Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 3. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1996. január 4., csütörtök 3 • • Önvizsgálat a megyei önkormányzatnál A december közepi megyegyűlés vége felé egy AJ 4-es lap keringett a képviselő-testület tagjai között. A& azon szereplő felvetésekkel végül is 28 képviselő egyetértett. A két ünnep közötti rendkívüli megyegyűlésen a kötelező feladat, Sóstó ügyének megtárgyalása után nem széledt szét a megyegyűlés, hanem dr. Zilahi József elnök kérésére ott maradtak a képviselők egy kötetlen beszélgetésre, melynek az volt a célja, hogy a lapon szereplő felvetéseket egymás között tisztázzák a jelenlévők. Megpróbáltunk bővebb információhoz jutni a kezdeményezőktől, de egyelőre nem kívántak nyilatkozni a témáról. Nyilatkozott viszont Sulyok József, a pénzügyi bizottság elnöke, aki a következőket mondta el: — A körbeküldött papíron egyrészt az állt, hogy minden képviselő számoljon be arról, milyen alapítványnak, részvénytársaságnak a tagja és ezekért mennyi tiszteletdíjat kap, másrészt a megyei ön- kormányzat ellátó szervezete is számoljon be a tevékenységéről, gazdálkodásáról. Az egymás közötti beszélgetésen az első témát, úgy érzem, „kitárgyaltuk”. Ezzel az első kérdés élét vesztette, és egyébként is személyiségi ogokat sért a „nyi- latkoztatás”. Az ellátó szervezet gazdasági ügyeinek vizsgálatával pedig a közgyűlés a pénzügyi bizottságot bízta meg. —Kik írták alá a papírt? — Ezt nem lehet tudni. A szocialista frakcióból csak ketten láttuk el kézjegyünkkel. Előzetesen nem egyeztettük a véleményünket, mindenki maga döntött erről. Utólagosan az a véleményem, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Jómagam is csak azért írtam alá, mert amikor már elém került a papír, már meglett volna nélkülem is a többség, illetve tudtam azt, hogy ez az ügy úgyis a pénzügyi bizottsághoz kerül. — Ön mit vár a vizsgálattól? — Becsületesen el fogjuk végezni, és az eredményről beszámolunk a februári vagy a márciusi közgyűlésen. Az a legnagyobb gond, hogy fogalmam sincs, miért indult el ez az egész. Nem ismerem a kezdeményezők motivációját. A közös beszélgetésen is nagy volt a valós kezdeményezők részéről a csend, nem szólt senki. Szerintem az lett volna a tisztességes, ha mind a két esetben ott, a nyílt színen elmondják, hogy mit tudtak meg, mi szükség van a vizsgálatokra. Ehelyett hallgattak... Pedig ha valami törvénytelenségről van tudomásuk, akkor kötelességük lett volna szólni. Ennek megfelelően furcsának és talányosnak tartom a történteket. Száraz Attila „Hol vannak a hat év leltárívei, az ötmillió forint, a hatalmas filmvászon...?” Meghiúsult a szabadtéri színpad átadása Egy decemberi önkormányzati határozat értelmében — amint az ismeretes — a nyíregyházi szabadtéri színpad a Móricz Zsigmond Színház kezelésébe került. Elvileg. A gyakorlati átadás ugyanis elmaradt... Szerdán délután negyed háromkor az intézmény átadása, illetve átvétele céljából megjelent a helyszínen az önkormányzat részéről Felbermann Endre alpolgármester, a város főkertésze, a városi főmérnök, a műszaki osztály és a humán iroda vezetője, míg a színházat Verebes István igazgató, valamint Tóth János társigazgató képviselte. Az átadás meghiúsulásának oka: az átadó fél — nevezetesen a Mandala Dalszínház Egyesület—senkivel sem képviseltette magát, senki sem jelent meg közülük a helyszínen. A sikertelen átadás után Verebes István és Tóth János nyilatkozott lapunknak. —December 28-án—direkt azért, hogy az átadásról tárgyaljunk — már egyszer ideutaztam Budapestről! — mondta Verebes. — Amint akkor kiderült, potyára, ugyanis nem jelent meg a Mandala Színház vezetősége. Magyarán senki. Az igazsághoz tartozik, hogy Verebes István másnap (29-én) Bódis Gábor (a Mandala gazdasági vezetője) megjelent Felbermann alpolgármester úrnál, és elnézést kért. Ekkor abban állapodtak meg, hogy semmi baj, majd most, azaz 3-án negyed háromkor, az átadáskor mindent elintézünk. Amint kiderült, most sem jöttek el! — Nem tartom véletlennek — veszi át a szót Tóth János —, hogy nincsenek itt, ugyanis most kellene elszámolni is. A felújításra szánt összegeket — amit az önkormányzattól kaptak — nem tudom, mire költötték. A színpad alja szili- káttal van megbuherálva, a dugaljzatok kitépve lógnak, az üvegházon nincs egyetlen ép üveg, minden csupa rom. Az egész színpad használhatatlan. Semmi sem történt itt, nemhogy komoly, milliós rekonstrukció! — vélelmezi Tóth János társigazgató. — Hol van az a szerződés, ami az önkormányzat és a Mandala Színház között köttetett és tartalmazza a kötelező felújításokat? — veszi vissza a szót Verebes István.—Hol van a régi időkből ittmaradt hatalmas filmvászon, hol van a vetítőgép, egyáltalán, hol vannak a hat év leltárivei? A szabadtéri színpad felújítására kapott a Mandala Színház ötmillió forintot. Mit csináltak az összeggel? Ki látta a pénztárkönyvüket? Ki igazolta az elvégzett felújítási munkákat? Egyáltalán, milyen alapon? Felújítás ugyanis nem történt!!! Nekem az a lényeg, hogy a szabadtéri működjön. Nem kívánom én senkinek a fejét, de a felújításokra a pénzt meg kell, hogy kapjuk. Ha már nincs meg, akkor be kell hajtani azokon, akik miatt nincs meg. A színpadot és mindent teljesen fel kell újítani. Ehhez kell a pénz! Ebből egy jottányit sem engedek! Különben itt és most kijelentem, hogy ezután, ami ma itt történt, mindent a nagy nyilvánosság elé fogok tárni, és ez folyamatosan így lesz a jövőben is! Minket lehet ellenőrizni, és ezt el is váijuk — fejezte be a színház igazgatója. A cikkben felvetett kérdésekre hamarosan visszatérünk, megkérdezvén az illetékeseket és a Mandala Színház vezetőit is. —tai— Ez év január 1-jétől már csak az új receptre felírt gyógyszerek után jár társadalombiztosítási támogatás. A régebbi vényekre csak teljes térítés ellenében kapnak orvosságot a betegek. Az új vények bevezetése nagyon sok kavarodást okoz nemcsak a betegek, hanem az orvosok és a gyógyszertárosok számára is .Dr. Vonza Tibort, a nagykállói rendelőintézet főorvosát az új vények használatával kapcsolatban szerzett tapasztalatairól kérdeztük. — Az új vényeket csak úgy Uj receptek tudjuk kitölteni, ha a beteg magával hozza az új betegbiztosítási kártyáját és a társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ-szám) tartalmazó kártyáját. Az új receptek névre szólóak, szerepel rajta az orvos neve és azonosító kódja. Ennek segítségével ellenőrizni tudják a gyógyszerfogyasztást, illetve az esetleges visszaéléseket. A rendszer természetesen sok kavarodást okoz, hiszen nem mindenki kapta meg az új betegkártyáját. Ilyen esetben a páciens személyi számát vezetjük fel a TAJ-szám helyett. Nehezíti az ellátást az is, hogy az új társadalombiztosítási igazolványokat is adminisztrálnunk kell. Az új rendszert meg kell szokni, ez mindenképpen több időt és nagyobb odafigyelést igényel. Egyébként nagyon kevés beteget kellett hazaküldenünk a kártyák otthonfelejtése miatt. Ha a társadalombiztosító ezzel pénzt tud megtakarítani, akkor úgy vélem, elérte a célját. Mi —. egyelőre — csak a nagyobb munkát és a bonyodalmakat tapasztaljuk. Kozma Ibolya Igazságosztó Ludas Matyit szeretnének Vidéki úsj ágírók veszélyben Az állampolgárok már csak legyintenek, ha azt hallják, rövidesen elkészül a médiatörvény. Úgy gondolják az emberek, hogy míg ők napi gondokkal küzdenek, megélhetési nehézségekkel néznek szembe, az elektronikus és írott sajtó saját magával foglalkozik. Eközben sorra alakulnak a MÚK vidéki szervezetei, köztük az egyik legnagyobb létszámú tagozat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei. Ez adott okot a beszélgetésre Pálfy G. Istvánnal, az újságíró-szervezet vezetőségi tagjával. — Mi is a MÚK? — Bibliai szóhasználattal élve „kezdetben volt” a Magyar Újságírók Szövetsége, a MÚOSZ. Más választási lehetőség nem lévén, aki tisztességgel, újságíróként hazáját, nézetét akarta szolgálni, annak a szervezetnek volt a tagja, annak az újságíró-iskoláját végezte el. Még a rendszerváltást megelőzően néhányan illegálisan megalakítottuk a Sajtószabadság Klubot a MÚOSZ égisze alatt. Az volt az első lépcső, aztán az Antall-kormány idején kiderült, hogy a más véleményt nem tolerálják az újságírók szövetségében, a nemzeti gondolkodás helyett a liberális eszmevilágot helyezték előtérbe, ami az újságírók többségének értelmezésében egyenes folytatása volt a szocialista idők kozmopolitiz- musának és ellenére volt a népben, nemzetben gondolkodásnak. Ennek hatására ’92 márciusában többen kiléptek a MÚOSZ-ból. Megalakult a• Magyar Újságírók Közössége, olyan közismert újságírókkal, mint Chrudinák Alajos, Sugár András, Kocsis L. Mihály, és velem együtt még vagy két tucat zsurnalisztával. — Sokan azt vallják, hogy az újságíró-szövetség kettészakadása szükségtelen volt, mert a sajtó tette a legtöbbet a rend- szeváltásért. — Ennek az állításnak a hamissága tetten érhető, ha megnézzük, hogy a kilencven előtti időkben ki mit írt. A kádári idők újságírása egyáltalán nem volt progresszív. Akik most a leghangosabbak, akkor is tele torokból kiabáltak, csak egy más eszmerendszer mellett, és eszükbe sem jutott a liberalizmus, amire most kék szalagjukat feltűzték. — Nincs ebben semmi meglepő... — Nem is a meglepetés ereje a fontos, hanem az, hogy ilyen lehetetlen sajtóhelyzet, mint hazánkban, egyetlen demokráciában sincs. A kérdés az, hogy lehet-e ilyen körülmények között demokrácia, amikor a sajó veszélyezteti a demokráciát? Veszélyezteti, mert megfosztja a választópolgárt attól, hogy hiteles képe legyen társadalmunkról. A választók nagy része azt sem tudja, hogy az SZDSZ a kormányban van, pedig az ő programját hajtja végre az MSZP, ami miatt az emberek élete egyre lehetetlenebbé válik. Ez annak az eredménye, hogy a liberális sajtó a kezdettől fogva politikát csinált a politikusok helyett és az értelmiség helyébe játszotta fel magát. — Ha ott a helyük... — Ez azzal járt, hogy a tényleges magyar értelmiséget megfosztották a megszólalás lehetőségétől. Az értelmiség nemzeti szellemű képviselői, mint például Makovecz, Csoóri és a többiek szavukat sem hallathatják, ha olyan nemzeti sorskérdésekről van szó, mint az erdélyi magyarság helyzete, a felvidéki nyelvtörvény. Ugyanakkor még érettségivel sem rendelkező, a középszerűséget sem közelítő „újságírók” értelmiségi szerepben tündökölnek. Az írott vagy az elhangzott szónak nagy a hatása, még akkor Pálfy G. István is, ha az félrevezető, mert a sajtó az emberek szemében még ma is a hiteles tájékoztatatás eszköze. — Erre azt mondhatják az emberek, hogy az újságírószakma sokat foglalkozik önmagával. — Ami a sajtó belügye, az közügy is, mert — mint már említettem — politikaformáló szerepe is van. Ezen túl hazánkban olyan elvárás is van az újságírással kapcsolatban, hogy igazságot osszon, mint a népi hős, Ludas Matyi. Amíg azonban nem lesz egy tisztességes médiatörvény, addig csak ábránd a hiteles közszolgálati tájékoztatás. — Úgy tűnik, hogy erre most már van remény. — Valami készül, de igazán még nem tudni, hogy mi az. Hatpárti egyeztetéssel elkészült a médiatörvény-tervezet. A Magyar Újságíró Közösség részéről én vagyok az egyeztetés felelőse, de csak szóban ismerem a törvény elképzelését, mert az íráshoz nem juthattam hozzá. A parlamenti szavazásig nem tudni, milyen változások lesznek benne, a liberális törekvések ismeretében azonban pozitív irányú elképzelések nem várhatók. Talán a látszat kedvéért meghagyják, hogy a nemzeti szellemű újságírás is érvényesüljön. — Jelenleg nem érvényesül ez a szellemiség? — Amikor az SZDSZ— MSZP-kormány hatalomra került, az első volt, hogy tisztogatást hajtottak végre a televíziónál, a rádiónál, az írott sajtónál. Akik a magyar történelmi értékekben gondolkodtak, elbocsátották. — Erre azt mondhatják, ez Pálfy G. István és még néhány kirúgott panasza... — Nem az a fontos, hogy Chrudinákkal, Sugárral, Vár- konyival, Liebmannal, velünk, az idősebbekkel mi történik, hanem az, hogy fiatalok tucatjait négy évre eltávolítottak a szakmától, nem szólalhat meg a nemzeti érték a képernyőn. Tisztában vagyunk azzal, hogy nélkülünk is lehet újságírás, de nem mindegy, hogy milyen. — A liberális sajtóirányzat képviselői szerint viszont a konzervatív, a nemzeti újságírás megteremtői a képzetlenek, tehetségtelenek. — Akik ilyet mondanak, még nem mutatták meg — akár négyszemközt is—legalább az érettségi bizonyítványukat, hogy a diplomát már ne is firtassuk. A tehetségről meg annyit, hogy amióta még lehetőséget sem kapnak a MÚK-hoz tartozó újságírók, meg lehet nézni az írások színvonalát, a megszólalás minőségét. Az igazán nagy bajt azonban a vidéki újságírásban látom, mert ott szép csendben lehet újságírókat félretenni, a perifériára nem figyel annyira a közvélemény. — Talán ezért is alakítja sorra a vidéki szervezeteit a Magyar Újságírók Közössége? — Az egyik szempont ez. Ennél is fontosabb, hogy sok fiatal jelentkezik az általunk indított újságíróiskolába, mert ide akarnak tartozni, ahol fontos a nemzeti gondolkodás és ahol bíznak a jobb jövőben. ABA
