Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-16 / 269. szám
12 1995. november 16., csütörtök Külföld UJ KELET Franjo Tudjman horvát elnök kedd este a horvát hadsereg főfelügyelőjévé nevezte ki Tihomir Blaskic tábornokot, aki ellen a hágai nemzetközi bíróság háborús bűnök elkövetése miatt vádat emelt. Blaskic eddig a boszniai horvát erők vezérkari főnöki tisztét töltötte be. A hágai vádirat szerint felelős amiatt, hogy a boszniai horvát erők 1993 áprilisában Zenica piacterét lőtték, s általában is része volt a közép-boszniai muzulmánok elleni kíméletlen etnikai tisztogatásban. A hágai bíróság rajta kívül még öt vezető boszniai horvát tisztségviselő ellen emelt vádat hasonló bűnök miatt. A közép-boszniai Vitéz városában a horvát vezetők értetlenül fogadták a hágai döntést, s azt a muzulmán kormánypárt, a Demokratikus Akciópárt mesterkedésének tartják. Azt hangoztatták, hogy a muzulmán vezetésen belül viszont többen felelősek a horvát lakosság elleni, 1993-as boszniai terrorakciókért. A boszniai horvát háborús bűnös kinevezésével egy időben érkezett hír arról, hogy a boszniai szerb vezetésben megtartja tisztségét Radovan Karadzic elnök és Ratko Mladic főparancsnok, akiket a hágai bíróság szintén háborús bűnösnek nyilvánított. Karadzic és Mladic, ha akarna, akkor sem mondhatna le, mert a nép támogatja őket — hangzik a boszniai szerb jelentés. Német zsoldosok a bíróság előtt A bajorországi Memmingenben egy bíróság előtt kedden megkezdődött két egykori keletnémet katona pere. Azzal vádolják őket, hogy meggyilkolták két honfitársukat, amikor a horvátok mellett harcoltak Bosznia-Hercegovinában 1993-ban. A 31 éves Fáik Simang és a 41 éves Ralf Mrachacz a vád szerint agyonlőtte és kirabolta két honfitársát — jelentette az AP. Mrachacz bevallotta, hogy parancsnoka, egy bizonyos „Tuta tábornok” utasítására agyonlőtt egy Heinz nevű férfit, hogy megakadályozza átszökését a muzulmánok oldalára. A gyilkosság után elvette tőle a nála talált pénzt, majd a holttestet benzinnel leöntötte és felgyújtotta. Egy hónappal később a két vádlott két osztrák társukkal elhatározta, hogy megölik az alakulathoz nemrég érkezett zsoldost, hogy ezáltal megkaparintsák annak gépkocsiját. A tetemmel ugyanúgy jártak el, mint az első gyilkosság alkalmával. Az áldozat annyira összeégett, hogy személyazonosságát mindeddig nem sikerült megállapítani. A két vádlott ahhoz a mintegy 80 — többségükben jobboldali szélsőséges — keletnémet zsoldoshoz tartozott, akik a horvátok oldalán a muzulmánok ellen harcoltak Bosznia- Hercegovinában. Ukrajnai kéksisakosok Ukrajna bele fog egyezni abba, hogy a jelenleg ENSZ- irányítás alatt lévő kéksisakosai NATO-parancsnokság alá kerüljenek, ha Brüsszelből felkérés érkezik a Boszniába küldendő nemzetközi béke- fenntartó erőben való ukrán részvételre — jelentette ki az ukrán elnök számysegédje az ukrán Szabadság Rádió kedd esti adásának adott nyilatkozatában. Vadim Grecsaninov tábornok Borisz Taraszjuk brüsszeli ukrán nagykövetre hivatkozva cáfolta, hogy Valerij Smarov védelmi miniszter a múlt héten olyan kijelentést tett volna, amely szerint Ukrajna Oroszországgal egyezteti álláspontját a NATO-békefenntartó kontingensben való részvétellel kapcsolatban. Oroszországnak joga van arra, hogy saját belátása szerint alakítsa kapcsolatait a NATO-val, ugyanakkor Ukrajna, mint független állam, szintén saját érdekeinek megfelelően fog eljárni a kérdésben — hangsúlyozta a tábornok. Szerinte a Boszniába irányítandó békefenntartó kontingens tevékenysége csak akkor lesz sikeres, ha azt egy parancsnoki központból irányítják, tekintettel a feladat komplex voltára. Ukrajna érdekei azt kívánják, hogy ne mondja le a részvételt a NATO-irányította boszniai békefenntartó műveletekben, mert csak így válhat a céljainak megfelelő befolyásos és tekintélyes európai állammá — mondta befejezésül Grecsaninov tábornok. Négy százhatv anötezer szerb menekült Ebben az évben eddig 465 ezer szerbnek kellett elhagynia a „Krajinai Szerb Köztársaságban” vagy a boszniai „Szerb Köztársaságban” lévő otthonát —-jelentette szerdán a Tanjug. A menekültügyi hatóságok adataira hivatkozó jelentés szerint májusban és augusztusban 260 ezer szerb polgár menekült el a horvát kézre került nyugat-szlavóniai, illetve Knin és Glian környéki településekről. A muzulmán és horvát erők szeptemberben kezdődött nyugat-boszniai offenzívája további 205 ezer szerbet kényszerített menekülésre. A jugoszláv hírügynökség értesülései szerint a krajinai szerb menekültek közül 22 ezren élnek a boszniai szerb ellenőrzés alatt lévő területeken, a többiek Jugoszláviában találtak szállást. A nyugatboszniai területekről 23 ezren jutottak be Jugoszláviába, míg a többieket a szerb kézen lévő boszniai szerb területeken helyezték el. A legtöbb boszniai szerb menekült Észak-Bosz- niában, elsősorban Banja Luka környékén kapott ideiglenes elhelyezést. A szerb adatok szerint a menekülők elleni támadások, valamint az elviselhetetlen élet- körülmények 306 személy halálát okozták. Az áldozatok között három gyermek is volt. A Tanjug arról is beszámolt, hogy Borisz Tolsztopjatov, az UNICEF jugoszláviai megbízottja szerdán Banja Lukába utazott, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen az észak-boszniai városban kialakult helyzetről. Az ENSZ gyermekalapjának képviselője elsősorban a gyermekek ellátásával és oktatásával kapcsolatos problémákat kívánja felmérni. Az UNICEF-illetékes bejelentette, hogy az ENSZ-szer- vezet-folytatja a gyermekek élelemmel, valamint ruházati cikkekkel való megsegítését. Közölte azt is, hogy az UNICEF a tél folyamán 500 ezer dollárnyi értékű ruhát és lábbelit juttat el a boszniai szerb gyermekeknek. Innen-onnan •& Athén — Kedden este lázadás tört ki Görögország legnagyobb fegyintézetében, az athéni Korüdallosz börtönben. A fe- gyencek nyolc túszt ejtettek, négy fogoly megsebesült, közülük kettő életveszélyesen. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mit követelnek a rabok a túszok elengedéséért és a lázadás beszüntetéséért cserébe. Szó van állítólag a börtönviszonyok javításáról, a köztörvényesek és a kábítószer-kereskedők elkülönítéséről, egyes hírek szerint találkozni akarnak az igazságügy-miniszterrel is. •S Algír — A csütörtöki elnökválasztások előtt újabb gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Kelet-Algériában. A merénylet egy ember életét kioltotta, öten megsebesültek. A pokolgép az Algírtól mintegy kilencven kilométerre fekvő Szűk el- Teninében, a helyi önkormányzat épülete előtt lépett működésbe. Feltehetően az épület védelmére volt kirendelve az a férfi, akit a robbanás szétszaggatott. A csütörtöki választásokat a iszlám szélsőségesek ellenezik, és meg akarják zavarni. ■27 Luxor—Alig két héttel a luxori Thot-hegy i magyar ásatások megkezdése után, a kutatók máris jelentős felfedezésekről számoltak be. Mint Vörös Győző egyiptológus és Pudleiner Rezső régész telefonon az MTI-nek elmondta, sikerült rálelni a feltárandó négyezeréves templom járószintjére. Találtak még szobortöredékeket, feliratokat, mécseseket, pattintott kőeszközöket, fajanszgyöngyöket és rengeteg kerámiát. A romok alatt a templomhoz tartozó falakra bukkantak, melyeket a szakirodalomban eddig még nem említettek. Prága — Életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti azt a huszonnégy éves cseh katonát, aki a horvátországi nemzetközi békefenntartó erők tagjaként egy fegyveres incidens során pánikba esett, és sírva kérte a szerbeket, hogy ne vegyék el az ő és hat társa életét. A cseh katonai ügyészség az alakulat erkölcsi bomlasztásával vádolta meg a katonát, s esetét átadta a bíróságnak. Martin Hadek kapitány, aki a katonai ügyészség munkatársaként az esetet vizsgálja, elmondta, hogy az incidens 1994 nyarán történt, s a fiatal katona tettét a hatályos törvények szerint bűnténynek kell minősíteni. Az eset ugyanis háborús viszonyok közt történt, s erre különösen szigorú szabályok vonatkoznak. ■2? Genf — Szerda délelőtt csaknem húsz percig tartó áramszünet bénította meg Genfet, amelynek következtében megállt az élet a tőzsdén megszakadt a munka az ENSZ európai székhelyén és más nemzetközi szervezeteknél is. A délelőtt 10 óra körül bekövetkezett áramszünet fennakadást okozott a város utcáin is, mivel nem égtek a közlekedési lámpák. Gondok voltak a fő vasúti pályaudvaron és a Cointrin nevű nemzetközi repülőtéren. Az áramszolgáltatást mintegy húsz perccel később sikerült helyreállítani a 350 ezer lakosú városban. Az áramkimaradás oka egyelőre ismeretlen. Az átalakulás árnyoldalai Közép- és Kelet-Európábán Fontos politikai módosításokra van szükség a piacgazdaságra áttérő közép- és kelet-európai országokban, valamint a Szovjetunió utódállamaiban, ha meg akarjuk állítani a gyermekek jólétének zuhanásszerű romlását, és ki akarjuk küszöbölni az átalakulás más, még ennél is pusztítóbb velejáróit — olvasható az UNICEF kedden megjelent tanulmányában, amely az átalakulási folyamatok árnyoldalaira hívja fel a figyelmet. A tanulmány hangsúlyozza az átalakulás szükségességét és méltányolja az 1994- 95-ben elért gazdasági eredményeket, ám nem tartja bizonyosnak, hogy végéhez közeledik a társadalmi-jóléti válság. A növekvő szegénység, a stagnáló munka- nélküliség, az egyre apadó juttatások következtében a gyerekek jóval rosszabbul élnek, mint 1989 előtt. A demográfiai mutatók szerint tovább csökken a házasságkötések és a születések száma, nő viszont a férfiak halandósága. A 18 országban folytatott megfigyelések szerint a változásokat leginkább a gyerekek sínylették meg: drágább lett az óvodai felügyelet, rosszabbodtak a tanulási körülmények, nőtt a védelem nélkül maradt kamaszok száma. A szegénység különösen a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket sújtja, közülük is elsősorban a nőket, akik körében gyakoribb a munkanélküliség, mint a férfiaknál. A jóléti rendszer természetesen országonként különböző. Közép-Európa államai — Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovénia — lassan túljutnak a társadalmi válságon. Ezek az országok a lassú gazdasági fejlődés, az egyre növekvő fizetésbeli különbségek és a költségvetési feszültségek ellenére valamelyest tompították az 1989—91- es átalakulás sokkhatásait. Moldovában, Ukrajnában, Belaruszban és Oroszországban szinte minden téren roszszabbodott a helyzet. A hibás pénzügyi döntések sorozata arról tanúskodik, hogy rendkívül törékeny a szovjet típusú társadalmi-gazdasági rendszer, és most semmi sem állíthatja meg a gazdasági és társadalmi visszacsú- szást. A recesszió, a hiperinfláció és a polgárháború visz- szavetette a kaukázusi államokat is. Ezekben az országokban nemcsak az a baj, hogy összeomlott több állami intézményrendszer is, hanem az, hogy 1994-ben felszámolták a szociális védőhálót, amely mindenki számára biztosította a kedvezményes, napi 400 grammnyi kenyérfejadagot. Azerbajdzsánban 1989 és 1994 között hétszeresére emelkedett az emberölések száma. Grúziában pedig hat év alatt felére esett vissza az ezer főre jutó házasságkötések száma. A balti országoktól (Észtország, Lettország és Litvánia), jóllehet mindenki azt várta, hogy jobban teljesítenek majd a térség államainál, mégis komoly társadalmi visszaesést éltek meg 1989 és 1993 között. Ennek ellenére a volt keleti tömb államai közül még ezekben az országokban van leginkább remény arra, hogy a közeljövőben javulni fog az emberek jóléte. Az általános borúlátás vagy a jövőtől való félelem leginkább a házasságkötések számának zuhanásszerű csökkenésében látszik. Kelet-Német- országban például a fal leomlását követő két évben csak feleannyian járultak az anyakönyvvezetőhöz, mint előtte. Az életkörülmények visz- szaesését jól tükrözi a születéskor várható élettartam csökkenése is. Az átalakulás viszontagságait a férfiak viselik nehezebben: Oroszországban a férfiak várható élettartama mindössze 58,2 év. A nők ott általában 13,2 évvel tovább élnek. A tanulmány szerint Kínában a sokkterápia helyett választott fokozatos átmenetnek több előnye, mint hátránya volt. A Szegénység, gyerekek és döntések: válaszok egy szebb jövő reményében címet viselő tanulmány számos útmutatót ad az „emberarcú átalakulás” megvalósítása érdekében. Ezek szerint a makrogazdasági stabilitáson kívül el kell kerülni a kizárólag szociális kiadásokat csökkentő pénzügyi intézkedéseket, a privatizáción belül pedig támogatni kell a részvénytársaságok megalakulását. Fontos, hogy az egészségügy és az oktatás állami kézben maradjon, és munkahelyteremtésen alapuló stratégiával kell harcolni a szegénység ellen. Ki kell alakítani egy modern jogi rendszert, amely védelmet nyújt a veszélynek kitett gyermekeknek és kamaszoknak. (MTI)