Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-06 / 260. szám

4 1995. november 6., hétfő Házunk tája UJ KELET Bizony ez ötszáz! A kezdetekkor egy kicsit magam is bizony­talan voltam. A vállalkozás túlságosan is nagy­nak tűnt, az erő és az idő túl kevésnek ígérke­zett. Sok-sok buktató volt, míg a mai napig el­jutottunk. Először egy politikai kizárólagos­ságra való törekvéssel kellett megküzdeniük azoknak, akik hosszú idő óta a független új­ságírás elkötelezettjei. Am ettől is sokkal na­gyobb gondot jelentett, hogy nagyon kevés volt a gyakorlott jó tollú napilapos újságíró, szer­kesztőben sem bővelkedtünk. A kezdetekkor Tarnavölgyi Gyuri vitte a hátán az egész la­pot, írt, szerkesztett, tördelt, kiadói munkát végzett, még hirdetések után is szaladgált, és közben, persze, szervezte a csapatot, amelyet emellett tanítani is kellett. Leghamarabb ta­lán a sportrovat talált magára, köszönhetően Száraz Attilának. Az ellendrukkerek nemcsak a lap szakmai­ságáról nyilatkoztak lekicsinylőén, hanem mindössze két-három hónapot, maximum 40—50 megjelenést jósoltak nekünk. Ehhez képest nem rossz szám ez az ötszáz. Volt még számos nehézségünk, voltak érdekszövetsége­seink, akik hamarosan felálltak, azt gondol­ván, nélkülük nem fog menni. Követtünk el hibákat, de voltak sikereink is. Elég ha csak arra utalok ahogyan az országgyűlési és hely- hatósági választásokon „rajta voltunk”. Vol­tak gazdaságilag súlyos pillanataink, voltak percek, amikor magunk is azt gondoltuk: vége. Történt, egy tulajdonosváltás, s napja­inkban a háttér biztonságos. Mára sportrovatunk igen népszerű, már nem zárkóznak el fontos személyiségek, hogy nyi­latkozzanak nekünk, befutnak az információk, egyre szélesednek kapcsolataink, van saját ma­gazinunk és folyamatosan emelkedik előfize­tőink száma. Úgy gondoljuk, létezésünkkel még nagy ha­gyományú konkurensünk, a Kelet-magyaror- szág is nyert, hiszen a verseny mindig nagyobb teljesítményekre sarkall. S még jobban jártak az olvasók, hisz szemmel láthatóan mindket­ten igyekszünk megnyerni „kegyeiket”. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy a na­gyon sok szakmai ellendrukker között is sike­rült kinevelni egy saját csapatot, akik még nem hibátlanok, de lehet velük dolgozni, s napról napra javul munkájuk. Mi nem másokhoz mér­jük magunkat, hanem saját első számainkhoz. Ha ezt vesszük alapul, akkor számos sikert mondhatunk magunkénak. Korántsem lehetünk azonban elégedettek. Hisszük azonban, hogy már a közeljövőben sokat javulhatunk, hiszen mostanában a szakma számos nagy egyénisé­gétől kapunk igen jelentős segítséget. Ez nem­csak azért fontos, mert szükségünk van erre a segítségre, hanem azért is, mert egyre több szakmabeli gondolja úgy: érdemes nekünk se­gíteni. Ebből arra következtetünk, hogy további sikerek elé nézünk, s amikor eljön az ideje, fel­írhatjuk az ezrest meg a tízezrest is a cím­lapra. Végezetül köszönetét mondunk régi olvasó­inknak, hogy kitartottak mellettünk, új előfize­tőinknek, hogy bennünket választottak. Köszö­net illeti, természetesen, az előző és a jelenlegi tulajdonost, külső ff belső munkatársainkat, a tördelöket, a montírozókat, a nyomdászokat, a postásokat, a terjesztőket, egyszóval minden­kit, akikkel együtt dolgoztunk eddig. Picinyke történetek lapkészítésünk viszontagságaiból Szerelem árengedménnyel Május, '94. Országgyűlési- képviselő-választás. Lüktet az ország. Lüktet a szerkesztőség. Sztorit, minél több sztorit! — könyörög a főszerkesztő. Már mindent összeszedtem, ami a szatmári, beregi részen fellelhető, de semmi szaftos. Baktán, az út két oldalán lányok, kitakart báj­kellékekkel. Lassítok a „szolgál­tatósoron”. Hátha. Fék, megáll a Trabantom. Már ez is csoda. Szó­ba áll velem H. Ilona, azok elle­nére, hogy azt kérdezem, melyik pártra szavazott. O is az MSZP- re. Már indulnék, de megszólal. — Nem akarsz még valamit? — Hát, tudod, öreg vagyok én már az ilyesmihez. Meg egyébként is... — Ne félj, mert én a halottat is feltámasztom. — Inkább mégsem, mert vár a főszerkesztőm... meg a lap­zárta.... a választások... meg az újságírók is keveset keresnek... — Ne vacakolj már, mert el­riasztod a kuncsaftjaimat. Na jó, neked, újságírónak megen­gedem ötszázért, mert veletek nem árt jóban lenni. — Tudod mit, inkább még­sem, majd szólok fiatalabb kol­légáimnak, hátha... Az Új Kikelet Vásárosnamény, készítem a városi riportot. Csonka-Bereg a málenkij robotra emlékezik. Kell egy ilyen, a lágert megjárt ember a „beregi fővárosból” is. Pár óra kérdezősködés után megvan a keresett elhurcolt. A felesége fogad, az idős ember éppen borotválkozik a fürdő­szobában. Az asszony a forró­drót, amin keresztül kommuni­kálok a fürdőszobába. — Apus, itt van egy új­ságíró. — Ki hívta? — Magamtól jöttem, mert úgy hallottam, hogy málenkij robot... — Azt mondja, hogy ri­portot akar veled a szibériai évekről. — Milyen újságtól jött? — Az Új Kelettől... . — Azt mondja, a Kis Ke­lettől. — Az Új Kelettől, csókolom, az Új Kelettől! — Azt mondja, az Új Kike­lettől. — Milyen újság az az új mi­csoda? Kommunista? — Zöld a színe, meg van benne fekete is. Pár hónapo­sak vagyunk, őszinték, mint a csecsemő. — Akkor tegyék magukat előbb tisztába, aztán jöjjön vissza. Interjú a túlvilágon Csenger, készül a közép­iskolát bemutató írás. Az egyik negyedik osztályt fény­képezem, közben kérdezem, nincs-e valaki a családjá­ban érdekes ember, akiről ír­hatnék. Tucatnyi jelentkező, de semmi. Egy lány kezét-lábát törve jelentkezik. — Az én nagyapám har­colt a világháborúban, s ami­kor fogságba esett, megtanul­ta a kosárfonást, beállt a szov­jet hadseregbe, onnan hozott magának feleséget ötvenhat­ban... — Ez nagyon jó lesz. Mikor tudnék beszélni vele? — Hát, ezt nem tudom, mert ötvenhatban meg­halt... Meddig él az újságíró? Gacsály legidősebb em­berével beszélgetek. Kilenc­vennyolc éves, nagyothall kissé, kiabálnom kell. Az utcára is kihallatszik, amikor elköszönök tőle. — Erőt, egészséget, bátyám! Aztán százéves korában fel­kereshetem-e, hogy elbeszél­gessünk?! — Mit bánom én, jöjjön, ha megéri még azt a két évet. Én itthon leszek. A történeteket Aradi Balogh Attila (ABA) me­gyejárásai alkalmával jegyezte le Kollégáink E hasábokon bemutatjuk valamennyi munkatársunkat. Megérdemlik, hiszen mindannyian hozzájárulnak a lap min­dennapi, nem mindennapi megjelenéséhez. Java részük arra is vállalkozott, hogy jubileumi érzéseit közreadja. íme: Kézy Béla főszerkesztő: — Az ötszázadik számot is a Bercsényi utca (egykori szer­kesztőségünk) környékén lasz- szóval fogdosott óvodás újság­írók készítették (a kollégákra vonatkozó jelzőket ellendruk­kereinktől plagizáltam). Hajdú István lapigazgató: — Ötven év, százezer egykori olvasó. Óriási birodalom. Mint­ha ettől nagyobb birodalmak bukását is megértük volna... Tarnavölgyi György tanács­adó szerkesztő Baraksó Erzsébet olvasó- szerkesztő: — Harminc évet dolgoztam — az utóbbi 26-ot egy profi lapnál —, és most vagyok először olyan szerkesztőség­ben, ahol bármely szobába ko­pogtatás nélkül lehet belépni — még a főszerkesztőhöz is. F. Sipos József szerkesztő: — A téma az utcán, haver! Kanda Ferenc szerkesztő: — Messze ez a legjobb lap azok közül, amelyeknél eddig dolgoztam (első alkalommal dolgozom újságnál). Révay Zoltán sportrovat­vezető: — Bárcsak jövőre is lenne egy ifi Eb! Száraz Attila főmunkatárs: — Jó lenne olyan volt kollé­gával, MSZP-s városi képvise­lővel találkozni, aki úgy érzi, hogy kevésbé ért az újságírás­hoz, mint én. Aradi Balogh Attila újságíró: — Egy lap, amelyik olyan, mint a nő. Szeszélyes, kiszá­míthatatlan és gyakran válto­gatja a munkatársait. Mégsem lehet nélküle élni. v Batai János sportújságíró Budaházi István újságíró Csiky Nándor sportújságíró: — Újságunk Jeles Kollégái­nak Eszessége, Leleményes­sége Egyszerűen Túlszámyal- hatatlan! Dojcsák Tibor újságíró Fekete Tibor újságíró: — Bálnavadász és tollforgató korábban még nem voltam. Ezek után már csak a bálnák maradnak! Fullajtár András újságíró: — Száz, ÖTSZÁZ, ezer, majd jött az ötezres, és várjuk a tízezrest. Koncz Tibor sportújságíró Kovácsvölgyi Zoltán újságíró: — Ötszázadik szám?! Lesz még több nulla ik az ötös után. Kozma Ibolya újságíró: — Mindig erről a hivatásról álmodoztam, de csak akkor ju­tott eszembe, amikor a követ­kezőket olvastam: „Újságíró- gyakornokot felveszünk.” Lefler György újságíró: — Az ötszázadik szám — meg az én egyetlen szám kö­szönti az olvasókat. Palotai István újságíró: — Mi kiszolgáljuk az olva­sót: kemény gondolatokkal puha papíron. Sikli Tímea újságíró: — Konkurens lapok között két dolog van, mi megbocsát­hatatlan: az előbb megírt hír és a jobb címoldalas fotó. Tóth Mihály újságíró Úri Mariann újságíró: •—Többen is elhagyták a süly- lyedő hajót, pedig nem a hajó süllyedt, csak a víz emelkedett. Vasas László újságíró: — Semmihez sem értettem igazán — azt mondták, talán jó leszek újságírónak. Vitéz Péter újságíró: — Ötszázadik lapszám? Ak­kor kedden egy Levi’s 501 - esben jövök dolgozni. Bozsó Katalin fotóriporter: — Lehet, hogy volt tőlünk jobb. de ilyen sosem! Csonka Róbert fotóriporter Harascsák Annamária fotó- riporter Racskó Tibor fotóriporter: — Külsős létemre az a meg­tiszteltetés ért, hogy én is mondhatok egy mondatot. Hát, íme: Mondat. Csalószki Istvánná szöveg- szerkesztő: — Nehezen indult, de sikerült életben tartani. Már nem sok idő, és legyőzzük a konkurenciát. Erdélyi Tamás szövegszer­kesztő: — „Rend a lelke mindennek! — mondta Károly bácsi, mi­után az utolsó tányért is a fal­hoz vágta.” (Erich Kästner) Simon Gabriella szöveg- szerkesztő: — Igaz, hogy este nyolc óra­kor már csárdást járnak a szem­golyóim a fáradtságtól, de ezt a kerek számot látva azt mon­dom: megéri! Szentpáli István szöveg- szerkesztő: — Fiatal újság, fiatal kollek­tíva, hatalmas ambíció. Remé­lem, ez a 10 000. számig eltart. Gulyás Emília szövegrögzítő: — Az ötszázadik... flekk után már kezdem unni a napot! Hegedűs Erzsébet szöveg­rögzítő Kállay Csanád szövegrögzítő: — Úgy gondolom: kitartó „B-közepes” szurkolóink ben­nünket is a „Szép# volt, fiúk!”- kal díjaznának. KarpacsevÉva szövegrögzítő: — Nézem a gépet, s néha már alig élek. Balogh András korrektor: — Ötszázadik? Hagyjatok már játszani! Csíki Magdolna korrektor: — Ki csinálta az ötös oldalt? Halcsák Erzsébet korrektor: — Kedvenc rovatom a Hely­reigazítás. Suhai Andrea korrektor: — Aki az újság szelleme mellett van. az mondjon igent, aki nem, az pedig búcsút. Borsi Csaba grafikus Simon Gézáné kiadó: —- Hát, ezt is megértük! RedőLajosné lapmenedzser Mokánszki Jánosáé teljesít­ményelszámoló: — Mindig frisss és olcsó, nekem sem a legutolsóóó! Hriczu Istvánná előadó Valter Mihály gépkocsi- vezető BozsófKatalin felvételei Készül a jubileumi (és a többi) szám

Next

/
Thumbnails
Contents