Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
16 1995. december 18., hétfő Sötét pillanatok Támadás a lépcsőházban Nyíregyházán, az Árpád utcán egy, a lakásába hazafelé tartó nyugdíjas házaspárt a lépcsőházban megtámadtak. Az eddig még ismeretlen személyek a két sértettet leütötték, aminek következtében a férfi súlyosan, míg a feleség könnyebb sérüléseket szenvedett. Afelől nem kaptunk információt, hogy kira- bolták-e őket. Két nyírtassi férfi az egyik este megjelent egy apagyi lakásban, ahol a tulajdonost, egy 51 éves férfit megvertek és kiraboltak. Elvittek egy háztartási gépet és a nála lévő készpénzt. A kár harmincezer forint. Elkapták a nyíregyházi L. Zsolt (19), Sz. István (18) és L. Tibor (20) fiatalembereket, akik a Ferenc körúton egy Renault típusú személygépkocsiból ellopták a rádiótelefont. A Kürt utcán már nagyobb kár érte egy Lada Samara tulajdonosát, ugyanis a kocsiját, ami 450 ezer forintot ért, ellopták. Bökönyben „faltörő kossal” mentek a zsiványok rabolni. A községben lévő ruházati bolt falát kibontották, és 500 ezer forint értékű árut elcsentek. Egy kisvárdai rablásnál még ettől is nagyobb kár keletkezett. A Csillag utcán lévő ruházati boltot ismeretlen fosztogatók „meglátogatták”, és egymillió forint értékű ruhaneműt cipeltek el. ír Szombat esti láz” Sikeres megelőző akció Szombat este tíz órakor egy 30 fős, egyenruhás rendőrökből, nyomozókból, tűzoltókból és APEH-osokból álló csoport nagyszabású akcióba kezdett Nyíregyházán és környékén. A fő cél a bűnmegelőzés volt a város külső részein, ahol újabban kezdetét veszi a „szombat esti láz”. Az ellenőrzött helyszínek az ifjúsági szórakozóhelyek és főleg a diszkók voltak. A rendőrök próbálták a kábító- és bódítószer- forgalmazókat felderíteni, illetve igyekeztek kiszűrni a diszkók utáni ittas gépkocsivezetőket. A tűzoltók a tűzvédelmi előírásokat ellenőrizték, míg az APEH munkatársa a nyugtaadási kötelezettséget vizsgálta. Nekünk meg az volt a feladatunk, hogy velük együtt útra keljünk és beszámoljunk az akció eredményéről. Az ellenőrzésben részt vett dr. Hajzer László megyei főkapitány ,Beren- csi Gyula, Nyíregyháza város alpolgármestere, ajelenlegi megbízott városi kapitány, dr. Kovács Sándor és a leendő új kapitány, dr. Pásztor Miklós. Első utunk az Amstel diszkóba vezetett. A látvány megdöbbentő volt. A más célra készült épületben annyian voltak, hogy ha valaki rosszul lett volna, nem tudott volna elesni. De a legkirívóbb az volt, hogy az épületbe egyetlen kis ajtón lehetett bemenni és csak onnan lehetett távozni! Minden nagyobb oldalajtó „szigorúan” lakattal, keresztvassal lezárva. Belegondolni is szörnyű, ha valami rendkívüli esemény miatt a tömegnek hirtelen el kellett volna hagynia az épületet... 'ftmvt OSSZ! állófi rendi Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Bujtosi Bújdosó étterme- specialitások- tájjellegű ételkülönlegességek- szolid árak, figyelmes kiszolgálás- asztalfoglalás, taxi rendelés- közvetlen autóparkoló- külön rendezvények rendezése Szeretettel várjuk kedves vendógeinketl Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 34. Telefon: (42) 411410 Lapzárta Az ügy eletek jelentik UJ KELET A hét vége sem szűkölködött bűncselekményekben és közlekedési balesetekben. A rendőrségi jelentések, sajnos, súlyosabb esetekről is beszámoltak, többek között történt két, halált okozó testi sértés is, számtalan rablás és más vagyon elleni bűncselekmény, de ismét több kocsit is kifosztottak ismeretlen elkövetők. A száraz idő ellenére megyénk útjain több közlekedési baleset is történt, köztük a legsúlyosabb egy halálos gázolás volt. Az eset december 16-án 18 órakor Gyüre község belterületén történt. Egy 27 éves férfi személygépkocsival közlekedett az Árpád úton, és későn észlelte az előtte kerékpárját toló 54 éves férfit, akit elütött. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen életét vesztette. Ugyancsak 16-án Nagykálló- ban súlyos balesetet szenvedett egy 9 éves kisfiú. A gyerek volt a hibás, ugyanis körültekintés nélkül akart átszaladni a város belterületén lévő főúton, amikor egy ott elhaladó személy- gépkocsi elütötte. Súlyos közlekedési baleset történt a Nyírkárász és Petne- háza közötti útszakaszon is szombaton 17 órakor. Egy személygépkocsi-vezető ittassága miatt későn észlelte az előtte haladó, a kerékpárját toló férfit, akit hátulról elütött. Nyírbátor belterületén is súlyos gázoláshoz riasztották a mentőket, itt egy gyalogos férfi féktávolságon belül lépett személygépkocsi elé. Újfehértó és Téglás között kamionba rohant egy ukrán személygépkocsi december 17-én délelőtt. A Moszkvics vezetője súlyos, míg két utasa könnyebb sérülést szenvedett. maximum IT3 minimum 4-5 1 É' a 1 Túnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható ónos szitálással, hétfőn főként Dunántúlon esővel, i ónos esővel. A délkeleti szél néhol megélénkül. " Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Emö u. 40. “B (42) 402-650, 310435 A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc hétfői hirügyeletes: Vitéz Péter Telefon: 437-006 437-012 437-013 Ezt kiszúrták a tűzoltók is, a vészkijárat elzárása miatt megtették a feljelentést Az adóhatóság sem talált mindent rendben. Mindez, természetesen, a fiatalokat nem zavarta, ők jól szórakoztak. Az apagyi Flintstone diszkóban már mindent rendben találtak a csoport tagjai. Itt is volt tömeg, de látszott, hogy a biztonságra több gondot fordítanak. Az akció Nyírteleken, a Királytelek Vigadóban és a Top-Gun diszkóban folytatódott. A kisebb szabálytalanságoktól eltekintve rendben volt minden. A sóstóhegyi Fehér Oroszlánban, nem tudni miért, de mindössze hét vendég tartózkodott éjfél után. Nyíregyházán, a Doorsban is elég kevés fiatal volt, a belvárosban meg hajnali két órakor csend és nyugalom honolt. Az ellenőrzés második felvonása a szórakozóhelyek zárásakor következett. Az egyenruhások ekkor léptek színre, és közel száz személygépkocsit ellenőriztek a diszkó végeztével. Az eredmény megnyugtató, mindenkit megszondáztattak, de nem volt ittas vezető. Szilágyi Mihály, az akció parancsnoka úgy összegzett, hogy a razzia elérte célját, bűncselekmény egyáltalán nem történt és a rendőrök jelenléte visszatartotta az ittas vezetőket is, mert futótűzként terjedt a hír, hogy jó lesz vigyázni, akció van. A szórakozóhelyek tulajdonosai sem vették zaklatásnak az ellenőrzést, kivéve egy hölgy vezetőt, aki úgy fogta fel, hogy a rendőrök elriasztották vendégeit... Muzsikáló orvosok a sztómásokért Közös karácsonyi ünneplés Orvosok tartottak karácsonyi hangversenyt a sztómás betegekért vasárnap a nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ kamaratermében. A szép számmal megjelent közönség a bevezető után dr. Szabó Gyula tolmácsolásában a Karácsonyi miért című verset hallhatták, majd J. S. Bach Menüettjét. A zeneművet Re- meau Gavottja és Debussy Holdfénye követte. Ady Endre Karácsony című verse után Schubert két dalműve következett: a Szerenád és az Impromptu. Webber Pie Jesu zeneműve után a kamaratermi záróprogramként az orvos-művészek a közönséggel együtt elénekelték a Csendes éjt. A színvonalas műsor tolmácsolásában közreműködött: Ke, Szabó Gyula verset mond reszt es Ildikó és dr. Pótor Ágnes ének, Keresztesné dr. Papp Agnes, Szabó Dóra és dr. Berecky Kálmán zongora, Szabó Vera fuvola, dr. Nagy Béla hegedű és dr. Szabó Gyula ének, vers. Fotó: Bozsó A zenés karácsonyi megemlékezés után a VMK kávéházában folytatódott kulbjelleg- gel a program, ahol baráti beszélgetésen vettek részt az orvosok és a sztómás betegek. Próbálkoznak a csempészek — Viszonylag csendes volt a határőrök hétvégéje—tájékoztatta tegnap délután lapunkat 7a/iyz7: József 6magy, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense. — A határátkelőhelyeken több mint 75 ezer utas fordult meg. Néhány napos túltartózkodás miatt három külföldit pénzbírsággal büntettek kollégáim. Több ukrán érthető okokból néma határátkelőhelyen, hanem a zöldhatáron igyekezett hazánkba jutni. Tiszabecsnél a járőr négy csempészt fogott el, akik dióbelet és százötven karton cigarettát próbáltak ülegálisan hazánkba behozni. Záhonynál a kamionok várakozási ideje tizenkét óra volt. Cserkesz advent —Az Advent jegyében ötven gyerek tartott szombaton alakuló cserkészfoglalkozást intézményünkben —tájékoztatta lapun- kat Sipos KundKötönyné, anyír- egyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója. — Noha az iskola pedagógusai a cserkész mozgalomban még nem vettek részt, nagyon értenek ahhoz hogyan kell a gyerekekkel foglalkozni, zökkenő nélkül tudnak az új szervezetben dolgozni. Tanulóink forgószínpadszerűen négy állomáson, négy Örsben „harcoltak”. Volt tésztasütés, karácsonyi versek és dalok tanulása, fenyőfa díszek és adventi koszorú készítése. A tanár-diák közös ebéd után a cserkészek feldíszítettek egy karácsonyfát, amely az ünnepiek előtt és után a református templomot díszíti. A sok szép karácsonyfa díszből jutott még a templomudvar nagy fenyőfájára is. Csillagkő a standokon Az Auktor Kiadó újabb területek meghódítására készül a magyar könyvpiacon. Ötéves fennállása alatt eddig szépirodalmi, történelmi, irodalmi és nyelvészeti—ismeretterjesztő kiadványokkal jelentkezett, de most— meglepetéssel szolgálván — egy költői meseregénnyel rukkolt elő. Szabó Illés Csillagkő című kötetét Lothringer Illés, a kiadó igazgatója felnőtt olvasóknak ajánlotta. A mű a kamaszkor beilleszkedési problémáit fűzi történetbe, az élet elfogadható és elfogadhatatlan ellentmondásaival ütköztetve. A világot úgy kell elfogadni, ahogy van. Jó s rossz mind része annak... A kötetet Zombor Gábor illusztrációi díszítik. >o< NDARIUM December 18., hétfő A nap kel: 7 óra 27 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A hold kel: 1 óra 33 perckor, nyugszik: 12 óra 44 perckor. Névnapok: AUGUSZTA, 'í Dezsér, Dezső, Estike, Grácián, Graciella, Karácson, Mária, Rúfasz, Töhötöm. Mai évfordulóink Százöt éve született SERGIO FAILONI olasz karmester. A világ leghíresebb operaházában vezényelt, s főként a nagy német komponisták műveinek tol- • mácsolásával szerzett hírnevet. ■$ 1928-ban Magyaroszágra jött, s az Operaház vezető karmester- : ként folytatta pályafutását. Múlhatatlan érdemeket szerzett a T hazai zenei élet fejlesztésében és . tekintélyének növelésében, f Nemcsak a hazai művészeket i ismertette meg a világ zenei I irányzataival, de sokat tett Bar- " : lók és Kodály művészetének kül- % földi elfogadtatásáért. Lánya, ' Failoni Donatella elsőrangú zongoraművész, s kiváló színé- i Mi szünk, Oszter Sándor felesége. S . Tizenöt éve hunyt el PALA- SOVSZKY ÖDÖN színész és :. rendező. Több színház rendező- 3r je, illetve direktora volt, s újsze- ... rű színpadi műveket is írt. Mű- B jH vészi törekvéseit „lényegretörő i Sjü színház”-nak nevezte, s főként , szintetikus kórusművei és pan- J tomim-előadásai keltettek feltűnést. Ő szerkesztette a Színház és Film című folyóiratot. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 30. születésnapját BRAD PITT amerikai színész. Igazi hollywoodi karriert futott be, volt takarítófiú és éjjeliőr, mosogatott olcsó éttermekben, s egészen véletlenül lett sztár. Kapott ugyanis egy jelentéktelen szerepet a Thelma és Louise című filmben, ő alakította az autóstopost, aki elcsábította, majd kirabolta Thelmát. A női nézők a film után szinte megostromolták a filmgyárat, s követelték, hogy a jóképű fiú kapjon főszerepet. S melyik ;i kőszívű producer tud ellenállni a női rohamnak? Brad játszotta az Interjú a vámpírral és a Szenvedélyek viharában című filmek egyik főszerepét, s ma már népszerűbb, mint Tom Cruise. OZEP TELEP Csempék, olasz és magyar burkolók. Fürdőszobai felszerelések öntöttvas-, lemez- és műanyag kádak, sarokkádak, hagyományos és rusztikus csaptelepek, szaniteráruk, víz- és szennyvízszerelési anyagok Mosogatók zománcozott és rozsdamentes kivitelben Nyílászárók: ajtók, ablakok Építési anyagok falazók, tetőfedők Szigetelők: vízszigetelő anyagok, hőszigetelések % OZÉP Telep Mátészalka, Ipari út Tel./fax: (44) 300-660 Volt külsős munkatársunk, Bocsi Krisztián fotóiból nyílt kiállítás a VMK-ban. Egy szép arc a tárlat anyagából Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató. Főszerkesztő: Kézy Béla. Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán. Tanácsadó szerkesztő: Tamavölgyi György. Főmunkatárs: Száraz Attila. Sportszeikesztő: Révay Zoltán. Lapigazgató: Hajdú István. Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012/fax, 437-013. A sportrovat telefonszáma: 42/437-006. Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon (Tel.: 42/437-012) és a megye valamennyi postahivatalában. Teijeszü előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111). Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató. ISSN 1217-9914