Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
Forradalmunk 1995. október 21., szombat Az elkerülhetetlen forradalom (Folytatás az 1. oldalról) Közben a politikai események is rohamléptekkel haladnak. Nagy Imre, akinek eredeti terve az volt, hogy a szocializmus I emberarcú változatát teremti meg, egyre inkább rájön; ez ke- | vés. Koalíciós kormányt alakít és átalakít, és megint csak átalakít az egymás után felszínre kerülő politikai erőkkel. A Nyugat tapsol örömében. Buzdít, bátorít, és mindent megígér. Az oroszok a magyar követelés látszatbetartása érdekében megkezdik a „kivonulást” az országból. A magyar nép diadalittas mámorában mindent elhisz a megszállóknak, kivonulást, ígéreteket. Természetesen ez csak vágyálom. A valóság egészen más. A keleti határon állomásozó szovjet páncéloshadsereget hatalmasra duzzasztják, feltöltik Záhonynál. Megindulnak Budapest irányába... Az országban tartózkodó egységek visszahúzódnak az orosz támaszpontokra és „tárgyalnak”. A Nagy Imre-kormány kétségbeesett diplomáciai kísérletet tesz az ország megmentésére, felmondja a Varsói Szerződést, semlegessé nyilvánítja az országot, és segítséget kér a Nyugattól, az ENSZ-től. A Nyugat nem ér rá Magyarországgal foglalkozni, mert leköti a szuezi válság. ígérgetni azonban tudnak. Kitartásra biztatják a magyar erőket. Nekik nem drága. Maiéter Pál hadügyminisztert az oroszok letartóztatják Tökölön, ahová diplomáciai tárgyalásra hívták. A magyar kormány még a helyén van. Kivéve egyes áruló tagjait, akik már a szovjetek elé mentek ellenkormányt alakítani „Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" néven. Az „átállt” kormánytagok: Kádár János, Marosán György és Dögéi Imre. A szovjet harckocsihadosztályok betörnek Budapestre, és hajnalban megindulnak a Parlament felé. Nagy Imre az utolsó pillanatig a helyén marad. Rádióbeszédet intéz a világhoz, az ENSZ-hez. „Segítsetek, segítsetek!" Mindhiába. A játszma eldőlt. A kormány, élén Nagy Imrével a jugoszláv követségre menekül. Megkezdődik a leszámolás. Nagy Imrét és társait elfogják, és külföldre hurcolják annak ellenére, hogy Kádár személyesen garantált nekik szabad elvonulást abban az esetben, ha megígérik, hogy nem politizálnak többé. Amíg a foglyok teljes elszigeteltségben élnek, megkezdik és előkészítik a színjátékot, azaz a pert. Az ítéletek „természetesen” már előre elkészültek, nem is lenne szükség tárgyalásra. Magyarország és Kelet-Európa újra elcsendesedett. A világkommunizmus vágyálma azonban végleg szertefoszlott. A magyar forradalom, de főleg annak megtorlása helyrehozhatatlan károkat okozott a világ kommunista pártjainak egységében. A történtek és a tiltakozási hullám a világ kommunista érzelmű művészeinek, hírességeinek ezreit józanította ki. Egyes nagy nyugati kommunista pártok pedig nyíltan szembefordultak Moszkvával. Kezdetéi vette az „eurokommunizmus”... A hitelét vesztett rendszer agonizált ugyan még egynéhány évtizedet, ami történelmi perspektívából nézvést nem is olyan sok idő, majd kártyavárként összeomlott. Győzött a forradalom! Palotai István kelet Október szelleme bennük is él Köztársaság Párt A különböző parlamenti és parlamenten kívüli pártok és mozgalmak véleménye közötti különbség valószínűleg abból adódik, ahogyan magát ’56-ot megközelítik. A Köztársaság Párt a nemzeti ünnepet — október 23-át — a napi gondoktól feszültséggel terhes társadalom számára a függetlenség, a szabadság örömét közvetítő, a különbözőségeinkben is egységet teremtő eseménynek látja, reméli. Az ünnep üzenete, ereje, hatása révén segíthet a sokszínű társadalom kiegyensúlyozottabb működésében, erkölcsi, szellemi, gazdasági megújulásában. A nemzeti ünnep — a forradalom emléke és a Magyar Köztársaság kikiáltásának nagy pillanata — nem lehet a napi politika eszköze. A Köztársaság Párt elhatárolódik minden olyan törekvéstől, amely a nemzeti ünnepen az utcát akarja céljai elérésére felhasználni. Mindenkinek, pártoknak és szervezeteknek joga saját körükben emlékezni a forradalomra, de senki nem tekintheti egyedül önmagát '56 igazi örökösének. Ötvenhat mindnyájunké, a Magyar Köztársaság minden polgáráé: ezen az alapon épülhet a holnap Magyarországa. Munkáspárt Természetesen felkértük a Munkáspártot, mint a demokrácia alapelveit önmagára nézve kötelezően kinyilatkoztatott egyik legnagyobb parlamenten kívüli pártot is, hogy néhány sorban emlékezzék meg a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepéről a forradalom évfordulóján. A Munkáspárttól azonban csak az alábbi körlevél érkezett, amiért is telefonon rákérdeztünk még egyszer, hogy nem akarnak-e élni a lehetőséggel. A válasz az volt. hogy köszönik, de nem. Ennyi. 1. A Munkáspárt Elnöksége aggodalommal állapítja meg, hogy a Magyar Igazság és Elet Pártja és más politikai erők felelőtlenül az ország biztonságát és stabilitását teszik kockára, amikor október 22-ére az utcára szólítják az embereket. A Munkáspárt úgy véli: a társadalom valóságosan létező súlyos gondjait nem az utcán kell és lehet megoldani, hanem az alkotmány, a törvények adta lehetőségek között demokratikus, békés, politikai eszközökkel. 2. A Munkáspárt támogatja a Magyar Köztársaság miniszterelnökének — az 1995. október 16-ai parlamenti beszédében — megfogalmazott felhívását az ország stabilitásának és biztonságának megőrzésére. Ugyanakkor a Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az október 22—23-ai politikai rendezvényeken határozottan tartsa fenn a rendet. 3. A Munkáspárt elnöksége felhívással fordul a Munkáspárt tagjaihoz: őrizzék meg nyugalmukat, ne üljenek fel a politikai provokációknak, maradjanak távol a politikai rendezvényektől, gyűlésektől. Zöldek A Zöld Alternatíva fiatal párt. Alig két éve alapította néhány zöldkötelezettségű aktivista. Nincs „hivatalos álláspontja” ’56 forradalmáról — de minek is ilyet hozni! A változtatás kívánalma az, ami összeköt minket ’56 forradalmáraival. Akkor a sötét és erőszakos diktatúra megdöntése volt a cél: világos volt a feladat — a Vörös Hadsereg megszállta ország felszabadítása, a Moszkva által kinevezett gauleiterek elűzése. Ebben minden tisztességes ember egyetértett. Akkor még nem voltak zöldek; sem itt, minálunk, sem a nagyvilágban. A zöldgondolat csak születőben volt — nem sejthették a jövőt a forradalmárok. De de úgy véljük: sokan közülük ma a mi sorainkba állnának. Hiszen a zöld-gondolat nem azonosítható egyszerűen a környezetvédelemmel: a zöld-gondolat — társadalmi gondolat. Ma az elnyomók nem fegyverekkel, katonákkal, apparatcsi- kokkal őrzik hatalmukat, hanem pénzzel, titkos és rejtett propagandával, a „boldog fogyasztó” röfögő ideáljának reklámozásával. A jövőkép boldogítónak sejlik: ma nem eszmékkel, hanem mosóporral üzletelnek a lélekkufárok. Pedig nincs másról szó, mint egy haszonéhes csoport erőszakos törekvéséről. Pénzről és hatalomról. Nem vagyunk forradalmárok: a polgári demokrácia eszközeivel küzdünk kitűzött céljainkért. A zöldek hagyománytisztelők: nem akarnak mindenáron „modernizációt”, a természetes fejlődés hívei. De tisztelettel adózunk ’56 forradalmárainak, tiszteljük tiszta szándékaikat, példaképnek tekintjük őket az állhatatosságban és az önfeláldozásban. Magyar Igazság és Élet Pártja Ötvenhat októberének ténye nem halványul. A magyar nemzet, a magyar társadalom életében ma is mindennap hat, és erkölcsi parancsokat fogalmaz meg ez az ősz. Azokban a napokban egy nemzet, a magyar nemzet emelte fel a fejét az államhatárokon túl is. Szabadságot követeltek a pesti diákok, munkások, édesanyák és gyermekeik. Testi-lelki szabadságot, jogot az élethez, a munkához, saját országuk tulajdonlásához. Ma is ezt kívánja a magyarság, államhatáron innen és államhatáron túl. Erdélyben, Délvidéken és a Felvidéken a legelemibb szabadságjogaiktól fosztották meg a magyarokat. Ez ellen tiltakozunk. Az országhatáron belül életlehetőségeiket pusztítja a szociálliberális kormányzat. Ez ellen tiltakozunk. Zsugorodnak a létfeltételek. Felhatalmazás nélkül kiárusítják országunkat. Idegen kezekre játsszák a gyárainkat, az energetikai rendszerünket. Szülőotthonokat zárnak be, iskolákat számolnak fel. könyvtárakat szórnak széjjel a Duna-Tisza táján. Akkor, 1956 októberében az „internacionalista” szovjet diktatúra taposott Magyarországra. Most, 1995-ben a „kozmopolita” bankvilág szipolyozza a magyarságot. Nem lázadás volt 1956, hanem szabadságharc. 1995-ben a magyarság nem lázad, hanem méltóságteljesen szegül szembe az önkénnyel. Maiéter Pál feljegyzései a 1956. november 4. hajnalán Nagy Imre rádióközleményében még visszavárta azt a katonai küldöttséget, amely előző este indult Tökölre folytatni a tárgyalásokat a szovjet katonai kivonulásról. Az Erdei Ferenc államminiszter vezette küldöttséget, köztük Maiéter Pál honvédelmi minisztert a tárgyalóteremben órákkal azelőtt letartóztatta Szeröv tábornok, a KGB vezetője. Maiétert 1956. november 3- tól 1957 január végéig változó helyszíneken (Tököl, Mátyásföld, a szovjet követség épületének egyik pincéje, és végül a Gyorskocsi utca) őrizték. A kihallgatásokat KGB-tisztek végezték — miként erről a fennmaradt orosz nyelvű jegyzőkönyvek tanúskodnak. Maiéter letartóztatásával nemcsak a kormány egyik tagját, hanem a forradalom egyik legnépszerűbb emberét fosztották meg a legminimálisabb cselekvési lehetőségétől is. Azt a politikust, aki november 1 -jén még a szabad és független Magyar- ország érdekében ígérte Budapest lakosságának személyes és katonái helytállását a forradalom nevében, és a Nagy Imre-kormány mellett. Az 1956. október 23-tól tartó Magyar Forradalom értékelése Ahhoz, hogy valaki megértse október 23-át, röviden vissza kell pillantani az elmúlt 12 év eseményeire. 1945-ben a háborúban kimerült és elkeseredett, állandó kizsákmányolásban élő magyar nép nagy többsége örömmel fogadta az MKP célkitűzéseit, és bár ez az 1945-ös választás eredményeiben nem is mutatkozott meg, magában a munkában, az építéshez való hozzáállásban kinyilvánult. Az első percek után azonban mindinkább érezte a diktatúrát, mivel ez már nemcsak a volt kizsákmányolok ellen, hanem mindazok ellen is irányult, akik nem voltak hajlandók a tényekkel alá nem támasztott, sőt gyakran kimondottan cáfolt szólamokat elfogadni és magukévá tenni. Mind az értelmiség, mind a munkásság és parasztság a saját bőrén érezte, hogy nem ezt a szabadságot várta, mert ez — bár mindenkinek adott valamilyen munka- lehetőséget — gyakran nem felelt meg az illető képességeinek és képzettségének, nem felelt meg céljainak, s (mint) ilyen, gyakran az erői maximális kifejtése mellett is csak a létminimumot biztosította. Mennél inkább kényszerítették a szocializmus építésének szovjet útját, mellőzve minden józan megítélést, annál inkább ütközött ez az adottságokkal, magyar sajátosságokkal, magának a népnek az életével és érdekeivel. A nyüt és burkolt terror azonban elhallgattatott minden megnyilvánulást. A sajtó, rádió, s minden állami szerv egy kézben lévén, a bírálatnak még csak a minimális lehetősége sem volt meg. A XX. kongresszus anyaga teljesen váratlanul érte a magyar népet, de magukat a vezetőket is. Egy ideig még mintha semmi sem történt volna, folytatták a munkájukat, majd fejvesztetten kezdtek kapkodni. Az intemálótáborok jó részének felszámolása. Nyugat gazdasági eredményei propagálása, külföldi kommunista pártok vezetőinek nyilatkozatai stb. az egyik oldalon, az 5 éves terv előirányzatának feszítése, erőszakos szövetkezetesítés, normajavítás, irodalmi elnyomás — a másik oldalon. A párt pedig Rákosi eltávolítása után irányt nem mutatott, sőt, augusztustól semmi támogatást nem adott azoknak az alsóbb szerveknek, melyek tizenkét éven át megszokták, hogy más fejével gondolkozzanak. És mintha a zavart csak tudatosan akarták volna növelni ugyanazok, akik a törvénytelenségeket elkövették, megrendezték a rehabilitációkat, a szombatonként ismétlődő díszes temetéseket. íróink a nép hangulatának megfelelően elkezdtek írni, s az írásaikban itt-ott kicsendülő igazság azt az érzést (keltette) a dolgozókban, hogy a mi népünk is megindulhat a maga által kiválasztott sajátos, magyar szocialista demokrácia útján. Ez szervezetten, a főiskolások egy csoportja útján 1956. október 23-án délben, illetve délután nyilvánult meg először a Bem-szobor- nál, több vidéki megmozdulás után. A belügyminiszter — a vezetők ez időben kapkodására jellemzően — először betiltott, majd pár órára megengedett minden gyülekezést, ezzel mintegy felhívva a dolgozók figyelmét a tüntetésre. A békés tüntetés a Parlament elé vonulva ugyancsak a belügyminiszter sortüzével találta magát szemben, s ugyanez fogadta a Rádiónál, ahová a követelések beolvasása miatt vonult fel. Az egészet betetőzte, szinte mintegy kiprovokálta magát a fegyeres forradalmat Gerő magatartása, aki — bár a Jugoszlávia elleni propaganda-hadjárat egyik előharcosa volt, a nemzetközi politikai helyzet, s főleg a magyar helyzet teljes félreismerésével — nemcsak hogy rádióbeszédet tartott, hanem — félrevezetve a Szovjetunió kormányát — szovjet csapatokat vetett be a „rend helyreállítása” elméletileg, gyakorlatilag a saját klikkje pozícióinak megerősítésére. (A) főváros több pontján egy időben fellángoló fegyveres harc az utcákon feltűnő szovjet egységek ellen fordult, s azon magyar egységek ellen is, melyek a tömegek fegyverszerzési akciói során ellenállást fejtettek ki. Mivel a kibontakozás útját nem a fegyveres forradalomban, hanem a dolgozók követeléseinek a kormány által történő elfogadása és megvalósítása útján láttam megol- dandónak, 24-én a Várban tiszti járőrözéssel biztosítottam a rendet (ami elmenetelem után is fennmaradt), ugyanakkor valamennyi vidéki alakulatunkat (bányászok és építő is) utasítottam a tanácsok támogatására. Amikor 25-én hajnalban a VKF engedélyével a Kiliánhoz menve tüzet kaptuk, mind a 14 órakor elhangzott tűzszüneti parancsig, mind 26-án 22-től, 28-án 13-ig tüzeltünk mindazokra, akik a laktanyákat tűz alatt tartották. Meggyőződve azonban arról, hogy a forradalmárok igaz ügyért, a magyar szabadságért, függetlenségért, és a szocialista demokrácia által biztosítandó jogokért harcolnak, és nem „fegyveres bandák” — amint ez hivatalosan a HM-ben (Honvédelmi Minisztériumban) hirdették —, 28-án 13.15-kor a miniszter felé jelentettem, hogy a forradalmárokra többet tüzelni hajlandó nem vagyok, tehát gyakorlatilag átálltam az ő oldalukra. A kormány az időben igen nehéz helyzetben volt. A munkásság 23-ától szolidaritássztrájkot folytatott, a rendőrség a gyakorlatban megszűnt, a honvédség felé a HM nem intézkedett, vagy ha igen.
