Új Kelet, 1996. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-11 / 9. szám
Megyénk életéből UJ KELET Összefogás a megye érdekében Kedden délután a Megyeházán találkoztak megyénk országgyűlési képviselői. Az összejövetelnek külön hangsúlyt adott az aznapi újságokban megjelent ellenzéki sajtótájékoztató tudósítása. Egy nappal a találkozó után két politikus a következőképpen értékelte annak hasznosságát. Lakatos András (MSZP): — Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy kellemes volt a találkozás. Nem igazolódott be az előzetes várakozásunk, mert szinte az első perctől kezdve közös nevezőn voltunk. Megbeszéltük, illetve tisztáztuk a sajtóban megjelenteket is. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban senkiben sincs tüske. Valamennyi szabolcsi képviselő tud a megye fejlesztése érdekében együtt gondolkodni, ami rendkívül fontos a jövőt illetően. Az ellenzéki képviselők számára megadtuk Záhonnyal kapcsolatban is a szükséges információkat, beszéltünk azokról az elképzelésekről, amelyekről ők még nem tudtak, és a sajtóban ezt szóvá is tették. Úgy ítélem meg, hogy ezt követően, a korábbiaktól eltérően, sikerül majd közösen többet tenni a megyéért. Az nyilvánvaló, hogy politikai, vagy nem a megyét érintő kérdésekben viszont pártállástól függően ezt követően is másként fogunk szavazni. — Az ellenzék felvetette. hogy a borsodi képviselők sokkal hatékonyabban dolgoznak, és ezáltal több pénzt tudnak a megyéjükbe juttatni. Erről mi volta véleménye? — Azt nem állítom, hogy több támogatás kerül Borsodba, mint Szabolcsba, de tény, hogy másként dolgoznak. Meg fogjuk nézni, ők ezt hogy csinálják, és amit lehet, „ellesünk” tőlük. Szilágy iné Császár Terézia (KDNP): —Először a megyei fejlesztési koncepcióról beszélgettünk. Véleményünk szerint az előterjesztés vitaanyagnak megfelel, de arra kevés, hogy a kormány elé kerüljön. Meg kell határozni a prioritásokat. Az M3-as fontosságát illetően senkiben sem volt kétség. A kormánypárti képviselők csatlakoztak ahhoz az Országgyűlés elé kerülő módosító indítványukhoz, mely szerint a területfejlesztési támogatás 50 százalékát a jövőben területkiegyenlítésre kell fordítani. Megállapodtunk, hogy a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványt támogatjuk, azok ugyanis számunkra is elfogadhatók. A tanácskozás jól bizonyította, hogy a szabolcsi országgyűlési képviselők hajlandók összefogni, a megye érdekében együtt dolgozni. —Lesz-e folytatása a mostani összefogásnak, közös gondolkodásnak? — A megye érdekében bármikor készek vagyunk erre. Száraz Attila Veszélyeshulladék-égető A szép, tiszta környezetért Tiszavasváriban, az Alkaloida Vegyészeti Gyárban — kapcsolódva a 10 éves város jubileumi programsorozatához — január 19-én, pénteken ünképest jelentős minőségi javulásra számíthatnak, ugyanis a mérgező melléktermékek keletkezésének ütemében — közbülső tárolás nélkül — lehet a nepélyes keretek között, várhatóan Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter adja át az új hulladékégető művet. A gyár szakembereit régóta foglalkoztatta ez a probléma, mert a gyógyszer- és vegyipari termékek gyártásakor jelentős mennyiségű, évente közel 5-6 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik. Eddig ezt átmeneti tárolás után a dorogi veszélyeshulladékmegsemmisítő telepre szállították. A vegyigyár szakembereinek környezettanulmánya szerint a hulladékégető működésével a jelenlegi környezeti állapothoz megsemmisítéséről gondoskodni. Az égetőmű a legújabb magyar környezetvédelmi szabványok szerint készült el, sőt, az üzem biztonsága az európai előírásokhoz viszonyítva több ponton is szigorúbb feltételeknek felel meg. Az 1200 fokon megsemmisülő veszélyes anyagok füstje alacsonyabb koncentrációban tartalmaz szeny- nyezőket, mint a nyugat-európai hasonló ipari létesítmények. Az épület az Alkaloida területén létesült a lehető legegyszerűbb és költségtakarékosabb megoldással. —vip— 1996. január 11., csütörtök Gyermekraj z-kiállítás Tiszavasváriban Egy gyermekrajz-kiállítás- nak mindig különös bája van. Mintha az ország „egészségi állapotát” tükröznék ezek a tárlatok, megerősítvén a gyermeki őszinteség megcáfolhatatlan tényét. A Tiszavasvári gyermekszemmel című gyermek képző- és iparművészeti kiállítás — őszintén mondhatom — a legjobbak közül való. Különös értéke, hogy a gyermekkor szinte minden szakaszát felölelve, óvodás kortól egészen a közép- iskolásig jeleníti meg azt az álomvilágot, ami nagyon is a realitás talajából fakad. Maga a kiállítás remekül megrendezett, hangulatos, a kiállított tárgyak viszonylag optimális megvilágításuk miatt maradéktalanul élvezhetők. Érdemes megemlíteni néhány nevet is. Nagy tehetségről tesznek tanú- bizonyságot File Csilla (6. oszt.), Béres Boglárka (5. oszt.) batikolásai, ugyanúgy, mint Birik Noémi és Seller Agnes rajzai. Külön felhívom a figyelmet Róka Norbert akvarelljére. Ha ez a 6. osztályos srác, a Kabay Általános Iskola tanulója hű marad a képzőművészethez, még nagyon sokra viheti. Meghatóan kedves, komoly munkát feltételeznek az óvodások színpompás kollázsai. Oktatójuk külön tiszteletet érdemel azért, hogy a gyermekeket rávezette a természetes anyagok (szalma, fonalak, falevelek stb.) alkalmazására. Gyönyörű szalmabábjaik és szárazvirágkompozícióik művészi értékeket is képviselnek. — tai — Csekkek kálváriája ’ Érvénybe lépett az új pénzforgalmi jelzőszám — Úgy van... A hónap elején, a fizetési időszakot követően a legtöbb ember előszedegeti az éppen esedékes havi csekkeket. Sorra kitölti azokat, majd elsétál velük valamelyik postára vagy OTP- fiókba. Feltéve, hogy van új postai utalványa. Mint ismert, január elsejétől a postahivatalokban csak az újonnan kibocsátott, új számla- és azonosító számmal ellátott csekken fizethető be pénz. Körkérdésünkben arra kerestük a választ, az egyes intézmények időben megküldték-e ügyfeleiknek a számlákat, azaz zavartalan lesz-e a pénzbefizetés... Darai Tivadar (ÁB-AEGON): — Központilag, országosan küldtük meg a csekkeket december folyamán. — Ezek szerint az önökkel szerződésben állóknak már meg kellett kapniuk a csekket... Kevesebb baleset A rendőr-főkapitányság közlekedési osztályától kapott tájékoztatás alapján megyénkben tavaly az 1994. évihez képest csökkent — 9lóról 850-re — a balesetek száma. Közel nyolcvanan — csaknem felük Nyíregyházán és környékén — lelték halálukat az utakon, 456 súlyos és 637 könnyű sérültet szállítottak a mentők kórházba. A balesetek okozói több mint száz esetben ittasak voltak, miattuk öten vesztették életüket, és százhármán sérültek meg. A balesetek nagy részét a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása és a szabálytalan kanyarodás okozta. A járművek műszaki hibája csak öt alkalommal okozott kisebb-na- gyobb tragédiát. Személygépkocsi vezetője közel ötszáz esetben, kerékpáros pedig majd százhúsz esetben volt a hibás. A gyalogosok miatt száz esetben kellett rendőrt, mentőt hívni. A balesetek 40 százaléka dél és este hat óra között történt. KvZ — Ne haragudjon, hogy ellentmondók, de én például a mai napig semmiféle értesítést nem kaptam társaságuktól. — Nem tudom, mi lehet az oka. Csak azt tanácsolhatom önnek és a hasonló helyzetben lévőknek, hogy fáradjanak be hozzánk, itt is befizethető a biztosítási díj... Ladányi Jánosné dr. (Megyei Egészségbiztosítási Pénztár): — A múlt év végéig minden ügyfelünknek kiment a felhívás, hogy a jövőben milyen számlaszámon tehet eleget fizetési kötelezettségének, s egyidejűleg az új mintájú készpénzátutalási megbízás (csekk) is mellékelve lett. — Kollégáim és ismerőseim közül többen is panaszkodtak, hogy nem kaptak még csekket... Mit tehetnek? — Mindenkinek, aki felkeresi ügyfélszolgálatunkat vagy a járulékosztályt, adunk csekket. —Többeket azért is érint kellemetlenül a felhívás, értesítés meg nem érkezése, mert ha valamilyen pénzintézményben folyószámlájuk van, ezentúl csak arról fizethetik be a társadaAz ablakon kinézve mindenfelé feketedő, összesett hókupacokat látok, de ha idén már nem esne nagyobb hó, legyen ez az írás figyelmeztető az elkövetkező telekre. Mátészalka lapos. Nincsenek hegyek vagy nagyobb dombok lombiztosítási járulékot. S miután erről nem tájékozódtak időben, csak késve tudják teljesíteni a befizetést... — Amennyiben ez így van, nekik is tudunk csekket adni az irodánkban, de ez csak egyedi eset. A későbbiekben mindenkor a számlájukról kell átutaltatni a járulékot. — Ilyenkor is felszámolnak késedelmi pótlékot? — A késedelmei pótlékot minden esetben felszámoljuk, ha a befizetés, átutalás teljesítésére a hónap 10. napját követően kerül sor. Meg szeretném jegyezni, ha ügyfeleink nem kapták meg a tájékoztatást és a csekket, annak oka az lehetett, hogy az esetleges lakcím-, vagy telephelyváltozást nem jelentették be, s az általunk ismert címre kiküldött anyag visszaérkezett. Dr. Kokas Attiláné (OTP): — A Magyar Nemzeti Bank tavaly december 4-vel adta ki a határozatot, mely szerint a jövőben új pénzforgalmi jelzőszámokat kell használni, s ehhez természetesen új utalványt kell kiadni. Az OTP a postával ellentétben úgy határozott, hogy a területén, de még a környékén sem. A gyerekek azonban itt is csak úgy szeretnek szánkózni, mint a világ más tájain, így aztán kihasználnak minden szóba jöhető helyet a ródlizásra. Különösen kedvelt helyük a víztorony alatt kialakított domb, ami március 31-éig még elfogadja a régi típusú csekkeket is. Ennek köszönhetően a postai befizetések szerepét gyakorlatilag mi vettük át, mert mindazok, akiknek még régi típusú vagy régi és új csekkük egyaránt van, hozzánk jönnek. S hogy mindez nem túlzás, mi sem támasztja jobban alá, mint hogy az átlagoshoz képest három—négyszeresére növekedett ügyfélforgalmunk. Egyébként az OTP a saját ügyfélkörét már ellátta az új utalványokkal... — A nagy forgalomra való tekintettel változott-e a pénztári nyitva tartás? — Sajnos nem tudjuk kitolni a nyitva tartást, azaz a továbbiakban is naponta háromnegyed nyolctól délután fél négyig, csütörtökön pedig fél hatig fizethetik be a számlákat az ügyfelek. — Mi a helyzet vidéken? Nincs minden településen OTP- kirendeltség... — A vidéki emberek rendkívül kellemetlen helyzetben vannak, mert a posta egyáltalán nem fogadja el a régi csekkeket. Kénytelenek elutazni olyan településre, ahol van fiókunk, mást nemigen tehetnek... elég meredek és elég nagy ahhoz, hogy élvezet legyen újra és újra lecsúszni róla. A baj az, hogy a domb Jármi úti oldalán is csúszkálnak, és megfelelő lendülettel elérik az úttestet, ezt saját magam is tapasztaltam. Növelte a veszélyt, hogy a szánkók éppen egy, a külső sávban parkoló mikrobusz mögül bukkantak elő. A jármű hosszú ideje ott áll, amivel nem okozna gondot, ha nem éppen mögötte érne véget a szánkópálya. A csúszós úton nemcsak megállni, de még kikerülni is nehéz a szánkózókat. Tudtom- mal eddig nem történt baleset, de az ördög nem alszik! Gyerekek! Biztosan akad más hely is a városban, ahol szánkózhattok. A szánkózással nemcsak magatokat, hanem az úton haladókat is veszélybe sodorjátok! Dojcsák Tibor m ifi ••• •• «*1 Teli oromok