Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-07 / 261. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. november 7., kedd 3 Nem babonásak: Tizenharmadikán nyit a posta A nyíregyházi 1. Számú Postahivatal, ismertebb nevén a „Nagyposta” felújítás utáni nyitási időpontja módosulni kényszerült: a tervezettől egy héttel később, november 13-án, 8 órától vehetjük birtokba a kí- vül-belül megszépült épületet. A nyitásról Szabó Pál hivatal- vezetőt kérdeztük. — Az elgondolások szerint az elmúlt hét végén vettük volna át az épületet, pontosabban a felvételi termet a kivitelezőktől. Az átadás tervezői hiba miatt csúszott, remélhetőleg már nem gördül akadály a 13- ai, hétfői nyitás elé. Munkatársaimmal szombaton, vasárnap „belakjuk” a megszépült felvételi helyiséget, hogy a nyitást követően olajozottan menjen a munka. Szabó Pál elmondta, hogy a 162 millió forintos beruházást az állam finanszírozza, a hivatal pályázat útján jutott a szükséges forráshoz a Magyar Posta felújítási kerete révén. A felvételi terem átalakítása június közepe táján kezdődött, a munkák harmadik ütemeként. Az első ütemben az előfizetéses hírlaposztály, a hírlapárusítás és a távirda került új helyre. A második ütem során a hivatali kézbesítést, a kézbesítőtermet, az irodákat és a szociális helyiségeket alakították ki, míg az utolsó, a negyedik ütem már nem érinti az ügyfélforgalmat, melyben a küldeményeket feldolgozó helyiségek, öltözők nyernek majd végleges formát. A most átadásra kerülő felvételi terem a korábbitól jóval korszerűbb, komfortosabb lesz — mondta a hivatalvezető, s néhány újdonságot fel is sorolt, így például: télen padlófűtés, nyáron klímaberendezés gondoskodik a kellemes hőmérsékletről; összesen — újabb szerencseszámként, — 21 ablak várja az ügyfeleket; korszerűsödik a telefonhálózat; új számítógépek, bankjegy- és érmeszámlálók, összeadógépek állnak csatasorba a hétfői nyitásra. Összefoglalva: — A városhoz méltó postaépület áll hamarosan az ügyfelek rendelkezésére, amely nekünk, postás dolgozóknak is jobb körülményeket nyújt, s a pályázat révén az épület tulajdonjogát is megszerezhettük — fejezte be Szabó Pál hivatalvezető, s még hozzátette. Tizenharmadika reggelét az ügyfeleinkez hasonlóan már mi is nagyon várjuk! (lefler) Együtt, egymásért (Folytatás az 1. oldalról) Három témacsoportba sűrítve elkészítette az MKKSZ a szabályzásmódosító indítványukat, ami a Köztisztségviselői Érdekegyeztető Fórum napirendjére is felkerül. Az első csoportba a jogharmonizációhoz kapcsolódó kívánalmakat összesítette a szakszervezet. Mint elhangzott, igaz hogy közel másfél éve megalakult a parlamenti jogharmonizációs bizottság, de ez idáig semmilyen konkrét erdeményt nem mutatott fel. El szeretné érni az MKKSZ, hogy munkajogilag a magyar közalkalmazotti viszonyok feleljenek meg vagy gyakorlatukban közelítsenek az EU-tagországok állami alkalmazotti viszonyaihoz. A véleményük szerint szét kellene választani a politikusok és a köztisztségviselők bérösszetartozását, mert a bérjellegű kéréseket ez a kapcsolat hátráltatja. Ezek mellett a magyar állam- igazgatásra jótékony hatással lenne, ha a vezető tisztségviselők jogviszonya politikailag független lenne, s a munkaviszonyukba bekövetkező esetleges változtatásokat a munkaadónak indokolnia kellene.. A második csoportba a köztisztségviselőket érintő joghátrányokat foglalták össze a szak- szervezeti képviselők. Fel szeretnék éleszteni a rendkívüli felmondást, a munkáltatói érdekképviseletet, illetve a kollektív alku jogi intézményét. Ez utóbbiról magyarázatként elhangzott, hogy nem a verseny- szférára jellemző kollektív szerződéshez hasonló megegyezésre van szükségük az állami alkalmazottaknak, hanem arra, hogy a helyi problémákat jogkörülmények rendezése után helyi szinten lehessen rendezni vitás esetekben. Az MKKSZ módosító javaslatában harmadik csoportként a munkakörülmények javítását nevezték meg. Ide sorolták a pálya, a szakma vonzóbbá tételét, a karrierlehetőség megteremtését, illetve a differenciált képzési lehetőségeket és a tudásszint alapú bérezést is. Győri András, az MKK Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatának vezetője elmondta, hogy a kamara és a szakszervezet megyei szervezetei között egy megállapodás jött létre az érdekképviselet hatékonyabbá tétele és erősítése végett. —vip— Helyreigazítás-féle Nem tagadjuk gyakran találkozunk az ördöggel. Mármint a sajtóéval. Erről írt Erdélyi Tamás kollégánk november 6-ai (ÖTSZÁZADIK) számunk ötödik oldalán. írását azzal zárta, hogy reményei szerint az a bizonyos ördög „ma más szerkesztőségeket látogatott meg”. Nem így történt. A sajtó ördöge gyorsan átrohant lapunk első oldalára és ott átjavította a „ Szakolyért Baráti Klub” elnevezést „ Szakolyért Baráti Kendő”- re. Hogy miképp lehet a klub szóból kendőt csinálni, azt csak az ördög tudja.’ Mi mindenesetre nagyot hibáztunk, pont az ötszázadikban, pont az első oldalon. Munkatársunk Aradi Balogh Attila ugyancsak e szám negyedik oldalán szereplő egyik picinyke történetéből idézve: „tisztába kell magunkat tenni”. Ezen leszünk! A Szakolyért Baráti Klub szervezőitől, tagjaitól és természetesen az olvasóktól is elnézést kérünk. Az egészségügy jövője Helyzetkép és lehetőség Nyíregyházán 1993-ban kezdődött el a diplomás ápolónőképzés. Az oktatási tananyag szerkezete és tartalma már a jövő egészségügyi ápolási elképzeléseit, a betegellátási reformtörekvések csíráit hordozza magában. Az intézmény falai között nemrégiben megrendezett szakmai fórumon elhangzott dr. Iliéi György, a szombathelyi egészségügyi főiskola tanárának azon véleménye, hogy teljesen ellehetetlenült a magyar betegápolási rendszer, s nem átalakítani kell, hanem az alapjaitól kezdve szerkezetileg, tartalmilag újra kell építeni az egész hálózatot. Ez a szakember részéről nem felelőtlen kijelentés volt, hanem közel 40 éves magyar klinikai gyakorlaton és 3 éves angliai tapasztalatokon nyugodott. Mint elmondta Nagy-Bri- tanniában a ’70-es évek elején felismerték, hogy a mai. hazai valósághoz hasonlatos, ellehetetlenült, gazdaságilag összeomlott betegápolási struktúrával az állam nem képes ellátni az egészségügyi feladatait. Az angol parlament elé 1972-ben került a Project 2000 — Az ápolóképzés jövője program megalapozását leíró tanulmány, amely részletesen taglalta az átszervezés szükségességének okait és rámutatott az egészségügyi szférán belüli vásárló-vevő szemlélet mielőbbi kialakításának fontosságára. Öt évvel később megszületett az ápolásról szóló törvény, amely egyenrangúvá tette az orvosokat az ápolói személyzettel és pontosan definiálta, illetve különválasztotta az egyes feladatköröket: az orvosok a betegséget, az ápolók a beteget gyógyíthatják. A 80-as évek közepén elkezdődött a fel- készülés az új programra, górcső alá vették szakmailag, gazdaságilag a Porject 2000 alapelveit, módszereit és a gyakorlatát. Kétéves tapasztalatgyűjtés után elkezdődött a rendszer kiépítése az angol egészségügy berkeiben. Az ápolás átszervezése 1990-től behatolt az oktatás területére is, s elkezdődött az úgynevezett regisztrációs képzés. A Project 2000-nek a célja, hogy az ápolási rendszer a minőségibb ellátás nyújtását tükrözze, közép- és hosszútávon gazdaságossá tegye a szolgáltatást, például az otthoni beteg- ellátás kiszélesítése által, az emberi erőforrások és a pénzügyi lehetőségek tekintetében a realitás talaján maradjanak az intézményi elképzelések. Képzési irányban a minőség és a többszintű oktatás valósuljon meg, szakmapolitikailag karrierlehetőséget, elégedettséget és létbiztonságot teremtsen. Mindezen célkitűzések nemcsak Angliában, de hazánkban is az egészségügyi reformok első lépcsőjévé válhatna. A program hatása mindenki- beír elégedetséget váltana ki. Az eNátási színvonal emelkedne és személyre szólóvá válhatna, a hangsúly áthelyeződne a megelőzésről az egészség megőrzésére, csökkenne a pályaelhagyók száma. Az ápolók felkészültté és tudatosan cselekvőkké válnának. Az ellátásért felelős személyzet a folyamatos, lépcsőzetes oktatás miatt kompatibilis tudást sajátíthatnának el. Ezáltal regisztrálttá válnának, azaz csak az adott szakképesítésüknek megfelelő munkakörben lehetnének alkalmazhatók. A szakmai továbblépést kizárólagosan a megszerzett tudás biztosítaná. A Project 2000 program az egészségügyi ellátást olyan módon újítaná meg, hogy a minőségi változások a gazdaságos működtetéssel párosulnának. —vip— Semmitmondó szavak Gyakori eset, hogy magas rangú és fontos beosztásban dolgozó emberek nincsenek tisztában felelősségükkel. Az elmúlt héten egy tudományos konferenciát rendeztek Nyíregyházán. Megyénk és megyeszékhelyünk számára lényeges kérdésről, a területfejlesztésről beszéltek. Országgyűlési képviselőket, minisztériumi osztályvezetőket, professzorokat és más prominens személyiségeket hívtak meg, hogy tanulságos és tapasztalatokkal teli előadásokat tartsanak. A konferencia elején egyik megyénkbeli felszólaló el is mondta, hogy nehéz dolga van annak, aki ezen a napon közönség elé áll, hiszen neves és elismert szakemberek vannak az előadók és a hallgatók között. Nem titok, hogy a régió fejlődése, szebbé és jobbá válása valamennyi itt élő legfőbb vágya. Szeretnénk munkahelyeket teremteni, hogy mindenki dolgozhasson és ne aggódjon azért, hogy tud-e enni adni a gyermekének. Szeretnénk befektetőket idevonzani, hogy cégeket, vállalkozásokat alapítsanak. Szeretnénk, ha a boltok kirakatait nemcsak a szem gyönyörködésére szemlélhetnénk meg, hanem választás és vásárlás céljából. Szeretnénk, ha nem kellene százszor megfontolni, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy színházba vagy moziba menjünk. Egyszóval magasabb színvonalon akarunk élni. Arról, hogy a Dunán túl más világ van, már többször hallottunk. Hogy könnyebben és jobban lehet ott élni, azt is tudjuk. Hogyan és milyen módon lehet eljutni addig? Erre sajnos hiába vártuk a választ. Meglepő, hogy az elismert szakemberek nem voltak teljesen tudatában annak, hogy utat keresünk. Megoldásokat, módszereket és lehetőségeket, esetleg egy-két példát, ami más területek talpraállásáról szól. Továbbá bizalmat, biztatást és kis segítséget. Igazán jó előadást csak keveset hallhattunk. Volt olyan előadó, aki az előadás elején közölte, hogy nem fog összefüggően beszélni, hiszen annyi mindent akar szóba hozni. Igaza lett, ember volt a talpán, aki értett valamit a zagy- vaságból. Slendrián módon, össze-vissza mondott mindenfélét, talán maga sem érttette, hogy mit. Pedig azért hívták, mert kíváncsiak voltak a véleményére, mert egykor bizalmat szavaztak neki, és úgy gondolták, hogy tanulni lehet tőle. Természetesen mindenkinek lehetnek rossz napjai, de egy felelősségteljes előadásra készülni kell. Nem lehet „összeszedni valamit”, hiszen azok az emberek akik dolgozni és tanulni vágynak nem érthetik be egy magas rangú ember nagy várakozással kísért beszéde helyett semmitmondó szavakkal. Kozma Ibolya Az eltűnt emberség nyomában Szeressük egymást, gyerekek — szólít fel bennünket a híres sláger. Mégsem akarjuk a kérést meghallgatni, minthajólesne, hogy éppen ellenkező módon cselekszünk. A kedves és megértő viselkedés nem divatos manapság. Az érzékenység, a másik problémája iránti fogékonyság furcsa magatartásnak tűnik. A segítés, támogatás pedig ritka, mint az a sokat emlegetett holló... Ha mégis felébred valakiben az emberség, azt már el sem hisszük. Haszonlesést keresünk mögötte és rossz szándékot. Régen jobban ragaszkodtak az emberek egymáshoz — mondják sokszor az idősebb emberek. Igazuk lehet. Egy öreg néni arról mesélt, hogy még kislány volt, amikor megbetegedett az édesanyja. Kórházba került, az orvosok hosszas és eredménytelen kezelés után lemondtak róla. Férje hazavitte, hogy otthon haljon meg. Szenvedése megérintette a szomszédokat és a környéken élő embereket. Együtt gondolkodtak azon, hogyan tudnák meggyógyítani a szerencsétlenül járt asszonyt, akinek óriásira dagadt lábai moz- dulatalanul hevertek a díványon. Szeretetük és gondoskodásuk révén csoda történt, a menthetetlennek ítélt beteg meggyógyult. Ők nem nyereséget kerestek a segítségadásukból, egyszerűen csak azt akarták, hogy szerettük éljen. A nagymamám a II. világháborúban veszítette el a férjét. Két évet sem élhettek együtt. Néhány hónapos csecsemőjével maradt egyedül. Sokat szenvedett, küzdött és várt. A halálhírről csak évek múlva érkezett jelentés, így hosszú ideig joggal hihette, hogy társa él. Miután feketén- fehéren megérkezett a „nemvárt” távirat, gyakran kiment a falu határában lévő német katona sírjához. Virágot ültetett, megkapálta, gereblyézte a kis ágyást. Arra gondolt, hogy valahol Oroszországban, a Don mellett talán él egy asszony, aki szintén özvegyen maradt és az ő férje síremlékét gondozza. Valószínűbb, hogy nem így történt, a szíve mélyén ezt nagymama is tudta. Mégis szüksége volt egy helyre, ahol a férje emlékét őrizheti. Hogy nem magyar, hanem német katona sírja volt az, olyan nemzetiségű emberé, akik háborúba rángatták a hazai férfiakat — nem volt számára fontos. Az viszont igen, hogy emberek haltak meg, olyanok akiket otthon vártak, és akikre szükség volt, akik hiányát nem lehet pótolni, és nem lehet őket elfelejteni. Nem volt benne bosszú és gyűlölet, soha nem is gondolt ilyesmire. Mi elfelejtettük a szép és jó érzéseket. Hová tűnt az emberség és a humánum? Szégyenük őket? A közösen átélt élmények, a közös nevetés, egy-egy csoportos és küzdelmes munka eredménye közelebb hozza az embereket egymáshoz. A barátságnál és szeretetnél nincs szebb emberi érzés. Talán jobb, ha ezt nem felejtjük el. K.I.
