Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-18 / 271. szám
2 1995. november 18., szombat Belföld-külföld UJ KELET Francia—olasz harag A diplomáciai életben szokatlan, sőt, szövetséges országok között majdhogynem példátlan lépéshez folyamodott pénteken a párizsi vezetés: nyíltan bejelentette, hogy lemondja a november végére tervezett francia-olasz csúcstalálkozót, mert Olaszország az ENSZ-ben a francia atomrobbantások elítélésre szavazott. A csúcstalálkozó lemondását Párizs azzal indokolta, hogy „nem megfelelőek a körülmények”. Ami pedig az atomkísérletek ügyét illeti, a külügyi szóvivő leszögezte: Franciaország kitart irányvonala mellett, s akkor állítja majd le kísérleteit, amikorra ezt kilátásba helyezte, azaz a még hátralévő három robbantás végrehajtása után. Népirtó hadjárat A korábbi esetek és a legújabb értesülések elemzésével megállapítható, hogy a délszláv térségben a szerbek ellen népirtó hadjárat folyik —jelentette ki pénteken Belgrádban Zorán Stojanovic, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló jugoszláv bizottság vezetője. A jugoszláv illetékes elmondta, hogy Belgrád eljuttatta a legújabb, immár hatodik jelentését az ENSZ-hez, amely már a krajinai szerbek elleni legújabb horvát bűn- cselekményekről is tartalmaz részleteket. A tanulmány megállapítja, hogy a volt Jugoszlávia területén 554 tábort hoztak létre a szerbek fogvatartására, s ezek közül a legtöbb — 371 — Bosznia területén van. Horvátországban — állítja a jelentés — 162 fogolytábor működött, illetve működik. Clinton is Daytonba utazik A CNN hírtelevízió fehér házi forrásokra hivatkozó pénteki jelentése szerint nem kizárt, hogy áttörés esetén maga Bili Clinton elnök is Daytonba utazik a boszniai békemegállapodás létrejöttének megünneplésére. Döntés azonban még nem született a menetrendet illetően. A washingtoni kormányzat kétségkívül teljes erőbedobással ténykedik annak érdekében, hogy megszülessen a boszniai békemegállapodás. Az oroszok felújítják a háborút Dzsohar Dudajev, a szakadár csecsen elnök szóvivője azzal vádolta pénteken az orosz katonai vezetést, hogy a széles körű harci cselekmények felújítására készül, amelyek célja a decemberi orosz parlamenti választások meghiúsítása. A vádat orosz részről egyelőre nem kommentálták. Közben a Moszkva-barát Doku Zavgajev vezette kormány pénteken támogatásáról biztosította a decemberi duma-választás csecsenföldi megtartását, amit viszont élesen ellenez a Dudajev, illetve a csecsen politikai erők túlnyomó többsége. Pénteken a csecsen és az orosz erők továbbra is egymás állásainak támadásával vádolák a másik felet. Vadnyugati cselekmények Moszkvában Néhány óra leforgása alatt pénteken két bérgyilkosság és egy vadnyugati mintájú lövöldözés történt Moszkvában. A szinte mindennapos, homályos hátterű leszámolásoknak pénteken a moszkvai Taganka kerületi kormányzat helyettes vezetője, a 49 éves Tatjana Zarubina esett áldozatul. Szinte ezzel egy időben a Sztinol-Nyeftyegaz nevű olajipari vállalat 31 éves igazgatóját, Vlagyimir Szorokint is bérgyilkos lőtte le. Moszkva egyik főutcáján, a Lenin nevét viselő sugárúton a Sztalker nevű vállalat irodájába behatolt egy férfi, aki a vadnyugati filmekből ismert módon két pisztolyból felválta tüzelt a cég biztonsági embereire. Hazaváró A régió komplex fejlesztési koncepciójában hangsúlyosan fogalmazódott meg a humán feltételrendszer fontossága. A megyében szerveződött egy hatfős csoport, akik pályázatot nyújtottak be és nyertek a PHARE Kísérleti Program Alapjához. Céljuk a térségben meglévő szellemi erőforrások koncentrálása, egy olyan informális szakmai háttér megteremtése, amely képes és hajlandó részt vállalni Szabolcs-Szatmár- Bereg megye gazdaságfejlesztésében. Fontosnak tartják továbbá a szakértői utánpótlást jelentő, korszerű és piacképes ismeretekkel rendelkező szakemberek megyéhez kötődésének erősítését, a régióba való visszatérésüket, illetve ittmaradásuk segítését. Első lépésként gondolatcserére hívják a fiatalok egy csoportját, akiket a szakmai teamben együtt dolgozó szakemberek javasoltak. A konkrét együttműködés formáját ezen a beszélgetésen közösen szeretnék kialakítani. A találkozó a Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumában lesz ma délután fél háromtól. K. I. Az erdélyi autonómia tervezete A Székelyföldi Egyeztető Tanács a közelmúltban megfogalmazta a területi autonómiára a jogát, és most hozzálát a magyarok lakta településeken a tervezet nyilvános vitára bocsátására—jelentette be pénteken Budakeszin Csapó József, az RMDSZ szenátora,-aki a Bocskai Szövetség meghívására részt vett az autonómiakérdést napirendre tűző tanácskozásán. A szünetben tartott sajtótájékoztatón elmondta: Romániában hozzávetőleg kétmillió magyar él, s közülük a Székelyföldön 650 ezerre becsülik számukat. Az Európa Tanács ajánlása szerint azok a régiók, ahol a nemzeti kisebbség a lakossághoz képest többségben van, az jogalapot jelent a különleges státusra, vagyis az autonómiára. Európában 12 országban működik autonómia, s Székelyföld is szeretne hasonló státust elérni, hogy az itt élő magyarok nemzeti identitásuk szerint gyakorolhassák jogaikat. Az elképzelés szerint a több száz magyarlakta székelyföldi településen szervezett nyilvános viták során a lakosság bevonásával a tervezetet tovább finomítják, s miután végleges formába öntik, népszavazást kezdeményeznek az először 1992- ben felszínre került autonómiakérdésről. Amennyiben a többség e forma mellett foglal állást, úgy végső döntésre a román parlament elé terjesztik a kérdést. Bevonulás A hét közepén mintegy 5.300 sorköteles fiatal vonult be katonai szolgálatának teljesítésére. Ezemyolcszázan a Határőrséghez kerültek. A bevonulok közül egészségi, szociális és egyéb okok miatt száztíz sorkötelest hazabocsátottak — tájékoztatta az MTI-t a HM Sajtóirodája. A bevonultak 86 százaléka egészségi állapota alapján korlátozás nélkül, 14 százaléka különböző korlátozással alkalmas katonai szolgálatra. Az újoncok 96 százaléka nőtlen, mintegy 3,5 százaléka felsőfokú, 71 százaléka közép- vagy szakmunkás végzettségű. A többiek ennél alacsonyabb fokon fejezték be iskolai tanulmányaikat. A nős, gyermekes és nehéz szociális helyzetben lévők a lakóhelyhez viszonylag közel elhelyezkedő alakulathoz kerültek. A bevonulok csaknem 50 százaléka munkanélküli, közülük sokan kérték a katonai szolgálat megkezdését. A bevonult fiatalokat e hét végén lehet először meglátogatni. A katonai eskü ideje december 9. Szlovén kamionblokád Elbarikádozták a szlovén—ma- mukra ugyanis ez az egyetlen gyár határátkelő felé vezető utat átkelő a magyar—szlovén ha- Lendvahosszúfalu (Dolga Vas) társzakaszon. Amennyiben közelében a szlovén kamionosok azonban a blokád elhúzódik — csütörtökön, a késő esti órákban, tette hozzá Krisán Attila —, tár- Emiatt leállt a határforgalom, és gyalást kezdeményeznek a péntek délelőtt a határ magyar ol- szlovén határőrséggel annak érdalán — Rédicsnél — már mint- dekében, hogy a kamionosok egy 150 kamionból álló sor vesz- Bajánsenyénél is elhagyhassák tegelt kilépésre várva —tájékoz- Magyarországot. A személy- tatta az MTI-t Krisán Attila. forgalom zavartalan lebonyolíA Határőrség szóvivője el- tása érdekében pedig — ha mondta azt is, hogy a torlódás szükséges — meghosszabbít- miatt a személyforgalmat, a ják a tomyiszentmiklósi határ magyar és a szlovén állampol- nyitvatartási idejét. gárokatTomyiszentmiklósfelé A kamionosok egyébként a irányítják, a nemzetközi sze- szlovén határátkelő szűk és ne- mélyforgalomban pedig a ba- hézkes áteresztőképessége miatt jánsenyei határállomás vehető tiltakoznak a mostani akcióval, igénybe. A kamionosok egye- Ezt megelőzően június közepén lőre kénytelenek várni, szá- torlaszolták el az utat ugyanitt. 90 éves a Bazilika A Szent István-bazilika elkészültének kilencvenedik évfordulóján — vasárnap — Paskai László bíboros, prímás, eszter- gom-budapesti érsek mond hálaadó főpapi szentmisét a budapesti bazilikában 10 órai kezdettel. A lipótvárosi plébánia 1817- ben alakult meg 800—1000 hívővel. A városi tanács 1845- ben döntött egy nagy, reprezentatív templom építéséről. A tervezéssel Hild Józsefet bízták meg. Az 1848-ban elkezdett, de a szabadságharc miatt csak 1851-ben folytatódó építkezés vezetését, Hild József halála miatt, 1867 áprilisában Ybl Miklós vette át. Az épülő kupola 1868-as beomlása után Ybl több részletében is átdolgozta Hild terveit, így a keletnyugati homlokzat Hild klasz- szicista felfogását, míg a főhomlokzat és a Bajcsy-Zsi- linszky útra néző hátsó homlokzat Ybl neoreneszánszban fogant architektúráját tükrözi. Ybl Miklós halála után egészen a befejezésig, 1905Mg Kauser József vezette a munkálatokat. A Szentszék által 1931-ben „basilica minor” rangra emelt templomot számos képzőművészeti alkotás, közöttük Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly és Feszty Árpád, Ferenczy Béni és Pátzay Pál munkái díszítik. A Szent Jobb őrzési helyét 1971 -ben alakították ki a Lipót-kápolnában. A templom 1990-ben egy német keresztény hetilap olvasóinak adakozásából kapott új harangot az 1944-ben lefoglalt helyébe. Szintén a jubileum alkalmából, szombaton este 6 órától Török ./rír.se/'címzctes prépost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia karának professzora gregorián énekkel kísért szentmisét mond a hajdani főoltárnál. A közalkalmazottak és a kormány megbeszélése Egyelőre csak a közalkalmazottak követeléseit és a kormányzati pozíciókat tisztázták a felek a PSZ, az FDSZ és a KKDSZ által létrehozott sztrájkbizottság és a kijelölt kormánydelegáció pénteki első tanácskozásán, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban. A felek abban állapodtak meg, hogy elsősorban a 25 százalékos közalkalmazotti bértömegnövelésről folyó tárgyalásokat — a Pénzügyminisztérium konkrét számításainak ismeretében — a jövő héten szerdán folytatják. Kis Papp László, az Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke a megbeszélést követően az újságíróknak úgy nyilatkozott: a PM-től olyan „új filozófiát” várnak, amely nem a létszámleépítésekből, hanem nagyobb részt a központi költségvetési forrásokból teremti meg a bér- fejlesztés fedezetét. Szabó Zoltán művelődési politikai államtitkár, a kormányzati delegáció vezetője erre reagálva azt mondta: a kormányzat nem lát lehetőséget arra, hogy döntő mértékben a központi költségvetés terhére hajtson végre 25 százalékos bértömegnövelést a teljes közalkalmazotti körben. Megfogalmazása szerint csak arról lehet szó, hogy feltárják a költségvetés sarokszámain belüli lehetőségeket. A sztrájk- bizottsággal folytatott tárgyalásokon az említettek ismeretében lehet majd megállapodni abban, hogy melyik területen milyen mértékű béremelésre és milyen forrásból, illetve ütemezéssel kerülhet sor — húzta alá. Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az újságírók előtt azt hangsúlyozta, hogy a három szakszervezetnek ma még sem pesszimizmusra, sem pedig optimizmusra nincs oka. Bízik a megegyezésben, noha annak konkrét körvonalai még nem rajzolódtak ki — fűzte hozzá. Szöllősi Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára szerint a kialakult helyzet nagy tanúsága az, hogy a kormánynak a jövőben még azelőtt kell megkötnie a politikai megállapodásokat a szakszervezetekkel, mielőtt a költségvetés szentté és sérthetetlenné válik. „Remélem, ebből a leckéből a kormány tanulni fog, bízom abban is, hogy ákabinet nem betonozza be magát, és nem mondja azt: márpedig nincs több pénz a közalkalmazottak számára” — tette hozzá a főtitkár. Kis Papp László az MTI munkatársának elmondta, hogy Horn Gyula miniszter- elnök jövő héten kedden fogadja a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés vezetőit. A változások jegyében (Folytatás az L ódáiról) Ezt követően tájékoztató hangzott el a megye ifjúsági helyzetéről, ahol rendkívül szomorú, de valós képet festettek a szakemberek megyénk fiataljainak helyzetéről, amit leginkább az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség jelez. Több mint 1400 gyerek van pártfogói felügyelet alatt. Dr. Vadász Mária szerint sokat javulna a helyzet, ha a megye felélesztené támogató és ösztönző rendszerét. A képviselő-testület ezt követően elfogadta a gyermek- és szociális intézmények felülvizsgálatáról készült előterjesztést, majd Takács Tamás, a szociális bizottság elnöke számolt be az önkormányzat szociális intézményeiben tett látogatásukról és ennek tapasztalatait összegezte, miközben nem felejtette el elismerését kifejezni az ezekben az intézményekben dolgozóknak. A továbbiakban a megye- gyűlés rendeletet alkotott a közbeszerzési eljárások kiírásáról és elbírálásáról, majd döntött arról, hogy a Betu- lapharma Gyógyszergyártó és Gyógyszerkereskedelmi Vállalat a privatizálás során a nagy vagyontest miatt részvénytársasággá fog alakulni. Mint az várható volt, nagy érdeklődést váltott ki a képviselők között az az előterjesztés, ami az önkormányzat egyszemélyes kft.-inek működéséről szólt. Az előzetes egyeztetések során az a megoldás tűnt a legelfogadhatóbb- nak, ha a Nyír-Cinema Kft.-t értékesítenék, a nyomdaüzem beolvadna az ellátó szervezetbe, míg az Oktatási Központ és Hotel Kft., valamint a Nyírtourist továbbra is önkormányzati tulajdonban maradna. Minél több képviselő szólt hozzá az ügyhöz, annál jobban kirajzolódott: többféle szempont szerint is állást foglalhatna a megyegyűlés, ezért dr. Szilágyi Dénes javaslatára az előterjesztést a későbbiekben kiegészítve újratárgyalja a közgyűlés. Szentesi Péter, az SZDSZ frakcióvezetője ezt követően megkérdezte a közgyűlés Horn Gyula miniszterelnök látogatására siető elnökét, hogy miként fog dönteni a megüresedett alelnöki hely sorsáról. Dr. Zilahi József azt válaszolta, hogy vagy új alenököt javasol, vagy pedig a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását. Az elnök távozása után Egyiid János alelnök vezetésével további négy előterjesztésben foglalt állást a képviselő-testület. Száraz. Attila