Új Kelet, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-13 / 292. szám
4 1995. december 13., szerda Információ UJ KELET megyei hírcsokor Sényőn nemrégiben fejeződött be a szennyvíztelep és a csatornahálózat építése. A beruházás közel 33 millió forintba került. Ennek az összegnek a felét az önkormányzat pályázaton nyerte el. Ököritófülpösön december 15-én délelőtt 10 órakor a művelődési házban földárverés lesz. Túristvándiban a közelmúltban fejeződtek be a gázberuházás utómunkálatai a Felicia Kft. beruházásával. A faluban összesen 220 család vezette be portájára a gázcsonkot. Ezért az első ütemben 40 ezer forintot, a másodikban 56 ezret kellett fizetni. Az önkormányzatnak 6 millió 80 ezer forintjába került ez a beruházás. *** Ibrányban december 16- án, szombaton délután négykor tartják a közösségi házban a helyi Móricz Zsig- mond Gimnázium és Szak- középiskola negyedik osztályos diákjainak szalagavatóját. A szalagtűzés után az A és a B osztály nyitótánccal és szórakoztató műsorral örvendezteti meg a jelenlévő szülőket, rokonokat, barátokat és tanárokat. *** Nagyhalászban a Napsugár Étterem péntek és szombat esti diszkó rendezvényein a könnyűzenét kedvelő fiatalok nemcsak hallgathatják kedvenc zeneszámaikat, hanem néhányat videoclip- pen meg is nézhetnek. *** Piricsén az önkormányzat magára vállalta 580 család múlt havi villanyszámlájának kifizetését. Azok a családok kapták ezt a támogatást, amelyeknek nincs semmilyen adótartozásuk a képviselő-testület felé. Mintegy 630 ezer forint kiadást jelentett ez a képviselő-testületnek, átlagban 1100 forintot kellett fizetni portánként. *** ‘ Szabolcsveresmarton december 15-én a művelődési házban délután ötkor közmeghallgatás lesz. A helyi képviselő-testület tagjain kívül a földkiadó bizottság elnöke és a termelőszövetkezet elnöke is jelen lesz. *** Beregdarócon nemrégiben fejezték be annak az 1500 méter hosszúságú útnak az aszfaltozását, amely az önkormányzatnak 4 millió 900 ezer forintjába került. Rakamazon a művelődési ház decemberben is gazdag programokkal várja az érdeklődőket. Folytatódik a novemberben elkezdődött gépjárművezetői tanfolyam. December 16-án egész napos kirándulást szerveznek Kassára, ahol a túra résztvevői a városnézést követően megtekintik a helyi Thália Színház előadásában a Házasság olasz módra című vígjátékot. Az önkormányzatok egy éve Sikerek, kudarcok, feladatok Az önkormányzatok megválasztása után eltelt egy év végén a megye valamennyi polgármesterének ugyanazt a három kérdést tettük fel: 1. Mi volt az elmúlt egy év legnagyobb sikere? 2. Mi volt az elmúlt egy év legnagyobb kudarca? 3. Mi az elkövetkező egy év legfontosabb feladata? Lipcsei Miklós, Kállósemjén: 1. — Önkormányzatunk legnagyobb sikere az elmúlt évben az volt, hogy hitelfelvétel nélkül, minimális útépítési és felújítási munkák elvégzése mellett megőriztük a pénzügyi egyensúlyunkat, ugyan nehezen, de túléltük az évet. Továbbá három év után sikerült a MATÁV-val aláírnunk egy szerződést, így a lakosság legnagyobb megelégedésére bekapcsolták a községet a távközlési hálózatba. 2. — A munkánk kudarca volt, hogy ebben az évben mind a négy beadott, különböző célú pályázatunkat elutasították. Sajnos a munkahely-létesítési kezdeményezéseink eredménytelenek maradtak. 3. — Már idén felkészülünk a jövő esztendőben várható, az ideinél sokkal nehezebb gazdálkodási körülményekre. A célunk a túlélés, hogy az intézményeink működőképesek maradhassanak. Szeretnénk a községi rendezési tervet elkészíteni, illetve változatlanul törekszünk a munkahelyek számának bővítésére. Simon József, Ramocsaháza: 1. — A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy az egyre csökkenő normatív támogatás ellenére, hitelfelvétel és beruházások nélkül, minimális felújítási munkákat elvégezve a működtetett intézmény-rendszerünk ellátta a feladatait. 2. — Sajnálatos módon ebben az esztendőben az útépítést megcélzó pályázatainkat sorra elutasították, pedig nagy szükség lenne az utak és a járdák rendbetételére a településen. 3. — A képviselő-testület véleménye szerint a jövő évben a legfontosabb feladatunk az intézményeink zavartalan üzemeltetésének fenntartása lesz. Szeretnénk a pénzügyi egyensúlyunkat megőrizni, de lehetséges, hogy egy minimális hitelt fel kell majd vennünk. Nemrég újították fel az Egészségházat Fotó: Bozsó Jármy Ferenc, Tiszaeszlár 1. — A jelen gazdasági helyzetben igen nehéz sikerekről beszélni. Talán a legnagyobb sikernek könyvelhetjük el, hogy elkerültük a csődöt, működtetni tudtuk az intézményeket. Adósságunk nem növekedett, kis mértékben még csökkent is, ezen felül jó pár kisebb jelentőségű feladatot oldottunk meg. Többek között majdnem elkészült már a szociális diszkont és a napokban adtunk át egy segítőházat a Tiszaeszlárhoz tartozó MÁV-Ujtele- pen. 2. — A legnagyobb kudarc, hogy nem jutottunk előbbre az általános iskolaépítésével. Hat tanterem életveszélyessé vált, ezért egy évvel ezelőtt címzett támogatást igényeltünk új iskola építéséhez. Kérelmünket a mai napig nem bírálták el, így továbbra is életveszélyes tantermekben tanulnak a tiszaeszlári gyerekek. 3. — Nagy terveket nem tűzhetünk ki magunk elé, főleg beruházás terén nem. Legfőbb célunk a talpon maradás, az intézmények biztonságos működtetése. Hát én immár mit válasszak? Gyermekváros és Ipari Szakmunkásképző Iskola és Szakiskola, Tiszadob Azoknak a diákoknak, akik nem, vagy nehezebben tudtak szakmát választani az egyéves pályaorientációs oktatást javasolja az iskola. Ennek keretében megismerkedhetnek a gyerekek az intézményben oktatott valamennyi szakma alapjaival az általános közismereti tantárgyak tanulása mellett, s majd az eltelt év végén választhatnak szakmát maguknak. A tiszadobi iskola az egész megye területéről várja a jelentkezőket, akik részére nem tartanak felvételi vizsgát. Valamennyi oktatott szakmában az intézmény gondoskodik a gyakorlati képzésről, így a szülőknek nem szükséges más tanműhelyeket felkeresniük. Kollégiumi elhelyezésben csupán a vidéki fiútanulók részesülhetnek, a lányoknak albérletben kell lakniuk. Az iskolai képzés sajátossága, hogy a felzárkóztatásra nagy hangsúlyt helyeznek a tanárok, külön korrepetálási programot dolgoztak ki a gyengébb képességű diákok megsegítésére. Ennek hatékonyságát az bizonyítja a legjobban, hogy évek óta minden vizsga eredményes volt. Teleki Blanka Gimnázium, Az 1953-ban alapított gimnázium az évek során — a folytonos változásoknak megfelelve — többször módosította képzési profilját. Egykoron volt mezőgazdasági szakközépiskolai képzés, majd a kéttannyelvű oktatást is bevezették. Jelenleg kétféle profilú a képzés a gimnáziumban, két párhuzamos osztállyal évfolyamonként, közel kétszáz diáknak. A hagyományos, normál tantervű gimnáziumi osztályba azokat veszik fel, akiknek a tanulmányi átlaga az általános iskola 6.7. és a 8. osztály félévi érdemjegyei alapján magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, matematika, fizika tantárgyakból — legalább 3,5. Ez év szeptemberétől 24 tanulóval megkezdődött a közgazdasági szakközépiskolai képzés számítástechnikai közgazdasági szakon a szakképzési törvénynek megfelelő formában. Nevezetesen: az első és második osztályban szakosodás nélkül általános képzést tartanak, egy nyelv (angol vagy német) heti öt órában kötelező, Tiszalök valamint két órában informatikai ismereteket sajátíthatnak el a tanulók a technika tantárgy helyett. A harmadik évfolyamtól a tanulók a gimnáziumi vagy a közgazdasági szakközépiskolai ágon folytathatják tanulmányaikat magas óraszámban tanulva a számítás- technikai és közgazdasági tantárgyakat. A szakközépiskolai ágon érettségizett tanulók az ötödik éven közgazdasági informatikai szakképesítést szerezhetnek. Mint azt Vajda Lászlóné, a gimnázium igazgatónője megfogalmazta, az iskola célja nem a képesített könyvelők számának növelése, hanem magas szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkező középfokú közgazdasági szakemberek képzése. A felvételi követelmény e szakon 4 vagy e fölötti átlag. A gimnázium 1,3 millió forintot nyert pályázaton a közelmúltban a képzési profil kellő színvonalú megteremtésére. 1993-ban épült modem tornaterem jól szolgálja a tanulók testedzését, a szabad idő eltöltését. A kollégiumi elhelyezés megoldható. Az iskolai nyílt napon nagy volt az érdeklődés a közgazdasági szak iránt. A megye talán legszebb természeti környezetében és gazdag történelmi emlékei között helyezkedik el a tiszadobi középiskola. A komplexumban akár 500 diák is tanulhat egyszerre, mintegy tizenkét különböző szakmában és két képzési formában. A szakmunkástanulóknak jelentkező diákok választhatnak a hegesztő, a vízvezetékszerelő, ács-állványozó, szobafestő és tapétázó, illetve kőműves szakmák közül. Ezekre a képesítési formákra csak fiúk jelentkezését várja az intézmény. Az ács-állványozó szakra a legkevesebb — 12 fő — a felvehető létszám, hegesztő és vízvezetékszerelő tanulónak 20-20, szobafestő és tapétázó, valamint kőműves szakra 26-26 diák jelentkezését várja az iskola. A bőrdíszműves szakismeret megismerésére 25 fiút és 15 lányt tud fogadni a gyermekvárosi oktatási központ. Ezeken a szakokon a képzési idő egységesen három év, s szakmunkásvizsgával a kezükben távozhatnak a tanulók az intézményből. A kétéves szakiskolai képzés keretében a gyerekek elsajátíthatják a háziasszonyi ismereteket, a zöldség-, palántanevelést, a gyümölcstermesztést, a bőrtermékkészítést és a kisállattenyésztést.