Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-20 / 272. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. november 20., hétfő 5 Herceg nyergében — karddal Harmadik helyen végzett Bor Károly rendőr, az ibrányi rendőrőrs állományának tagja a közelmúltban a lovasrendőrök számára Somogysárdon megtartott országos versenyen. (A szép sikerről napi hírben beszámoltunk.) A 26 esztendős rendőr nős, egy gyermek boldog édesapja, családja hamarosan újabb csemetével gyarapszik. Bor Károly 1988-ban lett rendőr. Először Budapesten, a IV. kerületi rendőrkapitányság kötelékében teljesített szolgálatot 1990-ig, majd onnan Nyíregyházára került, ahol három éven át járőrö- zött. Két esztendeje az ibrányi rendőrőrs kötelékében dolgozik. Amikor idejött, lehetőség volt két lovasjárőr szolgálatba állítására. Ekkor azonnal jelentkezett, hogy az egyik ő szeretne lenni. Minden évben megrendezik a lovasrendőröknek az országos megmérettetést Somogysárdon, és az idén először Bor Károly is úgy döntött, hogy indul a versenyen. — Ötven induló volt a viadalon, pontosabban ennyi járőrpár. Az én társam Hruska László volt, aki szintén ibrányi születésű, mint én, csak ő a nyíregyházi rendőrkapitányságon lovasrendőr, — mondja az ibrányi rendőr — aki, mielőtt elutazott a versenyre, — a Kaposvártól húsz kilométerre fekvő településre — azt ígérte feleségének: megszerzi a harmadik helyet. Ezt az eredményt Herceg nevű lovával sikerült elérni. — Nem kis próbatétel volt lovas és ló számára egyaránt — állítja határozottan. Mint elmondta, volt lovasbevonulás, tizenegy kilométer hosszúságú tereplovaglás, egyméteres fa- rönk- és vizesárok-ugratás, majd a végén lépésben kellett megérkezni. Társával együtt hibátlanul teljesítette a távot. Ezt követte a díjlovaglás, melyen fára felakasztott karikákat kellett összegyűjteni karddal, és a földre lerakott bábukat lekardozni. Az utolsó versenyszám tömegoszlatás volt. Sokat köszönhet Ernyes Pista bácsinak, aki már nyolcvankettedik esztendejében jár. Ő az, aki megtanította kiválóan lovagolni és a jószággal a kapcsolatot megteremteni, valamint lovaglás közben az összhangot megtartani. Úgy tervezi, jövőre újra elindul, mert ott megmutathatja, valójában mire képes lovasrendőrként. Tóth Mihály Téli tóművelés Tiszavasváriban ✓ Édesvízi rákot tenyésztenének A megye egyik legnagyobb haltenyészete Tiszavasváriban található. A közhiedelemmel ellentétben a halászok télen sem pihennek. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Oláh Sándort, a tiszavas- vári Vasvári Pál Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét. —Nemhogy nem pihennek, hanem a munka zöme az őszitéli időszakra jut — fogadott Oláh úr. — Most van a nagy lehalászások ideje, amikor a halakat telelőtóba csoportosítjuk aszerint, hogy növendék vagy piacosponty-e. — Mi a különbség a kettő között? — A növendék az egy-két nyaras szaporulat, a piacos a három éves vagy annál idősebb ponty, mert csak ezt a fajta halat tenyésztjük az összességében százhatvan- négy hektáros vízfelületen. —Miért nem maradhatnak télen is a nevelőtavakban a halak? —Ennek egyik oka, hogy ezek a vizek sekélyebbek, kemény tél esetén belefagynának a halak. A másik ok: a magyarországi halfogyasztási szokás, mely szerint a téli ünnepi asztalokra sok kell a pontyból. A legfőbb indoka viszont az, hogy a nevelőtavakat télen művelni kell. — Ez pontosan mit jelent? — Csupán egyvalamit, de ez a legfontosabb: a talaj tápanyag-utánpótlását. Mivel vegyszerezést nem alkalmazhatunk, ahhoz, hogy a víz alatti növényzet erős legyen, tetemes mennyiségű szervestrágyát kell a talajra juttatnunk. A természetes iszapréteg húsz centinél magasabb, ezért csak úgy végezhetjük el ezt a munkát, hogy megvárjuk a mínusz tíz fok alatti hideget, mert csak akkor olyan kemény a talaj a fagytól, hogy a gépek rámehessenek. —A szövetkezet átalakulásakor nem fordult meg valakinek a fejében, hogy privatizálja ezt a jól jövedelmező halastavat? — Az ötvenhatos forradalom után építették ezt a halastavat, részben abból a megfontolásból, hogy a Keleti-főcsatorna melletti területet folyamatosan friss vízzel tudják ellátni. Volt ez önálló halászati szövetkezet is, de a nyolcvanas években a mi téeszünk átvette, mert nem tudták gazdaságosan üzemeltetni. Ma sem könnyű ezt az ágazatot úgy működtetni, hogy kifejezetten gazdaságos legyen. — Gondolom, azért sem, mert a halak etetése eléggé költséges... — Évente mintegy százhúsz tonna piacospontyot értékesítünk. Ennek a súlynak többszörösét fogyasztják a halak búzából, kukoricából, triticaleból. Ahhoz, hogy a nyereségünket növeljük, megfontolhatnánk egy feldolgozóüzem létesítését. —Akkor miért nem teszik ezt? — Két szállodalánctól is jelentkeztek, hogy félkész, előhűtött pontyot szállítanának tőlünk. A hal tisztításakor azonban kilónként közel harminc dekagramm hulladék keletkezik. Ennek elhelyezése, megsemmisítése jelentős plusz- költség lenne. Adódik egy lehetőség, ami ezt is megoldaná: az édesvízi rák tenyésztése. Már kísérleti jelleggel foglalkoztunk ezzel is, és kedvező a tapasztalatunk. Ha a feltételek megteremtődnek kialakulhat egy táplálkozási lánc, ami a takarmánytermeléssel indul, s a vége a halfeldolgozás, illetve az édesvízi rák tenyésztése. Erre készülünk. Aradi Balogh Attila A parancsnok hetvenéves Bihari János Fotó: Dojcsák — Szerinted mennyi idős? — kérdeztem egy barátomat. Ötvennek tippelte. Szálfaegyenes tartásával, gyors mozgásával és gondolkodásával hófehér haja és szakálla ellenére sem látszik többnek. Nehéz elhinni, de igaz: Bihari János, a mátészalkai polgárőrség parancsnoka, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége mátészalkai szervezetének ügyvivője, a mátészalkai kertbarát kör elnöke november 23-án betölti a hetvenet! Aktív életet élt és él ma is, aktívabbat, mint a legtöbb fiatal. Erről a hosszú és nehéz életről az ünnepelt mesélt nekünk. — Hetedik gyerekként, 1925. november 23-án születtem. Ahogy a családfakutatásnál tájékozódtam, férfi felmenőim nem érték meg ezt a kort. Ezt akkor tudtam meg, amikor a 30- as, 40-es években kereszt- leveleket, születési anyakönyvi kivonatokat kellett beszerezni származás bizonyítására. Csak hárman nőttünk fel a hét testvérből. A 910-es években a háború alatt három gyereket egy hét alatt vitt el egy járvány. Ebben a háborúban apám is sokáig odavolt, amikor hazajött, született egy testvérünk, de ő is hamar meghalt. A bátyám és a nővérem 12 és 14 évvel ezelőtt meghalt. Szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Én először Nyírbátorban polgárit, majd Budapesten kereskedelmi középiskolát végeztem, azt követően pedig jegyzőtanfolyamra jártam. A közigazgatásban dolgoztam, de az ötvenes évek padlássöprö- gető mozgalmával nem tudtam azonosulni, elhagytam a közigazgatást. Adminisztrátor és főkönyvelő voltam, majd az építőiparban dolgoztam. Időközben elvégeztem a mezőgazdasági főiskolát, szaktechnikusi, később mérnöki oklevelet szereztem, de ezen a vonalon soha nem tevékenykedtem. 198Í-ben mentem nyugdíjba. Nehéz volt hozzászokni a tétlenséghez, dacára annak, hogy két és fél holdas gyümölcsösöm van, amelynek kezelését — a betakarítást kivéve — magam végzem. Azt mondta a feleségem, vállaljak valamilyen — akár társadalmi — munkát. Ekkor kapcsolódtam be a Társadalmi Egyesülések Szövetsége munkájába. Jött a '90-es év, amikor a polgárőrséget szervezték. Magam sem tudom, hogy kerültem be a társaságba, de nemcsak hogy bekerültem, már a következő évtől a vezetője is lettem. Sajnos kevesen vagyunk, és kevés a pénzünk. Nem mondhatjuk azt, hogy nap nap után rablókat, betörőket fognánk el, de eredményekről tudunk beszámolni. Szeretek ezzel foglalkozni, már csak annak a negyvenvalahány embernek az áldozatos munkája miatt is, akik ezt szabad idejük terhére, önként vállalják. Már utaltam arra a napokban egy megbeszélésen, hogy tisztújítás lesz megyei és országos szinten, mert szeretném átadni egy fia- talabbnak a munkát. A jelenlévők többsége egyenesen azt mondta, ha én lemondok, ők kilépnek. Mit tehetek, maradok! Remélem, sok fiatal kapcsolódik még be ebbe a munkába. Azt szeretném, ha ebben a városban minden este kint lehetnénk. Ehhez sok ember, és még több pénz szükséges. A későbbiekben szeretném fenntartani magamnak a tiszteletbeli vezetői tevékenységet, úgy, hogy lenne mellettem egy fiatalabb polgárőr, aki nálam aktívabban foglalkozna a vezetői teendők ellátásával. és akit a legmesz- szebb menőkig segítenék, hogy ez a polgárőrség létezzen, fejlődjön. — Köszönöm, és boldog születésnapot kívánok! Dojcsák Tibor Bérlet A minap várakoztam a rendelőintézet folyosóján. Lassan telt az idő és én megpróbáltam azzal siettetni, hogy illetlenül belehallgattam mások beszélgetésébe... — Képzelje, hogy van már az autóbuszon külön ülő- és állóbérlet. —Ne is mondja! Ilyen hülyeséget kitalálni! —A lányom vett ilyen bérletet — az álló olcsóbb. — Mindjárt gondoltam. Jól hallottam? Vagy rosszul raktam össze a szófoszlányokat? Mindenesetre elindult a fantáziám. Elsőként gondolatban vettem egy állóbérletet (mert ez az olcsóbb). Felszálltam a buszra, sehol egy utas. Leülhetek? Rápis- lantok a vezetőre, keresek egy olyan ülést, amely kívül esik a visszapillantó tükör látómezején és helyet foglalok. Azonnal megszólal a hangosbemondó: —Tessék felállni, uram, mert ön állóbérlettel rendelkezik! Kellemetlen helyzet, ezért a második gondolatkörben egy ülőbérletet vettem. A buszon nincs ülőhely, és a zsúfoltság miatt állóhely is alig. Minden ülő utashoz odamegyek és követelem, hogy mutassa fel az ülve utazásra jogosító bérletét —néhányon elküldenek a fenébe. Ezután arra gondoltam, hogy üres buszra szállók, de nem akarok leülni, mert a lumbá- góm miatt ez szinte lehetetlen. Vajon utazhatok-e állva? Ezt már nem bírtam tovább nevetés nélkül, és mivel egyedül voltam, beszélgetőtársam nem volt, az egyik beteg megjegyezte: —- Szegény... nem tudja, hogy ez a belgyógyászat, és nem az idegosztály. F. Sipos József
