Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

Furcsaságok 10 1996. január 27.', szombat UJ KELET Amikor Toni Purshing háziállatkájáról beszél min­denki azt hiszi, hogy egy kö­lyökkutya a társalgás témá­ja. Tévedés! Toninak egy sündisznókölyke van. A kis Mickey csak egy az ezrekközül, emberi lakásban lakik, mint a cicák és a ku- tyusok. — Mickey tökéletes! A legjobb barát, ami csak léte­zik — mondja a 18 éves Toni, Mickey „papája”. — Imád az ölemben összekupo­rodva üldögélni, vagy ha­nyatt feküdni, hogy a hasát vakargassam. Az biztos, hogy tüskés és vigyázni kell vele, de egyébként annyira kedves és annyira elővi­gyázatos, hogy az ember könnyen elfelejti, hogy milyen „fegyverzete” van. Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy sokkal kedvesebb, mint bármelyik kutyám. — Egy barátomtól kaptam ajándékba. Akkor három ku­tyám volt, attól tartottam, hogy felfalják, illetve hogy össze­szurkálja azokat. Eleinte meg­kötöttem az ebeket, de lassacs­kán rájöttem, hogy ez sem lett volna muszáj. A kutyák sem buták és a süni is meg tudná védeni magát, ha kéne. Erre azonban semmi szüksége, mert nagyon szeretik. A tálaikból eszeget, még ezt is elnézik neki. Amikor hazaérkezem az is­kolából, a kutyákkal együtt „rohan” ő is elém, ugyanúgy ugrál, mint ők és ugatni is próbál, — ahogy a „testvér­kéi”. Mickey igazi éjszakai ál­lat, ezért legfontosabb nap­pali tevékenysége alvás az ágy kellős közepén. Este fel­ébred, és jön-megy a baráta­ival. Nappali alvását csak ak­kor szakítja félbe, ha valaki jön. Az idegenre úgy fúj, mint egy macska. Amikor én jövök, és a kutyákkal együtt üdvözöl, addig nem nyug­szik, amíg meg nem vakar- gatom az orrocskája tövét, meg nem simogatom a kis pofáját. Könnyen lehet, ez a tulajdonsága csak onnan származik, hogy szentül meg van győződve róla: ő is ku­tya. Ingyenbagót az utasoknak! szenvednek a kötelező nikotin­éhségtől. Valahogy meg kell olda­nunk a problémát, mert külön­ben egész egyszerűen minden légitársaság tönkremegy, ez pedig újabb munkanélküliséget eredményez! Az az igazság, hogy a nemdohányzók más rá­góbagóba és a tubákba is bele­kötöttek, mert szerintük bűzlik tőle a repülőgép... Mondjuk néha tényleg előfordul, hogy egy utas nem talál pontosan bele a kis tégelykébe, de hát istenkém, mindenkit érhet bal­eset... Mindenesetre a légitársasá­gok nagyon remélik, hogy öt­letük szíves fogadtatásra talál a dohányosok körében. — Közvéleménykutatást tar­tottunk hajdani utasaink között és egyértelművé vált, hogy hi­ányolják a dohányzás lehetősé­gét a légi utakon. Javaslatunkat fanyalogva ugyan, de jó szív­vel fogadták, érzik belőle a jó­indulatot, azonban az ötven százalékuk köszöni, hallani sem akar róla a gyakorlatban... Egyes első osztályú utasok — akik életükben nem gondol­ták volna, hogy valaha bagót 'fijjjftak'fféVá levét köpköd- ríi 'l^'hufitöróáaft fogják fel a dolgot —csak az idegeiket megnyugtathassák! Egyes lapvélemények sze­rint nem volt jó ötlét a bagó rágásának bevezetése, mert a vendégek keserű szájízzel távoznak a gép fedélzetéről, valamint az utas lehellete is sokkal kelle— gl* m e 11 e n e b b , i mintha dö­fj hányoznának, mondták a lé­gikísérő kis­asszonyok. Amikor az amerikai légitár­saságok belföldi járataikon be­vezették a teljes dohányzási ti­lalmat, az utasok java része, el­fordulván a légi közlekedéstől, más utazási formákat kezdett választani. Az eredmény: mil­liárdos veszteségek, félig üres repülőgépek. Az elvekből — és immár a törvényekből — en­gedni már nem lehet, — marad a füstmentes utazás azonban valamit csak kellett tenni az utasok visszacsábításának érde­kében. A nagy ötlet néhány hete pat­tant ki az egyik vezető menedzser agyából: rágni való bagót és tu- bákolni való dohányport kell adni a kedves utasnak, az majd elmu­lasztja nikotinéhségét! Az ötletet követte a tett! Ingyenbagót kap minden uta­zó vagy ha ettől undorodna, az orrába tömheti a „sznüsszt” azaz a tubákot, így könnyítve szenvedélye vágyain. A rágó­bagóval együtt csinos kis kö­pőcsészét is osztanak, hogy abba sercintsen a delikvens. — Felszállás előtt jön a ste­wardess és a kávé, tea, mogyo­ró mellé „sznüssz és tugg- tubákot” is kínál. Ez a legtöbb, amit tehetünk — mondja bána­tosan az egyik légivállalat szóvivője — reméljük, hogy ezzel sikerül valamelyest visz- szacsábítani az utasokat. Jelen­leg inkább buszon vagy kocsi­val mennek — és ami a legna­gyobb veszély ránk nézve: vo­nattal utaznak! A nagyobb cé­gek privát gépeket bérelnek, vagy egész egyszerűen vásárol­nak egy repülőt és így nem Egy amatőr kutató, aki egy új-zélandi szigeten végzett ása­tásokat, nagyon furcsa zárvány­leletre bukkant—egy hatalmas őskutyára. Százhatvanmillió évvel ezelőtt nem csak dinosza­uruszok voltak a Földön. Kro­kodilok, repülő gyíkok és egyéb kisebb, nagyobb jópofa élőlények lakták a bolygót —- no meg egy tizennyolc méter hosszú és 12 méter magas ős­kutyafajta, amelynek megköve­sedett csontvázára most buk­kant a szerencsés kutató. Az őskutya igazi szörnyeteg volt! Igazi bestia! Szőre nem volt, bőre pedig olyan lehetett, mint a csiszolóvászon. Hatal­mas, és tűhegyes fogazata, óri­ás pengeszerű karmai tették si­keressé a vadászatban, mert természetesen ragadozó volt, méghozzá a legveszélyesebb fajtából. — A leletet kiásás után az auclandi múzeumba szállítot­tuk — meséli a felfedező — Anthony Boswin. — Amikor meglátták, nagyon megdöb­bentek — egyrészt a méretei miatt, másrészt, mert teljesen ép volt. — A tudósok azt mondják, hogy azelőtt még soha sem lát­tak és nem is hallottak dino­szauruszkutyáról, ezért gondol­ták úgy, hogy a kutya is egy kisméretű ősgyíktól származ­tatható. Doktor Boswin, aki nyugdí­jas állatofvös, 1990-ben lett gyakorló amatőr régész és ren­geteget utazott és kutatott Ausztráliában, Uj-Zélandon ősi biológiai zárványok után kutat­va. A jurakori kutyát — felfe­dezése után — Canissaurusnak nevezte el. Amikor a leletre akadt, elő­ször egy hatalmas láb került elő, majd egy óriási tömbben maga a csontváz. Hat hónapig tartott, amíg négy munkatársá­val együtt kiszabadították a szinte már megkövesedett tő­zegbörtönéből. A számítások szerint a lény súlya körülbelül tíz tonna lehetett. Feltehetően valami katasztrófa következté­ben nyelhette el az ősláp, ami aztán nagyon hamar száradha­tott ki. Az ősállat állkapcsa nagyon emlékeztet a mai kutyáéra — mondja doktor Boswin. A há­tán tarajszerűen szintén borot­vaéles lemezek helyezkedtek el, egészen a farkáig. Legin­kább a mancsai azok, amelyek eltérnek a mai kutyáétól. Hosz- szú ujjait és körmeit valahogy úgy használhatta, mint a mai mosómedve vagy a majom. Az szinte biztos, hogy a megraga­dott áldozatát a karmai közt tarthatta, úgy fogyasztotta el. A tudósok szerint a jurakor­ban százezerszámra élhettek hasonló lények az őserdőkben és az ősszavannán, iszonyatos rendet vágva a növényevő hül­lők és ősemlősök között. Úgy tartják, hogy a dinoszauruszok­kal együtt pusztulhattak ki, va­lamilyen titokzatos világka­tasztrófa következtében. egy sündisznót

Next

/
Thumbnails
Contents