Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-27 / 23. szám
ÜJ KELET 1996. janujár 27., szombat 15 Kévés Ferenc: „Ez megsokszorozza az erőmet!” A közelmúltban készítettünk interj út Kévés Ferenccel, a B iri megyei első osztályú csapatának mecénásával. A kieséstől menekülő együttes — azon túl, hogy Czeczeli Károly személyében új trénere van — intenzíven erősíti játékosállományát. A legfrissebb hírekről Kévés Ferenc számolt be lapunknak, aki mindenkit biztosít afelől, hogy sokszorozott erővel dolgozik a legénység izmosításáért... — Ami már biztos: Koskovits a Hardware-től, Szobonya Ra- kamazról, míg Vass Zoltán Baktalórántházáról érkezik hozzánk. Kapcsolatban állunk két balkányi fiúval is, és a nagykállóiaktól is számíthatunk segítségre. Kislétáról és Nagyhalászról is megkeresett minket egy-egy játékos, nekik az újságon keresztül azt üzenem, hogy keressék meg Márton József sportelnököt. O majd útba igazítja őket, kit is keressenek Nyíregyházán. (Az edző Czeczeli Károlyról van szó.) Ütőképes csapatot szeretnék, én továbbra is támogatom az együttest, minden erőmet arra összpontosítom, hogy a társaság ne essen ki. Ezt kérték tőlem a régi szurkolók és a biri önkormányzat is. Igaz, falakba ütköztem, mert van olyan szponzor, aki nem ért velünk egyet, és különböző feltételekhez köti a támogatást. De csak azért, mert elfordult egykét támogató, nem adom fel a harcot! Sőt, ez megsokszorozza az erőmet! Maradtak még becsületes szponzorok, akik kiállnak mellettünk. Ha mégsem, én akkor is — az önkormányzattal karöltve — magamra vállalom annak a 11 játékosnak a fizetését, akiket a csapathoz akarok vinni. A csapat zászlaja már megvan, sőt, dudákat is hozunk a szurkolóknak. Most indulok visz- sza Ausztriába, a munkahelyemre, így további anyagi segítséget tudunk — én és a testvérem, Kévés Zoltán — nyújtani. Randevúznak NB-s csapataink 1996. január 28-án, vasárnap (kilenc és tizenhat óra között) rendezik meg a nemzeti bajnokságokban szereplő labdarúgócsapataink felkészülési teremtornáját azzal a céllal, hogy feloldják a felkészülési időszak fokozott terhelését. A sporteseménynek a Bujtosi Szabadidő Csarnok ad otthont. A torna résztvevője lesz az az NYFC is, amely éppen a hétvégén érkezik vissza az egertardosi edzőtáborból. További induló csapatok: Nyírbátor, Tiszavasvári, Rakamaz, Sényő, Kisvárda. A hat együttest két csoportra osztják, az alapszakasz után a helyosztók következnek. A játékidő 2x 15 perc, míg a játéktér 50x30 méteres, oldalt palánkkal, 5 méteres kapuval. „Zubi” Ritka szép rekord Andoni Zubizarretáé. A spanyol futballválogatott kapusa azonban a hét végén hiányzik klubja, a Valencia kapujából. A veterán portás a Valladolid elleni mérkőzést megelőző bemelegítés során sérült meg, Achillesét fájlalva lemondta a soros mérkőzéseket. Legalább két héten keresztül nem számíthatnak játékával. „Zubi” 15 éves labdarúgó-pályafutása alatt (védett az Athletic Bilbaóban, a Barcelonában) most marad ki először Érdemes még tudni a következőket: egyszerre (egy csapatban) 5 plusz 1 játékos tartózkodhat a pályán, cserélni folyamatosan a kapu mögül lehet, bedobást rúgni, dobni, gurítani is lehet, szöglet a kapusról is van. A csoport: 1. Nyíregyháza, 2. Sényő, 3. Nyírbátor. B csoport: 1. Tiszavasvári, 2. Kisvárda, 3. Rakamaz. 9.00: Nyíregyháza—Sényő; 9.35: Tiszavasvári—Kisvárda; 10.10: Sényő—Nyírbátor; 10.45: Kisvárda—Rakamaz; 11.30: Nyíregyháza—Nyírbátor; 12.05: Tiszavasvári—Rakamaz; 13.00: Al—B2; 13.35: A2—Bl; 14.10: A3—B3; 14.45: A2—B2; 15.20: Al— Bl; 16.00: Eredményhirdetés. hiányzik bajnoki összecsapásról sérülés miatt. Ez annyit jelent, hogy 534 mérkőzést „levédett,,, de sérülés okán pályafutása során első alkalommal nem állhat be a kapuba. Fájós Achillese várhatóan megakadályozza abban is, hogy február hetedikén a norvégok elleni barátságos válogatott összecsapáson felhúzza a nemzeti mezt. Úgy hírlik, a skandinávokkal szemben a Real Madrid kapusa, Jose Cani- zares kap lehetőséget az ibériai csapatban. Asprilla Angiéba utazik Olasz lapértesülések szerint immár végleges: a kolumbiai Faustino Asprilla februártól az angol Premier League- ben szereplő Newcastle Unitedhez igazolt. A hírek szerint az angol klub közel 7 millió fontot fizet a Parmának. — Februárban indulok Albionba, de előtte még utoljára pályára szeretnék lépni a Parma színeiben, hogy méltóképpen elköszönjek p szurkolóktól — nyilatkozta ^kolumbiai \ esatárklasszis. (Corrier della Sera) „Alig maradi 11 épkézláb emberünk...” Nyírkárász — ez az ősz feledhető 11. Nyírkárász 15 4 3 8 17-31 15 Ebben az őszben nem telt sok örömük a nyírkarászi futball- szurkolóknak. Az aranylábúak szerelvénye óvatos kezdés után rükvercbe váltott. Hullottak a pontok, kiestek (távoztak) a kezdőemberek és odébbállt a bajnokságban a csapattal kezdőS/- mon Zoltán edző is. Egy mérkőzés erejéig Ragány Ferenc szakosztályvezető markolta meg a karmesteri pálcát — igaz, szükségből tette ezt, de a csapat 3-0-ra győzött —, majd Forró Elemér ült a kispadra. — A tavalyi hetedik hely és sikeres tavasz után ezt az őszt siralmasnak nevezhetjük. Kétségtelen: a nyár folyamán alaposan meggyengültünk — értékelt Ragány Ferenc. — Vegyük sorra a jövő-menő labdarúgókat! — Távozott Jávor Pál edző, Fecsku, Vida, Virtás, Kontra és menet közben Kántor F., továbbá Rácz Cs. Ezzel szemben az érkezők listáján mindössze három-négy név szerepelt: Simon Zoltán edzőé, akit később Forró Elemér váltott fel, a demecseri Badaré és a sza- bolcsveresmarti Kozmáé. Egyértelmű volt, hogy a csatársorunk sínylette meg leginkább a mozgolódást, hiszen az érkező Badar középpályás, míg Kozma söprögető volt. — Ez már a felkészülés során is kitűnhetett... — Akkor még úgy ahogy jól is ment a játék, ám a bajnokságban szinte menetrendszerű visszaesés következett. Harminc-negyven méterekről kaptunk gólokat, míg elöl még a gólvonalról sem tudtunk betalálni. — Figyelemre méltó — negatív értelemben — a hazai eredménytelenség. Főleg az imént említett tavaly tavaszi szerepléshez képest. — Az ősz folyamán mindössze egyszer tudtunk otthon nyerni, ezen túl kétszer remiztünk. A többi alkalommal lehajtott fejjel hagytuk el a pályát. Szerencsénk sem volt—előfordult, hogy két-három góllal kellett volna vezetnünk, erre gólt kaptunk —, és a kudarcokkal párhuzamosan a fiúk önbizalma is megcsappant. Kútba kerültünk, idegesen futballoztunk. Igen sok gólt kaptunk, elöl szinte nem volt csatárunk, nem tudtuk megtartani a labdát, ezért fokozott nyomás nehezedett hátsó sorunkra. Ennél mindenképpen jobbat vártunk. — A csapatban a fegyelme-, zetlenség is felütötte a fejét. Gondoljunk arra, hogy Nyír- csaholyban 2-0-ra vezetett a legénység, aztán 4-2-re kikapott. — Igen, ott már a félidőben elhitték a fiúk, hogy az egy nyert meccs, aztán ez lett a vége. De az is jellemző volt ránk, hogy egy idő után fej nélküli rohanáshoz vezetett a bizonyítási vágy, miközben lekontráztak minket. A bajnokság végére sokan megsérültek, vagy bevonultak, alig maradt 11 épkézláb emberünk. A támadósorba rutintalan ifisták kerültek. — Ekkor következett a két otthoni 0-3 a Záhony, illetve a Tiszalök ellen. Valószínűleg jól jött a téli pihenő Nyírkárászban... —Természetesen. Most rendezzük sorainkat, elvégre szebb tavaszt kell produkálnunk. — Szóljunk a játékosokról. Kikkel elégedettek és kikkel kevésbé? — A kapus Tóth Jani sok gólban benne volt, de nem volt igazi riváisa. A védő Oláh Lászlót és a középpályás Kapin Lászlót küzdeni tudásáért, akaratáért dicséhetjük. Ellenben Badar és Czető játéktudása alapján sokkal, de sokkal többre lett volna képes. Elöl Lakatos Csaba magára maradt, nem sokszor találkozott a labdával... — Egy-két mérkőzés bizonyára volt, melyen eredményesen és jól játszott az együttes. Említsük meg ezeket! —Tiszaszalkán 3-1-re győztünk, Leveleken pedig 3-0-ra. Még az Újfehértó elleni 0-0-t is ide sorolhatom. — Esett már szó arról, hogy rendezi a sorait a társaság. A szállingózó hírek szerint jól igazolt a csapat... — Visszajött Fecsku Baktalórántházáról, Sényőről. Virtás András Dombrádról, Barta Attila Mezőladányból, Tóth Ti bor Gyu\íúrdzávó\, Horváth Barna Vajáról érkezett. Ezentúl újra rendelkezésünkre áll majd Kántor Feri, Kontra Imre és Kapin Pál, akik az ősszel hagyták abba. A felkészülést megkezdtük, heti négy alkalommal találkozunk. Első edzőmérkőzésünket Vaja ellen vívjuk január 28-án, majd Kisvárdával és Nyírbátorral is találkozunk. — Ebben a bajnokságban edzőposzton már megélt egy változást a legénység? Most lesz-e? — Marad Forró Elemér a kis- padon. Ez a játékosállomány tudása alapjá képes a 7-8. helyen végezni. Csiky Nándor Egyelőre nem probléma a hó Bergomi és a bírók Úgy néz ki, véget ér egy nagyívű karrier az olasz futballsportban. Giuseppe Bergomi, az Internazio- nale védője pályafutása esetleges befejezéséről nyilatkozott. — Sokat gondolkoztam ezen az utóbbi időben, és döntöttem. Határozatomnak több oka van. Például az olasz bírók katasztrofális teljesítménye. Erről nem akarok bővebben beszélni... Egyébként is: a fiam, Andrea születése után jobb lenne, ha többet lennék a családommal — mondta Giuseppe Bergomi. Tény, szép sikereket ért el a zöld gyepen, hiszen volt világbajnok, emellett sok más diadalból vállalt részt. Olasz futballforrások szerint azonban nem elképzelhetetlen, hogy még meggondolja magát... Nemcsak ő nincs megelégedve az olasz „sípmesterekkel,,, de a kapus Gian- luca Pagliuca is élesen kritizálta tevékenységüket. Az olasz sajtóban elszaporodtak a bírókat elmarasztaló cikkek. Egyedül a játékvezetők hallgatnak az ügyben. Tekintettel a jelentős hóesésre, körülnéztünk a megyei első osztály néhány labdarúgócsapatánál, hol hogyan folyik a munka, okoz-e fennakadásokat az égi áldás. Mint Balogh Csaba edzőtől megtudtuk. Fehérgyarmaton mintegy 10 centiméteres a hóréteg, amely nem zavarja a munkát. Az együttes az elképzeléseknek megfelelően edz, de nem feltétlenül a pályán. A gyarmatiak ugyanis a töltésen futnak, amely szintén használható tréningezésre. Ha utánpótlás érkezne az égi áldásból, a friss réteget le tudnák tisztítani a játéktérről. Erdei Árpád, a Záhonyi VSC ügyvezető elnöke 3-4 centis hóról számolt be, amely értelemszerűen nem hátráltatja a munkát. Bárcsütörtön este szakadt a hó Záhonyban, péntekre elállt, megkönnyítve a déle- lőtt-délután edző gárda dolgát. A csapat egyébként az edzőpályán dolgozik, és szükség esetén itt is előkerülhetnek a tisztítóeszközök. Nyírcsaholyban hozzávetőleg 10 centiméteres a hóréteg — világosította fel lapunkat Virovecz Pál edző —, azonban ez már csak azért sem zavarja a legénységet, mert Mátészalkán edzenek. Mivel a játékosok munkahelyi elfoglaltságuk miatt csak este érnek rá, nem lehetséges a tréningezés a világítás nélküli csaholyi pályán. Az együttes így a mátészalkai sportcsarnokban és az azt övező parkban készül. * * * Edzőmeccsek: Szombat 11 óra: Mátészalka—Nyírcsaholy, Mátészalka. Vasárnap 10 óra 30: Záhony—Ungvár, Záhony. ■ Mátészalkán is zavartalanul készülhetnek az NB III tavaszi rajtjára Fotó: Kácskó Legfrissebb információink szerint az NYFc nb ii Az NYFC egy nappal hamarább hazaérkezett es labdarúgócsapata a tervezettnél egy nappal hamarabb hazaérkezett az egertardosi edző- Híreink szerint a csapat vasárnapi a kispályás tornáp ennek táborozásból. A!zegyhetes tábojrozjísí 4 hjrek szerint azértkel- ellenére ott lesz a bujtosi tsanjwban.'Á vezetők csak azt kí- t-Jett lerövidíteni, mért a csapat több játékosa is megfázott, így variták elkerülni a korábbi hazautazással, hogy a felkészülés nem tudtak résztvenni az edzéseken. további menetét ne zavarják komolyabb megbetegedések.