Új Kelet, 1996. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
1996. február 1., csütörtök NGMZ6TKOZI Kínai kémek Ukrajna szerdán kiutasított három kínai állampolgárt, mert állítólag interkontinentális ballisztikus rakétákra vonatkozó stratégiai adatokat próbáltak meg ellopni egy dnyep- ropetrovszki rakétagyárból. A helyi biztonsági hatóságok hétfőn vették őrizetbe a gyanúsítottakat a Juzsmas üzem alkalmazottainak egy csoportjával együtt — jelentette az AP a biztonsági szolgálat szóvivőjére hivatkozva. A három kínai férfi, a Juzsmas kínai partnerének alkalmazottai, konzultációra érkeztek az ukrajnai gyárba. Atomkísérletek Százszázalékos sikernek minősítette a most befejeződött, utolsó francia kísérleti atomrobbantási sorozatot Charles Miliőn védelmi miniszter a Les Echos című párizsi napilapnak adott szerdai interjújában. Miliőn szerint ez a hat kísérlet lehetővé tette mindazon adatok összegyűjtését, amelyek révén — újabb robbantások nélkül, a szimulációs módszerre való áttéréssel — a következő húsz évben megőrizhető a francia nukleáis erők hitele, Párizs elrettentési politikája. Új boszniai kormány Szarajevóban szerdán nyilvánosságra hozták a boszniai muzulmán—horvát föderáció kormányának összetételét. A belgrádi Beta hírügynökség jelentése szerint a muzulmán nemzetiségű Izudin Kapetanovic vezette kabinetben 13 miniszter — hét muzulmán, öt horvát és egy szerb politikus — kapott helyet. A közlemény szerint a védelmi miniszter a horvát Vladimir Soljic, a pénzügyminiszter pedig az ugyancsak horvát Drago Bilandzija lett. A belügyi tárcát a muzulmán Avdo Hehih, az igazságügyit a horvát Mate Tadic, az iparit a muzulmán Enver Kreso, a közlekedésit pedig az ugyancsak muzulmán Rasim Gacanovic kapta. Ha lesz vér, lesz operáció — Sajnos, tényleg van ilyen. Nem általános helyzet, de néhány kritikus időszakban — mint amilyen a mostani is — fennáll a vérhiány veszélye. Az országos méreteket öltött influenzajárvány és az időjárás okozta gondok miatt az egyébként nagyon lelkiismeretes és önfeláldozó véradók otthon maradtak. Ebből adódóan nem áll elegendő vér a rendelkezésünkre, s anélkül nem műthe- tünk. Egyébként is előfordulhat, hogy a ritkább vérfaktorokra várni kell néhány napot, de a vérellátó alközpont vezetőnője maximálisan együttműködik velünk, az ország bármely részéről előteremti a szükséges vérplazmát. Pillanatnyilag öt—hat napot kell várakozniuk emiatt a betegeknek. S hogy meddig tarthat még ez az áldatlan állapot? Azt csak a Jó Istenke tudja. Bár az influenzajárvány lecsengőben van, az időjárás néhányszor megtréfálhat még minket... A kisvárdai kórház vérellátó központjától a fenti problémával kapcsolatban megtudtuk, hogy az ellátási körzetükben — Záhony, Vásárosnamény és az észak-beregi rész — szerencsére minden helyen megfelelő mennyiségű vér áll az orvosok és a műtők rendelkezésére. Időnként a nyíregyházi kórházat is kisegítik, mert annak — lényegesen nagyobb ellátási körzete miatt — sokkal jelentősebb mennyiségű vérkészítményre van szüksége. Az elmúlt esztendőben a kisvárdai területen több mint hatezer önkéntes véradó segítette a központ munkáját, illetve a készenléti véradók — rendkívüli esetben is — gyorsan mozgósíthatók. A Kisvárda környéki vérellátó munkáját nagyban segíti az új gyorsfagyasztó berendezés, amivel a konzervált, frissen levett vér akár egy évig is felhasználható. A plazmától elkülönített vörösvérsejt-koncentrá- tumokat szinte azonnal, 8—15 napon belül felhasználják a műtők, ennek utánpótlása a napi probléma. A most tomboló influenza- járványtól eltekintve nagyban segítené a vérellátók munkáját, ha a munkaadók lelkesebben támogatnák a véradást, mert a véradás utáni, törvényileg előírt négyórás pihenő nem okozhat olyan pénzben kifejezhető mértékű munkaerőhiányt és munkakiesést, ami többet érne, mint egy megmentett emberélet. A kórházak egy esetleges nagyobb vagy tartósabb vérhiány miatt kemény harapófogóba kerülhetnek, mert a nem sürgősségi ellátást igénylőknek várniuk kell az operációra, aminek az időpontja bizonytalan — ha lesz vér, lehet műteni. Addig a beteg idege felőrlődik, a kormány által drágának minősített és egy piciny szobába összezsúfolt kórházi ágyakat leköti az operációra váró. Ez a középkori helyzet nem a beteg, nem a kórház, de nem is a segítő önkéntes véradók hibája, ám egy esetleges baleset miatt ők isszák meg a levét ennek a felülről vezérelt, a megszorításokhoz alkalmazkodni kényszerülő, sokáig fenn nem tartható egészségügyi állapotnak. Belföld-külföld Magyar műszaki zászlóalj Az akció nem veszélytelen A nemzetközi béketeremtő-erő, az IFOR garantálja a boszniai akcióban részt vevő magyar műszaki katonák biztonságát. Ezt Jeremy Mackenzie tábornok, a NATO Európai Szövetséges Erőinek főparancsnok-helyettese erősítette meg Budapesten szerdán, azt követően, hogy tárgyalt Keleti György honvédelmi miniszterrel. A NATO-parancsnok ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az akció nem veszélytelen: a legnagyobb kockázatot az aknák és a közlekedési balesetek jelentik. Keleti György elmondta, hogy különleges híradóeszközök is segítik a magyar katonák védelmét és szükség esetén akár az IFOR-erők helikoptereivel is kapcsolatba tudnak lépni. A magyar honvédelmi tárca vezetője elmondta: arra kérte a vendéget, hogy első kézből adjon tájékoztatást a hat parlamenti párt illetékeseinek a magyar műszaki zászlóalj béketeremtésben való részvételével kapcsolatos itthoni, politikai aggodalmak miatt. Keleti György azt is közölte, hogy elkészült a 416 magyar katonának otthont adó konténerszállás, és már az első műszaki probléma is megoldódott: amikor nyomás alá helyezték a vízvezetékrendszert, rögtön csőrepedés történt, de a hibát azóta már kijavították. A vendég kitért arra is, hogy a NATO-nak kevés a műszaki katonája, ezért is nagyon fontos a magyar részvétel a boszniai béketeremtésben. A magyar katonák ugyanis tudnak hidat és utat építeni, illetve aknákat felszedni. Beszámolt arról is, hogy már 49 ezer katona tartózkodik a térségben és számukat 60 ezerre növelik. A daytoni megállapodás végrehajtásában összesen 37 ország vesz részt, közte a 16 NATO-tagállam. A Solana levele Göncz Árpádhoz Javier Solana, az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára levelet intézett Göncz Árpád köztársasági elnökhöz. A levélben a főtitkár köszönetét fejezi ki azért a kiemelkedően értékes támogatásért, melyet Magyarország az ENSZ által bevezetett boszniai—hercegovinai repülési tilalmi övezet biztosítását szolgáló NATO-misszió érdekében nyújtott — közölte szerdán az MTI- vel a köztársasági elnöki sajtóiroda. Solana örömmel fogadta, hogy megszületett a magyar alakulat IFOR-ba történő bevonásáról szóló megállapodás, s köszönetét fejezte ki az IFOR számára nyújtott széles körű magyar logisztikai támogatásért is. Amint a főtitkár levelében megállapítja, „ez nemcsak a térség stabilitásához járul hozzá, hanem egy újabb jele Magyarország és a NATO egyre szorosabb kapcsolatának.” UJ KELET Melegedő a rászorultaknak A záhonyi képviselő-testület kedden este elfogadta dr. Borbély Menyhért rendőrkapitánynak a határmenti város közbiztonságáról tartott beszámolóját. Házi István, a megyei rendőrfőkapiány bűnügyi helyettese a szabolcs-szat- már-beregi helyzetképről adott tájékoztatást. Értékelték a városatyák az uszoda működésének tapasztalatait. Szerződést továbbra is a jelenlegi üzemeltetővel, a Tiszamenti Vízművek Rt.- vel. kötnek. Döntöttek arról, hogy az intézmény egymillió forintot kap felújításra. Az előzetes számítások szerint az uszoda ez évi működési költsége hozzávetőleg 9 millió forint lesz. A testület határozata alapján a belépőjegyek árai nem változnak. A város a kommunális szemétszállításra a Lomex Kft.-vei kötött korábban szerződést. A képviselők határozata alapján a társaság szolgáltatási díját az előző évihez képest 20 százalékkal emeli. A számlákat kéthavonta kapják meg a megrendelők. Záhonyban az Ady Endre utca egyik önkormányzati tulajdonú épületét február 1- jétől melegedő-társalgóként üzemelteti a polgár- mesteri hivatal. A nyitvatartási időt munkanapokon reggel nyolc és délután négy óra között állapította meg a testület. Az általános iskolákban minimális étkezésidíj-eme- lésről döntött a testület. Február 1 -jétől a menzások 60, a napközisek 100, az alkalmazottak pedig 120 forintot fizetnek. KvZ Hamburg helyett Záhony? Hírről / hírre Tiltakoznak a külföldi gyógyszergyártók, amelyeknek termékeit a magyar patikák is árusítják. Felháborodva utasítják vissza a terveket, melyek szerint a társadalom- biztosítás a jövőben előnyösebb támogatásban részesítené a magyar orvosságokat a külföldiekkel szemben. A külföldi gyógyszergyártók szövetsége kemény szavakkal ostorozza a szerinte megtévesztő állítást, mely szerint a drága külföldi készítményeknek megvan a magyar megfelelője, amely ugyanúgy gyógyít, de olcsóbb és kevésbé csicsás a doboza. Ezt az állítólagos megtévesztést én már hallottam. Mégpedig szakembertől, és hiszek neki. Kevésbé tartom őszintének az anyagilag érdekelt gyártók vehemens tiltakozását. Hiszen ha netán megvalósul az, hogy a magyar orvosságot támogatja inkább a magyar egészségbiztosítás, akkor bizony bekövetkezhet a szörnyűség: olcsóbb gyógyszert kaphat a beteg a méregdíága külföldi készítmény helyett. Van egy nagyon érdekes mondat a tiltakozó nyilatkozatban: „A beteg alapvető emberi joga, hogy olyan gyógyszert kapjon, amelyikkel a leggyorsabban meggyógyul”. Ez tökéletesen igaz, egyetértek vele. Csakhogy van ám egy másik emberi joga is a betegnek. Az, hogy hozzájuthasson a gyógyszerhez. Ez pedig ma magyarul annyit jelent: meg tudja fizetni, (tarnavölgyi) (Folytatás az 1. oldalról) A kapcsolatépítés következő lépéseként márciusban, a tartomány szakemberei látogatnak megyénkbe, terveink szerint üzletember-találkozót szervezünk. Kínában intenzíven fejlesztik az idegenforgalmat, amihez jelentős számú kempingcikket terveznek vásárolni, így a Taurus Pálma betörhet a távol-keleti piacra. — Felgyorsult az országban az egészségügy racionalizálása, a korházi ágyak számának a csökkentése, ez megyénket sem kerüli el — folytatta az elnök. — A népjóléti tárca álláspontja szerint a fehérgyarmati és a vásárosnaményi kórházakat egyesíteni kell (komoly egzisztenciális következményei lesznek) és száznegyvennel csökkentik az ágyak számát is. Csütörtökön rendkívüli testületi ülést tartottak Vásárosnamény- ban, amelynek következtében a megyei közgyűlés nem tudta az egyesítést, megtárgyalni, nem tudtuk a Népjóléti Minisztérium államtitkárával a kórházak rekonstrukciós munkálatairól a megállapodást aláírni. A tervek szerint a két intézményben 1999 végig hárommilliárd forint értékben a felújítási munkákat végeztetnék el, de a felek nem tudtak megegyezni, hogy az melyik kórházban kezdődjön. Álláspontunk szerint Vásárosnaményban is maradjon egy kisebb szülészeti és sebészeti részleg. Hétfőn ismételten szakmai egyeztetést tartunk az érintett felekkel, remélhetőleg sikerrel. Megállapodás híján félő, hogy az Országos Egészségügyi Pénztár júliustól nem finanszírozza a két kórházat. —Suchmann Tamás privatizációs miniszter vendégeként gázkonferencián vettek részt a megyei közgyűlések elnökei kedden, Budapesten — tudtuk meg dr. Zilahi Józseftől. — Bemutatkoztak a gázszolgáltató vállalatok új, külföldi tulajdonosai. A gázvagyon privatizációjáról továbbra is az a véleményem, hogy az nem nemzeti, hanem állami volt. A megye huszonhat településének kétmilliárd forint értékű gáz- közművagyona került állami tulajdonba, majd részben magánkézbe. Az érintett önkormányzatok valószínűleg még tavasszal megkapják az összeg 40 százalékát. Óva inteném azokat a polgármestereket, akik a részvények eladásáról — a névérték 60 százalékáért — különböző brókercégekkel előzetes megállapodásokat kötnek, hisz lehetőség lesz a teljes áron történő értékesítésre. A megye településein a Tigáz, 11,2 milliárd forintos vagyon fölött szerzett szolgáltatási jogot, bár most már minden ön- kormányzat azzal a céggel köt üzemeltetési szerződést, — a jogszabályi előírásokon belül — amelyikkel akar. Jelentkeztek már érdeklődők. Célszerűtlen azonban olyan szerződést kötni, amely az önkormányzati nyereséget esetleg 0 százalékban határozza meg. Ebben az évben kétszer és jelentősen emelkedik a földgáz ára, így a legelavultabb rendszereken 8 százalékos önkormányzati nyereséget lehet elérni. A tárgyalások során ígéretet kaptunk az. Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezetőitől, hogy az említett 11,2 milliárd forintnak a jogszabályokban meghatározott részét még a tavasszal megkapják az érintett települések. Ellenkező esetben tovább pereljük az ÁPV Rt-t. Tegnap délelőtt a tizennégy kistérségi társaság vezetőivel tárgyalt Dr. Zilahi, aki a megyei fejlesztési tanács elnöke is. A megbeszélésekről többek között elmondta: — Jogos bírálatot kaptunk, hogy gyakrabban kellene egyeztető tárgyalásokat tartanunk, ez a jövőben is így lesz. Felrótták, hogy a fejlesztési tanács nem kéri ki a véleményüket, a pályázati pénzek elbírálásánál. A jövőben előzetes álláspontot kérünk, és döntésünket indokolni fogjuk. Megegyeztünk, a hatékonyabb információáramlás kialakításában, valamint megvitattuk az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Nehezíti a munkát, hogy a társaságok vonzás- körzete semmilyen szervezet igazgatási területét nem fedi le. KvZ i Elnökök és polgármesterek Megyei önkormányzatok elnökei és megyei jogú városok polgármesterei vesznek részt egy kisebb fórumon február 2-án, pénteken Budapesten. Horn Gyula miniszterelnök az ország gazdaságpolitikai helyzetéről, aktuális feladatokról tart előadást. Dr. Bokros Lajos pénzügyminiszter az államháztartás, Verebély István címzetes államtitkár a közigaztás reformjáról ad tájékoztatót. Dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a területfejlesztési törvényből adódó feladatokról, lehetőségekről ad információt. A rendezvény után Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere részt vesz a megyei jogú városok választmányi ülésén. KvZ