Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-06 / 260. szám
4 1995. november 6., hétfő Házunk tája UJ KELET Bizony ez ötszáz! A kezdetekkor egy kicsit magam is bizonytalan voltam. A vállalkozás túlságosan is nagynak tűnt, az erő és az idő túl kevésnek ígérkezett. Sok-sok buktató volt, míg a mai napig eljutottunk. Először egy politikai kizárólagosságra való törekvéssel kellett megküzdeniük azoknak, akik hosszú idő óta a független újságírás elkötelezettjei. Am ettől is sokkal nagyobb gondot jelentett, hogy nagyon kevés volt a gyakorlott jó tollú napilapos újságíró, szerkesztőben sem bővelkedtünk. A kezdetekkor Tarnavölgyi Gyuri vitte a hátán az egész lapot, írt, szerkesztett, tördelt, kiadói munkát végzett, még hirdetések után is szaladgált, és közben, persze, szervezte a csapatot, amelyet emellett tanítani is kellett. Leghamarabb talán a sportrovat talált magára, köszönhetően Száraz Attilának. Az ellendrukkerek nemcsak a lap szakmaiságáról nyilatkoztak lekicsinylőén, hanem mindössze két-három hónapot, maximum 40—50 megjelenést jósoltak nekünk. Ehhez képest nem rossz szám ez az ötszáz. Volt még számos nehézségünk, voltak érdekszövetségeseink, akik hamarosan felálltak, azt gondolván, nélkülük nem fog menni. Követtünk el hibákat, de voltak sikereink is. Elég ha csak arra utalok ahogyan az országgyűlési és hely- hatósági választásokon „rajta voltunk”. Voltak gazdaságilag súlyos pillanataink, voltak percek, amikor magunk is azt gondoltuk: vége. Történt, egy tulajdonosváltás, s napjainkban a háttér biztonságos. Mára sportrovatunk igen népszerű, már nem zárkóznak el fontos személyiségek, hogy nyilatkozzanak nekünk, befutnak az információk, egyre szélesednek kapcsolataink, van saját magazinunk és folyamatosan emelkedik előfizetőink száma. Úgy gondoljuk, létezésünkkel még nagy hagyományú konkurensünk, a Kelet-magyaror- szág is nyert, hiszen a verseny mindig nagyobb teljesítményekre sarkall. S még jobban jártak az olvasók, hisz szemmel láthatóan mindketten igyekszünk megnyerni „kegyeiket”. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy a nagyon sok szakmai ellendrukker között is sikerült kinevelni egy saját csapatot, akik még nem hibátlanok, de lehet velük dolgozni, s napról napra javul munkájuk. Mi nem másokhoz mérjük magunkat, hanem saját első számainkhoz. Ha ezt vesszük alapul, akkor számos sikert mondhatunk magunkénak. Korántsem lehetünk azonban elégedettek. Hisszük azonban, hogy már a közeljövőben sokat javulhatunk, hiszen mostanában a szakma számos nagy egyéniségétől kapunk igen jelentős segítséget. Ez nemcsak azért fontos, mert szükségünk van erre a segítségre, hanem azért is, mert egyre több szakmabeli gondolja úgy: érdemes nekünk segíteni. Ebből arra következtetünk, hogy további sikerek elé nézünk, s amikor eljön az ideje, felírhatjuk az ezrest meg a tízezrest is a címlapra. Végezetül köszönetét mondunk régi olvasóinknak, hogy kitartottak mellettünk, új előfizetőinknek, hogy bennünket választottak. Köszönet illeti, természetesen, az előző és a jelenlegi tulajdonost, külső ff belső munkatársainkat, a tördelöket, a montírozókat, a nyomdászokat, a postásokat, a terjesztőket, egyszóval mindenkit, akikkel együtt dolgoztunk eddig. Picinyke történetek lapkészítésünk viszontagságaiból Szerelem árengedménnyel Május, '94. Országgyűlési- képviselő-választás. Lüktet az ország. Lüktet a szerkesztőség. Sztorit, minél több sztorit! — könyörög a főszerkesztő. Már mindent összeszedtem, ami a szatmári, beregi részen fellelhető, de semmi szaftos. Baktán, az út két oldalán lányok, kitakart bájkellékekkel. Lassítok a „szolgáltatósoron”. Hátha. Fék, megáll a Trabantom. Már ez is csoda. Szóba áll velem H. Ilona, azok ellenére, hogy azt kérdezem, melyik pártra szavazott. O is az MSZP- re. Már indulnék, de megszólal. — Nem akarsz még valamit? — Hát, tudod, öreg vagyok én már az ilyesmihez. Meg egyébként is... — Ne félj, mert én a halottat is feltámasztom. — Inkább mégsem, mert vár a főszerkesztőm... meg a lapzárta.... a választások... meg az újságírók is keveset keresnek... — Ne vacakolj már, mert elriasztod a kuncsaftjaimat. Na jó, neked, újságírónak megengedem ötszázért, mert veletek nem árt jóban lenni. — Tudod mit, inkább mégsem, majd szólok fiatalabb kollégáimnak, hátha... Az Új Kikelet Vásárosnamény, készítem a városi riportot. Csonka-Bereg a málenkij robotra emlékezik. Kell egy ilyen, a lágert megjárt ember a „beregi fővárosból” is. Pár óra kérdezősködés után megvan a keresett elhurcolt. A felesége fogad, az idős ember éppen borotválkozik a fürdőszobában. Az asszony a forródrót, amin keresztül kommunikálok a fürdőszobába. — Apus, itt van egy újságíró. — Ki hívta? — Magamtól jöttem, mert úgy hallottam, hogy málenkij robot... — Azt mondja, hogy riportot akar veled a szibériai évekről. — Milyen újságtól jött? — Az Új Kelettől... . — Azt mondja, a Kis Kelettől. — Az Új Kelettől, csókolom, az Új Kelettől! — Azt mondja, az Új Kikelettől. — Milyen újság az az új micsoda? Kommunista? — Zöld a színe, meg van benne fekete is. Pár hónaposak vagyunk, őszinték, mint a csecsemő. — Akkor tegyék magukat előbb tisztába, aztán jöjjön vissza. Interjú a túlvilágon Csenger, készül a középiskolát bemutató írás. Az egyik negyedik osztályt fényképezem, közben kérdezem, nincs-e valaki a családjában érdekes ember, akiről írhatnék. Tucatnyi jelentkező, de semmi. Egy lány kezét-lábát törve jelentkezik. — Az én nagyapám harcolt a világháborúban, s amikor fogságba esett, megtanulta a kosárfonást, beállt a szovjet hadseregbe, onnan hozott magának feleséget ötvenhatban... — Ez nagyon jó lesz. Mikor tudnék beszélni vele? — Hát, ezt nem tudom, mert ötvenhatban meghalt... Meddig él az újságíró? Gacsály legidősebb emberével beszélgetek. Kilencvennyolc éves, nagyothall kissé, kiabálnom kell. Az utcára is kihallatszik, amikor elköszönök tőle. — Erőt, egészséget, bátyám! Aztán százéves korában felkereshetem-e, hogy elbeszélgessünk?! — Mit bánom én, jöjjön, ha megéri még azt a két évet. Én itthon leszek. A történeteket Aradi Balogh Attila (ABA) megyejárásai alkalmával jegyezte le Kollégáink E hasábokon bemutatjuk valamennyi munkatársunkat. Megérdemlik, hiszen mindannyian hozzájárulnak a lap mindennapi, nem mindennapi megjelenéséhez. Java részük arra is vállalkozott, hogy jubileumi érzéseit közreadja. íme: Kézy Béla főszerkesztő: — Az ötszázadik számot is a Bercsényi utca (egykori szerkesztőségünk) környékén lasz- szóval fogdosott óvodás újságírók készítették (a kollégákra vonatkozó jelzőket ellendrukkereinktől plagizáltam). Hajdú István lapigazgató: — Ötven év, százezer egykori olvasó. Óriási birodalom. Mintha ettől nagyobb birodalmak bukását is megértük volna... Tarnavölgyi György tanácsadó szerkesztő Baraksó Erzsébet olvasó- szerkesztő: — Harminc évet dolgoztam — az utóbbi 26-ot egy profi lapnál —, és most vagyok először olyan szerkesztőségben, ahol bármely szobába kopogtatás nélkül lehet belépni — még a főszerkesztőhöz is. F. Sipos József szerkesztő: — A téma az utcán, haver! Kanda Ferenc szerkesztő: — Messze ez a legjobb lap azok közül, amelyeknél eddig dolgoztam (első alkalommal dolgozom újságnál). Révay Zoltán sportrovatvezető: — Bárcsak jövőre is lenne egy ifi Eb! Száraz Attila főmunkatárs: — Jó lenne olyan volt kollégával, MSZP-s városi képviselővel találkozni, aki úgy érzi, hogy kevésbé ért az újságíráshoz, mint én. Aradi Balogh Attila újságíró: — Egy lap, amelyik olyan, mint a nő. Szeszélyes, kiszámíthatatlan és gyakran váltogatja a munkatársait. Mégsem lehet nélküle élni. v Batai János sportújságíró Budaházi István újságíró Csiky Nándor sportújságíró: — Újságunk Jeles Kollégáinak Eszessége, Leleményessége Egyszerűen Túlszámyal- hatatlan! Dojcsák Tibor újságíró Fekete Tibor újságíró: — Bálnavadász és tollforgató korábban még nem voltam. Ezek után már csak a bálnák maradnak! Fullajtár András újságíró: — Száz, ÖTSZÁZ, ezer, majd jött az ötezres, és várjuk a tízezrest. Koncz Tibor sportújságíró Kovácsvölgyi Zoltán újságíró: — Ötszázadik szám?! Lesz még több nulla ik az ötös után. Kozma Ibolya újságíró: — Mindig erről a hivatásról álmodoztam, de csak akkor jutott eszembe, amikor a következőket olvastam: „Újságíró- gyakornokot felveszünk.” Lefler György újságíró: — Az ötszázadik szám — meg az én egyetlen szám köszönti az olvasókat. Palotai István újságíró: — Mi kiszolgáljuk az olvasót: kemény gondolatokkal puha papíron. Sikli Tímea újságíró: — Konkurens lapok között két dolog van, mi megbocsáthatatlan: az előbb megírt hír és a jobb címoldalas fotó. Tóth Mihály újságíró Úri Mariann újságíró: •—Többen is elhagyták a süly- lyedő hajót, pedig nem a hajó süllyedt, csak a víz emelkedett. Vasas László újságíró: — Semmihez sem értettem igazán — azt mondták, talán jó leszek újságírónak. Vitéz Péter újságíró: — Ötszázadik lapszám? Akkor kedden egy Levi’s 501 - esben jövök dolgozni. Bozsó Katalin fotóriporter: — Lehet, hogy volt tőlünk jobb. de ilyen sosem! Csonka Róbert fotóriporter Harascsák Annamária fotó- riporter Racskó Tibor fotóriporter: — Külsős létemre az a megtiszteltetés ért, hogy én is mondhatok egy mondatot. Hát, íme: Mondat. Csalószki Istvánná szöveg- szerkesztő: — Nehezen indult, de sikerült életben tartani. Már nem sok idő, és legyőzzük a konkurenciát. Erdélyi Tamás szövegszerkesztő: — „Rend a lelke mindennek! — mondta Károly bácsi, miután az utolsó tányért is a falhoz vágta.” (Erich Kästner) Simon Gabriella szöveg- szerkesztő: — Igaz, hogy este nyolc órakor már csárdást járnak a szemgolyóim a fáradtságtól, de ezt a kerek számot látva azt mondom: megéri! Szentpáli István szöveg- szerkesztő: — Fiatal újság, fiatal kollektíva, hatalmas ambíció. Remélem, ez a 10 000. számig eltart. Gulyás Emília szövegrögzítő: — Az ötszázadik... flekk után már kezdem unni a napot! Hegedűs Erzsébet szövegrögzítő Kállay Csanád szövegrögzítő: — Úgy gondolom: kitartó „B-közepes” szurkolóink bennünket is a „Szép# volt, fiúk!”- kal díjaznának. KarpacsevÉva szövegrögzítő: — Nézem a gépet, s néha már alig élek. Balogh András korrektor: — Ötszázadik? Hagyjatok már játszani! Csíki Magdolna korrektor: — Ki csinálta az ötös oldalt? Halcsák Erzsébet korrektor: — Kedvenc rovatom a Helyreigazítás. Suhai Andrea korrektor: — Aki az újság szelleme mellett van. az mondjon igent, aki nem, az pedig búcsút. Borsi Csaba grafikus Simon Gézáné kiadó: —- Hát, ezt is megértük! RedőLajosné lapmenedzser Mokánszki Jánosáé teljesítményelszámoló: — Mindig frisss és olcsó, nekem sem a legutolsóóó! Hriczu Istvánná előadó Valter Mihály gépkocsi- vezető BozsófKatalin felvételei Készül a jubileumi (és a többi) szám
