Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
14 1995. december 23., szombat Sport UJ KELET Legfontosabb: a család és a tenisz Igazi teniszcsalád Nyíregyházán a Pázmándi család. A „sportcsaládfő” Pázmándi József, a háború után került Nyíregyházára. Ideérkezésétől fogva a háború miatt megszakadt teniszélet felélesztésén fáradozott. A stadion melletti teniszparadicsom megépítésének szervezője, tervezője. Aztán a teniszszakosztály vezetője. A fedett teniszcsarnok megépítésének is ő a fő motorja. Két gyermeke szintén teniszezett, teniszezik. Négy unokája közül három most is versenyez. Kíváncsiak voltunk, hogy náluk hogyan zajlik a karácsonyi ünnep. Hol keressük máshol a családtagjait, mint a teniszcsarnokban. Ott is találjuk ifjabb Pázmándi Józsfet és testvérét, ráadásul gyermekeik éppen váltják egymást a pályán. A két edzés közötti rövid szünetet használjuk ki arra, hogy az ünnepről beszélgessünk. — Nálunk igazi, nagy családi ünnep a karácsony este.— kezdi a beszélgetést Zuborné Pázmándi Katalin. — Édes- anyáméknál jövünk össze, nekünk könnyű, hiszen egy telken lakunk, de Józsiék is odajönnek, ők is négyen vannak, mint ahogy mi is, így legkevesebb tízen álljuk körül a karácsonyfát. A csengettyűszó után megyünk a feldíszített fához. Utána következik az ajándékozás. Ez az én feladatom, mindenkinek egyenként átadom az ajándékot, és egy pár szót is fűzök hozzá. Aztán várjuk az „érdekelt” reakcióját. Minden egyes ajándékbontást nagy ováció fogad, természetesen ha olyan az ajándék, ki is kell próbálni. Mire minden csomag gazdára talál két-három óra is eltellik. — Mióta ünnepel így együtt a család? —Amióta csak emlékszem a karácsonyra, mindig így volt. Gyerekkorunkban szüléink rokonai jöttek hozzánk, hogy együtt karácsonyozzunk. — veszi át a szót az ifjabbik Pázmándi József.— Akkor persze mi az ünnep estéjén elmentünk otthonról. Csak közvetlenül az ajándékozás előtt érkeztünk haza. Emlékszem még kicsi gyerekként hittem abban, hogy a Jézuska hozza az ajándékot. Csak azt nem értettem, hogy a várakozás perceiben a nagynéném miért mehetett be a nagyszobába, ahová mi nem mehettünk. Egy másik régi emlék: sorkatona voltam, és A hetedik fordulót bonyolították le a legrangosabb európai kosárlabdakupákban. A női Bajnokcsapatok Európa Kupájában a szlovák Ruzomberok és az olasz Parma győzelmével már a negyeddöntőre készülődhet. A továbbjutást jelentő, még kiadó helyekért óriási csaegy héttel karácsony előtt engedtek haza, azt is tudtam, hogy az ünnepeken nem lehetek otthon. Akkor egy héttel előre hoztuk az egész ceremóniát, a budapesti rokonaink is hamarabb jöttek, hogy együtt lehessünk. — Miért pont Katalin osztja ki az ajándékokat? —Már kislánykorom óta rám vár ez a tiszt. Nem nagyon emlékszem hogyan alakult ki. Most már kicsit fárasztó, hisz majd három órán keresztül feladatom van, míg a többiek csak figyelnek. Már szeretném átadni másnak ezt a posztot. A lányomat, Ildikót mindig bíztatom, hogy vállalja, de ő nem akarja. A család többi jelenlévő tagja, rögtön bizonygatja, ezt a feladatot más nem tudja csinálni. Az okát igazán persze senki sem tudja, csak hát így természetes. Kiderül közben az idén még többen lesznek az asztal körül, ifjabb Pázmándi Jó- zsefné szülei is ott lesznek. Az ajándékokról, mármint, hogy ki mit vásárolt, senki nem nyilatkozik. Még azt is titkolják egymás előtt, hogy a család másik tagjának mit vettek. — Milyen ajándéknak örülnétek leginkább? — kérdezem a fiatalabbakat,Zubor lldikótés Pázmándi Viktort. — Nem is az a fontos, hogy én mit kapok — meséli Viktor —, sokkal izgalmasabb az ajándékozás, az, hogy örömet okozhatok. — Ildikó rögtön egyetértőén helyesel. ta várható a hátralévő fordulókban. Az A-csoportban a CSZKA Moszkva meglepetésre egypontos vereséget szenvedett Isztambulban, így a ljubljanaiakon kívül még valamennyi csapat versenyben maradt. A B-csoportban úgy tűnik, hogy eldőlt a továbbjutás kér— Ma már ritka, hogy ilyen nagy család együtt ünnepeljen, Ti szerettek így karácsony ózni? —faggatom tovább a gyerekeket. — Nagyon várjuk a karácsonyestét. Nagyon jól érezzük magunkat együtt, nem is tudnám másképp elképzelni. Ha csak hárman-négyen ünnepelnénk, akkor biztos nem is lenne ilyen izgalmas, — mondja Ildikó. A családtagokat arról kérdezem, van-e olyan ajándék, ami nagyon emlékezetes volt. Erre ifjabb Pázmándi József válaszol. —A legemlékezetesebb gyerekkori ajándék a kisvonat volt. Emlékszem még sokáig játszottam vele aznap este is. — Mi következik az ajándék- osztás után? A két fiatal egymás szavába vágva válaszol. Kiderül a vacsoramenü már megszokott, halászlé, rántott hal és túróscsusza kerül az asztalra. Bár az idén lehet, hogy változtatnak az ételsoron. —Szóba kerül az asztalnál a tenisz? — Legtöbbször igen, aztán egy idő után az asszonyok szólnak, hogy na most már elég. Nem lehet csodálkozni rajta, hiszen édesanyámat kivéve mindenki teniszezik, vagy teniszezett a családban. Bár, hajói emlékszem ő is ütőt fogott néha. — mondja Pázmándi József. — Sőt, mikor kicsi voltál téged meg is vert. — nevet fel a húga. A teniszről, az eredményekről, a tervekről kérdezném őket, de azt mondják, erről most inkább ne beszéljünk. Aztán ifjabb Pázmándi József fogalmazza meg a véleményüket. —Számunkra két igazán fontos dolog van az életben, az egyik a család, a másik a tenisz. Révay Zoltán dése, mivel a zágrábi és a holoni csapat komoly hátrányba került újabb vereségével. A férfi Klubcsapatok Európa Bajnokságának középdöntős csoportjaiban a hetedik forduló nem hozott igazán változást. A továbbra is nyeretlen portugál Benficán kívül a többi csapat még „befuthat” az első négy hely valamelyikére. Az A-csoportban a görög Olympiakos Pireus hosszabbítás után, idegenben győzte le a német bajnokcsapatot, a Bayer Leverkusent, így továbbra is vezeti a mezőnyt. A másik csoportban az athéni zöld-fehérek (Panathinaikos) feltartóztathatatlanok, az izraeli Maccabi Tel-A vív együttesét győzték le magabiztosan. A Nyíregyháza Vasutas Sport Club sportolói és elnöksége kellemes karácsonyi ünnepeket és mdményekben gazdag, boldog új évet kíván £srniden szurkolójának, támogatójának. "ÉL ■h & Kosárlabda Olympiakos-győzelem Szatkéék legszebb karácsonya WsV3c| Atc. Hideg eső áztatja a várost, az est fényei tompán tükröződnek vissza a járdáról. Az emberek behúzódnak meleg fészkükbe, ott kellemesebb. Közeledik a karácsony. Piros betűs ünnep. Függetlenül attól, hogy hívő az ember, avagy sem. Aktuális a — gyerekek által sokat emlegetett — kérdés: mennyit kell még aludnunk, amíg... így van ezzel a Szatke család is. Méghozzá hatványozottan. 1995. július 9. Az NYFC hátvédjének, Szatke Zoltánnak és feleségének, Gogoly Erikának nagy nap volt ez az életében. Megszületett első gyermekük, Zoltán Márk. így hát más ez a karácsony, mint a korábbi. És mégis ugyanolyan. Zoli szívélyesen fogad és beinvitál a takaros, Ferenc körúti, kétszobás lakásba. Erika a csöppséggel bíbelődik. — Hogyan telik általában nálatok a karácsony? — kérdem a házaspárt. — Ez vegyes — mutogat Zoli, miközben Erika neveti. — Itthon kezdünk, feldíszítjük a fát, megajándékozzuk egymást... — De nem lesz olyan nagy ajándékozás — szúrja közbe Era. — Aztán Viliakor megyünk anyuhoz — első vagy második nap szeretnénk elmenni a templomba is —, a másnapot pedig Zoli szüleinél töltjük. Ott adjuk át az ajándékokat... — Hál' istennek nálunk különösebb főzőcskézés, meg készülődés nincs — magyarázza meggyőzően a hátvéd. — Era anyukája és az én anyukám segítenek, nekünk esetleg csak annyi dolgunk van, hogy elhozzuk ide az ételeket. Ez lesz a legszebb karácsonyunk, de egyébként is nagyon-nagyon szeretjünk ezt az ünnepet. Ünnepeltünk már közösen, többször is, de így, hármasban még nem. Era helyeslőén bólogat. — Családi ünnep ez, de számunkra csak most lesz igazán az. Borzasztóan kíváncsi vagyok, már csak arra is, vajon hogyan fog reagálni a kicsi a fényekre, a karácsonyfára, a díszekre. — Fogékony kisbaba — veti közbe az anya. — És mit kap majd? — Játékot és egy ruhát. De kinéztünk még egy másikat is. A kicsinek viszont nem is ez a lényeg. Becsomagoljuk az ajándékát egy jó nagy csomagba, hogy recsegjen-ropogjon, mikor kibontja. Az biztos tetszeni fog neki. — Labdát...? — Van már egy összenyomható labdája, odatettük a kiságyához, hadd szokja. — Távoli még a dolog, de... A kis Zolika követheti az apukáját? — Igen, szeretném! Azt hiszem, mindenki így van ezzel, csinálja azt a fia is, amit ő. De az biztos, hogy erőltetni nem fogom. Ez azonban még valóban messze van — azzal a kis Zolika mintegy egyetértőén gügyög. — Zoli milyen apa? — fordulok Erikához. — Rengeteget segít, mindenben. Bepelenkázza, elkészíti neki a főzeléket, felöltözteti. Nincs rá semmi panaszom — neveti el magát Era. — Imádom. Nagyon vártuk már — vallja be Zoltán. — Én egyébként is élek-halok a gyerekekért, de érte különösen. Ég és föld most, és korábban, amíg nem volt meg. Olyan hamar elrepült ez az öt hónap... A hangulat meghitt, a szeretet és az összetartozás a kívülállónak is érezhető a levegőben. —Magától értetődő volt számotokra, hogy ha fiú lesz a kicsi, Zolinak fogják hívni? — Tudod, édesapám is Zoltán. O is Zoli lett, de éppen azért kapta a Márk nevet, hogy legyen valami különbség — magyarázza az apa. — Na és azért — teszi hozzá Era —, mert Márk az egyik volt a négy evangélista közül. Érdekes, hogy az én szüleim mindig Márkónak emlegetik a fiúnkat, míg Zoli ága következetesen Zolikának hívja. A baba sírdogálni kezd — azelőtt csak mosolygott —, Zoltán felugrik, aztán kezében a cumisüveggel tér vissza. Megragadom az alkalmat, Erikát a fociról faggatom. — Tudod, egycsapásra megszoktam, hogy Zoli futballozik, könnyen igazodni tudok a programjához. Az itthoni mécseseken például mindig kinn vagyok. Egyébként korábban én is sportoltam, kézilabdáztam a Kölcseyben.-— Mennyire látszik a családfőn egy győzelem, vagy éppen egy vereség hatása. Hazahozza a problémáit a futballpályá- ról? — Haza nem hozza. Ha kikapnak persze érződik rajta egy kicsit — ez természetes —, de nem különösebben. Közben egy ügyetlen mozdulattal nekidőlök a szenzoros villanykapcsolónak, egy pillanatra sötétbe borul a szoba. — Tegnap ugyanígy kialudt — szólal meg a férj —, most megijedtem, hogy megint ugyanígy járunk... Szóval határtalanul boldog vagyok, hogy megszületett a fiúnk. Képzeld el, azóta annyira más például fociznom is. Sokkal nagyobb kedvvel játszottam az ősszel — nem azt mondom, hogy jobban —, öröm volt kimenni a pályára, edzés után jönni vissza. Zolika nagy súlyú baba, 4,30-cal született, de most már 9 kiló. Mindenre kíváncsi, ezúttal például a diktafonom felé fordul érdeklődése. — Hogyan telik egy napotok? — Ó, az igen mozgalmas, van, hogy nem nagyon tudunk pihenni — mondja Erika. — Meccsek előtt általában elmegyünk Era szüleihez, így tudok egy kicsit pihenni. Éjszaka viszont nincs rossz dolgunk. Nem sír, fel sem ébred — csak alszik. — Sokan jöttek már látogatóba? A csapatból kik voltak? — Valóságos népvándorlás szokott itt lenni, a fiúk közül is eljöttek már többen, de van aki csak ezután fog. Már voltak például Drobni Mikiék, Göncz Berciék — velük sokszor találkozunk —, Koksziék. Cselószki Tibiék— hiába nincs már Tibi az együttesben —, pedig éppen a napokban látogattak meg minket.-— Korábban gyógyszertárban dolgoztam — így Erika —, a kolléganőim is eljöttek, aztán a nagymamák is rendkívül szeretik. Anyuká- méknak például első unokájuk, nagyon vártak már egy fiút, hiszen sok a lány a családban. — Végezetül... Mi lesz a karácsonyi menü? — Ez tulajdonképpen titok számunkra is, hiszen nem mi készítjük. De hurka-kolbász, mákos és diós kalács biztosan lesz. Hamar elrepült a szűk egy óra, ideje magára hagyni a kis családot. Kellemes Ummepeket kívánva szedelőzködök, és meggyőződésem: a Szatke családnak valóban nagyon kellemes karácsonya lesz! Csiky Nándor
