Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
10 1996. február 17., szombat Hétvége UJ KELET Lelki gyötrelmeink: kényszerek és iszonyok (fóbiák) Egyik nap kétségbeesett fiatal pár keresett fel. A férj volt a bátrabb. Arcomat élénken figyelve mondta el felesége helyett annak panaszait. A fiatalasszony mindig félénk természetű volt. Soha nem bántott volna meg senkit sem szóval, sem tettel. Még egy legyet is sajnált agyoncsapni. Pár hónappal ezelőtt feltűnt a férjnek, hogy a felesége a késeket és villákat a konyhaszekrényből a spájz egyik távoli szegletébe pakolta. Mikor látta, hogy a férje ezt nem helyesli, azt mondta, nem szeretné, ha a hároméves kisfiúk elővenné valamelyiket, és kárt tenne magában. A férj ugyan ezt túlzásnak tartotta, de ilyen apróság miatt nem akart veszekedni. Most már odáig fajult a dolog, hogy a házuktól különálló épületben tartja a fiatal- asszony az összes háztartási szúró-vágó eszközt. A főzéshez szükséges alapanyagokat előző este a férjével darabol- tatjá fel. Napközben a margarint kanállal keni a zsemlére. A zsemlét nem vágja ketté. Csak eltöri. S tetszik tudni, hogy ezeket miért csinálja? Attól fél, hogy valamelyik hegyes, éles eszközt a gyerekbe szúrja... s ekkor heves sírásba törnek ki mind a ketten. Ugyanakkor megdöbbennek, hogy nem csodálkozom, nem nevetem ki őket, nem kérdezem, hogy lehet ez kibírni. Az is kiderül, abban a tudatban voltak, hogy senki másnak soha nem volt ilyen baja. Azt sem tudták, hová fordulhatnak, ahol megértésre, és főként segítségre lelhetnek. Amikor már nem lehetett titkolni a bajt, az egész család megpróbált segíteni. Nyugtatták a fiatal- asszonyt, kérték, vegyen erőt magán, mert csupán akaraterő kérdése az egész... Aztán volt, aki kinevette, volt, aki ingerült lett, és a férjnek azt mondta, már nem tudja a felesége, mit csináljon jó dolgában. Szép lassan magukra maradtak, s élnek, ahogy tudnak. De az asszony már nem mer egyedül maradni a házban a kisfiúval, mert nem tud szabadulni a gondolattól, hogy egyszer mégis előhozza az egyik kést, és kiszúrja vele a gyermek szemét. Az egyetlen gyermekéét, akit a legjobban szeret a világon! S vajon hányán vannak e sorok olvasói között olyanok, akik átéltek valami hasonlót? Amikor valaki retteg attól a tudattól, hogy megfertőződik, ezért mindent súrol, fertőtlenít. A kezén jóformán már nem marad bőr az erős tisztítószerektől, nincs ideje a főzésre, mert soha nem elég tiszta az edény. S akkor a reklámok még gerjesztik a gyötrő érzést: csak tisztának tűnnek a konyhai edények, de ott vannak a láthatatlan kórokozók... Mindenkivel előfordul, hogy visszafordul néha megnézi: elzárta-e a gázt, lekapcsolta-e a villanyt, vagy bezárta-e az ajtót. Ez még nem jelent betegséget. Betegséggé akkor válik, amikor nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy mi van, ha most nem zártam be? Emiatt nem tud figyelni a munkájára, feszült, ingerlékeny lesz. S a végén haza kell menni, még akkor is, ha a főnök haragszik. Később már el sem tud menni, mert tízszer, hússzor is meg kell néznie, megcsinálta-e. Egyszerűbbnek tűnik, ha valaki megmagyarázhatatlan viszolygást, menekülési késztetést érez meghatározott állatok vagy tárgyak látásakor. De hol nem találkozunk kutyával, pókkal? Pedig vannak emberek, akik az említett állatoktól való viszolygásuk (fóbiájuk) miatt kísérő nélkül nem mennek az utcára. Később már kísérővel sem. Mások attól rettegnek, hogy rosszul lesznek olyan helyen, ahol nagyon sok ember tartózkodik, mégsem lesz, aki segítsen, s ott halnak meg. Megint másoknak az jelent legyőzhetetlen akadályt, ha idegenek előtt kell szerepelnie. Ezek az emberek nem tudnak megszólalni egy hivatalban, nem tudják leírni idegen helyen a nevüket sem, inkább dolguk végezetlenül távoznak. A felsorolt példák esetében közös, valamennyi ilyen zavarokkal küzdő ember tisztában van vele, hogy olyan gondolatok gyötrik, amik értelmetlenek. Hisz nem tudna senkit bántani, soha nem tart semmit piszkosnak, nem szokta nyitva felejteni sem a villanyt, sem a kaput. A kutya legtöbbször nem bántja, a pók nem öli meg. Az idegen emberek sem rosszak, mégis a legjobb otthon, a négy fal között. A legjobb? Az első példa szemlélteti a legérzékleteseben, hogy az életük egyre jobban ellehetetlenül, mert mindent meg kell tenni az esetleges bekövetkező baj elhárítására. Még azon az áron is, ha nem jut idő olyan mindennapos tennivalókra, mint főzés, mosás, takarítás. Természetesen ne tessenek akkor is betegségre gondolni, ha valaki a reggel a rádióban hallott dallamtól egész nap nem tud szabadulni. S amikor a főnöke kioktatja a legújabb statisztika fontosságáról, akkor éppen azt dúdolja magában: „bárhogy lesz, úgy lesz...” De az sem betegség, ha vonaton utazva megszámoljuk az országúton suhanó autókat vagy telefonpóznákat. A babonák is kényszeres jelenségek termékei. Ha valaki túlzottan hisz bennük, jelenthet betegséget. Akik a fent leírtak alapján úgy vélik, segítségre szorulnak kényszereik, iszonyaik legyőzésében, legjobb, ha pszichológust vagy pszichiátert keresnek fel. Nem minden esetben szükséges gyógyszeres kezelés. Többféle pszichoterápiás (lélektani) módszer ismeretes, amik segítségével eredményesen meg lehet szabadulni ezektől a nagyon kínzó lelki zavaroktól. A páfrányok Fotó: H. A. A páfrányok korát éljük. Már a viktoriánus időkben kellemes díszei voltak az üvegházaknak, s ma már nálunk is egyre több lakásban ütik fel a fejüket. — Hol és milyen feltételek mellett érzik jól magukat ezek a növények? — erről kérdeztük Váradi Endre virágkertészt. — Az érdeklődés a páfrányok iránt csak a központi fűtés elterjedésével ébredt fel ismét, bár a radiátorok sem igazán kedveznek ennek a növénynek. A száraz, forró levegőt kevés páfrány bírja, így a páratartalmat mesterségesen kell szinten tartani. A legtöbb páfrányt nem nehéz otthon nevelni, de azt nem tűrik, ha elhanyagolják őket. — Mivel kedvezhetünk nekik? — Sohase hagyjuk földjüket kiszáradni, és a szoba levegőjét is tartsuk párásán. Igen jót teszünk a rendszeres vizes permetezéssel is. A közhiedelemmel szemben a páfrányok nem árnyékkedvelők. Szeretik a szórt fényt, így a keletre vagy északra néző ablakokban érzik legjobban magukat. — Sokfajta páfrány létezik? — A választék elképesztően nagy. Szobai tartásra csaknem kétezer faj alkalmas, bár ezek közül nálunk viszonylag csak kevés kapható. A páfrányok elhelyezésének is rengeteg módja ismert. Sokuk függő kosárban fest a legszebben, némelyikük pedig elég nagy és dekoratív ahhoz, hogy szoliterként is megállja a helyét. —Hogyan szaporítható ez a növény? — Elsősorban tőosztással. Ennek a műveletnek legjobb kora tavasszal szerét ejteni. Ha már rizómát fejlesztett, két- három részre osztjuk. Némely példány indái végén kis növénykéket is hoz. A kifejlett páfrány spórái által is szaporítható, bár ez házi kertészke- dők számára elég nehéz feladat. — Mikor kerüljön sor az átültetésre? — Szintén tavasszal, ha a gyökér kitölti a cserepet. A legtöbb fiatal növény évenként igényli az átültetést. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a levelek tövi részét ne temessük föld alá. — Mire figyeljünk még oda? — Ha más növények mellett állnak páfrányaink, vigyázzunk, ne nyomódjanak össze, mivel leveleik nagyon törékenyek, és a fejlődéshez helyre van szükségük. Az elpusztult leveleket viszont azonnal távolítsuk el, ezzel is helyet adva az újaknak. Burgonyából mindenfélét A burgonya régen a szegények étele volt. A gondos háziasszony idővel megtanulta számtalanképpen elkészíteni az ízletes gumót. Bár ma már némelyek számára sajnos „luxusnak” számít a krumpliétel, mégis szinte minden családban szívesen fogyaszt ják. így van ez Gombosáé SzegőLídiáéknál is. Sütve, főzve, bundázva mindig elfogy a burgonya. — Honnan szerzi be a télérevalót? — Az utolsó darabig mind saját termésünk. Szerencsére tavaly is nagyon kedvező volt a hozam. Bár elég keményen megdolgoztunk vele, két mázsa krumpli termett. Ebből persze nemcsak nekünk, de az egész családnak is jutott. — Mi terem még a kertjükben? — A szokásos zöldségen kívül karfiolt, brokkolit, céklát, cukkinit, patiszont, uborkát, dinnyét és káposztát is szüreteltünk. Bár kísérleti jellegű volt, de szerencsére a kelbimbó és az ökörszív paprika is bejött. — Hányféleképpen tudja elkészíteni a krumplit? — Nem túlzók, ha azt mondom, hogy legalább harmincféle recept van a tarsolyomban. Ezek közül a férjemnek a görög rakott burgonya és a sztrapacska a kedvence, míg a gyerekeknél inkább a hercegnőburgonya és a paradicsomos krumplifőzelék hódít. — Mindennap főz ? — Hétvégeken és ünnepnapokon mindig meleg étel kerül az asztalra, hét közben csak minden második napon. Erre elsősorban azért van szükség, mert a kicsik nem mindig eszik meg, vagy laknak jól az iskolai ebéddel. Bár nem túl nagyétkű- ek, de ami a fogukravaló, azzal szeretik kikenni a pocakjukat. Másrészt anyagi okai is vannak a főzőcskének. Ha hideget vacsorázunk, meg kell vennem a zsemlét, a kenyeret, két liter tejet, 30—40 dkg felvágottat, s akkor még nem is valami bőséges az étrend. Ezzel szemben szüléinknek köszönhetően — mivel falun laknak és gazdálkodnak — a fagyasztóban mindig van hús, zöldség és gyümölcs. Ezekből rövid idő alatt pompás ételeket tudok összeütni. Van olyan eset is, hogy megpucolok egy nagy vájling krumplit, és vékony karikákra vágva kisütöm. Forró teával igazi lakomája családunknak. — Mennyi krumpli fogy hétvégeken? — Ha a nagyfiam is itthon van — aki jelenleg Szegeden egyetemista —, a rakott krumpli simán felvesz 4—5 kiló burgonyát. Ezt persze még kiegészíti a tojás, a tejföl, a kolbász, esetleg görögös tálalásban a bélszínroló. Ilyenkor nem is pakolom el a tányérokat ebéd után, mert a hatalmas tepsüre egész délután rájámak szeretteim. — Hogyan készül a hercegnőburgonya? — „Normális” családoknál egy kilogramm krumplit, 12 dekagramm vajat, négy tojássárgáját, reszelt szerecsendiót és sót ajánlok hozzá. A burgonyát felkockázva sós vízben megfőzöm, majd leszűrve picit állni hagyom. Áttöröm, és belekavarom a vajat, a tojás sárgáját, a szerecsendiót és a sót. Kivajazok egy sütőlapot, és a zsákba tett masszából kis köröket nyomok a lemezre! Közepes láng mellett aranysárgára sütöm. Elsősorban halhoz és sült húsokhoz, mártás mellé tálalom. Az oldalt szerkesztette: Sikti Tímea Terítsünk ízlésesen! — A legegyszerűbb lebbencset is tálalhatod ízlésesen, de egy ropogós sült is sokat veszíthet varázsából, ha nem éppen megfelelő a szerví- rozás — mondogatta gyakorta nagyanyám, aki valóságos művésze volt a terítésnek. — Milyen legyen a vendégváró asztal? — kérdeztem Varga Lászlót, aki egy kellemes hangulatú kis étkezde vezetője. — Az első és legfontosabb számomra az, hogy a terítő patyolat tiszta, foltmentes legyen. Hiszen a pecsétes abrosz igencsak étvágyűző látvány lehet. Ügyeljünk arra is, hogy csak ép szélű edényeket tegyünk az asztalra, és az evőeszközök se legyenek csorbák. Az összhatás nagyon lényeges. Nem elég, ha az abrosz ünnepi, de a tányérok, evőeszközök kopottak, vagy fordítva. Hiába rakunk fel drága porcelánokat az oda nem illő abroszra. —Fontos a vagyonokat érő teríték? —Egyáltalán nem. Szerény holmival is ízléses asztalt varázsolhatunk, de csak akkor, ha a terítékek illenek egymáshoz. Olcsó virágos abroszra például nem illik a régi porcelán, az ezüst gyertyatartó. Viszont fehér damasztra se rakjunk cserépedényeket. — Mennyire befolyásoló tényező a tálalásnál az, hogy mit eszünk? — A terítés stílusának mindenképpen illenie kell a fogyasztott ételhez. Pörkölthöz, gulyáshoz jól passzol a szőttes és a cserépedény, míg a franciás fogás inkább porcelánt kíván. Ha nincs kétféle készletünk, akkor a mindennapra használtat hozzáillő terítővei, színes papírszalvétával, a tányérokkal harmonizáló vázával tehetjük ünnepibbé. A poharainkat is étkészletünkhöz válasszuk. A népies asztalról éppúgy „kilóg” a csiszolt kristály, mint a hímzett da- maszton a mázas kancsó. — Tud még nekünk adni néhány jó tanácsot?-— Az asztal sohase legyen túlzsúfolt, mert az nemcsak csúnya, de kényelmetlen is. Ha az italok és édességek nem férnek az asztalra, tegyük zsúrkocsira, vagy letakart székre, asztalkára. A másik fontos dolog, hogy mindig csak annyi vendéget hívjuk, amennyit kulturáltan el tudunk látni, le tudunk ültetni. Ha ez nem megoldható, állítsunk fel svédasztalt, önkiszolgáló büfét.
