Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
14 1996. január 2., kedd Sport UJ KELET Atlanta évében meglesz-e a 0,9 százalékos városi támogatás? Kevés pénzből világraszóló eredmények A rendszerváltást követő négy esztendőben alaposan kivette részét a sport a közteherviselésből. A sportegyesületek növekvő adó- és tb-terheikkel, megszűnt kedvezményeikkel ebben az időszakban hirtelen magukra maradtak, az állam látványosan kivonult a területről. A korábbi bázisvállalatok megszűntek, vagy privatizálták őket. Akár így, akár úgy, de — ma már nyugodtan kijelenthetjük — a sport számára jórészt elvesztek. „Félidőben” a kormány tett bizonyos engedményeket, de az egyszeri adóelengedéssel — mint ahogy az várható volt — a helyzet hosszú távon nem volt kezelhető. Az MSZP—SZDSZ koalíció megalakulását követő másfél év után leszögezhetjük: nincs ez másként most sem. A tavaly első negyedévre, majd májusra ígért sporttörvény, nonprofit- törvény még mindig nem készült el. Az egyesületekre ugyanolyan teher hárul, mint egy termelő nagyvállalatra. Nem sikerült azt sem elérni, hogy a sport az önkormányzatok kötelező feladata legyen. A jelenlegi állapotokra jellemző, hogy olyan pletyka terjedt el a megyében, mely szerint a megyegyűlés elsőre azért sem kapott az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok által pályázható belügyminisztériumi pénzből, mert támogatta a sportot... Pók Istvánnal (53), az NYVSC elnökével december végén arról beszélgettünk, hogy mit hozott számára és az egyesület számára az 1995-ös esztendő, és miként tudnak dolgozni a rendkívül nehéz körülmények közepette. Hogyan lehet kevés pénzből világraszóló eredményeket elérni, mint például Feri Attila, Popa Adrian, Kovács Rita és Harsági Andrea esetében? No és természetesen arról, hogy hány NYVSC-s sportoló lesz majd kint Atlantában? — Egy évvel ezelőtt rendkívül pesszimistán várta az 1995- ös évet. Ha visszatekintünk nem is sikerült olyan rosszul ez az év... — Az akkori nyilatkozatomban leginkább a kétségeimet fogalmaztam meg. Különösen azért, mert a gazdálkodásunk alig volt előre tervezhető, ráadásul a frissen megalakult sportiskola jó néhány kérdést vetett fel. Tudni kell azt is, hogy miközben nekünk az év végére már javában kész szakosztályaink következő évi versenynaptára, a bázisszerveink költségvetése még nem ismert, így azt sem tudjuk, mire számíthatunk a MAV-tól, és mire az önkormányzattól? — 1995-ben — mint mindenütt — nálunk is voltak örömök és kudarcok. Év közben a sportvezetők mindig az örömökről beszélnek, a sportolók eredményei kerülnek előtérbe, de érdemes egyszer objektiven szólni a helyzetünkről. Én kudarcként könyvelem el azt a bizonytalanságot, kilátástalansá- got, ami ma kialakult a magyar sportban. Nem tudtuk például mi sem megállítani az adósság- állomány növekedését. Sajnos, olyan a gazdasági környezet, hogy erre vajmi kevés esélyünk volt, van. Az élő szerződéseinket teljesíteni kell, mert ha nem ezt tesszük, akkor abban a pillanatban könnyen szabaddá válhat Feri Attila, Kovács Rita, vagy akár a röplabdacsapat. Ma már könnyen kimondja a bíróság, hogy „ az egyesület megszegte kötelezettségét”. A sportolók is — a demokrácia velejárójaként — ugyanúgy, mint például a pedagógusok, adott esetben a bíróságon ke- res(het)ik igazukat. — Persze, nemcsak a sportolók felé vannak kötelezettségeink, hanem a Városi Stadion miatt az önkormányzat, illetve a MÁV-létesítmények miatt a MÁV felé is. Azokat a számlákat, amelyeket benyújtanak a szolgáltató cégek, minden körülmények között fizetnünk kell. Nem titok: év közben többször álltunk úgy, hogy kikapcsolják az áramot, az energiát. Többször kaptunk fenyegető leveleket, hogy késedelmi kamatot rónak ki ránk. Ezek a gondok azok, amelyeket kudarcként könyvelek el. — Egy évvel ezelőtt reális veszélynek nevezte a szakemberek elvándorlását, illetve azt, hogy nem tudják a legjobb edzőket, szakvezetőket a sport mellett megtartani, mert azok esetleg az élet más, jobban fizető területén keresik boldogulásukat. Történt-e ebben előbbrelépés? — Alapvetően azok a szakembereink, akik a különböző szakosztályokban dolgoznak, elhivatott emberek. Náluk nem nagyon számít az, hogy például ötezer forinttal többet vagy kevesebbet kapnak. Az elvándorlási tendencia megállt. A szakosztályokban megvannak a „főteherhordozók”, és azok, akik viszik a szakmát. Ilyen tekintetben jól állunk. Az viszont nagyon bánt, hogy nem tudom úgy megfizetni őket, ahogy megérdemelnék. Tudom azt, hogy nagyobb, fővárosi kluboknál például mennyit keres egy vezetőedző. Őszintén megmondva, itt is érezhető az a különbség, amely megvan az ország más vidékei és Szabolcs között. Nekem borzasztóan rosszulesik, hogy jóval kevesebbet tudunk fizetni, mint a fejlettebb megyékben. Nem könnyű így „ostorozni”, számon kérni. Ezért is mocorog a következetességemben mindig egyfajta kompromisszumos filozófia. Amikor döntenem kell, igyekszem mérlegre tenni azt is, hogy sportolóink, sportvezetőink hétvégeken soha nincsenek otthon, az ünnepnapokat jórészt távol töltik családjuktól... Nagy álmom az, hogy fizetésnapon mosolygós munkatársakkal találkozzak székházunk folyosóján. — Elkeserítő az is, hogy sportolóink ma már szinte nem járnak edzőtáborba, és költség- térítést az edzők, szakvezetők, versenyzők számára nem tudunk fizetni. A legminimálisabb szerelést sem tudjuk beszerezni a gyerekeknek. Bízom abban, hogy ennél lejjebb már nem mehetünk. —Az előbb Ön mondta, hogy növekedett az NYVSC adó- és tb-tartozása. A sportszerető közvélemény azt várta 1995- ben a kormánytól, hogy megpróbál valamit tenni a klubok adósságterheinek megállítása érdekében. Aztán nem történt semmi, pontosabban tovább szűkültek a klubok lehetőségei... — Valóban nem történt előbbrelépés, de mint állampolgár is ismerve a kormány ’95- ös megszorító politikáját, mely a társadalom minden területét érintette, a sport sem számíthatott sok jóra. A Bokros-csomag közepette a sport a háttérbe szorult. így nem alakult, nem alakulhatott ki az a környezet, aminek következtében mi békésebb, konszolidáltabb körülmények között dolgozhatnánk. 1996-ban ezen változtatni kell. Számunkra kedvező, radikális intézkedéseket várok ezen a területen az új évtől. Meggyőződésem, hogy a sportegyesületek saját erőből egyik napról a másikra nem fogják fizetni az adósságaikat, a hátralékaikat. Ma a klubok kilencven százalékának van jelentős tb- és adóhátraléka, illetve komoly adósságállománya. Ezek törlesztésében csak akkor lesz számottevő változás, ha a klubok kedvezményeket kapnak. Úgy tudom, január elején lesz egy sportegyesületi elnökök számára összehívott országos értekezlet, amelyen részt vesz Kuncze Gábor belügyminiszter, a sportot felügyelő miniszter, illetve a koalíció két frakcióvezetője, Szekeres Imre és Pető Iván. A Nemzeti Sport ünnepi számában Szekeres Imrével volt egy hosszabb lélegzetű interjú, ahol a szocialista politikus azt nyilatkozta: a két frakció január végére eldönti, hogy a sportban milyen intézkedésekre van szükség. Azért lenne fontos a gyors rendcsinálás, hogy mire Atlantába megy a HUNGÁRIA SC, azaz a magyar válogatott, „valami kis fény legyen az alagút végén”. — Ön tagja a MOB-nak, így sok információhoz előbb jut hozzá, mint más sportvezető. Mi lehet a végső megoldás az adó- és tb-terheket illetően? Mint tudjuk, volt már bizonyos egyezkedés átütemezésre, korábban elengedte a kormány az adósságot. Aztán mostanában olyasmit hallani, hogy esetleg tőkésíteni fogják a tartozásokat, illetve ismét szóba került az adó- és tb-tartozások elengedése... — Hosszú távon csak az megoldás, ha kedvezményeket kapnak a sportegyesületek. Az állampolgárok jövőre a személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlhatják sportra, kultúrára, alapítványoknak, és más egyéb nemes célra... — Ön szerint ez mekkora segítség? — Kevés... — Fogalmazhatunk úgy, hogy ez a döntés csak gesztus- értékű? — Igen. Ugyanúgy, mint például a kultúra felé. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok állampolgár például a táncosokat fogja támogatni. Ahová kötődik, amit szeret, ami a hobbija... — Visszatérve az eredeti kérdéshez... Alapvetően hibásnak tartom azt a struktúrát, ahol nekünk, akik fizikális és szellemi felkészültséget nyújtunk, sportolóinknak ugyanannyi biztosítási járulékot kell fizetnünk, mint egy termelő nagyüzemnek. Ez képtelenség! Itt lehetne például úgy változtatni, hogy a fentiek miatt a társdalombiztosításnak csak 25 százalékos járulékot kelljen fizetnünk. Ezenkívül az eredményes működéshez feltétlenül szükség lenne arra, hogy áfa- és szja-kedvezményeket kapjunk. — Amennyiben a kormány nem akarja az előbb említett kedvezményeket megadni, akkor az is elképzelhető, hogy jelentős normatív támogatással segítse a klubokat. — Térjünk rá a szűkebb környezetre. Milyen segítségre számít az NYVSC két legnagyobb szponzorától, a MAV-tól és a nyíregyházi önkormányzattól 1996-ban? — Tudomásom szerint javul a MÁV gazdasági helyzete. A vasút vezetői igazán sport- szerető emberek. A legválságosabb helyzetükben sem írták le a sportot. Információim szerint, ha januárban úgy döntenek, akkor ’96-ban több lesz a sporttámogatás, mint ’95-ben volt. Az önkormányzatnak elfogadott sportkoncepciója van, mely szerint évente költségvetésének 0,7 vagy 0,9 közé eső százalékával támogatja a sportot. Nemes gesztus lenne a képviselő-testület részéről, ha az olimpia évében a 0,9 százalék mellett voksolna. Úgy érzem, Feri Attilának, Popa Ad- riónnak, Juhász Istvánnak, Kovács Ritának és Harsági Andreának minden esélye megvan az Atlantába való kiutazásra. A MOB úgy foglalt állást, hogy aki teljesíti az előírt szintet, azt mindenképpen kiviszik. Ezért mertem mind az öt versenyzőnket nyugodt szívvel felsorolni. Szöulban Csabai Judit, négy év múlva öt versenyzőnk volt ott Barcelonában, és most remélem, hogy ugyanennyien képviselik majd egyesületünket Atlantában is. — Akármennyire is bizakodók vagyunk ’96-ot illetően, azt azért el kell mondani, hogy számunkra mindig is a januárfebruár az egyik legnehezebb időszak, mert amíg elfogadja a nyíregyházi képviselő-testület, illetve a MÁV a költségvetését, addig is élnünk kell valamiből. Az persze fontos kérdés, hogy ha a két támogatónk a tavalyinál többet is ad, az mire lesz elég? Hiszen mindennek feljebb megy az ára. Például ismét jelentős energiaár-emelés előtt állunk, tovább növekszik az infláció. Az vitathatatlan számunkra, hogy meglévő értékeinket meg kell tartani. Bízom abban, hogy még Atlanta előtt elfogadja az országgyűlés a sporttörvényt. Próbálom magam úgy „doppingolni”, hogy addig ki kell bírni. — El kell mondjam, hogy a megyei közgyűlés sporttámogatásának hiányát is rendkívüli módon érezzük. Nem tudom elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy például a megyegyűlés a sportkollégiumot nem támogatja. Ez az egyik nagy szív- fájdalmam. A sportkollégiumban a megye legtehetségesebb versenyzői vannak... Ezt az NYVSC Nyíregyházával közösen jórészt saját erejéből építette fel, és ennek a működéséhez a megye nem járul hozzá, miközben egyértelműen nem nyíregyházi gyerekek vannak ott. Nem támogatja a megye a Városi Stadiont sem, miközben jó néhány megyei rendezvénynek ad otthont az intézmény. Ha ezek a dolgok is a helyükre kerülnének, akkor nagyobb esélyt látnék a túlélésre. Arra, hogy kihúzzuk addig, amíg az állam jobban tudja majd támogatni a sportot. —A nyíregyházi, a szabolcsi vállalkozói rétegre mennyire támaszkodhat az egyesület? — A két népszerű és leglátogatottabb labdajáték, a labdarúgás és a kézilabda elkerült tőlünk, ami maga után vonta bizonyos szponzorok távozását is. Az olimpiai sportágakat a „nemesebb gondolkodású” vállalkozók segítik. Olyanok, akik magukénak vallják az olimpia eszmeiségét. Nekem egyébként az a véleményem, hogy a vállalkozók az eddiginél jóval szívesebben és nagyobb arányban támogatnák a sportot, ha számukra a jogszabályok ezt lehetővé tennék. Nagyon ferde jelenségnek tartom azt, ami most Magyarországon kialakult, ha ugyanis egy cég jelentős összeggel támogatja a sportot, akkor ott rövidesen megjelennek az adó- és tb- ellenőrők. Nézik, hogy miből jut pénz... Nem véletlen, hogy hirtelen kipattantak országos ügyek. Ezt csak a sporttörvénnyel lehetne rendbe tenni... —Akik figyelemmel kísérik a sportsajtot, azoknak az előbb említett gondolatok nem ismeretlenek. Bár azt nem árt megjegyezni, hogy szerencsére sem az APEH, sem a tb egyelőre még nem kopogtatott foglalási szándékkal egyik szabolcsi sportegyesület ajtaján sem. Más megyékben erre egyre több példa van. Elnök úr, mit vár Ön 1996-tól? — A gondok enyhítését, enyhülését. A szervezeti struktúránkban nincs probléma, valamennyi szakosztályunk élén sportot szerető, jó kapcsolatokkal rendelkező vezetők vannak. Az elnökségünkben jól keveredik a szakmai munka képviselőinek aránya a befolyásos, segítőkész emberek arányával. Elnökségünk tagja Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere, és a legutóbbi ülésünkön elfogadott három új szakosztályelnökkel — Bartha László (tájfutás), Mádi Zoltán (atlétika), Pék János (úszás) — biztos, hogy erősebbek lettünk. Ilyen tekintetben jól zártuk az 1995-ös évet. — Sajnos, ugyanezt nem mondhatom el a pénzügyi helyzetünkről. 1995-ben körülbelül 70 millió forint volt a költségvetésünk. Nagy valószínűséggel 1996-ban ezt jóval meg fogjuk haladni, és akár a nyolcvanmilliót is elérhetjük. Minden élsportolónkkal hosz- szabb távú szerződéssel rendelkezünk. Ok maradnak, készülnek az olimpiára, a világversenyekre. Ezenkívül az a nemes feladat — ami óriási gond is egyben — hárul ránk, hogy a megyeszékhelyen sportolni vágyók részére mi adjuk a létesítményeket. Mind a sportiskola, mind a környező iskolák, szabadidő-egyesületek, városlakók felé nyitva vannak a Városi Stadion és a Tiszavasvári úti sporttelep kapui. — Azok az érmek, amelyeket ’95-ben a nemzetközi versenyeken begyűjtötték sportolóink, úgy érzem, hogy Nyíregyházán, de az egész országban is mindenki számára szépen csillognak. Nagy valószínűséggel 1996-ban ezeket az eredményeket meg fogjuk ismételni. Igazat adok Fel- bermann Endre alpolgármesternek, aki úgy fogalmazott: 1995 a sport éve volt! Nagyon boldog leszek, ha versenyzőink jövőre a kvalifikációs versenyeken és az olimpián úgy szerepelnek, mint az idén. — Kérem, engedjék meg, hogy itt, az Új Kelet hasábjain köszönjem meg minden sport- szerető városlakónak, a megyében élőnek, továbbá a társadalmi munkásoknak, munkatársaimnak. versenyzőinknek, a sajtó munkatársainak, a bennünket támogatóknak az 1995-ös sikeres esztendőt. Bízom abban, hogy közös erőfeszítéseinket siker koronázza 1996- ban is. —Köszönöm a beszélgetést! Száraz Attila
