Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-23 / 46. szám
1996. február 23., péntek Lapzárta /£ fii Uj buszok Mátészalkán A szatmárcsekei L. József (35) az ablakon keresztül ugrott be „meglátogatni” a volt élettársát. Ennek nem nagyon örült az asszony, mert összeszedte öt kiskorú gyermekét, és elmenekült a lakásból. Ezt nem vette jó néven a betolakodó, és összetörte a lakás berendezési tárgyait. Fülön csípték a vajai B. Lászlót (26) és társát, a budapesti K. Lászlót (31). A két férfi betört a nyíregyházi Deák Ferenc utcai általános iskolába, ahonnan főleg műszaki cikkeket próbáltak meg ellopni. Ezúttal nem volt szerencséjük, a rendőrjárör fülön csípte őket. Mostanában a hajléktalanok is több bűncselekményt követnek el, főleg lopásokat. Ez történt február 20-án Nyíregyházán, a Rákóczi utcán. Egy ott parkoló IFA tehergépkocsiból 80 ezer forint értékű húskészítményt csent el A. János (27) hajléktalan. Szénlopás közben érték tetten a biztonsági őrök a fényeslitkeüJ. Ferencet) 18). A fiatalember az éjszakai órákban a záhonyi MÁV- üzemigazgatóság fényeslit- kei rendező-pályaudvarának fűtőhelyiségéből három és fél mázsa szenet akart elcipelni, de neki sem volt szerencséje. Pórul járt az a vásáros- naményi férfi, aki elfelejtette lezárni kocsiját. Ezt kiszúrta egy szemfüles tolvaj, és megfújta az autóban lévő 200 ezer forintot érő rádiótelefont. Vásárosnaményban, a Hajnal és a Rákóczi út kereszteződésében lévő étterem mellől elkötöttek egy 900 ezer forint értékű autót. A tiszamogyorósi F. Cs. gondolt egyet, és záróra után látogatta meg Újkenézen az italboltot, ahonnan 135 ezer forint értékű italt, műszaki cikket és dohányárut fújt meg. Azonban nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett zsákmánynak, mert elkapták. Több olyan ügyben is nyomozást folytat a rendőrség, amiben a tettes, vagy tettesek egyelőre ismeretlen(ek). Nyíregyházán, a Városmajor utcán lévő Bessenyei Kollégiumban megkíséreltek betömi az éj leple alatt, de a hívatlan látogatókat megzavarták. Kállósemjénben február 21-ére virradóra betörtek a Fenyves Csárdába, és onnan édességet, dohányárut és más értékeket vittek el 60 ezer forint értékben. Nyírbátorban a MÁV- rakterületéröl több mint hat tonna síndarabot csentek el. A lopási kár 40 ezer forint. Falufórum Laskodon A helyi gazdakör elnöke, Kujbus Mihályné szervezésében falufórumot tartanak Laskodon 1996. február 26-án 17.30 órától a művelődési házban. Vendégek: Szénégető László, a megyei FM-hivatal vezetője, Benkő Tibor, a Primom munkatársa, valamint a Keletmag Kft. is képviselteti magát a hétfői rendezvényen. Hőtransz Kft. jWILOl 4400 Nyíregyháza, Jég u. 2. Tel./fax: (42) 408-429 Tel.: (06-30) 432-372 a GRUNDFOs'[X] szivattyúk nagykereskedője. Továbbá: — Szivattyúk szervizelése és forgalmazása WHO, F0, DK, TTA TTM FKM, GRUNDFOS... — OVENTROP-képviselet — Ipari szerelvények árusítása: gömbcsap, tolózár, szelep, karima.. — TERMO ÖV öntöttvas tagos gázkazánok értékesítése — Unipipe: a legkorszerűbb fűtési rendszer a családi háztól a tömbépületekig — rendszer forgalmazása VOGEL&NOT radiátorok, VAILUNT gázkazánok árusítása. Három darab új Ikarus 415-ös típusu autóbuszt vásárolt a közelmúltban a Szabolcs Volán Rt. mátészalkai üzemegysége. A 38 ülőhelyes buszok a Volán mátészalkai üzemegységének helyközi járatain közlekednek. A volánosok azt is örömmel újságolták, hogy az idén még várhatóan további — 60 ülőhelyes —járműveket vásárolnak. Kép és szöveg: Szamosi István Helyesbítés Sajnálattal közöljük, hogy 1996. február 21-i számunkban a Malmot vegyenek! című cikkünk fölé a Szabolcs-Ga- bona Rt. székhelyén készült fénykép került. Az említett kép nem az eladó malmot ábrázolta. Tévedésünkért szíves elnézésüket kérjük. Kongresszusra készülve A Magyar Vöröskereszt május 24-én és 25-én tartja következő kongreszusát. Nyíregyháza és a megyeszékhely körzetének vöröskeresztes szervezetei ma délelőtt 10 órától a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban tartják küldöttértekezletüket. A küldöttek megvitatják az előző négy év munkáját és meghatározzák a a közeljövő céljait, feladatait. A médiáról Egy nap a médiáról, a médiatörvény után címmel fórumot szervez a PRIMOM Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány és a Fimex-Fair Bt. ma a PRIMOM Vállalkozói Inku- bátorházban. A rendezvényen vitaindító előadást tart a megszületett média- és a tervezett reklám- törvény közötti időszak reklámpiacáról Nagy Péter, a Reklámszövetség főtitkára, akit az előadói pódiumon Csák Elemér, a Ferenczy Europress főszerkesztő-helyettese követ. A szakember a helyi média és az országos nyilvánosság problematikáját ismerteti, majd politikai kerekasztal-be- szélgetésre kerül sor a média- törvényről, a regionális médiákról, illetve a határon túli magyarság lehetőségeiről. A fórum vendégei Gellért Kiss Gábor (MSZP), Molnár Péter (SZDSZ), Deutsch Tamás (Fi- desz-MPP) és Wéber János (MDF). (íürT) Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Megújult raktár, megújult árukészlet, olcsó árak! I Húsvéti akció! Figyelje hirdetéseinket, jól jár! Öblítők bevezető áron áfás nagykereskedelmi ár Clarissa 4,3 1 280 Ft Denise 4,3 1 280 Ft Maxilán 4,3 1 280 Ft Zafír 4,3 1 280 Ft Ásványvíz 0,33 1 29 Ft Ásványvíz 1,5 I kék 64,20 Ft Ásványvíz 1,5 I zöld 63,60 Ft Ásványvíz 1,1 kék 33 Ft Ásványvíz 1,1 zöld 33 Ft Egresbefőtt 5/1 257,40 Ft Eü. vatta 200 g 126,20 Ft Helena habfürdő 2 I 250,10 Ft Helena habfürdő Alpesi 2 250,10 Ft Helena habfürdő fenyő 2 I 250,10 Ft Helena habfürdő nárcisz 2 I 250,10 Ft Ideál mosópor 600 g 110,30 Ft Szilvabefőtt 5/4 77,20 Ft Ultra mosogatópor 850 g 137,90 Ft Unilux mosópor 600 g 110,30 Ft í START Vállalat Nyíregyháza, Simái út 40. Tel.: 42/313-355/15, fax: 42/312-614 \ Nyitva hétfőtől péntekig 8—-15 óráig felvétele a START Vállalat központjában is. Nyíregyháza, Bujtos utca 32. Telefon: 42/411-433 Ha a belvárosban jár, nézzen be hozzánk! Miért nem lehet a TK-ról telefonálni? Egy idő óta nehezebb telefonon kapcsolatot találni a nyíregyházi tanárképző főiskola oktatóival. Ennek okáról Kocsis Gábor gazdasági igazgatót kérdeztük meg. Elmondta: — Tavaly októberben takarékosságból azt vezettük be, hogy csak a tanszékvezetők szobáiból lehet az intézmény falain kívülre telefonálni. Az intézkedés, természetesen, nem váltott ki osztatlan helyeslést, a havi telefonszámlánk viszont nyolc—kilenc - százezer forintról hat—hétszázezer forintra csökkent, annak ellenére, hogy ez idő alatt emelték a díjakat. Félünk, hogy a két—háromszázezres megtakarítást az újabb emelés elviszi. Azt már nyilván nem ellenőrizzük, hogy a tanszékvezetőktől hivatalos ügyben tár- csáznak-e. UJ KELET Többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható havazás, hózápor. A gyakran élénk északi szelet helyenként i erős lökések kísérik. Néhol hófúvás is kialakulhat. I fallen a gyártótól 48 ófa alatt. Garancia idő: I év. Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. -EP (42) 402-650,310-435 A mai szám szerkesztője: F. Sipos József Pénteki hírügyeletes: Aradi Balogh Attila Önkormányzat, területfejlesztés, privatizáció címmel szervezi a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége a II. Kárpátaljai Magyar Ön- kormányzati Fórumot február 24-én, szombaton Beregszászon, a városi zeneiskola dísztermében. A fórum résztvevői áttekintik az önkormányzatok helyzetét a területfejlesztés, a nemzetközi együttműködések, az államközi kapcsolatok szemszögéből, de kitérnek a privatizációs törvény ismertetésére és annak magyar nyelvű kiadásának lehetőségére is. KDNPhétvége A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete ma délután 17 óra 30 perckor megbeszélést tart a nagyecsedi polgár- mesteri hivatalban. Az ülésen részt vesz dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő, Nagyecsed polgármestere, a képviselő-testület, illetve az MDF és az FKGP helyi elnöksége is. Falufórumra invitálja a lakosságot a KDNP megyei szervezete február 24-én, szombaton este 18 órakor Rozsály községben. A polgárok kérdéseire dr. Szilágyiné Császár Terézia válaszol a település polgármesteri hivatalában. 0000000000 KALENDÁRIUM 1 r f rí i h. Február 23., péntek A nap kel: 6 óra 35 perckor, nyugszik: 17 óra 20 perckor. A hold kel: 8 óra 42 perckor, í nyugszik: 22 óra 51 perckor. Mottó: „Minden ember pók- | ként megszőheti saját belsejéből | j saját légies fellegvárát." (John Keats) I ALFRED napja. Germán ere- | detű név, s rövidsége ellenére szó- J > összetétel, amelynek külön tajai tündér és tanács jelentéssel bírnak. " 5 Összevonva aztán kissé nyakate- ‘ kert jelentéssel ruházták fel, esze- i ) rint az Alfréd azt jelenti: tündérek | : segítségével ad tanácsot. Ma Edi- na, Lázár, Ottó és Szirén nevű is- I meröseinket is köszöntsük! Mai évfordulóink Százhetvenöt éve hunyt el JOHN KEATS angol költő. A I múlt század egyik legnagyobb lí- : rikusa volt, ő nyitota meg az angol esztétaköltők sorát, a szép- j ségről nem tudott szebben verselni talán senki. Elbeszélő költeményei is remekművek, ódái azonban a világirodalom legféltettebb kincsei közé tartoznak, különösen az Óda egy csalogányhoz és az Óda egy görög vázához. Életében nem sokra becsülték költészetét, verseit lesújtó kritikával fogadták az esztéták. Huszonhat évet élt, szegénységben és meg nem értésben. Kétszázharminc éve hunyt el I. SZANISZLÓ lengyel király. 1733-ban választották királlyá, ám uralma jogosságát többen kétségbe vonták, s emiatt tört ki a lengyel örökösödési háború. Végül ő veszített, le kellett mondania a koronáról, de a francia királytól cserébe megkapta a lotha- ringiai hercegséget, azzal a kikötéssel, hogy az halála után visszaszáll Franciaországra. Erre majdnem harminc évet kellett várni, ugyanis közel kilencven évig élt. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnapját DOBRANSZKY ZOLTÁN színész. Vidéken kezdte a pályafutását, a hatvanas években a miskolci és a veszprémi színház tagja volt, majd a Vidám Színpadhoz került, ahol egyébként legutóbb Az élettől keletre című kabaréban szerepelt. Persze máshol is játszik, tavaly például a Ruttkai Éva Színházban a Tüzet viszek című Hubay Miklós-tra- gédiában kapott szerepet. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 437-013 Tel./Fax: 437-012 Sport: 437-006, hirdetés: 437-012 Hirdetésfelvétel a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914