag jogukkal élő mindent tagadóktól, akiknek konstruktív ötletük nincs, csak a „nem”-et ismerik. Legyünk óvatosak a hangos, a kizárólag bölcsességet hirdetőktől, mert az ő tudásuk csak a saját kizárólagos hatalmuk megteremtését szolgálja. A demokrácia éppen arról ismerszik meg, hogy sokszínű, hogy a vélemények pluralizmusát tartalmazza, hogy vitákban alakul, hogy a közjót azáltal szolgálja, hogy valaki önteremtette primátusát kiküszöböli. A mindent tagadás, az örökös „nem” egy ideig egy réteget elhódíthat, bátorságot sejtethet. Pedig az egész nem más, mint az üresség álcája. És ez álca, s e nem farsangi álarc alatt nem a demokrata orcája búvik meg. B.L. A megyében kísérlet kezdődött Kipontozott közlekedők lesz. Aztán egészen el lehet jutni addig, hogy a figyelmeztetést egy kötelező utánképzés követi. Legvégső eset, hogy pályaalkalmassági vizsgálatra kötelezik a sorozatos szabály- szegőket, és döntés születhet a vezetői engedély végleges visszavonásáról is. Mondanék egy konkrét elképzelést. Például, ha 12 pontAz idén még nem kell félniük az autósoknak... Csonka Róbert felvétele ban határozzák meg a felső határt, akkor a szabálysértésért járna két pont, közlekedési bűn- cselekményért meg 5—8 pont, ez attól függ, hogy vétség, vagy bűntett. Aztán, ha valakinek két éven belül összegyűlik az említett 12 pont, akkor automatikusan elrendelik az utánkép- zést. Viszont az utánképzés végeztével tiszta lappal indul. Az utánképzésen az is kiderülhet, hogy alkalmatlan a jármű vezetésére, és akkor jön a végleges búcsú a vezetői engedélytől.-— Most még kísérletről beszélünk... — Egyelőre semmilyen következménye nem lesz, és nem is fognak tudni róla, hogy pontozunk. Tulajdonképpen teszteljük, hogy helyes-e vagy korrigálni kell a ponthatárokat. így ebben az évben összegyűjtjük a tapasztalatokat, és terveink szerint 1997. január 1-jétől élesben menne, de akkor már minden megyében és minden állampolgárra vonatkozna a jogszabály. Teremészetesen attól kezdve lesz következménye a pontoknak, és a szabálytalankodó is tudni fog róla, hogy hol tart a „fekete” pontjaival. — Ez komoly nyilvántartási munkát is igényel. — Új feladatról van szó, ami pluszmunkát fog okozni. Fontos még megemlítenem, hogy két évig folyamatosan figyelemmel kísérjük az összegyűjtött pontokat, és a két éven túliakat töröljük. Például, ha valakinek van 5, 2, 2, 2, tehát 11 pontja van elkövet egy újabb szabálytalanságot, de kiderül, hogy a legelső 5 pontját két évvel ezelőtt szerezte, akkor az 5 pontot töröljük, és marad neki a hat pont... — Milyen eredményre számítanak a pontozás bevezetése után? — Ha nem lesz több baleset, mint jelenleg, akkor már megérte... Fullajtár A ndrás Milyen új meglepetéseket okozhat ez megyénk autósainak, és milyen következményei lehetnek? Erről érdeklődtünk a megyei rendőrfőkapitányság igazgatásrendészeti osztályán, dr. Tisza Miklós rendőrőrnagy osztályvezetőnél. — A büntetőpontrendszer bevezetésének alapjait a közúti közlekedésről szóló 1988. évi első törvény lefektette, de még csak most érkezett el az idő, amikor konkrétan is foglalkozik vele a rendőrség. Lényege, hogy bizonyos közlekedési jogsértésekhez a felelősségre vonáson túl az elkövetett szabálysértés vagy bűncselekmény súlyához igazodva, az elkövető „terhére ima” a hatóság bizonyos számú büntetőpontot — Hogyan működne ez a- pontozás? — Elsősorban arról folynak viták, hogy mennyi legyen az a bizonyos ponthatár, ami már komolyabb következményekkel jár. Vagy például az egyes szabálysértéseket vagy bűncselekményeket hány ponttal „díjazzák”, és, mi jegyen a végső eredmény. Előbb lehet egy írásos figyelmeztetés, ami jelzi, hogy jó lesz vigyázni, mert újabb jogsértésnél ez meg ez Az előzetes információk szerint ebben az évben sem lesz kevesebb a közúti ellenőrzések száma, mint 1995-ben volt. A nagy, átfogó országos ellenőrzéseken túl számos megyei, vagy több megyét is érintő fokozott közúti ellenőrzésre is számíthatnak az autósok. Tapasztalat, hogy a járművezetők nagy részére visszatartó hatással van az ellenőrzés tudata, és csökken a szabálytalankodók száma. Ezt tovább fokozhatja, hogy a legújabb hírek szerint — több nyugati országhoz hasonlóan — kísérleti jeleggel három megyében — Baranya, Győr, Szabolcs — bevezetik a közúti ellenőrzések büntetőpontrendszerét. Naponta át a Szamoson Közelebb van Olcsvaapáti Vásárosnaményhoz, mint egykori járási székhelyéhez, Fehér- gyarmathoz. A közelségnek azonban van egy akadálya, a Kárpátok hegygerincéről szelíden alácsordogáló, néha megvaduló folyó, a Szamos. Az „útonálló” folyó miatt már csak egy ember vállal munkát a beregi „fővárosban”. — Főleg így télen nehéz eljárnom a munkahelyemre — nézte a töltésig érő hullámokat Sándor István. — Kellene már erősíteni ezen a gáton is, mert ha ez a sok hó, ami a télen leesett a hegyekben, olvadni kezd, olyan magas lesz itt a vízállás, hogy a ház ereszével színei, ugyanis Olcsvaapáti nagy része mélyebben fekszik, mint a töltés. — Nem sok jó érződik a folyót illetően szavaiból. — Mindig sok gondot okozott ez a falunknak. Eléggé elzárt bennünket a külvilágtól, amit nyáron még csak-csak enyhített a komp, de télen megdolgoztatta az embereket. Tengeriszárat raktak a befagyott vízre, azt öntözték, hogy hízzon ajég, és így akár szekérrel, traktorral is átkelhettünk rajta. — Ez létkérdés is volt... — Mint jobbra áhítozó falusi gyerek, Budapestre mentem szakmát tanulni. A gyógyszer- gyártó vegyész szakmunkás végzettségemmel három évig dolgoztam a fővárosban, majd a nősülés visszahozott szülőfalumba. Ezzel a végzettséggel nem tudtam semmit kezdeni a környéken, a szakmámhoz legközelebb álló munkát a vásárosnaményi üveggyárban találtam meg. Amikor az gyengélkedni kezdett, a fehérgyarmati műszergyárban targonca- vezető lettem, majd munkanélküli, aztán megint Naményban találtam munkát egy kft.-ben, ahol festőként dolgozom. Ennek is csak annyi köze van az eredeti szakmámhoz, nem kell kétszer mondaniuk, hogy bánjak a vegyszerekkel. Hogy a munkahelyemre beérjek, naponta fogom a kerékpáromat, és nekiindulok hajnalban a füzesnek. Az „utolsó mohikán” vagyok a faluban, aki így jár naponta Vásárosnaményba dolgozni. — Naponta? Vagy amikor sikerül az átkelés a Szamoson? — Nyáron nincs probléma, sőt akkor sem, ha igazán nagy tél van, mert akkor megbír a jég, és átgyalogolok rajta. Még a kisebb áradás sem okoz gondot, mert csónakkal először száz métert felevezünk az innenső parton, majd a sodrás átvisz a túloldali révkijáróhoz. Az igazán nagy ellenségem a jégzajlás és a nagy áradás, mert ilyenkor lehetetlen átkelni. Akkor vagy Naményban, a munkahelyemen húzom meg magamat pár napra, vagy szabadságot veszek ki. —ABA— Olcsvaapátinál áradáskor nehéz az átkelés Sorban állók A levélfelvételt, értékcikk-árusítást jelölő két postai ablak egyikéhez besorolok gyors mérlegelés után. Mint annyiszor, ezúttal is melléfogtam: a másikat kellett vo.lna választanom. Onnan már a harniadik embert látom távozni,-míg a miénk még csak meg sem mozdul!. A másik sorban már vigyorognak, sőt, aki szinte most érkezett, egyenesen a képünkbe röhög. Elfordítva fejünket, az ellenkező oldal kövezetét bámuljuk. Néha az ablakig merészkedik tekintetünk. Hiába. ...Másodperceken belül robbanok vagy hagyom a frászba az egészet, és be nem teszem ide a lábam, a büdös életben soha! Micsoda birkatürelemmel viseljük helyzetünket, pedig ez vérlázító, égbe kiáltó!... Persze, megoldás lehetett volna, ha fogom magam, s átpártolok a másik sorhoz. Hol lennék már akkor, azt is elfelejtettem volna, hogy itt jártam. Igen, ha ezt időben teszem. De már túl voltam azon a ponton, hogy ezt meg is tegyem. Nem, innen már nincs visszaút... Ezt végiggondolva, kissé meg is nyugodtam. És akkor figyelni kezdtem valamire, amit addig nem vettem észre: a csapóajtó szörnyű hangját minden nyitáskor, záráskor. Nyit-zár-nyit. Nyit-zár-nyit—végeérhetet- lenül. Dobhártyát szakít, ideget tép. Már tényleg menekülnék! De most, amikor már csak egyetlen egy ember van előttem?! Amikor szemtől szembe kerülhetek dühöm okozójával?! Aki — no, nézd! — a fejét fogja, az arca szenvedést mutat, szemhéjai vörösek, az orra náthától duzzad. Igen, a fejét fogja, míg másik kezével egy bélyeget keresgél, tizedszer is átforgatva a könyv lapjait. A fejét fogja, s mintegy magának, mert ki másnak is, elsírja nagy bánatát:—Nem bírom ezt az ajtónyikorgást, ezt a borzasztó huzatot! Igyekszem a lehető legnagyobb kedvességgel szólni hozzá. Hamar végzek is. Kifelé menet csöndesen nyitom az ajtót, s már kintről, akár a többiek, hirtelen én is elengedem. Lefler György
