Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-27 / 302. szám

UJ KELET 6 1995. december 27., szerda Riport A gátakon töltötték a karácsonyt a vízügyesek Áradó folyók fenyegetésében Haragos a Tisza vize, megáradt. Mint tavalyelőtt karácsony­kor, amikor az évszázad második legnagyobb árvizével kel­lett megküzdeniük, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói most is a gátakon töltötték az ünnepet. Olyan volt az időjárás, mint a szeszélyes asszony: hol eső, hol havas eső esett; néha kibukkant a szürke, hasas felhők közül a nap, és pár órára tavaszt hozott a télbe. Áradt a Túr és a Szamos is, csak a Kraszna mutatott békességes képet Nagykarácsony napján, amikor a csapkodó esőben végigjártuk a folyók ezüst csíkja­ival átszőtt szatmár-beregi síkságot. eső vagy havas eső esik, a csa­padék-utánpótlás miatt kialaku­ló árhullámok egymásra futhat­nak, összegződhetnek. Csupán a meteorológiai előrejelzések­ből sejthetjük előre, hogy mi fog bekövetkezni. meg — magyarázta. — Tavaly előtt karácsonykor mértük az utóbbi időkben a legnagyobb, 606 centiméteres vízállást; és egy hónappal ezelőtt 522 cen­timéter volt, akkor is a külföldi vízgyűjtő területére hullott A víz kibújt a mederből Megszoktuk már Hallgató csönd ülte meg a fal­vakat. Néhányan imakönyvvel a kezükben a templomból igye­keztek hazafelé esernyőjük alá bújva, páran a hidakon, gátakon nézték a duzzadó folyókat. Tiszabecsen, ahol a folyó sodor­vonalánál véget ér Magyarország területe, egy idős, szemüveges bácsi botorkált le a töltésről. Kis utcai házát pár lépés választja el a Tiszától. Mégsem félt a zúgva duzzadó folyótól. — Még két méter van a töl­tés tetejétől, miért féljünk? Megszoktuk mi már ezt — mondta bölcs beletörődéssel. Túlnan, a tiszaújlaki reformá­tus templom tornyában delet kongatott a harang. Jó időben messzire terül el a síkságon, de most a morogva tetőző Tisza szinte elnyelte a hangját. A zöl­dessárga víz öt méter magasan kavargott a hullámtérben, a ki­sebb fáknak csak a legfelső ágai látszottak ki belőle, a sudár jege­nyéknek már-már a koronáját csapdosta. Ezen a legmagasabb esésű szakaszán még heves járá­sú a folyó, két-három nap alatt a morajlón lerohanó áradás után visszatér a medrébe. Utána elsi­mul, de így is érezni a mélyében örvénylő erőt, ami újabb árhul­lámnál a felszínre tör. A mostani áradást a Tisza, a Túr és a Szamos ukrajnai, illet­ve romániai vízgyűjtő területé­re hullott nagy esőzés okozta, ráadásul elolvadt az a bokáig érő hóréteg is, ami a vízgyűjtőt befedte. Az árhullám karácsony villájának estéjére már nálunk is megemelte négy-öt méterre a Tisza és a Túr vízszintjeit. — Vajon lesz-e ezen a tájon ugyanolyan nagy árvíz, mint 1993 karácsonyán volt? — kér­deztem Horváth Gábort, az igazgatóság vízkárelhárítási osztályvezető-helyettesét. — Minden az időjáráson múlik — lesett föl a sötétülő égre. — Ha enyhe marad az idő és a külföldi vízgyűjtőkre to­vábbi csapadék hullik, a folyó­kon újabb árhullámok vonul­nak le. A jelenlegi helyzet a leg­veszélyesebb és legkiszámítha­tatlanabb, mert a telített meder­re futó árhullám utolérheti az előzőt, így az alsóbb szakaszo­kon magasabb lesz a vízállás. Amíg nem hűl le a levegő és nem fagy meg a csapadék, akár Megelőzni a bajt A tiszabecsi védelmi központ- ból irányítják az uszkai, a tiszabecsi és a tiszakóródi gátőrjárás védelmét. Szakszón Péter védelemvezető társaival együtt 24. óta alig aludt pár órát. Szombaton délben elrendelték a Tisza Vásárosnamény fölötti szakaszán az I., vasárnap este a II. fokú készültséget, ami azt je­lenti, hogy a folyó már kiöntött a hullámtérbe, egyméteres ma­gasságú víz terheli a töltéseket. — Ötszáz centiméteres víz­állást várunk, ami épp a har­madfokú készültségnek felel nagy csapadék miatt áradt meg a Tisza és a Túr. Rahónál va­sárnap csökkenő árhullám mel-.» lett negyven—ötven centimé­terrel emelkedett a vízszínt, ez a hullám kedd reggelre ideért mihozzánk. — Esetleg a Tisza kiléphet a gátakon is? — Ó, hát attól még nagyon messze vagyunk! — pillantott rám bosszankodva, hogy falra festem az ördögöt, pedig még az 1970. évi nagy árvíznél sem szakadt át a gát ezen a szaka­szon. — A készültségi szint egyébként megelőzést jelent, megerősítjük a gyengébb töl­tésszakaszokat, figyeljük, hogy nincs-e átfolyás, más probléma, ami bajt okozhat. Kétóránként pedig mérjük a víz szintjének magasságát... — Elég magasak és állé- konyak itt a gátak? —A Tiszabecs fölötti szakasz kellő biztonsággal ki van épít­ve, alatta, durván öt kilométer hosszan körülbelül ötven— nyolcvan centiméter hiányzik a mértékadó vízszinthez mérve a gátak magasságából. A gátak ugyan vízáteresztő talajra épül­tek, de miután a gyors lefolyás miatt nem éri túl nagy terhelés a töltéseket, megfelelően bírják a víznyomást. Tartós terhelés esetén jelennének meg a men­tett, vagyis a gátakon túli olda­lon azok a fakadó vizek, amik már gondot jelentenének. De jelen pillanatban semmi ok az aggodalomra. A vízügyesek arcán csak az állandó ébrenlét árkait láttam, így nyugalmukkal feltöltődve visz- szatértem a Tiszához. Balogh Sándor, az alig 1200 lakosú falu polgármestere tűnődve nézte a folyót, amely koronként elpusztí­totta, amit nyájas kedvében az embereknek ajándékozott; az ősi települést is többször 1180 óta, amikortól említik az oklevelekben. — Tartanak az áradástól a lakosok? Ismét a karácsonyuk békéjét fenyegeti... —Ha félnének, nem laknának Tiszabecsen — mosolyodon el a kérdésen. — Itt nem úgy fo­gadják az árvizet, mint a folyók- tól távol élők, bár 1948-ban a Tisza szilveszterkor elsöpört egy utcát. Korántsem közömbösek, kijárnak a gátra éjjel-nappal, kér­dezgetik a gátőröket, de nem félnek, mert ismerik a természe­tet, hiszen vele együtt élnek. Tovább áradnak a folyók A tivadari hídon is álltak az emberek. Figyelték a folyammá dagadt, sima tükrű Tiszát, amely már az oszlopokon nyugvó ví- kendházak küszöbét nyalogatta. Vásárosnaménynál az igazgató­ság télire kikötött hajói a hatal­mas fák hegyénél ringatóztak. A máskor szelíd Túron zúgva ro­hant le az áradás. A gáton felsö- tétlett néhány ember alakja, be­szélgetve kémlelték a vizet. Kis­hódosról és Nagyhódosról jöttek. — Levonul ez — mondta az egyik férfi. — Biztonságban va­gyunk, megnyugtattak minket a vízügyesek. De hiába mondom az asszonynak, hogy aludjon, éj­szaka csak felkél, mert meg akar­ja nézni a folyót. Átéltük az 1970-es nagy árvizet, elvitte a házunkat, jószágunkat, hát, az ember azt a szörnyű éjszakát csak nem tudja elfeledni... (A legfrissebb jelentés szerint a Tisza Tivadarnál karácsony második napján tovább áradt, 26-án hajnalban 724 centiméte­res vízállást mértek. A Túr hétfőn este 397 cm-es vízszint­tel tetőzött, felső szakaszán igen lassú apadás indult meg. Sonkád alatt azonban vízszintemelke- dést várnak. Intenzíven árad a Szamos is, és újabb áradások­kal kell számolni a külföldön lehullott csapadék miatt. A vé­dekezésben hétfőn 265-en vet­tek részt, 97-en az igazgatóság dolgozói, 168 a „külső erő”. A gátak, a beleépített műtárgyak egyelőre jól bírják a terhelést.) Tóth M. Ildikó Koporsóban vasparipán Lehet, hogy gyermekkorom­ban mozdonyvezető szerettem volna lenni. Nem emlékszem, de kevés kisfiú tud ellenállni a hatalmas vasparipák varázsá­nak. Kisdiákos izgatottsággal készülődtem az útra, engedélyt kaptam, hogy a mozdonyban, pardon vezetőállásban utazzak el és vissza Debrecenbe. Ne­gyedórával az indulás előtt ér­tem az állomásra. Vonatom balra a második vágányon állt. Csalódtam. Kis piros szerel­vény volt a tizenkilencnegy- vennyolcas járat. Nagyobbra számítottam. A vezető nem tu­dott érkezésemről, de szívesen fogadott. A szűkre méretezett vezetőfülke bal oldalán, egy kis asztalhoz ültem le. Középen szürke fémburkolatú készülék, a fekete doboz. Méri a sebes­séget, az időt és az ébrenléti pe­dál nyomásait. Mindezt diag­ramokkal, egy viaszos papíron örökíti meg az utókor számá­ra. Érdekes szerkezet az ébren­léti készülék. A vezető egy pe­dált nyom meg bizonyos idő­közönként, ha elmulasztja, az ébrenléti sípol, és ha erre sem jön pedálnyomás, megállítja a vonatot. Nagy biztonság ez, ha elalszik, vagy rosszul van a vezető és nincs mellette senki... Évek alatt úgy megszokja a lá­buk, hogy otthon is jár, mintha talpuk alatt lenne a pedál. Asz­talom bal sarkán egy kis gomb, a vonatkürt jelzője. Itt szokott ülni a vezető jegyvizsgáló ha köd van, vagy a vonatvezető, ha elromlik az ébrenléti. Ilyen­kor ketten figyelnek, egyébként egyedül van a vezető. Szabad jelzést kapunk, elindu­lunk. A vezető kényelmesen hátradől a„koporsóban”. Ez egy mélyedés a válaszfalban, ahol a széke van. Házilagos bővítés, a vonat gyári helykínálata krimi­nálisán kevés. Ezek nem a moz­donyvezetők kedvencei. A mi­énk már csinosított példány. Egy kis függöny, a koporsó, most pedig fűtőtestre gyűjtenek a vezetők. Négyen váltják egy­mást. Vezetőnk most kipihent, öt napig nem dolgozott. Ritkaság. Majd most pótolja, tizenkét órás éjszakai szolgálattal. A vonat szépen gyorsul, ez kevés jó tu­lajdonsága közé sorolható. A cseh gyártmányú Piroska vona­tokat adósság fejében kaptuk haj­danán. Ma már Skoda helyett Rába motor hajtja, de lényege­sen nem javult a konstrukció. Aznap már leállt egy kis piros Mátészalkán, a Cinevégről húz­ták vissza. Rárakták egy másik­ra a szerelvényt, és az húzta el Zajtára, alapos késéssel. Egy másik az ajtaját hagyta el Zá­honyból jövet. Másnap megtalál­ták, de hazáig a kalauz vigyázott, ki ne essen valaki. A mi kis Piroskánk mintha értené miről van szó, rákontrázik. Először halk, majd egyre élesebb rezo- náló hang hallatszik. Az ív— mondja vezetőnk, mert éppen ka­nyarban vagyunk. Aztán a kipu­fogóra tippel. Közben haladunk. Sötét van, a tompított 200, a reflektor úgy 300 méterre világítja meg a hóba Balogh Ferenc fagyott éjszakát. Végül is mind­egy, mert ennél a sebességnél 500 méter a féktávolság. Ha va­lami van a pályán, úgyis nekime­gyünk. A vezetőn csak annyi múlik, milyen gyorsan. Kezd idegesíteni, milyen közel vagyok az éjszakához. Alig 30 centimé­terre tőlem már a szabad levegőt toljuk. Köztünk egy vékony le­mez és a szélvédő. És ha valami szembejön? Meneküléshez ke­vés a hely, ha valami belénkjön, akkor a koporsó a nevében jel­zett funkciót tölti be. Az én helyemről több az esély a kiug­rásra, felém van a kilincs. Jobb, ha nem gondolok rá. Balogh Fe­renc még nem félt. O a vezető. Jövőre húsz éve lesz, hogy dízelmozdonnyal jár. Villany­mozdonyra szóló vizsgája nincs, lebeszélték róla. Mátészalkán úgysem lesz soha szükség rá. Ezt nem én mondom, neki mondták. Igazuk volt. A kisebb állomásokon talán ha egy percig állunk. Ajtók záród­nak, a vonat indul. Kezdek fáz­ni, hideg van a vezetőállásban. Az utastér melegében ülve soha nem gondoltam volna erre. Újra felzúg a rezonáló fejhang. Egy állomáson a hibát keresi veze­tőnk. Nem találja, és most már tanácstalan. Majd Debrecenben megnézi. O maga, mert ott nem értenek hozzá. Más típusokat használnak. Régi orosz, vagy Ganz-Mávag gépeket. Ez utób­biak nagyon jók. A Piroska ma­ximum 70 kilométerrel mehet. Ez a pálya nyolcvanas, de hát Is­tenem! Ennyit tud. Még mindig jobb mint a Nyírbátor—Nyíregy­háza közötti szakasz. Ott van húszas rész is. Annyival mehet­nek. Legfejlebb. Mennyi ott a legalább??? Mi azért haladunk. Ködben is menni kell, annyival mint egyébként. Hússzal, het­vennel, vagy százhússzal. Mint­ha a falnak mennénk. Vezetőnk kétszer ütközött. Romániában egy sínre tévedt lőcsös szekeret tört szét, de nem ült rajta senki., tízegynéhány éve pedig egy fér­fit és egy stoppost gázolt. A fér­finak a válla sérült meg, a tehén kimúlt. Halottam már vonatveze­tőről aki egy műszakban két embert ütött el. Mögöttünk két kocsi, ennyit vihet a kis piros. Az sem csalás, ha ötös fogatot látnak, de akkor elől és hátul is van egy motorvo­nat. Egyik tolja, másik húzza a fogatot. A HANG citeraszólót játszik idegeimen. Védekezem. Próbálom kiszorítani fejemből a külvilágot, HANG-ostól. Én megtehetem, vezetőnk nem. Ő a sofőr, rajta a felelősség. El kell döntenie visszaindulhatunk-e a vonattal vagy sem. A Ganz-vo- natok jobbak, de drágák. Mi in­kább a Cseh gyártmányúval já­runk, és állunk. Az aknára. A hi­bát azonban ott sem találja, pe­dig rámegy a Debrecenben töl­tött idő nagy része. Ez lett volna a vacsoraideje. Úgy dönt, elin­dulhatunk. A kocsival váltók so­kaságán át a szerelvény elejére manőverezünk. Visszafelé az ellenkező végén ülünk, korábbi vezetőfülkénk szakasztott másá­ban. Függöny, műszerek, párnák az ülésen és a koporsó. Néha fel­zúg a HANG, baj van a vonattal. Szálkán még jobban szét kell szedni. Ha mégis leáll, akár rész­kártérítést is fizetnie kell veze­tőnknek, mert elindult. De azért nyugodt. Most pihent pár napot. Vasárnap meccsekre jár, más fix program nincs. Rendszertelen a munkabeosztása. ^Hol ilyenkor dolgozik, hol máskor, de leg- alább-dolgozik. És keres. Het­venezret — mondja a tévé, rádió és írja az újság. Na persze, de bruttóban. Hazavisz belőle 30— 35-öt. A fiatalabbak tízzel keve­sebbet. Úgye nem is olyan sok?! Legfelejebb a munkanélküli já­radékhoz, vagy a semmihez ké­pest Főnöke aki lehetővé tette a riport elkészültét, azt mondta, hogy a vasutat fejleszteni kell. Ez igaz. Ha több a bér, akkor kevesebbjut a fejlesztésre, nem lesz a MÁV versenyképes, ke­vesebbet termel, leépítések lesznek. Ez is igaz. Sok vasutas a létminimum alatt él. Minden igaz. Balogh Ferencnek három gyereke van, felesége a legki­sebbel van gyesen. Nyírmegy- gyesen laknak, onnan jár be dolgozni. Nappal kocsival, éj­szaka motorral. Tavaly feltör­ték az autóját a fűtőház előtt. Akkor éppen Romániában volt egy szerelvénnyel. Ma is Ba- bettával jött be Szálkára, és az­zal megy haza a 12 óra után. Mínusz néhány fokban. Gépé­szeti szakközépiakolában ta­nult, szeretett volna szakmájá­ban elhelyezkedni, de nem tu­dott. Akkor kerestek moz­donyvezetőket, ő is jelentke­zett. Két év múlva lett moz­donyvezető. Nem akárki száll­hat nyeregbe a vasparipán. A légierő után itt van a legszigo­rúbb egészségügyi vizsgálat. A mátészalkai mozdonyvezetők egyetértenek a szakszervezetek követeléseivel. Szinte száz szá­zalékban hajlandóak a munka- beszüntetésre, de nem akarnak sztrájkolni. Lassan közeledik Máté­szalka, ott lesz egy kis ideje. Beáll a fűtőházba, a szerelők­kel háromig átnézik a gépet, utána megy le Ágerdőma- jorra. Onnan vissza, és egy csengeri fordulóval fejezi be a szolgálatot. Utána hazaindul a Babettával. Dojcsák Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents