Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-21 / 248. szám

Forradalmunk

1995. október 21., szombat

UJ KELET

Megyénkben a parlamenti pártok együtt hajtanak fejet

5

Tukacs István (MSZP)

— Ötvenhatról hosszú időn keresztül elfogadtam a hivatalos értékelést. Az igazi történésekre ’85— 86-ban döbbentem rá. Gyurkó László 1956-ja és Karinthy Ferenc Budapesti ősze irodalmi alkotásként sokat jelentett számomra. Az első ’56- os írásos értékelések Fejtő Ferenc- től származtak. Aztán, persze, ezt követték a ’89-es dömping termékei. Úgy érzem, hogy ’56 igazi értékelése még várat magára. Ódzkodom az egyoldalú történelemképtől. Ötvenhatot a hivatalos politika 1989-től forradalomként értékeli a kommunista diktatúrával szemben, illetve szabadságharcként az orosz bevonulás ellen. Én ezt ebben a leegyszerűsített formában elfogadni nem tudom. Nem szeretném, ha a „mi 1945-ös partizánok vagyunk”-mo- dellt a „mi 1956-os veteránok vagyunkéra cserélnénk. Úgy látom, ehhez a hivatalos ünneplések kezdenek alkalmazkodni.

Nagyon sajnálom, hogy 1956 ünneplése összekeveredik a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulójával. Azt hiszem, hogy az emberek nem tudják, a két dátumot mi köti össze, miért kellett azokat összekötni.

Számomra 1956 azt jelenti, hogy egy országnak táplálkoznia kell történelmének mind dicső, mind tragikus eseményeiből. Az lenne igazán jó, ha az ország ismerné a valódi történetét és úgy fogadná el, ahogy van. Az áldozatokkal, a nemes és dicső célokkal együtt, illetve a történések hordalékaival — mert ilyenek is voltak.

1956 nem egyetlen irányzaté, hanem az országé. Az országé, amelybe valamennyien beletartozunk. Most megint csak ezt a kirekesztést érzem. Ötvenhat nemesije egyvalakié, hanem a baloldalé is. Ennek az ünnepnek össze kellene kötni bennünket, nem pedig szétválasztani. A magam részéről, ezért viszem el újra a három szál virágot.

Szentesi Péter (SZDSZ)

— Ötévesen, a szülői házban éltem meg az ötvenhatos eseményeket. Kint, az udvaron játszottam, elég hűvös idő volt, de az ablakoknak nyitva kellett lenniük. Édesanyám a ház végében mosott. A rádió félóránként híreket mondott, és nekem szaladnom kellett szólni neki. A másik emlékem erről az időszakról, hogy a sötétedés után hirtelen megszaporodtunk a házban. El kellett oltani a lámpát, és a rádió rettentő, lüktető zúgása közepette aludtam el. A szüleim és a vendégeink a Szabad Európát hallgatták.

Tiszalökön különösebben nem történtek zavargások, egy-két nagygyűlés volt, levertek pár csillagot.

Nálunk, a szülői házban sohasem tekintették ellenforradalomnak ’56-ot. Tizenhét éves koromban egyre többet gondolkoztam a történteken, akkor már nemcsak a Tinédzserpartit hallgattam a Szabad Európa adásaiból, hanem a híreket is. Mire eljutottam odáig, hogy kilépek a KISZ-ből, már biztos voltam abban, hogy ötvenhat nem ellenforradalom volt. Nagyon szép példája volt a szabadságharc annak, hogy egy nemzetnek nem lehet megroppantani a gerincét.

Sajnos mi, magyarok képesek vagyunk az ünnepünket besározni azáltal, hogy egyes csoportok megpróbálják kisajátítani. Szerintem 1948. március 15. és 1956. október 23. az egész nemzet ünnepe. Erről azért is nehéz beszélni, mert közöttünk vannak azok, akik a barikád egyik vagy másik oldalán harcoltak. Majd negyven év után nincs már értelme egymásra haragudni, gyűlölködni. Nem értem az ózdi vagy a salgótarjáni népirtásos pereket. Miért kell 80—90 éves öreg, szenilis embereket a vádlottak padjára ültetni? Megérett az idő a megbékélésre, engedjük őket meghalni. Van dolgunk éppen elég...

Szilágyiné Császár Terézia

(KDNP)

— Ötvenhat bennem fájdalmas és gyönyörű gondolatokat ébreszt. Polgáron akkoriban szinte a nap huszonnégy órájában folyamatosan mondhattam a hangosbemondóba a Himnuszt, a Szózatot és nem utolsósorban azt az üzenetet, hogy mostantól kezdve el fogják törölni a beadásokat. Nagyon nehéz időszak volt ez a családunk számára, becsületes paraszti és kereskedői munkájuk után nagyapámat és édesapámat kulákká minősítették, az ország egyetlen középiskolájába sem voltam felvehető.

A dicsőséges tizenkét napra úgy emlékszem vissza, hogy fiatalemberek spontán módon, hazaszeretetből és szabadságvágyból meg akarták szüntetni azt a diktatúrát, amiben éltünk és egy szabad, független demokratikus országot akartak felépíteni. Ez, mint tudjuk, nem sikerült. Ma alapvetően jogállamban, demokráciában élünk, az emberi szabadságot törvények garantálják, de szomorú szívvel tapasztalom, hogy a magyar nép egyik legszebb szabadság- harcáról és forradalmáról nincs közös nemzeti szándék a méltó megünneplésre. Éppen azért mi a megyében azt szeretnénk, hogy ha a megbékélés jegyében mindenki együtt emlékezne, gyújtana gyertyát, helyezne el koszorút, virágot az ismert és névtelen hősök sírjára, függetlenül attól, hogy milyen pártnak, civil szervezetnek a tagja. Szeretnénk, ha együtt fejeznénk ki hálánkat, köszö- netünket minden olyan mártírnak, aki megszenvedte 1956-ot és az azt követő retorziókat.

Úgy érzem, a mai fiatalok többségénél még nem sikerült helyretenni 1956 szerepét, jelentőségét. A nemzeti tantervnek lenne kötelessége kiemelten foglalkozni a neveléssel, az igaz magyar történelemmel, és persze, otthon nekünk, szülőknek felelősségünk és kötelességünk az, hogy megtanítsuk a gyermekeinket arra, miképpen értékeljék az 1956-os eseményeket.

Veligdán Sándorné (FKgP)

— A kisgazdák és én magam is olyan felkelésnek tartom ötvenhatot, ahol a nemzet java megmutatta az erejét. Az ötvenes évek megszorító intézkedései olyannyira elviselhetetlenek voltak, hogy a nép nem tudta eltűrni. Sajnos a tiltakozások véres eseményekbe torkollottak. Ártatlan emberek közé lőttek. Csodálatos lett volna a forradalom, visszaadta volna a magyar emberek számára a szabadságot, a függetlenséget, ha nem hívják be az orosz tankokat, ha nem kezdődik meg a mészárlás. Erről ma már nem illik beszélni, megbékéltünk, de ezek a fájdalmak mély emlékeket hagytak. Hisz- szük, hogy nem börtönöznek be még egyszer ártatlan embereket.

— Ötvenhat után a munkahelyeken az járt jól, aki nem politizált. Otthon, a családban természetesen beszéltünk erről. Szüleim átélték tizenkilencet is, és ők mindig azt mondták, hogy az egyszerű ember ne politizáljon. A fennálló hatalmat úgy fogadja el, ahogy van. Gyermekem tudta, hogy nem úgy történtek az események, ahogy ők a történelemkönyvből tanulták. Férjemmel vallásosan neveltük őt, és mi, szülők gyakran vitatkoztunk arról, hogy mit mondhattunk és mit nem mondhattunk el gyermekeinknek. Féltünk attól, hogy elszólja magát az iskolában...

Ötvenhat üzenete az, hogy a hatalomnak oda kell figyelni a népre, a kisemberre. Ha nincs emberbaráti politika, akkor az tragédiákhoz vezethet. Azok az emberek, akik kenyér nélkül maradnak, előbb-utóbb tűrőképességük végére érnek. Magyarországon még a gondolatát is el kell kerülni annak, hogy kimenjen a nép az utcára, mert ez mindkét oldalról komoly áldozatokkal járna.

Mádi László

(FIDESZ-Polgári Párt)

— 1956 a magyar történelem egyik nagy értéke. Ma még kevés idő telt el ahhoz, hogy kellő súllyal kezeljük. Kiemelkedő az erkölcsi tisztasága és az, hogy a demokráciát akarókat, de annak megvalósításáról különbözőképpen gondolkodókat egyesíteni tudta.

Magyarország nagyon Budapest központú, ezért vidéki emberként nagy büszkeséggel tölt el, hogy ebben a régióban is akadtak emberek, akik az első hír hallatán vállalták a felelősséget, és a szabadságharc élére álltak. Az külön büszkeséggel tölt el, hogy az élre állók fiatalemberek voltak. Olyan, a húszas és harmincas éveik elején járó fiatalemberek, akik azzal az erkölcsi tisztasággal és eltökéltséggel tették ezt, amilyen a nemzet iránti elkötelezettségük volt. A haza ügyét nézték, nem pedig a boldogulásukat. Ezek számomra örök üzenetek.

Az ötvenhatos eseményeket, pontosabban azt, hogy nem egészen úgy történt minden, mint ahogy azt középiskolában tanultuk, egyetemista koromban tisztáztam magamban, majd, a közgazdasági egyetem elvégzése után Nyíregyházán Szilágyi és Tomasovszki újratemetésén szembesültem a fővárosban szerzett információk helyi vonatkozásaival. Nagyon sok írás jelent meg akkoriban, amiből az ’56-os „ellenforradalom” valós folyamatait, részleteit megismerhettem.

Azt hiszem, a tények feltárása után nagyon gyorsan elfelejtettük ötvenhatot, mint ahogy Orbán Viktor beszédét is Nagy Imre újratemetésén. Ma már természetesnek veszünk sok mindent, például a diktatúrával való szembenállást, a pártállam lebontását, a szabad sajtót, a függetlenséget. Nem vesszük észre, hogy az értékek fakulnak, ha nem ápoljuk őket tudatosan.

Nézó' László (MDF)

—Én még nem éltem akkor. Édesapám a tiltás évei alatt ápolta ’56 emlékét. Sokat beszélt róla, de — nem tudom, miért—úgy érzem, nem mondott el mindent. Emlékszem, hogy október 23. környékén mindig bekapcsoltuk a rádiót, és a Szabad Európát hallgattuk. Mindig volt megemlékező műsor. Később, gimnazista koromban Ratkó ./ócíefsegítségével szamizdat kiadványokat olvastam, és ezek hatására más történelemkép alakult ki bennem, mint amit tanítottak.

A rendszerváltozás előtt nem lehetett ünnepelni, azóta pedig, mintha egyfajta kötelező ünneppé vált volna, amely azonban — úgy tűnik — elég kevés embert érdekel. Pedig ha van a magyar történelemnek fontos eseménye, akkor az 1956. október 23. és az azt követő napok nagyon fontos pillanatai.

Érdekes, hogy amilyen egységes volt mindenki az események során, ugyanilyen egységes volt mindenki a későbbiekben, azért, hogy megszolgálja a hónap eleji fizetést, mindenki számára a saját érvényesülése volt a legfontosabb. Úgy elfelejtették, mintha semmi sem történt volna ’56-ban. Éppen ezért (mert olyan hamar elfelejtettük ötvenhatot) visszatetszőek számomra a mai emlékezések. Sokszor olyanok koszorúznak és mondanak ünnepi beszédeket, akik az ötvenhatos eseményekben a másik oldalon vettek részt vagy pedig az elmúlt évek alatt lapultak. Szinte már fennkölten mondanak beszédet a hősökért a hóhérok is. Igazából a meggyilkoltaknak lenne joga beszédet mondani, emlékezni, de természetesen nekik erre nincs lehetőségük...

Ötvenhat nagyon fontos üzenete ma: az egység. Semmi más esélyünk sincs ma sem, ha nem fogunk össze. Természetesen nem a hóhérokkal és a gyilkosokkal kell összefognunk, a társadalom tisztességes részének kell ezt megtennie, bár a társadalmi szervezeteket és a politikai pártokat nézve ennek az esélye nagyon kevés.

fogságban (1956.

december)

akkor rosszul, a miniszterek zöme vagy nem mert, vagy nem akart felelősséget vállalni a maga területén kiadandó intézkedésekért. Nagy, Tildy, Vas és Bognáron kívül 29-től mind távol tartották magukat s a három legégetőbb kérdés — a munkafelvétel, rendhelyreállítás, szovjet csapatok kivonása—megoldásához segítséget — legalábbis tudtommal nem adtak. E három alapvető kérdés megoldásával megszilárdulva, az átalakult koalíciós kormánynak meg lett volna a népünk előtt s nemzetközileg is az az erkölcsi és fizikai ereje, hogy a forradalmi követeléseket dolgozó népünk akaratának megfelelően maradéktalanul végre tudta volna hajtani, tehát biztosította volna végre a szabadságot, függetlenséget és a semlegességet, szolgálva ezzel nemcsak a magyar nép, hanem a világbéke ügyét is, tehát a nemzetközi munkásmozgalom ügyét is!

Hogy milyen erők akarták a mostani erőszakos „megoldást” — ami nem megoldás! —, mostani helyzetemben megítélni nem tudom.

A magyar forradalmi kibontakozás útja

mány van uralmon, melyet a magyar nép többsége, döntő többsége elismer. Ebben az esetben súlyfeladatot a következőkben látom:

Honvédelem: Mind befelé, mind kifelé biztosítani a rendet karhatalmi és határőr egységekkel.

Belpolitika: A szocialista demokrácia alapján állva megengedhető minden párt, mely az alkotmány követelményeinek megfelel.

Külpolitika: Felmondandó minden nemzetközi egyezmény, mely a semlegesség elvével nem egyeztethető össze.

Belkereskedelem: Cél mind a mezőgazdasági, mind az ipari árucikkek árainak csökkentése, a fogyasztási cikkek termelésének növelése, önköltségük csökkentése után.

Külkereskedelem: Mindazon szerződések felmondása, melyek nem biztosítják a magyar árucikkeknek a nemzetközi piacokon érvényes maximális árakat.

Könnyűipar:

Elsősorban a hazai szükséglet kielégítését szolgáló könnyűipari üzemek korszerűsítendők, és újak

Súly az elektromos, precíziós, orvosi, konzerv-, szeszipari létesítményeken. Nagy mértékben fejlesztendő a bőr- és műanyagipar mind előállítási, mind készárugyártási vonalon.

Exportcikkek tömeg-gyártása a kereslet szerint.

Kisipar:

Engedélyezendő mindazon kiváló szakmai képesítéssel rendelkezők részére, kik ezt kívánják. Egy segéd alkalmazható abban az esetben, ha az állami gyárakban dolgozókkal teljesen egyenértékű juttatásban részesül.

Oktatásügy:

Minden fokú oktatás célja a képzett hazafiak nevelése kell legyen. Ezért vissza kell térni a régi oktatási szervezetre, vissza kell állítani az érettségit, az egyetemeken az államvizsgákat, kollokviumokat, majd záróvizsgát, doktorátust.

Vissza kell állítani azon tananyagot, melyek az egyetemeinket végző hallgatók nemzetközi elismerését is célozzák, s a tudományág fejlődését is mutatják (pl. római jogKötelezővé kell tenni legalább egy

elsajátítását a középiskolákban és egyetemeken, s lehetővé kell tenni az egyetemisták legjobbjainak egykét év külföldi gyakorlatot a diploma megszerzése előtt, majd egy-két év külföldi gyakorlatot a legjobb klinikákon, intézményekben és vállalatoknál.

Valamennyi tankönyvet felül kell bírálni. Ki kell hagyni belőle minden magyartalant, ferdítést, hamisítást. A magyar élet minden múlt és jelenlegi eseményét, legyen az történelem, irodalom, társadalomtudomány, művészet stb., magyar szocialista szemlélettel kell bírálni, s az igazságnak megfelelően ismertetni.

A tanárok keresetét 1/4-del emelni kell.

Mezőgazdaság:

Az elmúlt 12 év mezőgazdaságunkat súlyos helyzetbe hozta. Ezért, mivel a magyar élet zöme e téren folyik, itt kell a legtöbb segítséget adni. Ezért: Fenn kell tartani mindazon állami gazdaságokat, mely földterületének nagysága a nagyüzemi termelést lehetővé teszi, legyen ez akár növénytermesztő, akár kertészeti, akár gyümölcs-, stb. termelő állami gazdaFenn kell tartani mindazon termelőszövetkezeteket, melyek önkéntes társulások, s melyek hozama nagyobb, mint az ugyanolyan földterületet felölelő paraszti gazdaságok összességének hozama.

Fel kell számolni azt a hazug tévhitet, hogy az állam támogatja a mezőgazdaság ilyen vagy olyan részét. Az az igazság, hogy a mezőgazdaság támogatja az államot.

Egészségügy:

A községi orvosok részére olyan illetményt kell biztosítani, mely megegyezik a városi kórházi orvosok illetményével. Biztosítani kell részükre évente egy hónapos kórházi gyakorlatot.

Valamennyi orvos részére engedélyezni kell a magánpraxist is, és részletfizetésre az ehhez szükséges orvosi felszerelést.

Át kell adni a felszabaduló laktanyákat teljes, szükséges felszereléssel kórházi célra mindazon területen, ahol az eü. követelmények ezt előírják, figyelembe véve a környék orvosi, kórházi helyzetét is.

Általános részt összegezve tehát

1. A hadsereg és rendőrség újjászervezése.

2. A belső rend, nyugalom, biztonság megteremtése.

3. A semlegességnek megfelelő intézkedések megtétele, kül- és belpolitikai vonalon.

4. Minden magyar állampolgár törvény előtti egyenlőségének biztosítása.

. 5. Valamennyi alkotmányos alapon álló párt munkájának engedélyezése és támogatása.

6. Az üzemek átadása a munkástanácsoknak.

7. A föld kérdésének rendezése az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni parasztok minden további tagosításának megszüntetésével. Paraszti tulajdonok visszaadása 20- 25 holdig azoknak, akik azt maguk művelik meg.

8. Kisipar, kiskereskedelem engedélyezése segédmunkaerő nélkül.

9. Bérrendezés, árcsökkentés.

10. Kereskedelmi szerződések felülbírálása, és új kereskedelmi szerződések kötése.

11. Oktatásügy átszervezése.

12. Egészségügy átszervezése.

13. Építésügy átszervezése.

14. Nemzetközi kultúrkapcso_