Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

UJ KELET

Interjú

1996. január 27., szombat

5

Makovecz Imre — mint szinte minden igazán nagy egyéniség — a rajongás és a gyűlölet kereszttüzében él. Ami köztudott róla: a Budapesti Műszaki Egyetem, az Ipar- művészeti Főiskola és a MÉSZ (Magyar Építészek Szövetsége) Fiatal Építészek Körének tanára, a Nemzetközi Építészeti Akadémia tagja, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az Országépítő Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Többek között Ybl- és Kossuth-díjas. Az 1992- es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának tervezője.

Makovecz Imre Ybl- és Kossuth-díjas építésszel

S ennyi elismerés mellett vele történt meg az is, hogy mikor Debrecenben felkérték az Árpád Gimnázium rekonstrukciójára, a sajtóban a cívis város megannyi építésze tiltakozni kezdett, amiért „egy idegennek” kívánta adni az önkormányzat a fontos munkát. Idegennek tekintették a szegedi kollégák is.

A jeles mestert — akinek „iskolájához” immár 1700 követője tartozik — azután kértük interjúra, miután a napokban a nyíregyházi Városi Galériában megnyitotta Normantas Pau- lius fotókiállítását.

— Milyennek látszik az elmúlt

negyven esztendő Magyarországa az építész szemével?

—Ez túl összetett kérdés. Az elmúlt rendszernek mint minden gyarmati rendszernek

— az volt a lényege: a bennszülöttek elveszítették a történelem során kialakult társadalmi strukturáltságukat és személyes lehetőségeiket. Mit értek ezalatt? Ha például egy parasztcsaládnak volt hat hold földje, és évszázadok óta önállóan gazdálkodott valamilyen

— kisebb-nagyobb —- földbirtokon, akkor azt elvették. Elhajtották az állatait, és lényegében földönfutóvá vált. Megkezdődött egy kontraszelekciós folyamat: a részeges cselédet tették meg brigádvezetőnek, a korábban önállóan gazdálkodó paraszt pedig annak engedelmeskedett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után volt rákosista katonatiszteket és ávósokat ültettek a tsz-elnöki székekbe. Jól tudjuk, hogy mindez így zajlott le.

Ennek következtében a falvak lélekszáma rohamosan csökkent. A városokba tódultak az emberek. Egy gondosan kidolgozott program eredményeként létrehoztak tehát egy lakásínséget a centrumokban, a vidék ugyanakkor elnéptelenedett. Mikor ezt végrehajtották, a téeszeket is egyesítették. Tehát a minden faluban létező tsz-ek helyett tsz-központok jöttek létre. Ezután a településeket körzet- központokra, társközségekre és elhalásra ítélt településekre osztották. Ezzel fokozták a beáramlást a városokba, egy olyan ipari szféra felé, amely egyértelműen a szovjet hadiipar melléktermékeit hozta létre. A mezőgazdaság pedig fokozatosan átalakult egy külterjes hadtápgazdálkodássá. Tehát csak néhány kultúrnövényt termesztettek, viszont abból rengeteget. A számos almafajtából vagy hárommal foglalkoztak.

De térjünk vissza a társadalomhoz! Szétzilálódott a hagyományos szokásjog, joggyakorlat. A régi tekintélyelvnek a morzsája sem maradt meg.

— Ön, aki már a rendszerváltás előtt is az emberi méltóságról vallott építményeivel, menynyire látja érvényesülni az emberi méltóságot ma?

— Muszáj érvényesülnie, bármi is történik- A szovjet megszállás megszűnt, Magyar- országnak a létéért kell küzdenie. Ilyen körülmények között a férfiaknak férfinak, a nőknek nőnek kell lenniük. Az nem lehet, hogy ne tudjuk újjáteremteni ezt a hazát. A mainál sokkal nehezebb helyzetből is kilábaltunk már. Amikor például az egyesült keresztény seregek kiűzték a törököket, a mohamedánok által uralt területeken Budával, Pesttel, Kecskeméttel és Esztergommal együtt összesen nyolcvan település létezett. Tehát mondhatjuk, hogy elpusztult a lakosság. Ennél azért jobban állunk. Ha elegendő magyar emberben lesz kurázsi, akkor nem lesz baj. Hogy mi lesz, ha másképp alakulnak a dolgok, arról nem érdemes beszélni.

Most nálunk mindenki arról panaszkodik: nincs egy igazi vezetőnk! Kívül keresik a hibát, holott saját magukban kellene.

ni: a jelenlegi magyar kormány nem a nép érdekeit képviseli.

Ezt, persze, ön úgysem fogja megírni, mert itt és most igenis létezik öncenzúra. Ezt a mondatot '90 és '94 között még lehetett közölni, ma már nem.

— Szerintem lehet most is.

— Úgy látja?

— Vannak pozitív tapasztalataim. De térjünk át más témára! A képzőművészetben jó pár éve létrejött a Makovecz- iskola kifejezés. Tudja-e ellenőrizni, hogy azok az épületek. amelyek — akár áttéAmennyiben sikerül, mesterlevelet kapnak.

Az egyesülés rendszeresen összejön két—három napra a Duna—Tisza közén, Budapesttől vagy nyolcvan kilométerre, a gerébi kúriában. Kiállításokat rendezünk, előadásokat hallgatunk. találkozunk egymással.

Ez a társaság igen eltérő képességű és karakterű építészeket tömörít, Dévényi Sándortól Bodonyi Csabáig. Ők a magyarországi szerves építészet különböző ágait képviselik. Nem plagizátorok, nem arról van szó. hogy jól megélnek a

Szóval, ott tartottam, hogy kollektívánkkal eljutottunk Csengerbe is. Ideális partnerre leltünk Apáti György polgár- mester személyében. Ő ugyanis karakán, tud küzdeni, jó humorú, értelmes. Tele van erővel. A tiszteletet érdemlő pozíciója ellenére tíz bikát tart otthon. Tanácselnökként ismertük meg, s együtt dolgozunk a mai napig.

Most éppen a csengersimai határátkelő ügyében győzködjük együtt Arnold Mihályt, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát. A határállomás most gyakorlatilag nem képes a teherforgalom átengedésére. Ez megbénítja a teljes régió fejlődését.

— Mi szükséges az ön által fémjelzett építészi munkához? Megszállottság?

• A mi munkánknak egy a titka: sokáig kell végezni. Szorgalom, szerénység, valamint szakma- és emberszeretet kell hozzá. Ezt otthon lehet elsajátítani vagy olyan szigorú mesterek irányítása alatt, amilyen én is vagyok. Nálam meg kell tanulni köszönni, helyes hanglejtéssel beszélni magyarul. Aki erre nem képes, elmegy.

— Polihisztorokat kíván nevelni?

— Nem, EMBEREKET. Akik nem azért érkeznek meg valahová, valakiknek a hívására. hogy pénzhez jussanak. Hanem azért, hogy megtudják: miért keresték őket.

Ezzel kapcsolatban szeretők egy anekdotát továbbadni:

A harmincas évek elején két úr vált szót a Japán Kávéházban. Az egyik így háborog: „Most szóljon hozzá, Ady Endre óta nincs egy valamirevaló költőnk!...” A beszélgetőtárs József Attila volt.

— Nézte-e a Magyar Kultúra napján a Magyar Televíziót?

— Nem szoktam, mert nincs tévém. A kiállítás megnyitóján is hangsúlyoztam: meggyőződésem, hogy sokkal több közöm van azokhoz a tibeti emberekhez, akiket — ötezer méterrel a tengerszint fölött — Normantas Paulius fotóz, mint* azokhoz, akik azt mondják: a Pepsi egy érzés.

Nem tudok kötődni a Fride- rikusz-showhoz, s nem hiszem el, hogy, mondjuk, a tipikus magyart a Markos—Nádas duó Húgyos Józsijának utódja, Besenyő Pista bácsi testesíti meg. Nem hiszem el, hogy a tipikus magyar családot olyan potenciális fasiszta barmok alkotják, akik befalazzák az édesapjukat.

— Miként vélekedik arról, hogy elmaradt az 1996-os világkiállítás?

— A kérdés valójában az: kiknek és miért volt érdekük, hogy ez az elképesztően nagy üzlet dugába dőljön? Kiknek és miért volt érdekük, hogy a millecentenárium olyan legyen, amilyennek ígérkezik? Egész egyszerűen tudomásul kell venteles módon is — viselik az ön nevét, érdemesek-e erre?

—Természetesennem. Nincs időm rá és nem is nagyon érdekel. Működik a Kós Károly Egyesülés. Huszonkét olyan cégből áll. amely az úgynevezett szerves építészetet képviseli. Ebben nemcsak tervezők, harjem kivitelezők; sőt, kömye- -zetkültúrávaí és kömyezetter- vezéssél foglalkozók is részt vesznek. A Kós Károly Egyesülés építészei kötelességüknek tartják, hogy kisvárosokban, falvakban főépítészi állást vállaljanak és a döntéselőkészítő munkában részt vegyenek.

Az egyesülés három alapítványt tart fönn. Ezekből az egyik az Országépítő címet viselő, negyedéves folyóiratot adja ki évek óta. A második alapítvány a Szabad Oktatási Fórumé. A Szabad Oktatási Fórum nem más, mint egy hároméves, tandíjas kurzus, amelyet most alakítunk át egy nagyon kemény követelményeket diktáló, elitképző intézménnyé. A harmadik alapítvány egy olyan vándoriskola érdekében jött létre, mely végzett építészek előtt áll nyitva. Ám kötelező felvételizni. A múlt évben hatvannyolc jelentkezőből nyolcat vettünk fel. Ok egy-egy félévet töltenek a különböző cégeknél. Ugyanúgy vándorkönyvet kell vezetniük, mint a középkori céhlegényeknek. Hárqm év után a mestermunkájukat bizottság előtt kell megvédeniük.

Makovecz-stílusból, hanem valóban hisznek egy egészséges. természetes emberi környezet létjogosultságábán.

Az egyesülést fenn kell tartani. Ez rengeteg lelki és fizikai energiát igényel. Emellett nem tudok azzal törődni, ki mivel él vissza.

— Gondolom, a Kós Károly Egyesüléssel hozható összefüggésbe a városkép változása Csengcrben. ,, .. ,

Igen*.mi találtuk ki több mint tíz évvel ezelőtt, hogy természetesen a szakmánkban sem járható a távirányítás útja. Mint tudja, létezik regionális terv, általános rendezési terv, részletes rendezési terv, beépítési terv és általános építési előírás. Tehát valahol távol húznak egy vonalat. Ennél sem kintebb. sem bentebb nem mehet a polgár. A konkrét, személyes problémáit jószerivel csak korrupcióval tudja megoldani. Mi azt szeretnénk, hogy ez ne így legyen, hanem az építész a helyszínen foglalkozzon azzal: mi történjen Mari néni kerítésével, szennyvizével. Hiszen az élet konkrétumokból áll.

Érdekes, hogy a nyíregyházi, debreceni kollégák szemében Csenger messzi városnak számít. Mi lett volna az említett urakkal, ha a tízes években, az akkori közlekedési viszonyok között művezetőnek kellett volna menniük, mondjuk Brassóba?

— Mi lesz a már meglévő, tízezres lélekszámú lakótelepek sorsa Magyarországon?

— Amennyiben elmarad az átalakításuk, nem fizikai, hanem erkölcsi okok miatt romlanak majd végképp le. Egy kölni példa nyomán mondom el, hogyan játszódik le a meg- semmisülési folyamat:

Először, akik megtehetik, zöldövezetbe vagy vidékre költöznek ki, mert nem bírják elviselni a paneltömbök külső és belső egyformaságát, az áthallást — netán a csótányokat.

A megmaradt lakók egyre alacsonyabb intelligenciájú rétegekből kerülnek ki. Később lesznek, akik azon az áron is elmenekülnek a betonrengetegből, hogy otthagyják üresen a lakást. Idővel megjelennek az önkényes lakásfoglalók. El is szaporodnak. Ez magával hozza mindazokat a következményeket, amelyek a gazdátlanságból, a tulajdon megbe- csületlenségéből erednek. Végül az önkormányzat a házak felrobbantása mellett dönt.

Kölnben egyébként nem hordták el az így keletkezett törmeléket, hanem dombokat képeztek belőle, beterítették földdel és beültették fákkal.

— Hogyan lehet átalakítani a lakótelepeket?

—Hadd kezdjem kissé mesz- sziről! Németország kettéosz- tottsága idejénemigrált” alkotóközösségünkbe egy fiatalember Drezdából. Ő tervezte az új

nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskolaépületét, mely az István utcán állt volna, de nem valósult meg.

Én ezt a drezdai fiatalembert a berlini fal leomlása után haza- küldtem, mondván: rád most otthon van szükség. Azóta sikeresen tevénykedik az irodája. Többek közt lakótelepeket tesznek emberibbé. Megnövelik az erkélyek nagyságát, mert a loggiák eddig csak mosógép méretűek voltak. Csinálnak belőlük két méter harmincas mélységűeket, hogy ki lehessen ülni. Egybenyitnak lakásokat, parkosítanak és így tovább. Hatalmas banki hitelek állnak rendelkezésre.

(Úgy tudjuk, a nyíregyházi 'önkormányzatnál is ■. született olyan elképzelés, miszerint egy német segélyprogramból származó, jelentős összeget hasonló célra fordítanak. —A szerk.)

Érdekes megjegyezni: azokon a lakótelepeken, ahol egy bizonyos területen már elvégezték a „humanizálást”, egy adott részen pedig még nem, két ellenséges táborra oszlott a lakosság. A tökéletesített területen ugyanis megváltozott a közösség magatartása. Az a csoport pedáns, félti a környezetét — és, persze, haragszik, fúj mindazokra, akik a másik tábor tagjaiként nem ezt teszik.

— Ön természetesnek tartja, ha valaki más-más településen lakik és dolgozik? . . ■ .

—- Igen. Sőt, tradicionálisnak is tartom. Örömmel hallom, hogy itt, a Nyíregyháza környékén megbújó bokortanyákon feloldották az építési tilalmat, és éppen a közművek bevezetésén munkálkodnak.

A kiskunfélegyházi polgár- mesterrel épp a napokban perlekedtem, mert nem ezt a modellt követi.

— Mikorra találunk vissza múltunkhoz, ónmagunkhoz? Egy emberöltőnyi idő múlva?

— Azt nem tudom, mennyi idő szükséges, de azt tudom, mit kell tennünk — már a következő percben. Magyarországra újra rátalálni úgy lehet, ha szíVÓS, lassú, kemény munkával valóban nekiállunk. A többi nosztalgia, mese. Elég volt a siránkozásból, hogy .Juj. ezt az országot tönkretették, mikor lesz ebből feltámadás?” Akkor lesz feltámadás, ha valaki észreveszi, milyen feladat vár rá. Túlpolitizálunk mindent. Túl sok a szöveg meg az ideológiai, álideológiai ellentét az emberek között.

Az önkormányzati testületek éjjel egy óráig képesek hülyeségeken veszekedni, mert egyesek az egyéni érdekeik mentén „közlekednek”, ahelyett, hogy a közérdekre figyelnének. Rá kell pirítani azokra, akik nem tudnak elszakadni a magánérdekeiktől.

Bátorságra, nyíltságra és gerincességre van szükség, de mindenkinek a saját gerincénél kell keZdénie a vizsgálódást.

41 a az ön által feltett kérdés után emberöltőkről beszélünk, akkor elvésztettük a hitünket, elodáztuk á döntést.

Gyüre Ágnes

s