Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-22 / 274. szám
16 1995. november 22., szerda Lapzárta UJ KELET Sötét pillanatok Fejük felől a tetőt Különös feljelentés érkezett a napokban a nyírbátori rendőrkapitányságra. Mint kiderült, H. János (48) és élettársa, Sz. Gyuláné (49) teremi lakosok még 1983-ban kamatmentes kölcsönt vettek fel az OTP-től lakásépítés céljából. A házat ötven százalékban felépítették, majd visszabontották, és az építőanyagot eladták. A kapott vételárat nem a tartozás megfizetésére fordították, hanem azt más célra használták, így a felvett kölcsön elúszott. Súlyos testi sértés bűntette miatt felel a törvény előtt Sz. Attila (35) vámosoroszi lakos. A feltehetően italtól kierősödött férfi előzetes szó- yáltás után a falu kocsmája előtt úgy megvert egy 50 éves férfit, hogy annak négy bordája eltört. Alaposan elvertek egy 46 éves nyíregyházi férfit is november 19-én kora reggel. A gyanútlan ember Ferenc körúti lakásából jött kifelé, amikor a lépcsőházban minden indok nélkül megtámadták és megverték. A szerencsétlenül járt áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Szinte nem múlik el nap, hogy ne történne olyan bűn- cselekmény, amit gyerekek követtek el. Vasárnap kora este M. Ferenc (9), B. Orsolya (11) ésfi. Attila (12) Nyíregyháza, Gerliczky és Tüzér úti lakosok kibontották a Coca-Cola Amatil Kft. Tüzér úti telepének kerítését, és onnan fa raklapokat loptak. Vandál gyerekek pusztítottak Vásárosnaményban, a Jókai út 57. szám alatti Eöt- vös-kastélyban. A körfolyosó korlátját megrongálták, valamint betörték az épület ablakait. A pusztító hatfős bandát — két tizenhat, két tizenöt és két tizenkét éves tanulót — sikerült lefülelni. A gyerekek nem tudtak magyarázatot adni tettükre. A záhonyi határátkelőnél a hét végén egy szlovák állampolgár hamis forgalmi engedélyű Lada Samarával akarta elhagyni az országot, a gépjárműnek, az alvázszáma is át volt ütve. Két olasz állampolgár útlevelében az átléptető bélyegzőnyomatot kaparással és valamilyen vegyszerrel eltávolította, aminek következtében továbbra is élvezik hazánk „vendégszeretetét”. Folytatódnak a falopások. Legutóbb a Nyírgyulaj határában lévő erdőből loptak el tizenöt mázsa akácfát, míg a nyírtassi téesz területén negyven mázsa volt „a favágók” zsákmánya. Hétfő reggel alaposan meglepődött Nyíregyházán az az ügyeletes orvos, aki a kórház területén parkoló Ladájával haza akart indulni. Mint kiderült, 24 órás szolgálata alatt valaki elvitte hat- százötvenezer forintot érő kocsiját. Nyíregyházán, a Szegély út 10. szám alatt lévő, de még építés alatt álló lezáratlan házból ellopták az összes nyílászárót, a tulajdonos kára 50 ezer forint. A hét végén a ti szavas vári rendőrkapitányság rendőreinek alaposan meggyűlt a baja a tolvajokkal. Vasárnap betörtek a tiszalöki gimnázium és szakmunkásképző iskola kollégium klubszobájába, és megfújtak egy videorekor- dert. A tiszavasvári öregek napközi otthonát is meglátogatták a zsiványok, és huszonhatezer forint értékű mosószert vittek el. Ezzel még nem volt vége, a Tisza- vasváriban lévő szociális otthon telephelyéről ugyanis négy jószágot elloptak. Még nem tudni, hogy szórakozásból vagy bosszúból tört be valaki a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Általános Iskola számítástechnikai helyiségébe. Tört-zúzott az ismeretlen, amivel hatezer forintos kárt okozott, de a teremben lévő, milliós értékű felszerelésekből nem vitt el semmit. Mostanában a kocsifosztogatók előszeretettel keresik a Trabantokat. Ennek oka egyelőre ismeretlen. Vasárnap hajnalban az Erdő sor 2. szám alatt lezártan parkoló kocsi ablakát betörték, és elloptak egy sporttáskát a benne lévő felszerelésekkel. A tulajdonos kára 23 ezer forint. Egy másik Trabantot a Kálvin téren szúrtak ki a- fosztogatók, amit már simán kinyitották. A feltehetően hamis kulccsal -— a zsákmány ebben az esetben már nagyobb volt, elvittek egy női táskát, kabátot, húszezer forint készpénzt és egy fényképezőgépet. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei / Nyírségi Nyomda Bélyegzőkészítő Üzeme Bankszámla száma változott? 9 Új bélyegzőjét, vagy gumilapcseréjét elkészítjük 1—2 órán belül felár nélkül, olcsón a START Nyírségi Nyomda Bélyegzőkészítő Üzemében. Sokféle típus — nagy választási lehetőség Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 437-007, 437-009 Fax: 437-033 Megnyílt az idei Őszi Tárlat A tanárképző főiskola keren- gőjében tegnap megnyílt az idei Őszi Tárlat, melyet a jelenlegi feltételekkel másodszor rendeztek meg. A Magyar Képzőművészek Egyesületének 28 megyénkben élő tagja 200 alkotását küldte el a szemlére. (Korábban amatőrök is bemutatkozhattak.) A megyei önkormányzat díját Orr Lajos szobrászművész , a nyíregyházi művészeti szakközépiskola tanára kapta. Nyíregyháza önkormányzatának elismerését Székhelyi Edith és Horváth János festőművész nyerte el. (Előbbi a művészeti szakközépiskola, utóbbi a tanárképző főiskola tanára). A Képzőművészek Szövetségének jutalmát Sze- pQsy Béla grafikus vehette át. (Szintén a tanárképző főiskola oktatója.) A területi szervezet Krivánik József nyírbátori festőművész munkáit méltatta. A Papp Iron Bt. vásárlási utalványát Fodor Ilda keramikus vehette át. A tanárképző főiskola rajz tanszéke Boros György fotóművész teljesítményét emelte ki. A tárlat december 6-áig látogatható. Orr Lajos: Megvalósítások című műve a tárlaton (Fotó: Harascsák) Irodalmi összejövetel A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság november 23-án 17 órától tartja rendhagyó irodalmi beszélgetését az Evangélikus Gimnázium dísztermében, ahol Tóth-Máté Miklós szerzői-előadói estjét hallgathatják meg az érdeklődők". Református kertvárosi hét A Ságvári-kertvárosi református gyülekezet evangelizációs hete alkalmával november 22-én, szerdán és 23-án csütörtökön Takács Tamás apa- gyi lelkipásztor tart igehirdetést. / ""n. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei ( WtűPt J Ecetüzeme, Nyírtelek Hitzaijik ■ biotóyá erjesztésé étriecttet- csak természetes eljárással készítjük- igénye szerint folyamatosan ellátjuk- igénye szerinti kiszerelésben csomagoljuk- igénye szerint házhoz szállítjuk- igénye szerint megnézheti a helyszínen és Nyíregyházán megrendelheti- boltjainkban megveheti Háziasszonyok, konyhák, íiit ■■■■■ nli cuviíikK, konzervüzemek Önt is várjuk: Nyírtelek, Dózsa Gy. u. 81. Telefon: (42) 411-433 Lehet-e postai másolatot kérni a befizetett csekkről? Szabó Pál, a nyíregyházi 1. Számú Postahivatal vezetője: — Sokszor előfordul, hogy a csekkbefizetésről az átfutási idő előtt kell az igazoló sárga lapocskát felmutatni. Ebben az esetben egy, a feladóvevényhez hasonló nyomtatványt lehet térítés — 12 forint — ellenében igényelni, melynek másodpéldánya igazolásként bárhol felmutatható. Ezt a szelvényt azonban csak a befizetéskor áll módunkban kiadni. A közeljövőben szolgáltatásaink köre fénymásolással is bővülni fog, a jövő évtől szándékaink szerint minimális ellenérték fejében bárki igénybe veheti. maximum •c n minimum-10 a italaban kévés lesz a felhői csapadék nem várható. Hajnalban helyenként párásságra, ködfoltokra lehet számítani, keleten is mérséklődik a szél. A legalacsonyab éjszakai hőmérséklet többnyire -5, -10, de a hóval borított területeken -10 fok alatt várható. . legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt, Garancio idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kpótxShatók mWatermünkben Tóth Katalin • Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. B“|42| 402-450, 310-435 Előadás Stukturális reformok — tartós növekedés címmel a Közgazgasági Társaság megyei szervezetének szervezésében dr. Kopányi Mihály, a Világbank Iroda főmunkatársa tart előadást 1995. november 23-án (csütörtökön) 9 órától a Mező- gazdasági Főiskolán. .A nyíregyházi DOTE Egész- ségügyi Főiskola „Kollégiumi Esték” sorozatának következő előadóestje november 23-án, csütörtökön 17-30 órakor kezdődik Zenés barangolás Erdélyben címmel. A kollégium klubjába szeretettel vár minden érdeklődőt a két előadó: Gön- czy Agnes és Szerényi Róbert. A gyermekekért.. Jótékonysági bált rendez a megyei hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére a Kereszténydemokrata Néppárt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete november 25-én, szombaton, a nyíregyházi Korona Szállóban. A KDNP nemes célú törekvéseit az Együtt-Egy- másért Szolidaritási Alapítvány támogatja. Regionális politika A Megyei Fejlesztési Ügynökség által szervezett Szakmai Műhelyvita sorozat következő programjában Koltai Tamás ország- gyűlési képviselő tart előadást a regionális politikáról és a régiómarketingről. A műhelyvita november 23-án 16 órától kezdődik a Megyei Fejlesztéi Ügynökség konferenciatermében. (Színház utca 25.) November 22. Szerda A nap kel: 6 óra 58 perckor, nyugszik: 16 óra 02 perckor. A hold kel: 6 óra 24 perckor, nyugszik: 16 óra 11 perckor. Névnapok: CECILIA, Cé- lia, Cicelle, Csilla, Filemon, Leila. Százhúsz éve hunyt el SZEN- FY GUSZTÁV zeneszerző. Városunkban, Nyíregyházán született 1819-ben, s előbb jogász, majd zenetanár volt. Az 1840- es évek egyik legnépszerűbb népies mú'dalszerzőjeként szerzett elismerést, zenét komponált Jókai Mór Két gyám című népszínművéhez, és ő zenésítette meg először Petőfi verseit. írásaiban a régi magyar népzenét védte a verbunkos-palotás uralkodó stílusával szemben, s ezzel Bartók és Kodály törekvéseinek előkészítője volt. Hatszázöt éve hunyt el TOLDI MIKLÓS katona. Életéről keveset tudunk, valószínűleg Bihar vármegyéből származott, s kezdetben katona volt, a pápai zsoldban harcoló angol „fehér csapat” alvezéreként vitézkedett. 1372-ben hevesi ispán lett, 1383—85-ben pedig szabolcsi ispán volt. Alakja köré egész legenda szövődött, életét, vitéz tetteit többen is feldolgozták, ő a főhőse Arany János Toldi trilógiájának. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 45. születésnapját LENGYEL LÁSZLÓ közgazdász. A magyar gazdaság viszonyaival foglalkozik, a nyolcvanas évek közepén részt vett a Fordulat és reform című program kidolgozásában. Húsz éve a Pénzügykutatóban dolgozik, öt éve ő az elnök-vezérigazgató. Ma lett 55 éves TERRY GILLIAM amerikai színész és filmrendező. Nálunk is jól ismert, ő a világsikerű Gyalog galopp című film és a hozzánk is eljutott Monty Python Repülő Cirkusza című sorozat egyik rendezője és főszereplője. Ma ünneplel HIDASI REZSŐ közgazdász is, aki Nyíregyházán született 1959-ben. Most politikusi szerepvállalása okán köszöntjük, tavaly óta ugyanis az MSZP országgyűlési képviselője. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Randa Ferenc, F. Sipos József Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012/fax, 437-013 Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914