Új Kelet, 1995. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-13 / 266. szám

Megyénk életéből UJ KELET 1995. november 13., hétfő 5 Válaszol a polgári védelem főigazgatója Bizonyítani nehéz helyzetben Az Új Kelet egy korábbi szá­mában Berényi Levente mér­nök, pv-ezredes, megyei polgá­ri védelmi parancsnok nyilat­kozott arról, miért is kérte az előírtnál másfél évvel korábban nyugdíjazását.(A hivatalos ké­relemben a jogi rendezetlenség és a munkafeltételek alapvető hiánya szerepelt.) Az interjú­ban elhangzottakra Orovecz Ist­ván vezérőrnagy, a BM Tűz- és Polgári Védelmi Parancsnoksá­gának polgári védelmi fő­igazgatója a következőket mondta: — Több mint tíz éve isme­rem Berényi Leventét, sokat dolgoztunk együtt. Nagyra be­csülöm mint szakembert, elis­merem eddigi munkáját. Em­lékszem az 1970-es árvíz során vagy a polgári védelmi szerve­zetek kialakításában nyújtott teljesítményére. Mint lapjuk is írta, a polgári védelmet ismét átszervezik, számítottunk mun­kájára, fel sem merült, hogy az átalakítás után meg kell válnia beosztásától. Meglepett Beré­nyi ezredes döntése, nyugdíja­zása és utódjának kinevezése azonban a belügyminiszter ha­tásköre. Én elhatározását tisz­teletben tartom. A parancsnok úr megállapításai a polgári vé­delem jelenlegi, távolról sem optimális helyzetéről minden­ki által közismertek. Az orszá­gos vezetés azon dolgozik, hogy javítsunk a munkafeltéte­leken, a kollégák egzisztenciá­lis helyzetén. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ilyen körülmények között ma- rad-e a szervezetnél vagy sem. Szabolcs-Szatmár Bereg me­gyében a polgári védelem kiemelkedő eredményeket ért el, amelyben nagy szerepe volt Berényi úrnak, önálló kezde­ményezéseinek. Nem felülről diktáltunk, ők döntötték el, mely feladatot hogyan oldják meg. — Úgy tűnt, Berényi úr ne­hezményezte, hogy meg sem kérdezték, miért távozik... — Nem vagyok biztos abban, hogy nekem mint vezetőnek meg kell kérdezni, miért kéri egy megyei parancsnok idő előtt nyugdíjazását. Vélemé­nyem szerint a kérelem beadá­sa előtt személyesen kellett vol­na leülnünk, a problémákat megbeszélni és ha lehet, meg­oldani. Tegyük hozzá, hogy Berényi ezredes mindent elért — beosztás, rendfokozat, ki­tüntetés —, amit egy megyében polgári védelmi tiszt elérhet. Méltóképpen fogunk elbúcsúz­ni a parancsnok úrtól. Biztos vagyok abban, hogy — ha nem is közvetlenül nyugállományba vonulása után — a belügymi­niszter úr valamilyen formában elismeri — és joggal — Beré­nyi ezredes eddigi munkáját. — Ki lesz az új megyei pa­rancsnok? —Erről véglegesen a belügy­miniszter dönt, a szükséges egyeztetéseket már elkezdtük. Én Istenes Sándor polgári vé­delmi alezredest javasoltam, aki személyes elbeszélgetésünk után elvállalta a megyei pa­rancsnoki beosztást. Istenes úr már megszerezte a parancsno­ki munkakörhöz szükséges végzettséget, helyettesként hosszabb ideig együtt dolgozott Berényi úrral. A megyében a polgári védelemben dolgozók elfogadják őt vezetőjüknek, és nem utolsó szempont, hogy belülről kerül a parancsnoki székbe. Nem egy külső je­lentkező is pályázott. Istenes alezredest tavasszal a megyei védelmi bizottságba belügyi referensnek vezényeltem. A megelőző elbeszélgetésen, amelyen részt vett dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés el­nöke is, már felvetődött az al­ezredes neve mint leheteséges parancsnok. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen hamar parancsnokváltásra kerül sor. Véleményem szerint olyan vezetőre van szükség, amely e kritikus, átmeneti helyzetben is megállja a helyét és bebizonyít­ja, méltóképpen irányítja a rá­bízott szervezetet. Még egyszer hangsúlyozom, ilyen körülmé­nyek között az ország és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye polgári védelmének is szüksé­ge lenne Berényi Leventére. KvZ Szépségverseny Kisvárdán Siva királynője — Azok ellenére, hogy sok találgatás van a szépségver­sennyel kapcsolatban, azt erősítem meg, hogy ebben az évben is lesz ilyen verseny a lányoknak. Ezzel tulajdon­képpen egy hagyományte­remtés kezdetén vagyuk túl, mert az előző évben is volt ilyen rendezvény Kisvárdán. Annyi apró különbséggel, hogy az idén nem a „Kisvárda szé­pe” címért versenyeznek a lá­nyok, hanem a „Siva király­nője” díjért. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a város is egy igényes, kulturált szórakozás­ban vegyen részt. Már dolgo­zik egy stáb, hogy a november 25-én (szombaton) megrende­zendő esemény zavartalan le­bonyolítással érjen véget. A megmérettetés előtt a közel har­minc jelentkező négy alkalom­mal próbán vesz részt. Itt gya­korolják a színpadkép-beállí­tást, a mozgást, hogy a lányok ne a verseny napján essenek be a vetélkedőre. A „Siva szépe”- választás háromfordulós lesz. Először koktélruhában, majd fürdőruhában mutatkoznak be a versenyzők. Innen már csak a zsűri által legjobb tíz­nek ítélt kerül a menyasszo­nyi ruhás bemutatóra. Ennek végeztével osztják ki a helye­zetteknek és a különdíjasok­nak a jutalmat. Az esemény bállal ér véget. Hitükben megcsalattak Lelkész barátom mesélte a minap: temetett egy olyan fér­fit, igen tiszteletre méltót, be­csületest és hívőt, akinek sír­jánál lett volna valami olyan mondandója, ami igencsak ki­kívánkozott belőle. De nem mondta el, amit gondolt, mert tudta: lehet, hogy valakit sért. Lehet, hogy valakik félreértik. De az, hogy félremagyarázzák. Mert a temetés kegy elet es ak­tus, lehet, hogy eszmefuttatá­sa nem illett volna a megren­dülés hangulatához. Arról szólt volna, ha szól: hogy az az ember, akit bú­csúztatott, egykoron igazi híve volt a szocializmusnak. Nem vámszedője, nem élve­zője, nem kiváltságosa. Híve. Idealista szocialista volt, aki hitt abban, amit hinni szere­tett volna: egy emberi, igaz­ságos társadalomban. Nem gazdagodott meg, nem voltak kiváló funkciói, nem élvezett előnyöket. És mint ilyen igazi hívő szocialista, talán kom­munista, nem is vitte sokra. Aztán rájött, még a rendszer- váltás előtt: a szép álmok szertefoszlottak, a hit, amiben felnőtt, csalókának bizonyult. Nem aktuálkeresztény lett, aki '90-ben rájött: nem is olyan rossz deklarálni az egyházhoz tartozást. Lehet, hogy csaló­dása vitte az új közösségbe, lehet, hogy felismert valamit, lehet, hogy egyszerűen csak tartozni akart valahová, ahol nem érheti trauma. Mindez mindegy. És — tette fel magának is a kérdést lelkész barátom — va­jon ő az egyetlen, aki hitt és csalódott? Aligha. Mert azt is látni kell, volt az elmúlt rend­szernek is egy olyan rétege, amely meggyőződéssel tette, amit tett, amely hitte, hogy igaz ügyet szolgál. És ha ma körülnézünk, akár csak sző­kébb megyénkben is, látjuk: ők azok, akik ma sem vitték sem­mire. Az egykori szocializmus igazhitűi ma nem vállalkozók, ma nem az üzleti élet fősze­replői, nem a társadalmi élet­ben kovertitaként felbukkanó figurái. Ezek az emberek ma is szerények és szegények, ma sem birtokolnak funkciót, nem kerültek a maffiózók csapatá­ba, kimaradtak a gazdagság ’89—90-es nagy szétcincálá- sából. Ok nem szégyenkeznek, de nem is dicsekszenek, csak éppen vannak. Vannak, és rájöttek: őket igazán egykorvolt pártjuk csapta be. Ok valami eszmé­ben hittek, ami mögött bru­tális gyakorlat húzódott meg, ők hitték, hogy ami rossz, az csak az emberek tévedéseiből fakad. Hitükben csalattak meg, keservesen kellett levon­ni a konzekvenciákat. És ami talán számukra a legmeg­döbbentőbb: azok, akik őket is manipulálták, ma gazda­gok, menők, nagyhangúnk, funkciót viselők. Trauma ez a javából. Meg kell érteni, ak­kor is, ha nem tetszik ma, amiben ők egykor hittek. Mert emberekről van szó, megcsaltakról. És közben a kérdés is felmerül: vajon ma nincsenek hamis eszméknek jóhiszemű követői? Vajon ma már nem fenyeget senkit hi­tében a megcsalatás? Lelkész barátom eltemetett egy embert, aki valahol vi­gaszra talált. De nem temet­te el vele százak gondját, lel­kiismereti problémáját, hite- vesztettségét, emberi meg­aláztatását. Ha nem is diva­tos, de erről is szólni kell. Főleg akkor, ha valljuk: a mi korunk emberi, demokratiku­sak és európai. A megcsala­tottak köztünk élnek. (bürget) Gólyabál az egészségügyi főiskolán Egvüd János, a megyei közgyűlés elnöke és partnernője tánccal nyitja meg a bált A híres Zenit együttes (Harascsák Annamária képriportja)

Next

/
Thumbnails
Contents