Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
UJ KELET Interjú 1995. október 21., szombat 7 „A forradalmat senki sem szervezte, jött magától” Dr. Fazekas Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos már hosszú évtizedek óta ötvenhatos emlékek felkutatásával, élő ötvenhatosok portréinak felvázolásával foglalkozik. Tevékenységét 1989 előtt természetesen titokban folytatta, a rendszerváltás után azonban számos elismerést kapott. — Főorvos úr! Miért tartja fontosnak mind a mai napig az ötvenhatos forradalom eseményeinek kutatását? — Ennek két jó oka van. Egyrészt a torzítások és csúsztatások kiigazításának igénye, másrészt a pontosabb személyiségrajzok felvételének fontossága sarkall. Hiába van ugyanis három kádári-belügyi pecsét egy-egy iraton, az nem tükrözi sem az illető valódi szerepét, sem a személyiségét. — Mi az az alapvető ellentmondás, amellyel ön szeretne szembeszállni? — Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nem volt a forradalom központja, a marxista irodalom mégis sokat foglalkozik vele. Itt elöljáróban az 1957-es kiadású Fehér Könyvre utalok, amit a megyei tanács adott ki, és valótlanságokat, hazugságok halmazát tartalmazza. Címe: Ellenforradalom Szabolcs- Szatmár megyében. A címlapon az a Malinovszkij-szobor díszeleg, amely a szovjet „felszabadítás” jelképeként ma is Nyíregyháza belvárosában látható. Az emlékmű lerombolásáért Szilágyi Lászlót és To- masovszky Andrást felakasztották... Az emlékművet újraépítették. Ugyanilyen „alkotás” Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyve is, amely a valóság nyílt eltorzításának iskolapéldája. — Mikor adták ki az utolsó hasonló indíttatású könyvet? — Talán hihetetlenül hangzik, de 1989-ben! Pontosan ez a könyv az, amellyel a leginkább szembe kell helyezkednem! Hódosán Imre tábornok korábban, még ’84-ben kiadott egy hasonló „alkotást” Cselédkönyvtől a tölgyfalombig címmel, felháborodásom okozója azonban a Vida István által szerkesztett 1956 októbere Sza- bolcs-Szatmár megyében című kiadvány, ebben találhatjuk a legkíméletlenebb torzításokat! Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan a Fehér Könyvre hivatkozik. Nincs mit csodálkoznunk hát azon, hogy könyvében Vida a „forradalom” szót még csak le sem írja... — Mondana, főorvos úr, kontrétumokat is? — Természetesen. Az olvasó sokkal jobban fogja érzékelni e könyvek szellemét, ha idézek is belőlük. Hódosán tábornok írásának 220. oldalán így választottak Forradalmi Bizottságot: „Elkezdődött a választás. Egy honvéd kért szót, és elkezdte szidalmazni a politikai munkatársakat, hogy félrevezették az embereket, nem mondtak igazat, hazudoztak. Lippai főhadnagy ott állt a honvéd közelében, és egyetlen ütéssel leütötte a katonát. Ezután a néhány, hasonló véleményt valló személy mukkanni sem mert”. Nem kívánom haló porában megsérteni Hódosán Imrét, de szerintem kár volt papírra vetni ezt és a kegyetlenkedéseiket. .. —Általánosságban elmondható tehát, hogy ötvenhat irodalma a megye vonatkozásában nem az igazságot tartalmazza? — Az úgynevezett pufajkás irodalom (ez Hegedűs B. András szóhasználata egy itteni előadásában) sok mindenről nem írt, illetve torzított a megye vonatkozásában. Ilyenek: Tűzharc a nyíregyházi Damjanich laktanya körül, Szűcs Sándor (Oslo) volt záhonyi állomásfőnök haditette, a záhonyi laktanya szovjet ostroma, az 1956-os deportálások, Dandos Gyula diákvezér mártíromsága és Rácz István tanár úr — a Nyíregyházi Munkástanács elnöke — életútja és kínszenvedései. Ezért határoztam el 1994-ben, hogy rövid, közérthető nyelven — és sok, addig nem ismert képpel — megjelentetem 1956Szabolcs-Szat- márban, a valóságban című könyvemet. — Személy szerint ön hol tartózkodott a forradalom alatt? — A berettyóújfalui járási kórház főorvosa voltam. A forradalom is itt ért harminckét éves koromban, amikor is megválasztottak a kórház munkás- tanácsának elnökévé. A munkástanács november 24-ig működött, tehát döntő részben a szovjet megszállás alatt. — Nem gondoltak az esetleg önökre váró megtorlásra? — A választás olyan mélységesen demokratikus volt, hogy semmi veszélyérzetünk nem volt. A dolgozók akkreditáltak minket... Különben nem volt olyan magyar ember, aki elutasította volna a megbízást. Egyáltalán nem féltünk, biztonságban éreztük magunkat... Húsz okmányt sikerült is — nagy nehézségek árán — megőriznem a tevékenységünkről. — Milyen megtorlás várt önre? — Elbocsátottak, kitiltottak a kórházból és az egész városból. Hét hónapig nem kaptam semmilyen munkát, majd nagy nehezen sikerült egy szabolcsi kisközségben — Kislétán — körzeti orvosként elhelyezkednem. Ott rám állították a párttitkárt, hogy neveljen át, de az lett a vége, hogy ő lett tolerán- sabb az idők folyamán... — Mi az a legnagyobb téveszme, amit szeretne a magyarság tudatából kitörölni? — Meggyőződésem, hogy a magyar forradalmat senki sem szervezte, tehát magától jött létre! Erre fényes bizonyítékként tudom felmutatni Rácz István tanár úr — a nyíregyházi munkástanács .elnökének — harminchárom oldalas önéletírását, amit az utókorra hagyott és a rokonság a rendelkezésemre bocsátott. Nemhogy ő nem akart forradalmár lenni, de még a diákjait is tiltotta a részvételtől! Akkor azonban, amikor egy diákja a segítségét kérte, a forradalom mellé állt. — Hány áldozata volt megyénkben ötvenhatnak? — Összesen negyvenhárom ember vesztette életét a harcokban. Ebből tizenegy a Kádárrendszer által is elismert hősi halott — ávósok, katonák, rendőrök —, harminckettő pedig a forradalom mártírja. — Hány embert végeztek ki a megtorlás éveiben? — 1956. december 15. és 1961. augusztus 26. között összesen kettőszázhuszonki- lenc halálos ítéletet hajtottak végre. Névsoruk megtalálható a budapesti ’56-os intézet 1994. évi évkönyvében. Mivel ez a hivatalos lista nem tartalmazza Komár József 45 éves pócspetri csendőr és Ignéczi Károly 56 éves kemecsei csendőr-főtörzsőrmester felakasztását, adataikat kiegészítésül elküldtem az intézetnek. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy ma is indokolt a vizsgálódás, a mártírok sorsának felkutatása, feldolgozása. — Hogyan határozná meg harminckilenc év távlatából a forradalom történelmi szerepét? — 1956 a magyar történelem fordulópontja, méghozzá mindent meghatározó fordulópontja volt. A magyarországi események mindörökre véget vetettek a világkom'munizmus lázálmának. A csapást nem is maga a forradalom jelentette, hanem a Szovjetunió kíméletlen nagyhatalmi arroganciája, hazánk — egy „testvéri” állam — katonai lerohanása és a későbbi megtorlás. Ez a kijózanodás ütötte a legnagyobb sebet a mindaddig legyőzhetetlennek hitt országon, nagyobbat, mint a második világháború, amelyből megerősödve, gyógyultan került ki, míg a forradalom ütötte seb az, ami nyolcvankilenchez, kilencvenhez majd az állammonstrum összeomlásához vezetett. — Mostani történészek újabban olyan húrokat kezdenek pengetni: Kádár János azzal, hogy átállt az oroszok oldalára és a védelmük alatt megalakította a~ Forradalmi Munkás Paraszt Kormányt, megmentette az országot a nyílt orosz katonai közigazgatástól, sőt, egyesek egyenesen a Szovjetunióba való beolvasztásról beszélnek. — Ezt könnyen megcáfolom! 1956. november 4-én este Benkei András, az MSZMP megyei intézőbizottságának nagyhatalmú elnöke személyesen ment el Rácz István Damjanich utca 3. szám alatti lakására, és kérte, hogy járjon továbbra is a Városházára, és intézze tovább az ügyeket. Ő azonban nem a zsíros állást, hanem a forradalmat választotta, és mereven elutasította a Kádár-rendszert, kitéve ezzel önmagát és családját a meghurcoltatásoknak. — Milyen következményekkel kellett szembenéznie?-— Öt év börtönt kapott, amiből hármat le is kellett töltenie. Szabadon bocsátása után soha többé nem taníthatott középiskolában. Mindezzel csak azt- kívántam bizonyítani, hogy nem volt kötelező semmilyen átállás! Ha az oroszok be akarták volna olvasztani az országot a Szovjetunióba, meg is teszik szemrebbenés nélkül! Ez éppenséggel negyvenötben is megeshetett volna... — Azt mondja ezzel, hogy a történelmi lehetőségeket és a mozgásteret nem mi szabtuk meg? — Akkoriban valóban nem. Mi világtörténelmi léptékben állítottuk kész tények elé őket, de pillanatnyi mozgásterünk a semmivel volt egyenlő. Erre is mondok egy példát: szinte elképesztő, hogy az a Szovjetunió, amely 1944. november 2- án csupán Nyíregyházáról mintegy kétezer civil férfit hurcolt el, ezt 1956-ban is megismételte, amikor ötezer magyar forradalmárt gyűjtöttek be Ungvár, Sztrij, Drogobics börtöneibe. Csupán a munkástanácsok erős és határozott fellépése hozta őket vissza, itt viszont a magyar csekisták kezei közé kerültek. — Mindig csak a nagypolitika forradalmáról szokás beszélni. Szabadságról, egységről, nemzetről, függetlenségről. Volt ideje a forradalmároknak foglalkozni a hétköznapok tervezésével is? — Annak ellenére, hogy a bizottságokban — a forradalom első napjaiban — is használták az „elvtárs” megszólítást — a magyar egység mellett —, imponáló szociális üzenete is volt a határozatoknak... Megszüntették a segédmunkások és a szakmunkások rendkívül alacsony bérét, felemelvén a minimálbért. — Főorvos úr, mit tapasztal a mai fiatalok körében? Mit jelent nekik ma a forradalom? — Azokban a családokban, ahol voltak ötvenhatos forradalmárok, a fiataloknak reális ismereteik vannak. Azonban el kell mondani: ötvenhat ellenségeinek nagy sikere, hogy meg tudták osztani a forradalmárok egységét, jóllehet a vállukon keresztül másztak a hatalomba! Mindemellett ördögi módon távol tartják a tanulóifjúságot az ötvenhatos rendezvényektől, a mártírsírok, emléktáblák koszorúzásaitól. Nem lehet csodálkoznunk ezért azon, hogy Békéscsabán (Vagy Imre, Kecskeméten Kossuth apánk, Szolnokon Petőfi Sándor szobrát is megrongálták a fiatalok. A szo- borrongálók nem 1956 vagy a forradalom híveinek kreatúrái. Nemcsak ’56, hanem az egész magyar nép ellenségei. —Az imént a forradalmárok megbontott egységéről tett említést. Kifejtené bővebben ezt a kérdést? — A háború után a kommunisták a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és még sokak egységét úgy bontották meg, hogy a pártok centrumától jobbra, illetve balra eső szárnyakat ígéretekkel, hazudo- zásokkal leválasztották a pártok törzséről. Az így meggyengült törzs aztán már könnyű préda volt. Ezt hívták szalámitaktikának. Ezt a módszert — mivel volt idejük alaposan gyakorolni — mostanában rajtunk, ötvenhatos forradalmárokon akarják folytatni, és meg kell vallani, nem kevés sikerrel... — Végezetül, kérem, mondjon, üzenjen valamit olvasóinknak! — Békét és emberi életet kívánok mindenkinek! Legyen olyan egységes és megértő a magyarság, mint ötvenhatban volt! — Köszönöm az interjút. Palotai István Lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy dr. Fazekas Árpád a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vette át a Parlamentben. Kitüntetéséhez gratulálunk!
