Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-19 / 297. szám

16 1995. december 19., kedd Lapzárta UJ KELET Sötét pillanatok Halálra verte mostohaapját Halált okozó súlyos testi sértés miatt indított a rend­őrség vizsgálatot K. János (17) túristvándi lakos ellen. A tragikus végű verekedés még péntek délután történt. A fiatalembert, édesanyját és két kiskorú testvérét F. Sán­dor (49) nem engedte be a la­kásba. Emiatt előbb szidal­mazták egymást, majd dula­kodni kezdtek a lakás előtt. Oda-vissza csattantak pofo­nok, mindketten földre kerül­tek, ahol az idősebb férfi foj­togatni kezdte mostohafiát. A fiatalember erre már begu­rult, és 5—6 esetben ököllel arcul ütötte F-et, majd nagy erővel arcul rúgta. F. Sándor ennek következtében olyan sérüléseket szenvedett, me­lyek következtében a helyszí­nen életét vesztette. Nyírderzsen két testvér szólalkozott össze, amit bu­nyó követett. A két harcos, B. János (27) és B. Sándor (23) előtte vitatkozott egymással, majd éjfél körül János egy karóval zárta le a szócsatát. Több esetben fejbe kólintot­ta öccsét, aki az ütések követ­kezében életveszélyes sérülé­seket szenvedett. Garázdaság miatt felel a törvény előtt B. György (42) nyíregyházi lakos. Az erő­szakos férfi Nyíregyházán, a Szarvas utcán megvert egy 41 éves piricsei asszonyt. A brutális férfit az sem zavarta, hogy többen felszólították a verés abbahagyására. Két hajléktalan nem bírt magával. M. Ferenc (42) és Ö. Anna (24) december 16- án Nyíregyházán, az Árpád utcai hajléktalanszállón ran­dalírozott. Előbb betörték a bejárati ajót üvegét, majd el­vágták a telefonzsinórt. Géppuskát és szamuráj­kardot lopott két betörő Ti- szavasváriban. Vasárnap hajnalban/5. Zol­tán (18) és fiatalkorú társa, T. József (17) a Kossuth utcán lévő horgász, vadászbolt ki­rakatának üvegét betörte, és onnan egy hatástalanított PKMSZ típusú géppuskát és egy szamurájkardot ellopott. A lopási kár a rongálással együtt elérte a 100 ezer forin­tot. A két felfegyverkezett fi­atal nem sokáig örülhetett a zsákmányának, mert a rend­őrség rövid idő alatt fülön csípte őket. A bűcselekmény elkövetését elismerték, a lo­pott holmi is előkerült. Lőszerrel való visszaélés miatt indult vizsgálat két haj­léktalan férfi ellen. N. Ferenc (41) és Sz. Ferenc (34) a To­kaji úti piacon bukott le, ami­kor 11 darab, különböző faj­tájú fegyverekhez való lő­szert akart eladni. A kihallga­táskor elmondták, hogy az éleslőszereket Nyíregyházán, az Északi körúton lévő Zöld Elefánt melletti szeméttároló­ból kukázták. Félmillió forintértékű réz­csövet vittek el a vencsellői mezőgazdasági szövetkezet Balsán lévő fejőházából. A tettesek egyelőre ismeretle­nek. Orvvadászok jártak a nyír­egyházi tangazdaság sóstóhe­gyi gyümölcsösében. Az ed­dig még ismeretlen szemé­lyek két őzet lelőttek, és azo­kat egy Mercedes személy- gépkocsival elvitték. Felkuta­tásuk tart. A vadásztársaság kára 500 ezer forint. Háromszázötvenezer fo­rintot zsákmányolt egy ko­csifosztogató Nyíregyházán egy, a Semmelweis utca 1. szám alatt parkoló Mazdából. A tulajdonos lakása előtt pihenő autót a „bátor” zsi- vány fényes nappal törte fel. A kockázat ezek szerint meg­érte... Az már egy másik kér­dés, hogy a kocsi gazdája miért az autójában tartja a pénzét... Hoppá! Ma még ritka kép — a KGST-piacon eredeti műsoros videokazettát árusít egy vállalkozó Pénzes László felvétele Mikor tolvaj a tolvaj? Bár a nyíregyházi vásárté­ren mindig nagy a tömeg, ) ilyenkor, a nagy év végi ün­nepek idején még többen for- ' dúlnak meg itt. Egyes helye­ken a zsúfoltság már-már el­viselhetetlen. Ez a környezet ; ideális azok számára, akik . nem vásárolni jönnek, inkább egy szempillantás alatt zseb­re teszik a pulton hagyott pénztárcát, belenyúlnak a ka­bátzsebbe, a táskába és min­den értékes holmitól megsza­badítják a tulajdonost. Érdeklődésünkre Hegyesi Sándor piacellenőr elmondta, hogy gazdag tapasztalataik vannak ezen a téren. Több zsebescsapat dolgozik a pia­con, ezek egy része magyar, más része külföldi. Több olyan román család van, mely a kiutasítás után is szinte min­den hónapban visszatér. A I zsebesek többféle módszert l alkalmaznak. A ritkább az, I amikor éles pengével kivág- | ják a táska, szatyor alját, s ; gyakoribb, hogy a zsúfoltsá- I got, a lökdösődést kihasznál- ; va egyszerűen benyúlnak a \ zsebbe, táskába, elviszik a ; rövid időre felügyelet nélkül I hagyott holmit. Általában egy tolvaj sem „dolgozik” egye- ! dűl, a megszerzett értéket í azonnal továbbadják a társ­nak, és csak később osztják el I a szajrét. A vásártéren mindig — még éjszaka is — vannak rendőrök. Jelenlétük riasztó, mégis megtörténik a baj. A rendőrök és az ellenőrök már több tolvajbandát is jól ismer­nek, mégis, sokszor tehetet­lenek. Nehéz a dolguk, mert a tolvaj csak akkor tolvaj, ha elkapják és ha van, aki tanús­kodjon ellene. A bűnözők jól ismerik a jogaikat, és úgy tudnak magyarázkodni, hogy végül még az áldozat érzi magát bűnösnek. Ha mégis lebukik egy banda — mert előbb-utóbb azért lebuknak — általában egy ember „vi­szi el a balhét”, a többiek pe­dig tovább „dolgozhatnak”. A rendőrök és az ellenőrök mellett a kereskedők nagy része is ismeri a jómadarakat. Ok is figyelnek rájuk, és megpróbálnak tenni ellenük. Jó eredményre szokott vezet­ni, ha civil ruhás nyomozók próbálják tetten érni a zsebe- seket. A vásártér hangosbemon­dóján keresztül naponta több­ször figyelmeztetik a vásár­lókat a veszélyre, de jobban tesszük, ha enélkül is foko­zottan ügyelünk értékeinkre. A vásártérre ma már szinte mindenki úgy gondol, mint a bűnözés melegágyára, He­gyesi Sándor szerint azonban ezen a területen csak azért tűnik koncentráltabbnak a bűnözés, mert itt — a város más részeihez viszonyítva— jóval több ember fordul meg. Aki itt lop, az máshol is lop­na, de itt a hatóság legalább jobban a bűnözőkön tudja tartani a szemét. Mr. X metamorfózisa Újságíró Akadémia Az Oktáv Oktatási Stú­dió Újságíró Akadémiát indít Nyíregyházán, 1996. február 1-jétől. A képzés szombati na­pokon, 9—17 óráig tart. Tantárgyak: — sajtótörténet — sajtójog — sajtóetika — műfajelmélet — írásművészet — stilisztika — politológia — lapszerkesztés-ti- pográfia — kommunikációelmé­let — rádiós-tévés újság­írás — sajtófotó-készítés Jelentkezési határidő: 1996. január 15. (Felvétel a jelentkezés sorrendjében történik.) Információ a képzéssel kapcsolatban: a 42/410- 413, illetve a 42/444-261- es telefonon. Oktáv Oktatási Stúdió és Kiadó 000000.0000 KALENDARIUM I 'l I I I I E4—I > December 19. kedd A nap kel: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A hold kel: 3 óra 56 perckor, nyugszik: 13 óra 58 perckor. Névnapok: Anasztáz, Boni- \ I fác, Nemere, Orbán, Oros, | I Pelágia, Urbán, Urbána, VIO- a la/ Nyolcvan éve született 9 I EDITH PIAF francia san- 9 H zonénekesnő. Szegény kis utcai E I énekesnő volt, ázott kis veréb, U I amikor egy szép napon a híres 1 B Cabaret igazgatója felfedezte. 9 | Maurice Chevalier is hamar fel- Jj | ismerte benne a kivételes tehet- g I séget, s támogatásával Piaf csak- j| 1 hamar a leghíresebb francia 9 1 sanzonénekesnő lett. Jellegzete- I sen rekedtes hangjával, sajátos H I előadói sítulásval — amellyel | I „a sanzon tragikája” címet ér- a ■ demelte ki — meghódította az S I egész világot. Nem bánok sem- § I mit sem című dala ma is gyak- ? | ran hallható. Százöt éve hunyt el KOVÁCS ■ A LAJOS politikus. Erdélyben K ■ kapcsolódott be a reformpoliti- I kai mozgalomba, Wesselényi í I Miklós köréhez tartozott, s ál- j] 1 landó vezércikkírója volt az Er- | délyi Híradónak. 1839-ben 1 I Szatmár követe volt az Ország- I I gyűlésben, majd Széchenyi 1st- 9 I ván barátja lett. 1848-ban köz- I ( lekedési államtitkárként tévé- | I kenykedett. Boldog születésnapot! Ma ünnepli a 60. születésnap- ^ ját RANSCHBURG JENŐ A I pszichológus. Főként fejlő-ja S déslélektannal foglalkozik, ezt 9 I a szekciót vezeti a Magyar Pszi- H I chológiai Társaságban is, ■ I amelynek egyébként korábban n j főtitkára is volt. Évek óta kutat- B 8 ja a gyermeklélektant is, ő az H I Országos Gyermekvédő Liga 9 I elnöke, s e tevékenységének n I köszönhetően ismeri az egész M I ország is, szakértőként ugyanis ■ I állandóan szerepelt a Családi § ■ kör című tévésorozatban. Ma ünnepel az 1947-ben szü-1 I letett BÍRTA SÁNDOR politi- i I kus. Nyírbogát szülötte, s I I szülővárosa polgármesterévé is I I megválasztották. Tavaly óta I I tagja a parlamentnek; a szabol-1 I esi 6., nyírbátori válasz- ■ I tókerületből került a honatyák I m közé 9 A START Rehabffljtációs Vállalat karácsonyi ajándéka! Árengedményes tőkehús vásár az István utcai Kisáruházban. régi ár új ár rövid karaj \580 Bt 530 Ft sertés comb 580 Ft 530 Ft hosszú karaj 560/ 'FT 510 Ft sertés tarja 540 Ft 500 Ft sertés oldalas 490 Ft 440 Ft sertés dagadó 5M Ft 450 Ft lapocka 550 'Ft 520 Ft hátsó csülök /400 Ft 350 Ft Naponta friss árukészlet - olcsó árak, udvarias kiszolgálás! Keresse fel a START Kisáruházat az István utca 3. sz. alatt. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató. Főszerkesztő: Kézy Béla. Szerkesztők: Randa Ferenc, F. Sípos József, Tapolcai Zoltán. Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György. Főmunkatárs: Száraz Attila. Sportszerkesztő: Révay Zoltán. Lapigazgató: Hajdú István. Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012/fax, 437-013. A sportrovat telefonszáma: 42/437-006. Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon (Tel.: 42/437-012) és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111). Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató. ISSN 1217-9914

Next

/
Thumbnails
Contents