Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
12 1995. december 18., hétfő Kultúra UJ KELET Dürrenmatt Ötödik Frankja a Móricz Zsigmond Színházban Mindenben telitalálat A magyar kórusok napján Karácsonyi koncert Nyírpazonyban Az aranyvasárnap előtti szombaton, december 16-án este hat órától a világjáró nyíregyházi Cantemus gyermek- kórus ezúttal Nyírpazonyban adott karácsonyi hangversenyt a görög katolikus templomban Szabó DénesLiszt-díjas, Bartók—Pásztory-díjas karnagy vezetésével, zongorán közreműködött Szántóné Éles Júlia. A hangversenyre a környező településekről is érkeztek zenebarátok s azok, „akik a szent ünnepet emelkedett lélekkel várják” — mondta a közönséghez, s a kórushoz címzett üdvözlésében Adóm Péter esperes úr. Ivancsó Dénes, a község népművelője is örömét fejezte ki, hogy a település életében immár hagyománynak számító — ötödik — karácsonyi hangversenyen ezúttal a világhírű Cantemus gyermek- kórus szerepelhetett, felejthetetlen élményt nyújtva a megjelenteknek. A magyar kórusok napján adott hangversenyt követően nagyon sok pazonyi ember, egykori tanítvány, szülő, nagyapa, nagymama köszönte meg Szabó Dénes karnagynak a szép estét. Kodály Zoltán születésnapján a karnagy úrtól arról érdeklődtünk: neki mennyivel jelenthet többet, mint bárki másnak december 16-a? — Sajnos többet jelent — felelte nyomatékkai Szabó Dénes —, igazán az volna a jó, ha minden magyar embernek any- nyit jelentene-éme, mint többek között nekem. A magyar kórusok napján, úgy gondolom, pazarlók vagyunk, ezzel szemben a társadalmi megszorítások elsősorban a kultúrát célozzák meg, mondhatni kultúraellenesek, mindent megpróbálnak a 2x2 nyelvére lefordítani. Úgy tapasztalom, hogy Magyarországnak a kórusmozgalom a legmagasabb szintű „terméke”, amellyel most is és bármikor a Tetszett... ...a nyírpazonyi görög katolikus templomban Adám Péter esperes úr — a Cantemus gyermekkórus karácsonyi hangversenye kapcsán — a híveinek feltett kérdése: „Szabad-e Isten házában tapsolni?” A választ ő maga adta meg azzal, hogy a hangverseny Istennek tetsző dolog, s a taps a művészek lelkét melengeti. Tapsolt is mindannyiszor lelkesen a híveivel, a templomot megtöltő közönséggel együtt. ...Ivancsó Dénes bácsinak, a község népművelőjének leplezetlen öröme, hiszen az ötödik karácsonyi hangversennyel újból felejthetetlen élményt nyújthatott Nyírpazony lakóinak s a néni kevés vendégként érkezettnek. Ő már tavaly decemberben „megnyerte” a Cantemust. ...hogy a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatója, Alexa László is végigállta a hangversenyt. Ádám Péter esperes úr és Ivancsó Dénes bácsi ki is fejezte örömét: lám, az iskolaigazgató nemcsak Japánba kíséri el a kóristákat, hanem Nyírpazonyba is. ...a hangversenytől fénylő szemek, a műsorvégi gratulációk, jókívánságok Szabó Dénes karnagy úrnak címezve. ...a karácsonyi hangverseny. legjobbak közölt van, s ez alapvetően Kodály érdeme. Bizakodnom kell, hogy az arányok talán igazságosabbak lesznek, az érték a megfelelő helyére kerül. Nem szándékozom mással, mondjuk a sporttal összehasonlítani eredményeinket, de úgy érzem, nem kevés az, amit a Kodály Zoltán Általános Iskola az elmúlt 15 évben fel tudott mutatni: 17 nemzetközi versenyt ért meg, s ennek semmiféle elismerését nem tapasztaltuk. Sikereinkkel arányosan egyre nő a csend körülöttünk, hovatovább már a kézfogás is elmarad. Ezt a felépített várat a tavasszal könnyedén le akadták rombolni, szerencsére vol- tak-vannak jó szándékú városlakók, akik kiálltak mellettünk. Nem értjük ezt a körülöttünk kavargó forgószelet. Más évekhez hasonlóan az advent a karácsonyi hangversenyek jegyében telik kórusunknál, eddigi fellépéseinket követően hétfőn (azaz ma) Kisvárdán, kedden Mátészalkán és szerdán Budapesten, a Mátyás-templomban állunk közönség elé. Hangversenyeink, úgy érzem, segítik a karácsonyi lélek előkészítését, mert zsákutcában jár és tévedésben él, aki lélek nélkül kíván boldogulni — mondta befejezésül Szabó Dénes karnagy, Nyíregyháza város díszpolgára. Lefler György Egy festő a Hajdúságból Egy színház életében vannak gyásznapok, hétköznapok és ünnepek. Az általános gyakorlat az, hogy — egy jó színház — minden évben bemutat egy kiugróan jó produkciót, amelynek szellemi, művészi tőkéjéből él egy évadon át. De, hogy kettőt? Méghozzá, két napon belül? Erre nemigen volt eddig példa a magyar színházi életben! Sőt. Ez még nem is elég: két egymással homlokegyenest ellenkező stílusú, formanyelvű előadást! A Nóra a legkiválóbb polgári, míg az Ötödik Frank egyenesen zseniális progresszív színház! Dürrenmatt darabja — az Ötödik Frank — nem a leggyakrabbanjátszottak közül való. Eddig. Mostantól, meg vagyok győződve, sorra fogják színre vinni a magyar színházak... Nem arról van szó, hogy ez a mű nem elég dürrenmatti, vagy uram bocsá' gyengébb, mint a többi, hanem sokkal inkább arról, hogy a dráma (vagy vígjáték?) dramaturgiai vonalvezetése nagyon is egyszerű. Amikor megszületett, kemény — és túlzó — kritika volt a „pénzcsiná- lók” társadalma ellen, akkor azonban még sokkal szelídebb világban éltünk. De ma? A darab minden szava telitalálat! Nem véletlenül, hiszen pontosan ezeknek a csoportoknak a kíméletlen terrorja alatt roskadozunk. Az Ötödik Frank mai életünket nevesíti! Ha az író itt élne közöttünk, nem biztos, hogy nem ütné el véletlenül egy autó a bemutató után... A pénzért ölni majdhogynem természetes dolog ma Magyarországon. Szinte már „rutinfeladat”. Meg sem botránkozunk rajta, legfeljebb húzunk egy újabb strigulát... Ezt észrevenni még nem lett volna nagy rendezői tett, azonban itt más is történt. De még mennyire! Az előadásnak Bagó Bertalan olyan kedves panoptikumi, körhintás bájt adott, ami megengedi a nézőnek, hogy kívülről szemlélje az eseményeket és ne kelljen azonosulnia az „elátkozottak” problémáival... Ez a „brechti” megvalósítás telitalálat! Mélyen fejet kell hajtani! Úgy nevethetünk ön- mágunkon — életünkön —, hogy észre sem vesszük. Legfeljebb másnap jön rá az ember, hogy ez nem is olyan tré- fadolog... Pár éve még javában dúlt a vita a rendezői, illetve a színészcentrikus színház egyedül idvezítő voltáról. Magam mindig úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy mindkettő lehet nagyon jó és nagyon rossz. A rendezőcentrikus előadásokból azonban valóban kevesebb igazán jó született, ami nem is csoda, hiszen közepes színész (eddig) soha sem vetemedett monodrámát játszani — ami ugyebár a szinészcentrikus színház esszenciája. A rendező viszont — valahol — mindig magányos a próbafolyamat során... Ez az előadás a rendezőcentrikus színház megfellebbezhetetlen csúcsa! A rendező úgy ismeri szakmáját, mint csak nagyon kevesen. Elképzeléseit — sőt — blikkfangjait is képes úgy megvalósítani, hogy az belesimuljon az előadásba, ne tűnjön talmi csillogásnak. Ez az alázatos rendezői színház iskolapéldája, ahol a színészek für- denek a szerepükben, ahol a színház minden lehetséges csodája megjelenik. Magyar színpadon — a hatvanas évek Koldusoperája óta (a Madách Színházban) — forgószínpad még nem kelt így életre! A sirályeffektus a legszebb példája a rendezői szabadság pozitív alkalmazásának! Folytathatnám még sokáig: ezekután szinte már azt hiszi az ember — amit szegény Horváth Jenő is vallott —, hogy csak fekete színpadon szabad játszani, mert csak ebben él meg a színész, márpedig ő a legfontosabb. Az előadás során megismerhettük a szintén horváthi „fekete fény” csodáit is. Összefoglalva: bravúros képi megfogalmazások, fantasztikusan jó hangeffektusok, átgondolt, tiszta — a ma emberéhez szóló — dramaturgia, zseniális rendezés!!! A játszók — a színészek — valósággal lubickolnak ebben az előadásban! Annyira egységes művészi teljesítményt nyújtanak, hogy az ember már-már a Royal Shakespeare Com- pany-ban képzeli magát! Pedig ez a színházi stílus nem a legegyszerűbb feladatok elé állítja a színészeket. A „jelzett színjátszásnak” nagyon is megvannak a maga buktatói, — amelyből egyet sem fedezhetünk fel az előadás folyamán. Iszonyúan fegyelmezetten játszik mindennki. És kiválóan! Tulajdonképpen igazságtalanság bárkit is kiemelni, hiszen a legkisebb feladatokat is a legmagasabb művészi hőfokon abszolválták (lásd például: Pipó László pincérét!) Az illem mégis megköveteli, hogy szóljak róluk. Gados Béla Ötödik Frankja már első perctől szere- tetreméltóan aljas. Olyan lágyan és simán követi el tetteit, ahogy a ma bankárai. Szenzációs Csorna Judit Ottili- ája is. Ez a feszes és negédes gyilkológép olyan természetes bájjal teszi el láb alól üzletvezetőjét, hogy szinte „hálásak” vagyunk neki az eutanázia kegyéért. Mészáros Árpád és Kövér Judit ifjú titánjaira nagyon is könnyű ráismernünk. Nézzük csak meg a ma ifjúságát! Remekül illeszkednek mindketten az előadásba! Felhőfi- Kiss László Böck- mannja A vas Attila Neukommja, Kocsis Antal von Friedmannja, Róbert Gábor Kappelerje, Gyuris Tibor He- berlinje, Tóth Tibor óragyárosa egytől egyig kifogástalan alakítások, ugyanúgy, mint Réti Szilvia Frieda Fürstje, valamint Gedai Mária szállodatulajdonosnője. Richard Egli szerepében Kerekes László brillírozott! Ez az elegáns, könnyed panoptikumi gengszter és kikiálltó valódi színészbravúr. Tóth Károly Schlumpf-ként bebizonyította, hogy a színház egyik legjobb színésze! Remélhetőleg nem kerül vissza régi skatulyájába. Bede Fazekas Szabolcsot egész egyszerűen nem lehet kibírni! Humora frenetikus! (Az ember — már bocsánat a kifejezésért — halálra röhögi magát rajta! Az ötvenes évek Vígszínházán, a hatvanas évek Madách Színházán, a hetvenes évek Csíki Gergely- és Szigligeti Színházán és a nyolcvanas évek Katona József Színházán „nevelkedett” kritikus elég veszélyes, mert nagyon igényes „fajta”. Azonban, ha leírja a következő mondatot, az magáért beszél: Ez az előadás méltó társa a sorban Ljubimov Cseréjének, Paál István Tangójának, a hatvanas évek Koldusoperájának a Madáchban, valamint az 1982-es Jancsó Miklós-féle Szép magyar tragédiának — Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban! Ezek ugyanis többek között a magyar színjátszás megdönthetetlen csúcsai. Palotai István B. Tóth János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás december 18-án 17 órakor a hajdúnánási Művelődési Központ Galériájában. Az 1996. január hetedikéig megtekinthető tárlatot Sebestyén Miklós tanár nyitja meg. Ennyi a hír, és azon olvasóink akik nem találkoztak még B. Tóth János nevével lapunk hasábjain, joggal kérdezhetik, miért hírértékű számunkra egy szomszéd megye városában nyíló kiállítás? A festő múltjában keresendő a válasz. A Tiszavasvári 115. Számú Szakmunkásképző Intézetben tanult, majd ugyanitt a Váci Mihály gimnáziumban érettségizett. Itt kezdett szárba szökni bimbózó művészi tehetsége, eljárt az akkor még működő tiszavasvári képzőművész körbe, ahol Molnár né Irmus ka, és Makkal László vezetése alatt csiszolgatta tehetségét. Ezt követően a nyíregyházi tanárképző főiskolán szerzett diplomát, és később is rendszeresen kiállított megyei tárlatokon— vagyis sok ponton kapcsolódik megyénkhez. A Tisza környéki tájakhoz több szállal kötődik. Ezek a tájak viszonylag érintetlenek, így lehetőséget adnak arra, hogy az alkotó a tájból eredő nyugalmat, romantikát, szépséget a néző felé közvetítse — írja önéletrajzában. Nyíregyházán néhány hete találkozhattak vele, amikor nyári, kínai tanulmányút j á n a k anyagából állított ki a megye- székhelyen. Erről az útról műsormagazinunkban olvashatnak rövid beszámolót. Zárszónkban visszatérve az elejére: a festő és a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a megnyitóra. Dojcsák Tibor Gados Béla (V. F rank, középen), Csorna Judit (Ottilia) és Kerekes László (Richard Egli)
