Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-13 / 11. szám

16 1996. január 13., szombat * ' Lapzárta ÚJ KELET Sötét pillanatok Gázspray-vel szembefújta Telefonhívás érkezett ja­nuár 11-én délelőtt a kisvár- dai Szent László Gimnázium­hoz. Az Ismeretlen telefoná­ló bejelentette, hogy az isko­la délelőtt kilenc órakor a le­vegőbe röpül. A helyszínre érkező tűzszerészek az épü­letet kiürítették, de szerencsé­re semmit sem találtak. Rö­vid nyomozás után a rendőr­ség elfogott egy 19 éves lányt, aki magára vállalta a hívást. Mint kiderült, a húga a gimnáziumban tanul, de a telefonálás konkrét okaira nem derült fény. Ismeretlen besurranó járt január 10-ére virradóra egy tiszalöki hétvégi házban, ahonnan 132 500 forint érték­ben vitt el színes televíziót, magnót, porszívót és ruhane­műt. A rongálással okozott kár 60 ezer forint. Feltörték Szakolyban a nyilvános telefon perselyét, melyből 98 ezer forintot ki­szedve távoztak az ismeret­len rongálok. Nyírgyulaj Hintófarok elnevezésű erdőrészében fo- gadatlan favágók dolgoztak január 10. délelőttjén. A ki­termelők nyolcvan mázsa akácfát vittek el 80 ezer fo­rint értékben. Ajtófelfeszítéssel jutott be az ismeretlen tettes január 10- én egy nyírbátori lakásba, ahonnan ruhát és antik búto­rokat vitt el. A kár 800 ezer forint. Eljárás indult egy keme- csei férfi ellen, aki január 10- én délelőtt szóváltásba keve­redett Nyíregyházán, a Csil­lag ABC előtt egy úrral. A veszekedés oda vezetett, hogy a kemecsei férfi gáz­spray-vel szembefújta vita­partnerét. Eljárás indult az ellen a két napkori férfi ellen is, akik január első napjaiban őzet kí­vántak az asztalukra. Ez még magában nem is lett volna baj, de a nagyszállási erdőben meg is lőtték a védtelen álla­tot. A kár 30 ezer forint. Igencsak szerencsés napot mondhatott magáénak az a zsebtolvaj, aki január 10-én a nyíregyházi piacon egy dom­bóvári férfi belső zsebéből ki­vette tárcáját. Az „akció” a tolvajnak 1230 márkát és 255 ezer forintot hozott. A kár összesen 375 ezer forint. Ismeretlen látogatók jár­tak január 10-ére virradóra Balkányban, egy rt. telephe­lyén. A páncélszekrényből 25 800 forint készpénzt és 20 ezer forint értékű kamatozó jegyet vettek ki. Ezzel azon­ban még nem érték be, mert a szomszédós szoba egyik író­asztalából is elvittek 8 ezer forintot és 50 ezer forint érté­kű letéti jegyet. Jóval zárás után érkezett az ismeretlen „vásárló” a bökönyi boltba, ahonnan 150 ezer forint értékben vitt el dohányárut és kávét. Ismeretlen tolvajok jártak január 11-ére virradóra a dombrádi italboltban is, ahon­nan dohányt, édességet és italt vittek el. A kár 42 500 forint. Súlyos sérüléseket szenve­dett az a kerékpáros férfi, akit január 11-én délután egy kisbusz ütött el. A férfi kivi- lágítatlan biciklijével haladt, kormányán egy műanyag tás­kával. Miközben a kisbusz előzni kezdte őt, a táska füle leszakadt. A kerékpáros utá­na kapott, de közben nem tud­ta egyenesben tartani a kétke­rekűt, s a busz elé kanyaro­dott. V eszély eshulladék- gyűjtési akció Az E-Misszió Természetvé­delmi Egyesület lakossági ve- szélyeshulladék-gyűjtést szer­vez január 20-án, szombaton 9—13 óráig Nyíregyháza hat különböző pontján: a Zöld Ele­fánt Diszkont melletti parkoló­ban, Jósavárosban, a Korányi köz ABC-je melletti, az Érker­ti lakótelepen, az ABC mellet­ti, Örökösföldön, a Jééé disz­kont előtti, a Malomkertben, az Erzsébet téri ABC mellet és a Kertvárosban, a Fészek utcai ABC előtti területen. Az egyesület kéri a lakossá­got, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszereket, a hibás hőmé­rőket, az elhasznált sütőolajat, zsiradékokat, fáradtolajat, egyéb olajos hulladékokat — például szűrőket, rongyokat, flakonokat —, akkumulátoro­kat, festékes, higítós, vegysze­res göngyölegeket, aeroszolos készítményeket vigyék el a megadott gyűjtőhelyekre, ahol az E-Misszió Természetvédel­mi Egyesület és a Beregi Zöld­vonal Bt. munkatársai átveszik a környezetünkre veszélyes hulladékokat. Tábor az erdő szélén Több éven át állt gazdátlanul az úttörőmozgalom ki­múlása után a tiborszállási úttörőtábor. A rossz állagú épületeket lehetőségeihez mérten — Balogh István veze­tésével — a TRIDEA Természetvédelmi Egyesület rend­be hozta, ott nyaranta természetvédelmi, képzőművésze­ti és nyelvi táborokba várták — és várják idén nyáron is — a jelentkezőket. Véradás A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete a január 15-ével kezdődő héten az alábbi helyeken szervez véradást: Január 15., hétfő, 9—14: Nyíribrony (egészségház); 9—13: Nyírlövő (orvosi rendelő). Január 16., kedd, 9—14: Ura (idősek napközi otthona); 10—15: Baromfifeldolgozó (Kisvárda). Január 17., szerda, 9—12: Tiszatelek (művelődési ház); 9— 13: Beregsurány (polgármesteri hivatal); 8—12.30: Cégény- dányád, Gyügye, Szamosújlak lakossága részére (a cégény- dányádi orvosi rendelőben). Január 18., csütörtök, 9-től Múzeum, Levéltár, Jonatán rádió (Nyíregyháza); 10—14: MÁV (Záhony, Tisza Szálló). Január 19., péntek, 9—15-ig: Kemecse (egészségház). A véradóállomások is fogadják azokat az egészséges felnőtte­ket, akik véradással segíteni tudják a bajban lévő betegeket: mun­kanapokon Nyíregyházán 9-től 14 óráig, Kisvárdán hétfőtől pén­tekig reggel 8-tól 14-ig, Fehérgyarmaton hétfőn, kedden, csütör­tökön és pénteken reggel 8-tól 14 óráig. A nyíregyházi körút javítását teljes hosszában megkezdték a közúti igazgatóság szakemberei Fotó: CsoRo Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy NAGY SÁNDOR a START Vállalat dolgozója 1996. január 11-én, életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkedünk. A gyászoló család T7" • • _ Ki vigy Q7 <ALi az állatokra? Talán mindenki emlék­szik még arra, hogy a né­hány héttel ezelőtt ketrecé­ből Pécsett kiszabadult far­kas egy ember halálát okoz­ta, és két kisgyermek is csak maradandó károsodással úszta meg a találkozást. Mint később kiderült, a vadállat nem magától, ha­nem emberi segítséggel ju­tott szabadsághoz. Nálunk mennyire biztonságosak a kifutót védő rácsok? — kér­deztük Szántó Jánost, a nyíregyházi Vadaspark ve­zetőjét. —Nappal gondozók, éjsza­ka pedig éjjeliőrök vigyázzák a rendet és a nyugalmat. Arra viszont szinte minden ország­ban van példa, hogy a fegyel­mezetlen látogatóknak kö­szönhetően kiszabadul egy ál­lat. A tragédia a pécsi esetben sem a rácsok gyengeségén vagy hiányán múlott. Bár itt sem ettől kell tartanunk, azért megnyugtatásul elmondom, hogy vadasparkunk kifutói, ketrecei teljes biztonságot nyújtanak. Nézeteim szerint inkább a látogatók állatkerti kultúráján kellene változtat­ni. Nemrégiben jártam Nyu- gat-Európa néhány állatkert­jében, ahol a legtöbb helyen csak villanypásztor áll a ven­dégek és a vadállatok között. Meggyőződésem szerint, ha mi, emberek másként viszo­nyulnánk az állatokhoz, itt sem lenne szükség betonke­rítésekre. Ami lakóink között is sok olyan állat van, mely egészen nagy barátságban él az emberekkel. Nyáron nem egyszer rendeztünk már bi­valylovaglást vagy szarvas-, kecskeetetést kicsi gyerekek­nek, és gyakran kihozzuk a lá­togatók közé vadasparkunk szelíd farkasát is. —:---------­ma ximum z--------—------­mi nimum IL 10 J-2 1 ä ■ a Többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső. Időnként I megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti, déli szél.------- -"I___________ -............~ ~ ■r edőny, szalagíüggöny, haimónikaajtók. tlev. Tóth Katalin t Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. tT (42) 402-650,310435 A mai szám szerkesztője: F. Sipos József Hétvégi hírügyeletes: Lefler György oooooooooo KALENDÁRIUM Január 13., szombat A nap kel: 7 óra 29 perckor, nyugszik: 16 óra 17 perckor. A hold kel: - - , nyugszik: 10 óra 46 perckor. Január 14., vasárnap A nap kel: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 16 óra 18 perckor. A hold kel: 0 óra 26 perckor, nyugszik: 11 óra 17 perckor. Valuta Angol font 215,53 Ausztrál dollár ' 103,99 Belga frank (100) 470,61 Dán korona 25,06 Finn márka 32,02 Francia frank 28,25 Görög drachma (100) 59,26 Holland forint 86,51 ír font 223,10 Japán yen (100) 132,94 Kanadai dollár 102,60 Kuvaiti dinár 466,74 Német márka 96,89 Norvég korona 22,03 Olasz líra (1000) 88,63 Osztrák schilling 13,78 Portugál escudo (100) 93,33 Spanyol peseta (100) 115,17 Svájci frank 120,20 Svéd korona 21,21 USA-dollár 139,79 ECU (Közös Piac) 178,28 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a sze­retett feleség, édesanya, nagymama, dédnagyma­ma, testvér és rokon, KASIKISTVÁNNÉ szül.: Kovács Erzsébet 81. évében csendesen el­hunyt. Temetése 1996. ja­nuár 17-én 14 órakor lesz az Északi temető ravatalo­zójából. Gyászoló család Hatvanöt évvel ezelőtt, 1931. ja­nuár 13-án hunyt el Kandó Kálmán gépészmérnök, a vasút-villamosítás világhírű magyar úttörője. Az első háromfázisú közúti villamosvonalat Evian-les-Bainsban rendezte be (1898), majd ez első váltakozó ára­mú nagyvasúti villamosvonalat 3000 voltos, háromfázisú rendszer alapján az olaszországi Valtellina- vonalon alkalmazta (1898—1902). Ezzel bizonyította be a villamos­vontatás fölényét a gőzüzem felett. Itthon Budapest és Alag között 1923-ban sikerrel próbálta ki az 50 periódusú áram közvetlen felhasz­nálását. A hegyeshalmi fővonal vil­lamosítását még megtervezte, de az üzembe állítást (1932. június 16.) már nem érhette meg. (Képünk: a Kandó-mozdony) Névnap: Veronika. Egyéb névnapok: Benignusz, Csongor, Hiláriusz, Gotfrid, Hilmár, Jor­dán, Judit, Kasztor, Vidor. VERONIKA, A GYŐZELMET HOZÓ Többféle legenda fűződik a mai Veronika névhez: az egyik szerint „Pheronike”-nek hívták azt a nőt, aki Jézus keresztútján a kendőjét nyújtotta neki, és azon rajta ma­radt vérző arca nyoma. A másik magyarázat szerint nem ismeretes a kendőt nyújtó nő neve, azonban „Veronika kendője” Jézus „igaz képét” jelenti a „vera”= igaz és a görög „sikon, ikon” = kép fogal­mak kapcsolata révén. A görögben a győzelem istenasszonyának. Ni­kének nevéből származtatva dia­dalt arató, győzelmet hozó a jelen­tése. Több egyiptomi és zsidó ki­rálylány viselte ezt a nevet. A Ke­let országaiba azonban „Berenike” alakban került, mégpedig Nagy Sándor révén, akinek hazájában, Makedóniában a „ph” helyett „b”- t ejtettek. Az egyik királylányról kapta a Göncöl alatti csillagkép a „Berenike haja” nevet. A római Szt. Péter bazilikában őrzött „Ve­ronika kendője” történetét csak a 12. századig tudják levezetni. Laptulajdonos és kiadó: Slart Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 437-013 Tel./Fax: 437-012 Sport: 437-006, hirdetés: 437-012 Hirdetésfelvétel a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1„ telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents