Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-16 / 295. szám
ü J KELET Interjú 1995. december 16., szombat 5 Dr. Szekeres Imrével, az MSZP alelnökével, parlamenti frakcióvezetővel Nagyüzem a képviseló'házban! Olyan tömeg van, mint pénteken délután a Gellért-fürdőben. Zsong az egész aula. A kerengőkön újságírók hada folytatja napi rendes „vadászatát” riportalanyok után. Az egyik sarokba húzódva Szőlősiné gesztikulál, nagy vehemenciával vitatkozik Bokrossal. Bokros sem marad adósa. Érvek, ellenérvek. Odébb Kovács László külügyminiszter ad rögtönzött tájékoztatót — angolul. Van még tíz percem, hát hallgatom. Boszniáról beszél. Nem mond semmi újat, a vakuk villognak, a magnók forognak... Most egy nagyobb csoport közeledik. Túl sokan vannak ahhoz, hogy érdekeljenek. Különben is egy perc múlva tizenegy. Vár dr. Szekeres Imre, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, a párt alelnöke. „Hűséges típus vagyok” Irgalmatlan nagy szobába lépek. Van vagy tizennyolc méteres! Szekeres Imre az ajtóban fogad, majd leülünk a kényelmes bőrgarnitúrára. — Alelnök úr, kié volt hajdanában ez a teremnyi szoba? Nevetni kezd. — Ugye rettenetes? Amikor frakcióvezető lettem, két hét is eltelt, amíg megnéztem. — Tán az előző „lakó" nem akarta elhagyni? — Nem , nekem nem volt rá időm. Szóval, aztán, amikor megláttam, azt kérdeztem a gondnoktól, hogy nem lehetne belőle vagy hármat csinálni? A gondnok „jóindulatú” ember lévén megkérdezte, hogy „arra a kis időre?”... — Kedves ember lehet... — Persze, csak viccelt. A baj az, hogy az egymással szembeni részeken, ahol itt fal van, amott ablak vagy ajtó. így csak ferde falakat lehetne húzni, és azt talán mégsem... Meg kellett elégednem egy kényszermegoldással. Mindenhová térelválasztók kerültek, így emberi léptékűnek tűnik ez a hodály. A kérdésre válaszolva, ez a dolgozószobája a mindenkori legnagyobb parlamenti frakció vezetőjének. Előttem Kónya Imre, azelőtt pedig Grósz Károly használta. — Azt már nem is kérdezem, hogy még korábban kié volt, mert a dolog meglehetősen világos... — Soha életemben nem volt ilyen, a kivagyiságot jelképező irodám! Magad uram... Ez van, ez a szabály, itt kell lennem, pedig mindent mondhatok, csak azt nem, hogy kedvelem. — Bár tudom, a kettő elválaszthatatlan, most nem a politikushoz jöttem, hanem az emberhez. Kérdezhetek? — Ez remek! Nem fogunk politikáról beszélni? Erre mindig kapható vagyok! Sőt, nagyon örülök neki! — dől hátra „megkönnyebbülten” Szekeres Imre. :— Mi a kedvenc étele? —A töltött káposzta! — vágja rá gondolkodás nélkül. — A jászsági töltött káposzta! Pontosabban a jászapáti töltött káposzta, ahogy anyukám csinálja! — Még mindig ott élnek a szülei? — Nem. Pestre költöztünk, mert én egyetemre akartam menni, és ilyesmi — ugye — nincs Jászapátiban. A vicc az, hogy végül is a Veszprémi Vegyipari Egyetemre kerültem, ők meg Pesten ragadtak... — Lottózik? — Soha nem is lottóztam. Életfilozófiám, hogy az ember csak maga változtathat a sorsán. Magad uram, ha szolgád nincs! Szerintem csak így lehet igazán elérni a boldogságot, csak így lehet sikeres valaki. A könnyen jött dolgok értéktelenek és könnyen is mennek. — Meséljen valamit az ifjúságáról! — Tehát a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végeztem. A doktori disszertációm címe: Mesterséges intelligenciák alkalmazása vegyipari reaktorok matematikai modellezésében. — Jézusom! — Akkoriban ez nagyon új dolog volt, egyszerűsítve: egy tanulógépről van szó, aminek alapján fejlesztették aztán ki a japánok a számítógépek ötödik generációját. Kitüntetett hobbik Töredelmesen be kell vallanom, hogy három évvel ezelőtt elmentem egy ilyen témájú konferenciára, és egy kukkot sem értettem már az egészből... — Hogyan lesz valaki politikus ilyen szakmai háttérrel? — Sokan vagyunk így. Az élet produkálja. Mindenesetre a mérnöki módszert ma is alkalmazom. Hajszálpontosan megtervezek mindent, az időmet is beosztom. Másként meg is bolondulna az ember... Legalábbis én. — Van valami hobbija? Marad rá ideje? — Két kitüntetett hobbim is van. Idő pedig kell, hogy legyen rájuk! Az egyik az olvasás. Nem tudók olyan későn hazamenni, hogy legalább fél órát ne olvassak elalvás előtt. Regényeket olvasok. Megnyugtat, kikapcsol ebből a taposómalomból. Fontos dolog ez nekem. A másik pedig az utazás, a kóborlás. Az egész család érdeklődik a művészet- történet, a régészet, a történelem iránt, így ebben nem kell konszenzusra jutnunk. Még szerencse... — Melyik csapatnak szurkol? — Az ÚTÉ a régi szerelem. Hűséges típus vagyok. — Miért pont az ÚTÉ? — Ez még a gyerekkoromból ered. Jászapátiban nem volt mód komolyabb meccsekre járni, de nagyon nagy gomb- focipartikat rendeztünk. Akkoriban még divat volt ez. Lehetett kapni kész gombfocicsapa- tokat is, a játékosok képeivel a domború műanyagfedél alatt. Nekem az ÚTÉ „csapata” tetszett a legjobban. Isten tudja, miért. Mindegy, megszerettem, és azóta is hű vagyok hozzájuk. Azt azonban be kell vallanom, hogy vagy tíz éve nem voltam focimeccsen. — Nem vesztett sokat... — Sajnos így van... Régebben még a tévében megnéztem egy-egy mérkőzést, de ma már azt sem. Nincs rá időm. — Mesélne a családjáról is az olvasóknak? — Szíves örömest! A feleségem is vegyész. O is Veszprémbe járt, ahova én. Negyedikes voltam, amikor ő elsős. Boldogan élünk Tudja hogy van az, körülnéztem az évfolyamon, hogy milyen a ,felhozatal” az elsős lányok között. Megláttam, és annyi! Azonnal udvarolni kezdtem neki. Azóta is boldogan élünk! O kutatómérnök lett Veszprémben, de amikor Pestre kerültem, feladta az állását, és velem jött. A kutatót azóta már fel is számolták. Jelenleg van egy „hatalmas”, egyszemélyes mérnöki irodája, ott dolgozik. Az, amit én csinálok, nagyon sok áldozatot és rugalmasságot feltételez a családról. Nagyon boldog vagyok, hogy mindezt meg is kapom tőlük. Néha ugyan rossz érzés, hogy mindig nekik kell alkalmazkodniuk hozzám, de hát, ez van. Ilyen a munkám. — Többes számot használt az imént. Ezek szerint van gyerek is a háznál? — Bizony! Méghozzá két csodálatos emberke! A nagyfi- am, András Márk most tizenhat éves, matematika tagozatra jár. Nagyon tehetségesnek tűnik. A kislányom, Hanna Flóra hat és fél éves, és elmondhatom, bearanyozza az életemet! Különös, szívet-lelket melengető érzés egy középkorú apának, ha van egy ilyen pici gyermeke! — Szép nevük van... — Mindkettejük neve hosz- szas egyeztetés eredménye, hogy a politika nyelvén válaszoljak — hunyorít amolyan kissrácosan az MSZP alelnöke. — Szereti az autókat? — Nagyon! Talán azért is, mert mint mondtam, utazásmániás az egész család. A munkám is megköveteli a jó kocsit, hiszen évente százezer kilométert is megteszek. Főleg korábban, amikor a pártszervezés volt az első számú feladatom. Vannak az országban kedvenc útjaim, ahol mindig örömöt jelent az autózás. — Nekem is van ilyen. A Balaton felől Sümegre vezető út. — Az valóban gyönyörű! Nyáron olyan, mint egy alagút a fák lombjai között, de nagyon ajánlom a Nagyvázsony— Tapolca utat is! — Hogyan telik egy átlagos napja? — Korán kelő fajta vagyok. Sokszor még reggel is dolgozom, ha felkelek. Aztán jön a fix pont az életemben, napjaimban, ehhez ragaszkodom: mindennap együtt reggelizik a család, és a gyerekeket eztán én viszem az iskolába, az óvodába. Sátoros barangolás Ez körülbelül háromnegyed órát jelent a dugók miatt, amit egyáltalán nem bánok. Ilyenkor csak beszélgetünk és beszélgetünk a gyerekkel. Tüneményes élmény, ahogy a kicsi reagál a nagyobb dolgaira! Ezt a reggeli órát semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó feladni! Aztán, amikor elválunk, én megyek a dolgomra. Általában este kilenc-tíz óra, mire hazaérek, de ha vidékre kell mennem, akkor bizony sokszor van éjfél is. Szombatonként is vannak programjaink, de a vasárnapokat igyekszem szabaddá tenni. Sajnos nem mindig sikerül... — Miként tölti a család a szabadságát? — Barangolunk. Sátor, mo- tyó — a fél lakás — be a kocsiba, és indulás! — Testőrökkel? — Nem, nincsenek, Isten óvjon tőlük. Szerencsémre nekem nincsenek ilyenek! Még csak az hiányozna! Szekeres Imre szemmel láthatólag kétségbeesik még a gondolatától is, hogy őrszemélyzetet kapjon. — Egy olyan embernek, aki így szeret barangolni, mint én, az kimondottan büntetés lenne! — Hol szoktak barangolni? — Európában összevissza: Olasz-, Görög-, Francia-, Németország. Ezek a kedvenc helyeink. Rengeteg műemléket látogatunk meg ilyenkor, és remek dolog a sátorozás no- mádsága! Most télen is megyünk síelni pár napra. Nálunk mindenki síel, így nem is kérdéses, hogy mi legyen a program. — Hova mennek az idén? Egyensúlyt tartani Szekeres Imre kissé zavarba jön, mint a rajtakapott gyerekek. — Azt nem tudom. A feleségem szervezi. Azért megkérdezhettem volna... — Végezetül azért — azt hiszem — illik szóba hoznom politikával kapcsolatos témát is. Kőkemény dolog lehet ma szocialista politikusnak lenni. — Nem mondom, elég „húzós”. Azonban ha felismeri az ember, hogy a mostani helyzetben egy szociál-demokratikus beállítottságú párt számára két egyenlő fontosságú és egyidejűleg végrehajtandó feladat van, akkor már vannak kapaszkodók. — Mi lenne ez a kettő? — Először is a változtatások. Az ésszerűsítés, a hiányok megszüntetése, a költségvetés. Másrészt pedig a szociális állam kiépítése, mert csak ez tud társadalmi egyensúlyt tartani. Szent meggyőződésem, hogy a társadalomnak sokkal jobb és könnyébben elviselhető, ha ezeket a változásokat egy szociál-demokratikus párt vezényli le. Volt erre történelmi példa Spanyolországban, Portugáliában. Összefoglalva talán any- nyit, hogy nincs identitászavarom. — Alelnök úr, köszönöm a beszélgetést. Palotai István
