Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-28 / 50. szám
Közelkép 10 1996. február 28., szerda Suliszínházasdi — mint tananyag Immár tankönyvírót is tisztelhetünk Belinszki Józsefben, a nagykállói drámatagozatos gimnázium és a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző' Főiskola tanárában. Eddig ugyanis a magyar amatőr színjátszás öreg motorosaként, jobban mondva rendezőjeként tartottuk számon — annak ellenére, hogy csak negyvenkét éves. Repertoárján tragédia (Szophoklész: Antigoné), vásári játékok (például A lónak vélt menyasszony), vígjáték (példáulShakespeare: Szentivánéji álom), zenés és zene nélküli mesék (George Orwell: Állatfarm, Lázár Ervin: Döm-dö-döm) előadóestek (például Ratkó-válogatás) egyaránt szerepelnek. Huszonhárom esztendeje került az akkor igen mozgalmas, mondhatni forrongó világba. Az idő tájt még egy olyan kicsinyke városban is, mint Kis- várda, két színjátszó csoportra való fiatal ismerkedett a mí- mességgel a művelődési házban. Az egyik csapattal Belinszki József Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című regényét vitte színre, kínai árny- játékokkal tűzdelve. Ezzel 1974-ben, rögtön élete első országos diákszínjátszó-találko- zóján bronz minősítést szerzett, felhívva magára többek közt Debreczeni Tibor (az egyik nagyhírű mester) figyelmét. Aztán—szerencsére — Kiskőrösre vitték katonának, ahol Kerényi Miklós Gábor „jobbkezeként” dolgozott. Többek között Moldova György Magyar atom című művét is színpadra álmodták. A sorkatonai szolgálat után következtek az újabb diákévek a nyíregyházi tanárképző főiskola biológia— könyvtár szakán. Majd az azóta is tartó pedagógusévek jöttek Nagyecseden, később a nyíregyházi katonai kollégiumban. A „katkóban” eltöltött kilenc év egyértelmű sikerkorszaknak tekinthető. Az általa irányított, a természetes tagcseréket túlélő diáktársulattal minden országos fesztiválon (például Csurgón, Sárospatakon) díjat kapott, tizenkét arany minősítést gyűjtött be, és 1986- ban Ki mit tud?-győztes lett. Közben Novák Ferenc Kos- suth-díjas koreográfussal és Böjté Józseffel, a Katonai Filmstúdió vezetőjével igen szoros szakmai kapcsolata alakult ki. Négy évvel ezelőtt kérték fel a nagykállói drámatagozatos gimnázium tantervének kidolgozására. Ugyanakkortól tanít az intézményben. Amikor a tanárképző főiskolán elkezdődött a posztgraduális drámapedagógusképzés, óraadói státust kapott a tanszéken. Idén januárban már diplomát is szerzett az első végzős évfolyam ötvenhat tagja. Most 51-en tanulnak a szakon. Jelentős részük Belinszki tanár úrnál írja szakdolgozatát. Egy hete jelent meg és került a könyvespultokra Belinszki József Suliszínház című kötete. Alcíme: Kreatív drámajátékok kicsiknek és nagyoknak. Megszületését az motiválta, hogy az eddig napvilágot látott drámapedagógiai alapművekhez már nem lehet hozzáférni, s azok elsősorban a tanároknak szólnak, nem a diákoknak. Másrészt a Nemzeti Alaptanterv is magába foglalja a drámajátékot mint a személyiség és a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének eszközét. A tankönyv részben szöveg- gyűjtemény — például Mon- tágh Imre, Gabnai Katalin, Kőszegi János munkáinak fel- használásával készült —, részben önálló szellemi termék. A szerző nem órai anyagokra, hanem két fő részre (verbális és nonverbális kommunikációra), s azokon belül összesen tizenöt fejezetre bontotta a tudnivalókat, hogy a csoportok vagy egyének saját ritmusuknak megfelelően haladjanak benne. A tankönyv négy gazdasági Folyóiratot indít húsvétkor a Magyarok Világszövetsége Egy bolond lapot csinál Antall István nem tanul és nem felejt. A hetvenes-nyolcvanas években Nyíregyházán rádiós, ahol „széllel szemben” folyóiratot szervez, álmodik. Ebből persze csak rádióműsor születhetett, mert a szó elszáll, a betű... Ratkó Józseffel, majd később csak emlékével kézenfogva tizenhárom éve fizet rá évente 80—100 ezer forintot egy-egy közönség előtti rádiófelvételre, szavalóversenyre. A Miagyar Ifjúság főszerkesztő-helyetteseként, a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának munkatársaként, a Televízió Híradó szerkesztőjeként is gyakran kanyarodott az útja „Kelet felé”. Rövid közjáték a rendszerváltás idején a kilenc számot megélt városi lapkísérlet a Nyírvidék... És most ismét lapalapítás a Magyarok Világszövetsége kebelében. A VILÁGLAP húsvét utánra ígéri magát. — Ezek szerint még mindig nem nőtt be a fejed lágya... — Bevallom én is gyanakodva figyelem magam, hogy ismét és ismét beugrasztható vagyok, mindig csak a lehetetlen feladatok érdekelnek. A világban szétszórt magyarságnak lapot csinálni még csak hagyján! De eljuttatni hozzájuk, megszervezni a tördelést, nyomdát, szerkesztést, terjesztést, reklámot, rajzolókat, tudósítói hálózatot, fotóst, újságírókat. Mindezt egy patinás — ám sok támadást megért szervezettel — a háttérben viszonylag szerény anyagi háttérrel. Miközben ez a civil szervezet — a Magyarok Világszövetsége—a demokrácia szabályai szerint iszonyatosan nehézkes, testületéi mindent háromszor megvitatnak és megszavaznak, aminek következtében késnek az elkerülhetetlenül gyorsan hozandó döntések, és nagyon nehéz az egyeztetés. Ugyanakkor ez az első lap Magyarországon, amelyiknek nincsen egyetlen függetlenített munkatársa sem. Én is maradok sajtótitkára, szóvivője a Világ- szövetségnek, s a lapot csak úgy „mellékesen” rakom össze... Tényleg nem vagyok normális. —Nem volt elég a Magyar Ifjúság szétesése, a Nyírvidék megszűnése? — Eszem ágában sincs önfelmentő mondatokon gondolkodni. Ám a Magyar Ifjúság megszűnésének pillanatában 130000 példányban fogyott. (Már a KISZ-szervezetek, és a hadsereg kötelezően önkéntes előfizetései nélkül...) Színes volt, és szerintem igen színvonalas. És akkor még a legkülönbözőbb nézetű újságírók (!) dolgoztak egy csapatban. Csak néhány név: a KJSZ-rovat vezetője Kovács Zoltán, ma az ÉS főszerkesztője. A remek riporter Guba Zoltán a Kurírnál dolgozik. Nagy N. Péter a sportrovatunk vezetője, ma a Magyarország főszerkesztője, Szőnyei Tamás—az általam legtöbbre becsült képességű és gondosságé tollnok — a Magyar Narancs alternatív zenei rovatát vezeti, D. Szabó Ede a közelmúltig az Új Magyarország főszerkesztő-helyettese és folytathatnám a sort. Akkoriban a KISZ — megítélésem szerint — azért szüntette meg a lapot, mert nem tudta elviselni, hogy teljesen kicsúszott a kezéből az újság irányítása. De hónapokkal később a KISZ és az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat is eltűnt. A lapért kár volt... A Nyírvidék kudarca a teljes tapasztalatlanság iskolapéldája. Semmit nem tudtunk a vállalkozásról, a lapkiadásról, a terjesztésről, a menedzselésről, a gazdasági háttér létrehozásáról, csak szerettünk újságot csinálni. Három belsős munkatárs hatalmas erőfeszítése és sok külső támogató lelkesedése tartotta életben a lapot, miközben alig jutott el az olvasókhoz. Akkor született, amikor átalakulóban volt a sajtópiac, a kiadás, az önkormányzat, minden. Csak magamnak tehetnék szemrehányást, hogy milyen készületlenül ugrottam a dologba. De mivel a magam pénze is benne úszott, úgy vélem, alaposan megfizettem a tandíjat. — Most ismét egy kísérlet? — Igen is és nem is. Mert a Magyarok Világszövetségének volt lapja a Kádár-időszak alatt is: a Magyar Hírek. Csak azt Magyarországon nem terjesztették. Ráadásul csak a nyugati magyarsággal foglalkozott. (Valahogy úgy, ahogyan a „sikermagyarok” találkozója, a csin- nadrattás kormányrendezvény, ahol kilencven kizárólag nyugati vendégnek hallelújázott a sajtó.) Ezt az újságot az átalakulás viharában elveszítette a Világ- szövetség. Eladták, privatizálták? Ma sem tudom. Egy biztos: utódja, a Magyarok Világlapja jó partnerünk lehetett volna, de nem tudtunk megállapodni, irreálisan magas árat kértek a címért is, és az adósságaikat is rendeznünk kellett volna. Nem maradt más hátra, új lapot kellett alapítani. Hónapokig dolgoztunk az előkészítésen: a teijesztésen, a gazdasági számításokon, a reklámháttér megteremtésén, a kapcsolat- rendszeren a határon túli terjesztésen. Egészen más a gazdasági helyzet Kárpátalján és más Ausztráliában. A piacosodás Romániában gyermekcipőben jár, míg például Kanadában „elég jól” működik. A távolság és a postaköltség is rendkívül változó. És akkor még ott van az az ideológiai teher, amit a Világszövetségre aggattak az előítéletesen gondolkozók. Nevezetesen, hogy ez valami „nacionalista izé”. Még elfogulatlan jó barátaim is megkérdezik néha: nem valami szélsőséges dolog ez a Világszövetség? Ez az elszomorító kétely még mindig annak a hallgatásnak a következménye, amely az ötmilliós, határon túl rekedt magyarságról negyven évig nem vett tudomást. Ez a gondolkodásmód nem tud elfogulatlanul szembenézni Trianon tragikus tanulságaival, a Nyugat és az utódállamok vitathatatlan felelősségével. Én itt a józan észhez fordulnék: ha nem élhetnek szülőföldjükön anyagi és jogi biztonságban az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyarok, akkor menekülésük első állomása minden esetben az anyaország lesz. Az az anyaország, amely már egyszer, az első világháború után évekig csak vagonlakásokat, munkanélküliséget, megalázó és néha szinte reménytelen egzisztenciális újrakezdést tudott biztosítani a menedéket keresőknek. Most azt a művelődésben, szellemi értékekben testet öltő veszteséget nem is emlegetem, amit az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyar kulturális élet szétesésével érné az egyetemes magyarságot. És akkor még itt van a nyugati magyarság, a „dissziden- sek”, akik ellen igyekezett hangulatot kelteni a mögöttünk maradt rendszer. Nem lehettek politikai vagy gazdasági emigránsok, mindig ott lebegett a fejük fölött a hűtlenség Damoklész- kardja... Ezek az előítéletek nehezen porlanak. — Mit segíthet ezen gondok kezelésében egy lap? — Szerintem semmit. Nincs bennem tudatzavar, hogy majd a sajtó, a rádió, a televízió rendUJKELET m Belinszki József Fotó: Harascsák társaság, egy magánszemély, a szerző saját tőkéje és az előfizetők révén juthat az olvasók kezébe,csekély példányszámban. Kapható Nyíregyházán, a Kossuth téri könyvesboltban és a tanárképző főiskolán. Pénz hiányában a nyomdagépek előtt várakozik további három Belinsz- ki-kötet: a hat egyfelvonásos vígjátékot (és rendezési útmutatót) tartalmazó Sulikomédiák, a két zenés darab szövegét és kottáját „átnyújtó” Állatfarm és az iskolai ünnepi alkalmakra készített, szerkesztett műsorokat rögzítő „Tavasz van, gyönyörű tavasz”. Szükség lenne magának a drámapedagógiának mint metodikának a szponzorálására is. A módszer térnyerése azt eredményezné, hogy a poroszos, feltétlen tanári tekintélyre alapozott oktatásközpontú irányelveket a nevelés- és gyermek- központú szemlélet váltaná fel. Ahogy Móka János fogalmazta: nincs reformpedagógia, csak humánpedagógia. Különböző nyelven minden újítás ugyanarról beszél: vagy emberek tudunk lenni, vagy nem. Gyüre Agnes (PPKSfcO'J Antall István Fotó: Csutkainé Együd Klára kívül okos és tehetséges munkatársai megoldanak valamit a politika, a történelem gondjai közül. A sajtónak nem ez a feladata. De kérdéseket tehet föl egy- egy újság. Népszerűsíthet hasznosnak mutatkozó ötleteket. Szolgáltathat olvasóinak akkor is, amikor az elektronikus rendszerek soha nem látott virágzásnak indultak. Erősítheti a bizalmat a szomszédos népek között akkor is, ha keresetlenül mutatja föl a történelem tényeit. Egyszerre viheti el az anyaország üzenetét a távol élőkhöz és hozhat róluk igazabb híreket. Mi tagadás, mi a magyar közvéleményt is szívesen befolyásolnánk e problémakörben. Csakhogy az igazán „hatékony” média manapság a Kiskegyed és a Família Kft... Nem is kívánunk velük versenyezni. De a mi gazdasági biztonságunkat is a reklám erősítheti. Mi is piaci körülmények között kívánunk működni, nem lehet karitatív alapon lapot csinálni. —Mi adhat akkor biztonságos szakmai és gazdasági hátteret? — A Világszövetség kapcsolatrendszere a legnagyobb tőke. De nem elhanyagolható az a költségvetés sem, amit a legnagyobb magyar civil szervezet a parlamenttől kap. Az alapot az a néhány millió forint jelenti, amit eddig a Magyar Figyelő című belső kiadványunkra fordítottunk. Emellé egy évi huszonnégymil- liós reklámszerződést sikerült kötnünk. De még ez is kevés, mert a kiadások „gyorsabban” mozognak, mint a bevételek. így állandóan forrásokat keresünk, és nem szégyelljük azt sem, hogy az előfizetések és az önzetlen támogatások nélkül nem tudnánk talpra állni. A lapalapítás mindig óriási kaland. Vannak kiszámíthatatlan tényezői, de most elkerülhetetlenül szükséges feladat. Éppen azért, hogy bebizonyítsuk: a Világszövetség nem politikai szekértábor. Szellemi útravalónk pedig éppúgy értékes és nélkülözhetetlen része a magyar közéletnek, mint az európai modernizáció egyéb politikai és gazdasági elemei. Gyüre Agnes
