Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-28 / 50. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. február 28., szerda 5 T ündér 6 éves, 640 kilós, gyönyörű pirostarka tehén. Különös ismertetőjele a szeme környékén könnycseppként díszlő piros folt és gazdájára vetett lefegyverző, elbájoló pillantása. Nem érti, miért sürgölődik körülötte a háziakon kívül annyi ismeretlen ember. Naponta többször rányitják jó meleg, gőzölgő óljának ajtaját: élénken tanácskoznak, majd magára hagyják. A gazda lágyabb hangon szólítgatja, paskolgat- ja nyakát, végigsimítja hátát, farát. Sőt, a szőrét is gondosan lekeféli. Kivezetik óljából. Borzongató a hideg. Előtte a hóban elsepert ösvény salaktól vörösük, homoktól feketél- lik. A vér és a gyász színe az ártatlanság földi tejútján. Most minden érte, az ő kényelméért történik, hogy meg ne csússzon. Hátát zöld kockás pokróc melengeti, és védi a szállingózó hóeséstől. Tündért a gazda fia vezeti kötélen. Mögöttük az öreg gazda furcsán kacsázó lépteivel — mely a combcsontjába beépített protézisnek „köszönhető” — követi, és szelíden nógatja. Sándor bácsi — merthogy így hívják az öreg gazdát — gyanúsan pislog és szipog, vélhetően nem csak a hideg miatt. Ez a jószág volt utolsó reménye, egyetlen vagyona, szeme fénye. Érte érdemes volt hajnalban kelni, almozni, trágyát hordani, csuklót próbálón naponta kétszer fejni, a tikkasztó nyárban családostul takarmányt gyűjteni, nyomorék lábával naponta kétszer átkerékpározHét dollár egy kartonnal A határátkelőhelyhez közeledve feltűnt, milyen kevés a várakozó. Utoljára nyáron jártam erre, akkor öt kilométeres volt a kamionok sora, a várakozási idő pedig meghaladta az egy napot. A határ- állomás fedett részéhez érve Kovács János pénzügyőr zászlóst szólítottam meg: — Mennyit kell most várakozniuk a magyar oldalon az átlépőknek? — A személygépkocsival és az autóbusszal utazóknak 15—20 percet, de a kamionok sem töltenek itt többet egy—két óránál. A forgalom igazodik a nyíregyházi piac szokásaihoz. A szerdai és szombati napokat megelőző éjszakákon jönnek a legtöbben. Hiába tiltották meg a külföldieknek, hogy árusítsanak, mégis hozzák a portékájukat. Szembeötlő, mennyire füstös a levegő azon a helyen, ahol az útlevelet kezelik. — Nem csípi a szemüket a füst? — Dehogynem, néha még a torkunkat is kaparja. Túl közel van a ki- és a belépők forgalmi sávja egymáshoz. Ráadásul minden gépkocsinak úgy alakították ki a kipufogócsövét, hogy bal oldalra nyomja a füstöt. így mindkét irányból középre koncentrálódik a légszennyeződés. Ukrajnában a járműveknek nem kell komoly műszaki vizsgán átesniük, ezért rettenetes, némelyik autó milyen állapotban akar belépni az országba. Ha mi is olyan komolyan megkövetelnénk a beutazóktól a környezetvédelmi előírásokat, mint az osztrákok, akkor minden második gépkocsit vissza kellene küldenünk. Legutóbb is rászóltam az egyik buszsofőrre, hogy állítsa le a motort, mert csak úgy okádta a füstöt. Azt mondta, nem meri, fél, hogy nem indulna el még egyszer. Inkább ráhagytam, nehogy feltartsa az egész sort. —Nem érzi, hogy károsodik a tüdeje ebben a rossz levegőben? — Légzőszervi panaszaim még nincsenek, de úgy érzem, hamarabb elfáradok, mint korábban. A legutóbbi időszaki orvosi vizsgálaton mondták is, hogy a szénmonoxid az oka. — Miótá teljesít szolgálatot itt, a határon? — Húsz éve, és ezt mind Záhonyban. Csak annyi időre voltam távol, amíg iskolába jártam. Korábban 24—48 órás váltásban dolgoztunk, az nagyon fárasztó volt. Most tizenkét órás egy műszak, de néha ez is hosszúnak tűnik. A beszélgetés végén kértem, hadd készítsünk róla egy fényképet olvasóink számára, de elzárkózott tőle. Mind mondta, így is sok inzultus éri őket, nem hiányzik, hogy még a fényképe is megjelenjen az újságban. Nem akarta, hogy felismeijék. Felkerestük ugyanott Czap István pénzügyőr őrnagyot, a parancsnokot. Arra voltunk kíváncsiak, a csempészek nem akaiják-e kihasználni a gyérebb forgalmat? — Többen próbálkoznak ilyenkor tiltott árut behozni az országba? — Ez elsősorban nem ettől függ, hanem attól, hogyan aránylik az ukrajnai ár a magyarhoz. Most kint hét dollárba kerül a Marlboro kartonja, ez alig marad el a hazai ártól. Nem is nagyon kísérleteznek vele, inkább az olcsóbb cigarettákat hozzák. Bár ennek némileg ellentmond, hogy még szárazbabot is hoznak, pedig azon kilónni a szomszéd faluban lévő tejbegyűjtőhöz, mert náluk már az is megszűnt. Az utolsó kegyelemdöfés az volt, hogy a falu határában gazdálkodó tsz-utódszerveze- tek eldöntötték, nem mérnek ki kaszálót, legelőt. Minden talpalatnyi földre a kárpótoltak és a gazdálkodó szervezetek tették rá kezüket. De mi legyen azzal a gazdálkodóval, aki a tsz megalakulásakor is olyan nincstelen volt, hogy egy vi- rágcserépnyi földet, egyetlen haszonállatot sem vihetett be a közösbe: csak ifjú erejét, dolgos két karját?! Neki semmilyen jogcímen nem jár kárpótlás! A 13 400 forintos tsz-nyugdíjából nem tud szénát, szalmát vásárolni, nyomorék lábával utánajárni a takarmánynak. Csüggedten vezeti fel a mázsára a család vagyonát: még utoljára megsimogatja tehene szőrét, becézve szólongatja. A szarvasmarhákkal zsúfolt teherautó elindul Mátészalkára. Az öreg paraszt naptól cserzett arcán egy könnycsepp gördül le. Nem szégyelli. Szégyenkezzenek azok, akik embertelen, mohó döntéseikkel arra kényszerítik a jószágtartót, hogy négylábú családtagjától megváljon. S ándor bácsi — mintha szívéből fakadna a szó — könnyeivel küszködve kinyögi: — Nem baj, Tündér, az érted kapott pénz tán elég lesz a koporsómra, mert nekem már csak ez hiányzik. Semmi más! Más már semmi! Széki Edina Jolanda ként csak ötven forint a haszon. Ráadásul nagy mennyiségben kell ahhoz csempészni, hogy meg is érje. Nagy a kockázat, mégis megpróbálják. — Ha kisebb a forgalom, több idő marad a lopott gépjárművek kiszűrésére. Többen akadnak most fenn a rostán? — Ez elsősorban a határőrök feladata. Azért most sem pihenhetünk, mert még így is ezernél több jármű érkezik naponta. Az eltulajdonított gépkocsik közül a Zsigulikkal van nehéz dolgunk. Ukrajnában nagyon köny- nyű illegálisan forgalmi engedélyhez jutni. Ráadásul ezek eredetiek, nem hamisítványok, külsőre semmi különbség nem látszik rajtuk. Az autócsempész bandák nagyon gyorsan dolgoznak. Gyakran előfordul, hogy mire reggel Nyíregyházán felébred a tulajdonos és felfedezi a bűncslekményt, addigra a kocsija már elhagyta az országot. Azért a nagy értékű gépkocsikat még csúcsidőszakban is alaposabban vizsgáljuk meg. Közülük jó néhányat sikerült már „megfognunk”, és megakadályoznunk a kicsempészését. — Mik az árucsempészek legújabb trükkjei? —Az utóbbi időben egyre többen próbálnak meg gázüzemű autó tartályában benzint behozni. Nehéz felderítenünk, mert ez egy hermetikusan zárt tartály. A legkülönösebb pedig az az ukrán férfi volt, aki legutóbb a kabátja alá varratott egy olyan mellényt, ami csak zsebekből állt. Mikor a vámos kolléga megveregette a válát (Jól van, barátom!), akkor tűnt fel, miért olyan kövér ez az ember. El is neveztük a ruhadarabot golyóálló mellénynek. Fekete Vagy az idő, vagy az igény Színházjegy kölcsönből Nemrégiben bevetődtem a mátészalkai városi művelődési központba. Valaha magam is dolgoztam hasonló intézményekben, így hát sem a munka, sem Tóth Tibor igazgató úr nem volt ismeretlen számomra. Tibor legalább huszonöt éve igazgatja a házat, megért főnök-, koncepció- és rendszerváltásokat, közigazgatási átszervezéseket, költözködéseket, átépítéseket. Mi több, az utóbbi kettőnek megálmodója, mozgatója és végrehajtója volt. Az igazgató úr erősen megközelítette a néhány nappal ezelőtti nyugdíjkorhatárt, de az új rendszer szerint sem kell már négy évnél többet dolgoznia. Voltak sikerei, voltak nehéz pillanatai, de ma is igen aktív, tele van megvalósításra váró ötletekkel. Egykori közös dolgainkról váltunk szót, majd megkérdezem: hogy érzi magát mostanában? — Nehéz megfogalmazni — válaszolja —, hiszen tele vagyok sikerélménnyel. Rendezvényeink látogatottak, évente harmicegynehányszor megtelik a színházterem a hangversenyeken, a színházi előadásokon. Mint látod, az irodám most éppen jelmeztár is, hiszen a város felnőtt amatőr színjátszói bemutatóra készülnek. Most A szabin nők elrablása kerül színre, több telt házas előadásra számítunk. Van emellett még ifjúsági színjátszócsoportunk is, látogatottak a tárlatok... Szóval van eredmény bőségesen. — Mintha mégsem lennél elégedett. — Mondhatnám, tudathasadásos állapotban vagyok. Ezek a sikerek azt bizonyítják: szükség van ránk, van igény arra, amit csinálunk, de ha így megy tovább, a színházszerető közönségnek nem lesz pénze a jegyekre. Már sem az étkezésen, sem a ruházkodáson nem tudnak takarékoskodni, marad a kultúra, ahol még csökkenteni lehet a kiadásokat. — Van azért egy vagyonos réteg, amely akár sokkal drágább színházi belépőket is megengedhet magának. — Először is: ez a réteg igen vékonyka, másodszor: vagy nincs igénye ilyesmire, vagy ha van, akkor nem tud rá időt szakítani, hiszen a vállalkozásokkal járó napi bajlódásban nem csak az idő, az erő is elfogy. Maradnak tehát azok, akik napi anyagi gondokkal küszködve is megpróbálják kiszorítani az egyre dráguló jegyek árát, néha még olyan áron is, hogy kölcsön kérnek. Nekem is elfogyott az időm, indulnék hát, amikor a külső irodában egy kis iskolai táblán akad meg a szemem. A táblácskára krétával felírva: Január havi fűtési díj, telefon- költség, áramszámla. A fűtési díj — energiaár-emelés előtt — több mint ötszázezer forint. Dicsérem az ötletet, hiszen így az ott dolgozók meg az irodába bejövök naponta láthatják, hol szorít a kultúra cipője. Tibor arcán kesernyésen szomorkás a mosoly. — Látod, ez az én skizofrén állapotom szomorúbb fele. Ez a ház összesen annyi támogatást kap, amennyi a bérekre és járulékaikra elég. Nem kevés az sem, de az energiaköltségekre, a tartalmi munkára nekünk kell előteremteni a pénzt a bevételekből. Márpedig ha az állampolgár elszegényedik, nem tudja rendszeresen látogatni a programjainkat, akár be is csukhatjuk a kaput. Nem azért, mert nincs igény, hiszen ez az érdeklődés évtizedek átgondolt és következetes munkájának eredménye. Ám hónapok alatt semmivé válhat, újrakezdeni pedig... nos, erre nem szeretek gondolni. (Kézy) Munkára váróknak Márciustól új tévéműsorral jelentkezik a Nyíregyházi Városi Televízió. A Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ és a megyei munkaügyi központ munkatársai lehetőséget kaptak, hogy havonta félórában bemutassák a munkaerőpiac legfontosabb aktuális információit, tájékoztassák a lakosságot a képzési lehetőségekről, a tanfolyamokról. Ezzel párhuzamosan folyamatosan ismertetik, hol lehet jelentkezni átképzésre, milyen elvárásoknak kell megfelelniük a jelentkezőknek. Golyóálló mellényben akart átjönni a határon Rekviem Tündérért
