Új Kelet, 1995. október (2. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-09 / 237. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. október 9., hétfő 5 Alapítvány a jólétért Májusban múlt három éve, hogy Nyíregyházán a PHARE támogatásával megalakult a Nyírség Jólét Szolgálati Alapítvány. Demjanovich Emil ügyvezető' igazgatóval az alapítvány munkájáról beszélgettünk. Fél nap alatt Németországból Galambvágta- Néhány éve az uborkaföldünk végénél húzódó magasfeszültségű távvezeték alatt egy galambot találtam. A mellkasa nyers hús volt, talán az áram csapta meg. Hazavittem, sokáig gondoztuk. Amikor meggyógyult, elrepült, talán hazatért, mint Lassie. Volt a lábán egy karika, amelynek rendeltetéséről akkor fogalmam sem volt. Ma már tudom, egy verseny postagalambot vettem pártfogásomba. — Mi a szolgálat fő célja ? — Elsődleges teendőnknek a tartósan munkanélküli emberek foglalkoztatását tekintjük. Ezenkívül karitatív feladatokat is ellátunk. Értem ezalatt a családokról, az egyedülállókról, valamint a testileg és szellemileg sérült emberekről való gondoskodást. A PHARE támogatásával olyan vállakózásokat keltettünk életre, melyek elfoglaltságot és kereseti lehetőséget biztosítanak a munkanélkülieknek. — Milyen területeken foglalkoztatják őket? — Elsősorban a mezőgazdaságban. Van öt és fél hektár almásunk, egy jókora, uborkával beültetett földdarabunk és egy baromfi-telepünk. Állandó munkásként 17 embert foglalkoztatunk, de a betakarítások idejére 10—12 nyugdíjast is felveszünk kisegítőnek. — Emellett, ha jól tudom, egy egészen új vállalkozásba is belefogtak. — Tavaly decemberben a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetből magunk mellé vettünk 12 fiatalt, akiket 11 hónapon át mezőgazdasági alapképzésben és az önálló életre való felkészítésben részesítünk. Ez azért is nagyon fontos, mert az intézetből kikerült fiataloknak szükségük van a sikerélményekre. Fokozatosan, lépésről lépésre próbáljuk őket mindig egyre nehezebb feladatok elé állítani. A képzés idejére szállást és ellátást is biztosítunk a hozzánk került lányoknak és fiúknak. — Mi lesz ezekkel a fiatalokkal, ha véget ér az oktatás? — Természetesen a későbbiekben is felelősnek érezzük magunkat a sorsukért. Aki nem marad nálunk, annak megpróbálunk munkát keresni s közös erővel alakítani életüket. — Ókét újabb hátrányos helyzetű ifjak követik? —Nem egészen. Ha őket sikerül elindítanunk az élet útján, a következő csoportban szeretnénk szellemileg visszamara- dottabb gyerekeket vendégül látni az alapítvány Bártfa-ta- nyán lévő házában. Ez csak nappali elfoglaltságot jelentene a Nyírbátorból, Mátészalkáról és Kisvárdáról érkező csoportoknak, így az éjszakákat már mindenki saját, megszokott környezetében tölthetné. Számomra ugyanis nagyon fontos, hogy a kis arcokon őszinte mosolyt lássak, amikor a négy fal közül kiszabadulva először lendül velük magasba a hinta. SiTi Jármiban két fiatal fiú, Sarka Zsolt kettő, unokatestvére, Sarka Béla három éve tart galambokat. Nem tenyészt, az egy magasabb fokozat — mondja. Zsolti középiskolás, Béci — mindenki így ismeri — a Debreceni Agrártudományi Egyetem nulladik évfolyamára jár. A galambászat magasabbik fokára sok időbe és fáradtságba kerül eljutni. A két unakatest- vér közül Béci vette komolyabban ezt a hobbit, már a versenyek felé kacsingat. O beszélt nekünk a galambászatról. — Kezdetben mindenfajta galambom volt, például King, Strasser, Texán stb., de postagalamb mindig volt köztük. Jelenleg verseny postagalambokkal foglalkozom, jövőre már versenyszerűen szeretném ezt csinálni. — Van galambászokat tömörítő szövetség? — Igen van. A szövetségen belül vannak kerületek, azokon belül pedig egyesületek. Én a nyírbátori T—06 egyesület tagja vagyok, amelyik a Nyíregyháza és környéke versenykerülethez tartozik. — Mi kell a versenyzéshez? — A galambokon kívül elsősorban egy speciális versenyóra, amelynek ára tízezer forinttól százezerig terjed. Költséges hobbi, ami tulajdonképpen csak eszmei hasznot hoz, ha galambjaid díjat nyernek. Esetleg a jól szereplő galambok szaporulatának eladásából jöhet némi bevétel. A galambokat széles árskálán lehet beszerezni, attól függően, hogy ismerős sporttárstól vagy idegen tenyésztőtől vesszük, milyen vérvonalból és tenyészetből kerülnek ki. Az enyéim jó része egy sporttásamtól.Pa//«- gi Györgytől származik. Nálunk telivér galambok nem nagyon vannak, túl sokba kerülnek, és túl nagy a veszteség, ha nem jönnek haza. — Hogy zajlik egy verseny? — A galambokon van egy alumínium zárt lábgyűrű, rajta az illető galamb sorszáma, ke- lési éve, egyesületének száma és a HUN-, vagyis magyar jelzés. Ezek alapján lehet azonosítani. A verseny előtt egy jegyzőkönyvbe feljegyzik a versenyző galambokat, és egy bizonyos díjat kell fizetni utánuk. A galambokat csapatokra osztják. Egy csapat tíz galambból áll, neked tizet kell nevezni, hogy egy csapattal indulhass. Ezt nyolcezer forinton alul nemigen úszód meg. Fizetni kell az utak költségét, a takarmányozást, a szövetségi, kerületi, egyesületi tagdíjat. Először 100—300 kilométeres edzőutak vannak, amelyek a galambok formába hozására szolgálnak. Ezután elviszed a tíz galambodat egy gyűjtőhelyre. Megjön a kerület autója. Nekünk egy speciálisan átalakított IFA-nk van, amelybe körülbelül háromezer galamb fér, és szinte egy mozdulattal az összes galambot ki lehet belőle engedni. Bepakolják a galambokat, de előtte mindegyikre raknak egy egyesületenként másmás színű gumigyűrűt. Ennek külső oldalán négy, a belsőn három számjegyből álló jelzés van. Egyiket felírják a jegyzőkönyvbe. Ezután elviszik a megadott helyre az összes madarat. Kihagytam, hogy mindenkinek a saját házához bemérik a távolságot, és ha valakinek hosszabb vagy rövidebb, azt beleszámítják az eredménybe. Általában korán engedik fel őket. A galamb pedig ösztönösen és tapasztalatból elindul hazafelé. — Honnan tudja merre van a haza? —- Erre több elképzelés van. Egyik szerint a nap fényszöge befolyásolja a tájékozódást. Ködös időben eltévednek. Ezután a Föld mágnesessége, és egy kísérlettel bebizonyították, hogy a szaglóideg is közrejátszik a tájékozódásban. Az eső, a köd, a hideg megnehezíti a versenyt, éppen ezért májustól júliusig tart a versenyidőszak. Nem elég, hogy hazajöjjön a galamb, be kell mennie a dúcra. Akkor én leveszem a lábáról a gumigyűrűt, és berakom az órába, ami beleüti a beérkezés idejét. Este vagy másnap összejövünk, a bizottság kiveszi az órából a gyűrűt és felállít egy sorrendet. Elküldik a kerületnek, ahová a többi egyesület is eljuttatja a sajátját. Ott távolságokat arányítanak, és megállapítják, kié a győztes galamb. — Milyen távot repülnek? — Rövid 300 kilométerig, 600-ig közép, 900-ig hosszú, 1200-ig pedig szuper hosszú távú a verseny. A tőlem 890 kilométerre elhelyezkedő Mag- deburgból hajnalban felengedett galamb este 5—7 óra körül már megérkezik! Persze csak akkor, ha jó az időjárás, nem kapja el egy macska, nem lövik le légpuskával, nem megy neki egy vezetéknek. A galambjaim már megjárták Magyarország egész területét, de amíg nincs órám, nem tudok versenyezni, viszont már eddig is jó közepes eredményeket értünk el. — Véleményed szerint van jövője a sportágnak? — Sokan abbahagyták, mert nincs rá pénzük. Az országban 22 kerület van négyezer taggal, és ez elég kevés. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ezt ki, mert ha jól gondozza a galambokat az ember, akkor meghálálják. Óriási örömet tudnak okozni azzal, hogy előjönnek, és esetleg győznek is. Akit érdekel a dolog, menjen el egy egyesülethez, kérjen tanácsokat, és neki is sikerülni fog. Dojcsák Munkáira büszke mérnök A technika szerelmese A Magyar Hidrológiai Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete legutóbbi előadóülésének egyik főszereplője volt Hrabák Béla, mélyépítési és vákuumtechnológiás szennyvízcsatornázási szakember. A szakmája újszerű, magyar viszonyok között nem mindennapi elfoglaltságot sejtet. Lelkes előadása után néhány szó erejéig beszélgettünk a munkájáról, a mindennapjairól. A szakember lelkes szavaiból kiderült, hogy a technikai újdonságok szerelmese. Korábban vegyipari gépészmérnöknek tanult, majd 1970-től a Mélyépítő Vállalatnál helyezkedett el, itt szenyvíztisztítással foglalkozott. Később a Pest Megyei Tervező Vállalathoz került, ahol a korábbi feladatkörén túl már komplett csatornázási tervek elkészítésével foglalatoskodott. Mivel ezek a cégek állami tulajdonban voltak, így soha nem keresett sokat, viszont a munkáját nagyon odaadóan végezte. Vállalkozó szelleműként belevágott egy pályázatba, ahol egy rossz terepadottságú kisváros csatornázását kellett célfeladatként megoldani. Ez volt az első olyan terve, ahol egy hazánkban még merőben újszerű, de a világon már elterjedt svéd vákuum- technolóeián alapuló szennyvízelvezetési rendszert alkalmaztak a munkatársaival. A tervükkel ugyancsak harmadik díjat sikerült elérniük, de a kivitelezők az első két elképzelés helyett az övékét választották. E csatornázási rendszer a mai napig kiválócin működik, s Hrabák úr elmehetett többször is tanulmányútra Svédországba, hogy bővítse a tapasztalatait. Ott ismerkedett mee jelenlegi munkaadójával, a találmánybirtokos svéd vállalatóriással. A szakember saját szavaival élve büszkén és szívesen is mutogatja a már megvalósított tervezéseit — például a budapesti szennyvíztelep hulladékégetőjét, a szentendrei csatornarendszert —, mert mint mondta, az általuk megálmodott és alkalamazott technológia a jövőt képviseli, az ember- és környezetbarát szennyvízkezelési eljárásokkal és csatornázásokkal. Véleménye szerint jót tesznek a városlakókkal, a kistelepülések embereivel, csupán a fizetőképes kereslettel van probléma, főként itt, Magyarországon. Most egy világcég alkalmazottjaként sem gazdagodott meg, nem jár Mercedesszel, viszont továbbra is a munkájának élhet, tervezhet. Pillanatnyilag egy hongkongi hálózattervet készül befejezni. Soha sem kapott kitüntetéseket, csak a szakma szeretete, a dicsőség és a jótevés iránti vágy hajtja tovább. Mint mondta, ezt a munkát csak megszállottként lehet csinálni, s szerencséjére hasonló gondolkodású munkatársakkal hozta össze a sors. —vip— „Biztonságban szeretnék élni” Érik az alma, fejesedik a káposzta, és itt az ideje a krumpliszedésnek is. Tehát egy kertben most mindennap akad valami tennivaló. így van ez Bartha-tanyán is, ahol a Nyírség Jóléti Alapítvány jóvoltából a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetből kikerült fiatalok részesülnek nyolc hónapos mező- gazdasági képzésben. Ez idő alatt szállást és ellátást kapnak, s a hétvégeken szórakozásra is lehetőség nyílik. A délelőtti sürgés-forgás közben a hét hónapos terhes Rézműves Gizellával az ebédlőben ültünk le néhány percre beszélgetni. — Mesélj nekem egy kicsit az életedről dióhéjban! — Három hónapos voltam, amikor a szüleim beadtak az intézetbe. Tizenhét éves koromig éltem ott. Nyolcadik után elvégeztem egy kétéves gazdasszony- képzőt, de elhelyezkedni nem tudtam sehol. Aztán az idén férjhez mentem. —Kit választottál párodul? — Egy olyan fiút, aki szintén az intézetben nőtt fel. Megszerettük egymást, és amikor teherbe estem, összeházasodtunk. Mindketten akarjuk a gyereket, akit december 26-ára várunk. Am az, hogy milyen körülmények közt fogjuk felnevelni, egyelőre még rejtély. Azt sem tudom, meddig maradhatunk ezen a helyen. Sem rendes munkánk, sem pénzünk. Sanyi szakmáját tekintve kertész, de állást ő sem talált. Amikor kikerültünk az intézetből, kettőnknek összesen félmillió forintja volt. Úgy gondoltuk, azzal már talán neki tudunk vágni a közös életnek. — Azonban úgy tűnik, nem ment minden simán. —: Sajnos, nem. Nyár elején felbukkantak a férjem szülei, azzal kecsegtetve minket, hogy Sanyi örökölt a nagymamától egy lakást, és el kellene menni hozzájuk rendezni a dolgokat. Addig hitegettek minket, míg odaköltöztünk hozzájuk. Mire kiderült, hogy „kamu” volt az egész, elszedték minden pénzünket. Két hónapot bírtunk ki velük, aztán eljöttünk onnan. Am lakni azért csak kellett valahol, így kerültünk erre a helyre, ami most az ideiglenes otthonunk. —Ha megszületik a baba, mihez kezdtek majd? — Megkerestük a GY1VI vezetőnőjét, és a segítségét kértük. Ha minden jól megy, tavasszal talán megkaphatjuk az életkezdési segélyt, amiből egy parányi kis lakást szeretnénk bérelni. Nem kell nekünk palota, csak szeretnénk a kicsinket békében és biztonságban felnevelni.
