Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-16 / 13. szám

14 1996. január 16., kedd Röplabda „Mezőnyben javulnunk kell” Az NYVSC NB I-es férfi röplabdázói nem túl jó előjelekkel készülődtek a múlt hét végi kettős bajnoki fordulóra: sérülé­sek, betegségek miatt sosem volt teljes a keret az edzéseken. Végül is mindkét meccset megnyerték a vasutasok, igaz, hul­lámzó teljesítménnyel mutatkoztak be az év első bajnoki meccsein. Érdekesség, hogy a hét végén a megszokott kezdő hatos több helyen is változott. A történésekről Balázs István edzőt kérdeztük. — A rossz előjelek ellenére sikerült mindkét találkozón nyernünk. Az ifjúsági váloga­tott nagyon jó ellenfél volt, vé­gig nyílt meccset vívtunk. Meg­látszott a csapatunkon, hogy nagyon keveset tudtunk az idén játszani. Ennek ellenére volt esélyünk a 3-1-es győzelemre is, de hullámzó formát mutat­tunk. A mérkőzésen Zsukov ját­szott előkészítő poszton, és az ötödik játszma megnyerésében komoly érdemei vannak. Pál Laci feladata az volt, hogy az ifik legjobbját, Tormát próbál­ja kivédekezni, ez a meccs vége felé egyre jobban sikerült neki. Drotár kezdett, de az elején többször hibázott, ezért Batai állt be a helyére; amit vártam tőle, megtette. Zajácz sokat bi­zonytalankodott, ezért Pam- puch került pályára, ő is telje­sítette a feladatát. — Tatabányán már sokkal simább meccset vívtatok. Javult a játék? — Egyértelműen látszott, hogy a csapatnak hiányzott a játék, és ezért botladozott szombaton, vasárnap már sok­kal gördülékenyebb volt a csa­patmunka. Az ellenfél nagyon lelkesen küzdött, akár ősszel Nyíregyházán. Ezen a napon is Zsukov kezdett, hisz Gebhardt sérülése miatt még nem teljes értékű. Az orosz feladó vasár­nap kevésbé jól teljesített, igaz, nem hibázott, de többször is a széleken erőltette támadásain­kat, annak ellenére, hogy a ven­déglátókat magasságfölényünk alapján középen lehetett meg­lepni. Batai betegsége miatt Drotár játszott, és Pampuch is maradt á kezdőben, mindketten kielégítették elvárásaimat. Zádor helyén pályára került Horváth Laci is, aki nagyon jól mutatkozott be. Mezőnyben és a hálónál is biztosan dolgozott. — Tatabányán az utolsó szettben 2-14 után még hét pon­tot engedett az NYVSC a haza­iaknak. Ennyire szeret a pályán lenni a gárda? — Jellemző az eddigiekre, hogy ha valaki elemi hibát vét, utána biztos lesz a csapatunk­ból követője. Tatabányán 2-14- nél már könnyelműen is vették a dolgot a fiúk. Azért a máso­dik meccsen már nagyon szép megoldásokat is bemutattunk. —Nemcsak most, de az egész bajnokság ideje alatt jellemző a hullámzó teljesítmény. Ennek mi az oka? —Sokat gondolkodtam ezen, de még nem tudom. Egy biz­tos, a mezőny védekezésben és a sáncnál kell javulnunk a meccseken. Ha ezekben sike­rülne legalább úgy teljesíteni, mint az edzéseken, talán előbb­re tartanánk. A saját nyitásunk után nem mindig tudjuk meg­oldani feladatainkat. — Nem kellene több edző­mérkőzést játszania a csapat­nak? — Nagy szükségünk lenne rá. Hiszen hét közben játszunk egymás elleni meccseket, de foghíjasok a csapatok, és hasz­nosabb is, ha mások ellen gya­korolunk. Elsősorban anyagi okai vannak, hogy nem ját­szunk hét közben meccseket. Már készülődünk a rájátszásra, és akkor feltétlenül be kell ik­tatni minden hétre egy találko­zót egy erősebb ellenféllel. Révay Zoltán RÖPLABDA NB I, JUNIOROK TEC-VÉRTES VOLÁN RC—NYVSC 0-3 (-11, -13,-5) Tatabányai sportcsarnok. V.: Kisházy, Tomanóczy. NYVSC: Vitéz, Hreskó, Román, Veress, Kiss, Grexa. Csere: Hadházi. Edző: Fodor Gábor. A felnőttmérkőzés után pályára lépő nyíregyházi fiatalok számára a mérkőzés előtt csak a győzelem lehetett a cél, hi­szen az alapszakaszban már diadalmaskodtak egyszer a Ko­márom megyei csapat felett. A játékosok ennek megfelelő teljesítményt nyújtottak, és néhány megingástól eltekintve biztosan hozták a mérkőzést, így továbbra is az első helyet foglalják el az alapszakasz tabelláján. Javult a harckészség A Nyíregyházi TK-Isobau NB I-es férfi kosárlabdacsa­pata vasárnap biztos győzel­met aratott a Székesfehérvár KC ellen. A nyírségieknek már nagy szükségük volt a sikerre, hiszen az alapszakasz utolsó öt idegenbeli mérkőzé­sét sorra elvesztették. A főis­kolások nem jutottak a ráját­szás felsőházába, így a 21— 28. helyért küzdenek. Jelen­leg négy győzelme van a csa­patnak. A vasárnapi meccsen mutatkozott be az új edző, Kovács Tibor, a mérkőzésről őt kérdeztük. — Jól sikerült a bemutatko­zás aTK kispadján. Végre nyert a csapat. A közönség tapssal honorálta a látottakat. •— A győzelem megnyugta­tott. A mérkőzés előtti napok­ban, bizony, feszült és ideges voltam. Az elvégzett munka után nagyon vártam, hogy je­lentkezzen a pályán az ered­mény. Azt vártam, hogy meg­mutatkozzon az az elszántság a játékosokon, amit az edzése­ken tapasztalok. Most már csak az a természetes feszültség van bennem, amit a további szerep­lés okozhat. — Az ellenfél tavalyi önma­gához képest nem gyengült, a meghatározó játékosok Fehér­váron maradtak. így nagy küz­delem volt várható. — A tavalyi játékukra emlé­kezve nagyobb ellenállásra szá­mítottam. Az, hogy így sikerült elmenni tőlük, a játékosaink jó teljesítményét dicséri. Voltak két—három perces szakaszok, amikor ritmusa volt játékunk­nak és biztosan fejeztük be tá­madásainkat. Látni kell azt is, hogy a jó perceket gyengébb, ritmustalan szakaszok követ­ték, amikor nem tudtuk táma­dásainkat befejezni. —A mérkőzés előtt a legfon- tosobbnak azt tartottad, hogy védekezésben tudjon javulni a csapat. Sikerült ez? — Hétfőn délelőtt már ele­meztem a videofelvételt. Azt tapasztaltam, hogy a játékosok igyekeztek betartani kérései­met. A védekezésben nagyobb szerepet kapott a korábbinál a karmunka, a passzolási sávokat többször is sikerült lezárni. Ezt a fajta védekezést kell gyako­rolnunk tovább. A besegítések­nél is látok fejlődést, ennek el­lenére elemi hibákat is vétet­tünk. A harckészség minden­képpen dicsérhető. — Támadásban azt tervez­ted, hogy a megszerzett labdák­ból gyors, első szándékú lero- hanásokkal fejezzék be az ak­ciókat a játékosok. — Amikor jól ment a gárdá­nak, sikerült ezt a feladatot megvalósítani. Ha ilyenkor nem is sikerült a támadást be­fejezni, legalább mozogtak a já­tékosok, igyekeztek őrzőiktől megszabadulni és dobóhelyze­tet kialakítani. Aztán a vége előtt hullámvölgy következett gyermeteg hibákkal, amikor 28 pontos előnyünkből kilencet visszaadtunk az ellenfélnek. A játék ezen szakaszát feltétlenül elemeznünk kell, hogy korri­gáljuk hibáinkat. Voltak táma­dásaink, amikor lassan ment körbe a labda és nem volt el­képzelés a befejezésre. —Az egyéni teljesítményeket hogyan értékeled? — Kmézics sérülése ellenére nagyon jól teljesített, segítette a csapatmunkát is. Jankovics egyenletes játékot mutatott vé­gig. Cservék a második félidő­ben lendült bele a támadásba, de az első játékrészben nem is kapott túl sok labdát. Utánuk következnek a sorban a többi­ek. Hutástól többet várok, Oroszvárinál előrelépést ta­pasztalok, de többször vissza­veti egy-egy hiba. Papp telje­sítette, amit tőle vártam. R. Z. Kosárlabda UJ KELET Labdarúgás Lukács véglegesen a Soproné Immár végleges tény, ami a múlt héten még csak valószínű volt: Lukács Zoltán távozik az NYFC-ből és Sopronban foly­tatja. A csatár távozásáról Tóth Jánost kérdeztük. — Az elnökség arra az állás­pontra helyezkedett — nyilat­kozta a klubigazgató —, hogy amennyiben Zoli mindenáron menni akar és a Matávval sike­rül megállapodni, áldását adja a dologra. Lukácsnak nyáron lejárt volna a szerződése, ha nem most, akkor távozott vol­na. Ezért nem akartuk tovább „mélyíteni” a csapatba építését, így minden amellett szólt — bár sajnálom —, hogy el kell engednünk Lukácsot. A Matáv letette a hiányzó papírokat, Lukács hétfőn még itt edzett, azonban kedden már Sopron­ban lesz. — Nem nagy veszteség ez az NYFC-nek? — Lukács egyéves szerző­dést kötött velünk. Nem akart többet, mert az induláskor ő is bizonytalan volt és kissé mi is, mert úgy volt, hogy a támadó külföldre megy. Ám én érzem a vágyódást Zolin. Ő Pesten él, a menyasszonya le sem jött Nyíregyházára, sok minden szólt tehát amellett — ezt az ő szemszögéből mondom —, hogy távozzon. — Hogyan pótolják majd az ősszel kezdőemberré lett játé­kost? — Capatina, Herczeg, Sira, Németh, Domokos és Adámszki hivatottak arra, hogy a játékban feledtessék Bagoly Gabit és Lukács Zolit. Azt viszont leszö­gezem, hogy ezzel megszűnt minden jövés-menés a klubnál! — Marad-e Adámszki? — Egyáltalán nem kizárt, Lukács távozásával több lehe­tősége adódhat, ráadásul rende­sen dolgozik. Lezárt dolog vi­szont Kormos ügye, aki Nyír­bátorba ment, Lukács, Paulik, Bagoly, Lelt távozása. Barna pedig kölcsönben van Sényőn. Szeretnék továbbá egy félreér­tést eloszlatni: Herczeg Zsolt a mi játékosunk! Cs.N. Kézilabda Magyar Kupa Nem voltak egy súlycsoportban Az esélytelenség nyugalmá­val utazott vasárnap az Alka­loida férfi kézilabda-együttese Szolnokra, a helyi MÓL elleni a legjobb négy közé jutásért ját­szott Magyar Kupa visszavágó­találkozóra. A hazai hétgólos vereség után Szolnokon 13 ta­lálattal kapott ki a vasvári csa­pat, lemondva a szép búcsú re­ményéről. Az első félidő köze­péig fej fej mellett haladtak a küzdő felek (6-6), ám ezt kö­vetően a Szolnok a gázpedálra taposott, az alacsonyabb osztá­lyú gárda pedig nem bírta tar­tani az iramot. így eshetett meg, hogy a MÓL zsinórban zápo­rozó nyolc találatára mindössze egyel tudott válaszolni a Váczi Sándor vezette legénység. Fordulás után kiteljesedett a szolnoki „elnyomás”, tíz fölé kúszott a különbség. A MÓL tetszés szerint ráMOLta be gól­jait, kialakítva a 34-21-es vég­eredményt. A házigazdák látha­tóan gyorsabb, erőteljesebb produkcióval rukkoltak ki, és bár a mérkőzés után megosz­lottak a vélemények a vendég­öltözőben, abban mindenki egyetértett: nem volt egy súly­csoportban a két gárda, (csiky) Játékvezetői tanfolyam A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Labdarúgó Szö­vetség Játékvezetők Bizott­sága alapfokú ingyenes já­tékvezetői tanfolyamokat in­dít a holt szezonban. A részt­vevők eredményes vizsga letétele után már a tavaszi szezon folyamán működési lehetőséget kapnak. A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Labdarúgó Szö­vetséggel közösen 1996. feb­ruár hónapban indítanak tan­folyamot. Jelentkezni lehet minden délelőtt a szövetség Mártírok tér 9. VIII. emeleti helyisé­gében az irodavezetőnél vagy telefonon a 311-577-es számon név és lakcím be­mondásával január 25-éig. A Közép-szabolcsi Körzeti Labdarúgó Szövetséggel kö­zösen szintén Nyíregyházán rendeznek tanfolyamot. Je­lentkezni az első oktatási na­pon 1996. január 21-én 8 óra­kor lehet. Az oktatás helye: Nyíregyháza, Mártírok tere 9., VIII. emelet, kis tanács­terem. *** A Máriapócsi Városkörzeti Labdarúgó Szövetséggel kö­zösen Máriapócson is indíta­nak tanfolyamot. A tanfo­lyam helye: Máriapócs, Kos­suth tér 1. Az első oktatási nap: 1996. január 27. Jelent­kezési határidő: 1996. janu­ár 20. Érdeklődni lehet a 42- 385-715-ös és a 42-385-015- ös telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents