Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-29 / 280. szám

UJ KELET Sport 1995. november 29., szerda 13 Diáksport Diákolimpia Nyírbátorban Számos, talán számtalan település van, ahol a diáksport ki­merül abban, hogy néhány játékos kedvű, iskolaköteles korú gyerek időnként összejön egy alig használt bőrlabda rugdo- sására. Ez pedig igazából nem diáksport, hanem „csak” diák­sport. Nyírbátorban és környékén —összesen 30 általános is­kolában — egy lelkes kis csapat elszánt szervezőmunkájának köszönhetően egybeírják, egybeírhatják a két szócskát. Van itt minden, ami sportrajongók szemének, szájának ingere, hogy csak a diákolimpiát említsem. Ezt a sokrétű tevékenysé­get a TDSB elnöke. Hadházi Albert, Márton József, az AISB titkára és Nagy Árpád, a nyírbátori polgármesteri hivatal sportreferense mutatta be nekünk. — Korábban is ugyanez a stáb szervezte a diáksportot, de átalakultunk, de nem hivatalból hanem társadalmi szerveződés alapján csináljuk. Az egésznek a lényege, hogy itt egy jó kol­lektíva jött össze. A terület is­koláinak testnevelő tanárai se­gítik a kiskörzeti munkát. Hét kiskörzet van, és ez már eleve adja a versenyrendszerek lebo­nyolításának formáját is. A kis­körzeti versenyek győztesei kerülnek be a nagykörzeti döntőbe, annak győztese pedig a megyei találkozóra. Az anya­gi háttér tekintetében a legszük­ségesebb megvan, egyrészt a megyei diáksporttanács támo­gatása, másrészt Nyírbátor Vá­ros Önkormányzata jóvoltából. Ez adja meg a munka alapját. Önállóságot adunk iskolák­nak, intézményeknek, szervek­nek arra, hogy tornát, kupát ír­janak ki, és ezeket kupával, éremmel,esetleg szendviccsel üdítővel támogatjuk. A minő­ségi és mennyiségi munka ará­nyában adunk jutalmakat egy­részt iskolai, másrészt egyéni szinten, például testnevelőknek melegítőt, cipőt, iskoláknak sportszereket. Hozzá kell ten­ni, hogy esetenként nem fize­tünk munkabért, a testnevelők és a stáb társadalmi munkában vállalják, hogy az összes ver­senyt levezetik, és ennek fejé­ben kapnak egyesek tárgyjutal­mat! Nagyon szoros a költség- vetés, mert egy. évre összesen • 230 ezer forintot kapunk a me­gyei diáksporttanácstól. Ebből semmire nem telik, csak a szűk díjazásra. — Milyen sportágakból áll össze a repertoár? — Atlétika, kézilabda, labda­rúgás, röplabda, torna, sakk, asztalitenisz és játékos sport- vetélkedők. — Vannak rendszeresen meg­rendezett sporteseményeik? — Igen, a diákolimpia és önálló tomakupák, amelyeket vagy mi szervezünk, vagy is­kolák. Ez attól függ, kinek van hozzá energiája. A napokban lesz egy focikupa amelyet a 4. Számú Általános Iskola írt ki. Átlagosan havonta két ilyen jellegű rendezvény van, tehát közel húsz egy tanéven belül. Tanévre tervezünk, hi­szen diákolimpiáról van szó és ahhoz kapcsolódó sportesemé­nyekről. Van még egy kategó­ria, a kiemelt események és rendezvények kategóriája. Ezekre nagyobb erőket össz­pontosítunk. Ilyen a március 15-i, az általános iskolák részé­re kiírt játékos sportvetélkedő, ami elsősorban Nyírbátorhoz kötődik. Ezt a sportcsarnokban rendezzük, váltóversenyen mérik össze az iskolák csapa­tai erejüket, nagy nyilvános­ság előtt, kiváló hangulatban. Ugyancsak hagyománynak számít már a Challenge Day, a kihívás napja. Ebbe a lakosság is bekapcsolódik, így diáksport mellett tömegsport jellege is van, és azt is ez a stáb szervezi. Amikor a diákolimpia lefut, ál­talában felkérnek bennünket megyei elődöntők és döntők szervezésére! Kiemelt rendezvé­nyek közé tartoznak még a nagy­körzeti döntők, mert azok moz­gatják meg a legtöbb embert. — Középiskolai szinten is működnek? — Azzal inkább csak a tor­nakupánál meg a kiemelt ese­ményeknél van kapcsolatunk. — Milyenek Bátorban a di­áksport tárgyi feltételei? — Amikor a kiskörzeti ver­senyeket rendezzük, akkor az adott kiskörzetbe tartozó isko­la kis pályályán vagy ahol tud­juk, ott oldjuk meg. Ha be­jövünk a körzeti döntőbe, már jobb a helyzet. Van egy sportcsarnokunk és egy sport­telepünk. A körzeti döntők költségét a városi önkormány­zat rendezi, ami óriási segítség számunkra. A sportfelszerelé­seket, amiket használunk, an­nak idején szintén Nyírbátor vette meg! — Milyen eredményeket ér­tek el a különböző területeken? — A nyírbátori körzet min­dig is kiemelkedő eredménye­ket ért el, kézilabdából az utób­bi két évre visszamenőleg több­szörjátszott országos döntőt az 1. sz. iskola csapata. A kézi­labdában érték el a legjobb csa­pat eredményeket, de nagyon jól szerepeltek egyéni verse­nyeken: sakkban, atlétikában, asztaliteniszben, ahol szintén többször jutottak be országos döntőbe. Nyíri ugoson Kiss Zol­tán testnevelő irányításával if­júsági atlétikai szakosztálya működik az NYVSC-nek. Ők idén háromszor ezer méteres váltóversenyben bajnoki címet szereztek, atlétikában egyéni összetettben hatodik helyet szerzett Fi csór Endre egyes is­kolás gyerek, valamint tavaly megnyertük labdarúgásban a megyei döntőt a második kor­csoportban, vagyis az ötödike- seknél-hatodikosoknál. Dojcsák Tibor Bökönyi diáksport? Nem kérdéses, hogy a megye általános iskolái közül a leg­sikeresebb szakosztállyal a bökönyi általános iskola büsz­kélkedhet. Az iskola tanulója és sportolója, Pistár Róbert vi­lágbajnoki ezüstérmet szerzett a serdülő birkózó-világbaj­nokságon, az országos csapatbajnokságon is másodikok let­tek a bökönyiek. Ezenkívül még sok egyéni és csapatsiker­rel is büszkélkedhetnek. Az viszont mégis kérdéses, hogy vajon diáksport-e a birkózás. Hogy miért, erről beszélget­tünk Szálku Tibor szakosztályvezetővel és a sikerek ková­csával, Radócz János edzővel. — A legnagyobb gond, bir­kózásban nem rendeznek diák­olimpiákat. Márpedig a diák­sportszövetségek értékelése, tá­mogatása a diákolimpiákon való szerepléstől függ. Szá­momra érthetetlen, hogy ez a sportág, amelyik kezdettől fog­va szerepel az olimpiák prog­ramjában és amelyben hagyo­mányosan sikeresek a magyar olimpikonok, hogy maradhatott ki a versenyrendszerből. Birkó­zásban is rendeznek versenye­ket diákoknak, mint például az elmúlt hétvégi csapatbajnokság, de azok nem tartoznak bele a di- ákolimpiai pontversenyekbe, így eshetett meg, hogy a megyei sportaktíván, ahol az eredmé­nyeket felsorolták, szó sem esett a bökönyi birkózók sikereiről— mondja Radócz János. — Ezt bizony nehéz lenne megértetni a gyerekekkel. Ráadásul úgy ta­pasztalom, hogy ez a támogatás­ban is hátrányt jelent, hiszen több iskola a diákolimpiákon való sze­replése alapján anyagi támogatást kapott a megyei diáksportszö­vetségtől, mi csak más csatorná­kon keresztül juthatunk hozzá ezekhez. Annak pedig igazán nem lett volna akadálya, hogy legalább az eredményeinkről szót ejtsenek. — Nem csak ez a gond — folytatja a beszélgetést Szálku Tibor. — Formailag mi a Bökö­nyi Sportegyesület egyik szak­osztályaként működünk. így annak ellenére, hogy csak az ál­talános iskola diákjai közül ke­rülnek ki a birkózóink, nem szá­mítunk DSK-nak. Úgy gondo­lom, ez a formai megkülönböz­tetés is hátrányos a számunkra. Annak ellenére, hogy az iskola diákjainak napi rendszeresség­gel sportolási lehetőséget bizto­sítunk. Nem csak nekik, hiszen Pistár Róbert és társai, akik a tavalyi sikereink kovácsai vol­tak, befejezték az általános is­kolát, és most Debrecenbe jár­nak esti gimnáziumba. Ők is mindannyian nálunk edzenek tovább, készülnek az idei serdü­lőversenyekre, és az iráni világ- bajnokságra. Mindennap reggel fél héttől edzést tart nekik Radócz János. Azt mondanom sem kell, hogy mi is, mint min­den más sportklub, nagyon szű­kös keretek között gazdálko­dunk. Szerencsére az iskola biz­tosítja a termet, de egy évben leg­alább húsz versenyen vesz részt birkózócsapatunk, s egy-egy út negyvenezer forintba is beleke­rül. Az elmúlt héten is azért ren­deztünk Bökönyben országos bajnoki fordulót, mert így keve­sebbe került a részvétel. A bírók utazási költségeit és a játékveze­tési díjakat kellett kifizetni, min­den mást mi magunk, önerőből biztosítottunk. Ebben segítsé­günkre voltak a gyerekek szülei és községünk lakói is. — Úgy látszik, minden keret­ből kilógunk eredményeinkkel — veszi át a szót ismét az edző. — A megyében jó szokás, hogy a vi­lágversenyeken kiváló eredmé­nyeket elérő sportolókat a me­gyei közgyűlés illetékesei is kö­szöntik. Világversenyen, olim­piai versenyszámban — után­pótlás korosztályban — a má­sodik legszebb eredménnyel Pistár Róbert dicsekedhet Erről mintha elfelejtkeztek volna. Azt nem kell bizonygatnom, mit je­lentett volna tizennégy éves korára egy ilyen elismerés. — Lehet, hogy panaszára­datnak tűnik beszélgetésünk— mondja Szálku Tibor. —Ezért elmondom, hogy a Magyar Birkózó Szövetség és alapítvá­nyok is segítik a munkánkat. A megyei sporthivataltól is kap­tunk támogatást, de talán több figyelmet érdemelnénk akkor, amikor sorra szűnnek meg nevelőegyesületek birkózó szakosztályai. Az is gond lehet, hogy a megyei birkózószövet­ség sem működik folyamato­san. Ez sem csoda, éves támo­gatása harmincezer forint, en­nél minden megyei birkózó­szövetség többet kap. így for­dulhatott elő, hogy tavaly a me­gye legjobb birkózójának járó díjat a szakosztályunknak kel­lett megvásárolni. R.Z. Röplabda Leghamarabb a röplabdások kezdték el a megyei diákolim­piái küzdelmeket. Az 1995/96-os tanévben, mint közismert, a csapatversenyeket IV. és V. korcsoportban összevontan bo­nyolítják le. Női röplabdában tizenegy csapat kezdte meg a versengést. Közülük a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium országos bajnok együttesét kiemelték, a többi csapat küzd a továbbjutásért. Eredmények: ÉVISZ—Zrínyi 3-0 (45-18), Zrínyi—ÉVISZ 1-3 (38-57). Továbbjutó: ÉVISZ. Zalka DSK (Fehérgyar­mat)—Móricz DSK (Ibrány) 3-0 (45-12), Széchenyi DSK (Nyh.)—Zay DSK (Nyh.) 3-0 (45-9), 107-es Sz. DSK (Nyh.)— Krúdy DSK (Nyh.) 0-3 (11-45). A hátralévő mérkőzéseket december 10-éig kell lejátszani a csapatoknak. Labdarúgás November hónapban megrendezték a nyíregyházi városi kis­pályás labdarúgó-bajnokságot. A Holdfény Kupa elnevezés­sel kiírt tornán a megyei középiskolák csapatai indulhattak. A küzdelmeket három csoportban bonyolították, csoport- győztesek a Bánki DSK, a Vasvári DSK, a 110-es DSK lettek. A november 21-én megtartott döntőt a 110-es DSK csapata nyerte, akik veretlenül szerezték meg a kupát. A versenysoro­zaton különdíjakat is kiosztottak: legjobb edző: Szalka Géza (Vasvári DSK), gólkirály: Vida Miklós (Bánki) 11 gól, leg­jobb kapus: Pekk János (110-es DSK). Eredmények: A csoport: Bánki DSK—Sipkay DSK 3-1, Bánki DSK— Vasvári DSK II. 9-1, Sipkay DSK—Vasvári DSK II. 4-1. B csoport: Vasvári DSK 1.—Krúdy DSK 9-0, Vasvári DSK I.—ÉLIP DSK 10-1, Krúdy DSK—ÉLIP DSK 3-1. C csoport: 1 10-es DSK - Kölcsey DSK 3-2, Kölcsey DSK—Krúdy DSK II. 4-3, I 10-es DSK—Krúdy DSK II. 3-3. Döntő: Vasvári DSK I.—Bánki DSK 6-4, Bánki DSK— 110-es DSK 7-0, Vasvári DSK I.—110-es DSK 5-3. 1. Vasvári DSK I., 2. Bánki DSK, 3. 110-es DSK. KOSÁRLABDA Küzdel­mes mérkő­zéseket ját­szottak az észak-ameri­kai profi ko- sárlabda- b a j n o k s á g (NBA) leg­utóbbi játék­napján. A legnagyobb csata mégis talán az Orlando Magic —Detroit Pistons találkozón alakult ki. A hazaiak csak egy ponttal, 96:95-re verték a detro­itiakat. A Magic pontjainak majdnem egyharmadát szerez­te Nick Anderson, aki eddigi legjobbját nyújtotta az idény­ben, 31 pontot dobott. Az Orlando ezzel zsinórban ötödik győzelmét aratta, s tizenkét si­kere mellett mindössze két ve­reséget szenvedett a szezonban. Elmúlt fordulóbeli kudarca után magához tért a Chicago Bulls, amely a 33 pontig jutott Michael Jordan vezetésével idegenben kerekedett felül (107:104) a Portland Trail- Blazers gárdáján. Eredmények: Toronto Raptors—Golden State Warriors 101:98 Orlando Magic—Detroit Pis­tons 96:95 Phoenix Suns—Utah Jazz 105:114 Portland TrailBlazers—Chica­go Bulls 104:107 JÉGKORONG Nem ho­zott „gól­záport” az észak-ameri­kai profi jég­korong liga (NHL) leg­utóbbi há­rom mérkő­zése. A New York Rangers—New Jersey Devils találkozó például 1-1-es döntetlennel ért véget. A ven­dégek játszottak fölényben, de a hazaiak kapusa, Mike Richter remek napot fogott ki: 41 lövésből 40-et hárított. Az el­lenfél kapuvédőjének, Martin Brodeurnak 28 esetben akadt tennivalója, s ő is csak egyszer hibázott. A Tampa Bay Light­ning 2-0-ra verte a Los Angeles Kings együttesét, míg a Buffalo Sabres ugyanilyen arányban győzte le a St. Louis Blues-t. Eredmények: New York Rangers—New Jersey Devils 1-1 Tampa Bay Lightning—Los Angeles Kings 2-0 Buffalo Sabres—St. Louis Blues 2-0 Deutsch Tamás is indul Csütörtöktől vasárnapig Rió de Janeiróban rendezik meg a máso­dik rövidpályás úszó világbajnokságot. A vb-nek magyar részt­vevője is lesz ,Deutsch Tamásét 100 és 200 méteres hátúszásban áll rajthoz. Bár a brazil szervezők az úszósport ünnepeként harangoz­ták be az eseményt és egy 11 ezer nézőt befogadó uszodát építet­tek, a legerősebb úszónemzetek nagy része nem indítja sztárjait

Next

/
Thumbnails
Contents